Természetesen ez csak azokra vonatkozik (az előbbi hozzászólás igen jó meglátása szerint), akik nem ugyanúgy viszonyulnak a longhoz és shorthoz, hanem inkább longolnak. Ez szerintem ca 95%-a a blog olvasóinak, hiszen
1. a brókercégek instrumentum-kínálata döntően long
2. az emberi gondolkodásnak a long a természetes, a short szerintem kifejezett idegen, aminek befogadásához nagyon sok képzés és főleg gyakorlat kell.
2. az emberi gondolkodásnak a long a természetes, a short szerintem kifejezett idegen, aminek befogadásához nagyon sok képzés és főleg gyakorlat kell.
Tehát aki az elmúlt 9 hónapban longolt, sokkal kisebb eselye volt nyereséget elérni, mint a megelőző öt évben. Akinek pedig csak ez szerepel az eszköztárában, az tulajdonképpen egy kifejezetten egyenlőtlen csatába indult, és szenvedett el nagy valószínűséggel vereséget.
Személyes taktikám szerint én mostanában nem tradelek. Az utóbbi 3 hónapban egy trade volt, OTP long, ami igen hamar kistoppolódott, úgyhogy minimális veszteségben vagyok. De az előző év eredménye miatt akár még 5 évig (!) is megállhatom a tradelést, mire a banki kamat utolér.
A lényeg: aki inkább csak longol, az vigyázzon, ne az ilyen viharos időkben veszítse el tőzsdézési kedvét és főleg tőkéjét, hanem várjon olyan időszakra, amikor sokkal nagyobb eséllyel lesz nyerőben. Bár igaz, amikor percenként nézzük az árfolyamot, hónapokról sőt évekről beszélni nagyon megfoghatatlan - de érdemes ilyenkor hideg fejjel kiszámolni az elért eredményt, összevetni a nyereségelvárással / tervvel, és csak utána pozícióba ugrani.
10 megjegyzés:
:))
Ha valóban jó spekuláns akarsz lenni - szerintem - nem szabad a pálya szélére állva kapitulálni.
Meg kell próbálni felvenni a piac ritmusát, még akkor is ha a megszokott kocogásból rodeóvá vált a sport.
Ismerek remek elemzőket - olyanokat akikhez képest az én TA ismeretem nulla - akik partvonalról figyelnek hónapok óta, elemezéseket gyártanak, vételi-eladási pontokat számolnak, és várják a tuti beszállót. És annyira papper traderekké váltak, hogy pl. az OTP utolsó nagy nekiindulása után a fejüket verték a falba hogy nem volt erejük lenyomni a buy gombot, pedig látták hogy ez a tökéletes beszálló......
Az hogy valaki bukik vagy nem, az nem attól függ, hogy éppen mit csinál a tőzsde, hanem attól hogy ő személy szerint talál e az aktuális környeztre müködő kockázatkezelési módszert. A jelenleg nagy bukóban ülő spekik, nem azért ülnek nagy veszteségben mert BEAR van, hanem azért mert alapvető szabályokat nem tartottak be, vagy csak képtelenek voltak együtt változni a piaccal.
Én sem kereskedem egy ideje.
De most ennek vége. A héten hosszútávra short pozíciókat fogok nyitni.
Nem tudom elképzelni a pozitív végkifejletet.
drop az is veszélyes, ne Te akard eldönteni a piac merre menjen. Sztm minden pozinak van egy ideje, pl lehet most belépsz shortba és esik pl DJI 11Kra, közben felkorrekció, ugye pozit építesz ismét elkezd esni bekered lejjebb van stbstb bár Én is ezt csinálom