A hosszútávú befektetőknek

Elöljáróban : EZT NEM ÉN ÍRTAM. De annyira jó, tömör, velős és igaz, hogy beollózom ide. Mért? Ez a kérdés a lényeg. Miért is? Nem riogatásnak. Nem azért, mert azt gondolom, ez megismétlődhet (de nem is hiszem azt, hogy nem). Elsősorban , mint a címben utaltam rá, a "befektetőknek" szól. Ugyanis a napokban eszembe jutott : hosszútávon nagyon sokan hisznek a megtörhetelen részvénypiaci bullban. Veszélyesen sokan. Mert az elmúlt évtizedekben nem volt más lényegében, kisebb-nagyobb törésekkel, szünetekkel, de általában , jellemzően emelkedés. Nincs ez mindig így. Szóljon ez a kínai, egyéb "egzotikus" részvénypiaci alapokba fektetőknek, akiknek a brókerei, pénzügyi tanácsadói a "hosszútávú befektetés" megfellebbezhetetlen sikeréről áradoznak megállás nélkül. Mindegy most mi van, úgyis emelkedik minden előbb utóbb - mondják. No nézzük, mennyi is az az "előbb-utóbb", pld években. Ez itt a tőzsde. És két irány van. Ajánlom tisztelt figyelmébe minden olvasónak.

Az idézet , egy általam nagyrabecsült publikáló tollából:

Az 1929-es tőzsdekrach

1929. szeptember 3-ára azonban a piaci átlagárfolyamok már olyan magasba szöktek, hogy félővé vált, a végtelen növekedésnek egyszer vége szakad. 1928-tól egyre nagyobb méreteket öltött a piaci manipuláció, a lelkiismeretlen spekuláció, amelynek eredményeképp a részvényárak jóval reális értékük fölé kúsztak. Rengeteg, ún. közös befektetési ügylet zajlott le. Ennek lényege, hogy néhány kereskedő összeállt egy bizonyos részvény manipulálására. Rövid idő alatt felvásároltak egy nagy halom részvényt, további opciókat szereztek, hogy három vagy hat hónapon belül újabb részvényeket vehessenek a pillanatnyilag érvényes piaci áron. Kezdetben aztán egymással kezdtek el kereskedni, úgy, hogy egy kicsivel mindig nagyobb mennyiségben egy kicsivel mindig magasabb árakon bonyolították a tranzakciókat. A kívülállók számára úgy tűnt, a fokozódó aktivitás nagy dolgok kialakulását jelenti. Az igazán profik persze megpróbálták megnyerni a szakírókat és egyéb szakembereket is, valamint elérni, hogy az adott vállalatról egyre kedvezőbb hírek jelenjenek meg. Ehhez az akkori spekulációsnak nevezett légkör kedvezett, és így a legtöbb esetben az előre kitervelt akció sikerrel járt. A közönség ráharapott a papírra, és ekkor elkezdődött a “játék”. A közönség vásárolt, a spekuláns csoport eladott. Egyre több és több részvényt dobtak a piacra, amíg a vásárlók észbe nem kaptak. Addigra azonban a spekuláns csoport tagjai már megszedték magukat, a vásárlóknak meg a nyakukon maradtak a hirtelen elértéktelenedő részvények. A kívülálló mégis csak az egyre feljebb kúszó árakat látta, és kinevették azokat, akik óvatosságra intettek. Egy Roger Babson nevű pénzügyi tanácsadó 1929. szeptember 5-én egy munkaebéden ezt mondta: “Megismétlem, amit már egy vagy tán két éve mondogatok: előbb-utóbb fergeteges összeomlás lesz itt.” Amit mondott, beigazolódott. Még aznap(!) 2,7 %-ot esett az index, 379-ről 369-re. Evvel megrendült a piacon a bizalom. Ehhez persze az általános üzleti aktivitás csökkenése is hozzájárult, mindenesetre a szeptember elég hektikusnak bizonyult. Októberben aztán robbant a bomba: 23-án félelmetesen magas forgalom mellett a részvények zuhanórepülésbe kezdtek. Az index 326-ról 305 pontra esett vissza, ez 6,5%-os csökkenést jelentett. Másnap 299 pontig tovább süllyedt, ez az 1929. január 6-ai árszintnek felelt meg. De ez még csak bemelegítésnek volt tekinthető az október 28-án, a “Fekete Hétfőn” lezajló 12,82%-os csökkenéshez képest, az előző napi 298-ról 260 pontra. És a részvények szinte függőleges zuhanása nem állt meg, mert másnap, október 29-én újabb közel12 százalékos veszteséget kellett elviselni, az index 230 ponton zárta a napot. Ez két napra vetített 24%-os veszteség, ami annyit jelent, hogy akinek hétfő reggel 100 ezer dollárja volt, az szerda reggel úgy ébredt, hogy már csak 76 ezer dollárral számolhat. Aki pedig szeptember 5-én rendelkezett 100 ezer dollárral, az ezen az ominózus szerda reggelen abban a csöppet sem kellemes tudatban fogyaszthatta reggelijét, hogy mindössze 40 ezer dollárja maradt a százból – legalábbis az aznapi kereskedés kezdetéig. (Nyilván a konkrét részvények árfoyamai különböző mértékben csökkentek, de átlagban az indexnek megfelelően.) Az értéktőzsde összeomlását az ország történelmének legpusztítóbb gazdasági válsága követte. Az árak csökkenése nem állt meg. Az index 1930. október 8-án 200 pontig süllyedt, sőt a következő napi 4%-os esés egészen 192 pontig vetette vissza az DJIA-t. 200 pont alatt ezt megelőzően legutoljára 1928. március 28-án állt. A további megállíthatalannak tűnő részvényár csökkenések feneketlen mélységekbe taszították a részvényárakat, evvel együtt az indexet is. 1931. szeptember 28-ára a Dow Jones 104 pontig csökkent, sőt a rákövetkező napi 4,4%-os esés ledöntötte 100 pont alá (!), 99.8 ponton zárt. 100 pont alatt legutóljára 1924. július 25-én mozgott az index, akkor 99.6-on zárt. Ráadásul a mélypontot még mindig nem érte el. Ha ekkor volt még az USA-ban bárki is, aki a közeli-távoli jövőben bármilyen pozítiv kilátást vélt felfedezni – az is nagyott csalódott. Pedig száz pont alatti indexértéknél már érdemes lehet befektetni – gondolhatták néhányan, akik a hat évi mélyponton feltettek mondjuk újabb 100 ezer dollárt. “Eddig már vesztettem 200 ezret, most mindent kamatostul visszanyerek” – mondhatta ’31 őszén a kockázatot vállalni merő befektető – hogy 1932. július 8-án azt legyen kénytelen elkönyvelni, hogy vesztett megint újabb 50%-ot! Ugyanis 34 hónappal az 1929. szeptemberi csúcs után a Dow Jones már csak 41.22 pontot ért, ami közel 3 év alatt mintegy 90%-os csökkenést jelentett (!), nem beszélve arról, hogy ilyen alacsony értéken azt megelőzőleg utoljára 1907. november 27-én állt, amikor is az index értéke 40.69 pontot volt. Azt mondhatjuk tehát, hogy 1932. július 8-án 25 éves mélypontját érte el az index.
Az 1. táblázatban konkrét részvényárakkal is bemutatjuk az 1929-1932 közötti válság észvesztő eredményét, a tőzsdén szereplő minőségi részvények 90-95%-os vagy akár még nagyobb mértékű értékvestését.
1. táblázat Értékpapír Legmagasabb árfolyam 1929. szeptember 3-án Legalacsonyabb árfolyam 1929. november 13-án Legalacsonyabb árfolyam 1932-ben
AT&T 304- 197 1/4 - 70 1/4
General Electric 396- 168 1/8- 8 1/2
Betlehem Steel 104 3/8- 78 1/4- 7 1/4
Montgomery Ward 137 7/8 -49 1/4 -3 1/4
National Cash Register 1271/2 - 59 - 6 1/4
1933. január 7-éig kellett várni a befektetőknek, hogy az index újra elérje a 100 pontot. Így az fél év alatt megduplázódott, szép summára lehetett szert tennie annak, aki ekkor optimista volt.
1938. szeptember 1-jén, a második világháború kirobbanásakor az index 138.6 ponton állt. A háború végén, 1945. szeptember elején 174 ponton. A háború alatt 100-150 pont között mozgott, és ebből a sávból csak 1945-ben tudott kitörni. És igen! 1946. január 11-én sikerült ismét átlépni a 200-as küszöböt, 1930. október 15. óta először! Akkor éppen lefele vágtatott az index, most mindenki abban reménykedett, hogy az út csak felfele vezethet. Ám mégsem volt ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen a 300 pontot is mindössze 1954. március 11-én sikerült abszolválni. Ekkor azonban ismét gyorsabb tempóba kapcsolt a tőzsdeindex. Kellemes óévbúcsúztató lehetett a befektetőknek 1954. december 29-e, ekkor lépte át a Dow Jones a bűvös 400 pontos határt is. Nos, hogy az 1927. december 12-én először elért 200 ponthoz képest végülis mennyi idő alatt sikerült a duplázás? Ó, hát mindössze 27 évet kellett rá várni. 27 évet! Most nézzük a DJIA-t abból az aspektusból, hogy mennyi időt kellett arra várni, hogy az 1929. szeptember 3-ai 381 pontos csúcsról komoly 19 pontot lépjen feljebb. Hát... 25 évet... 25 évet 20 pontért! Ez annyira durva, hogy inkább azt mondjuk, a ‘20-as évek végén az amerikai vállalatok részvényei jelentősen túl voltak értékelve.

Eddig az idézet. Akkor hajrá. Lehet befektetni. De csak ésszel.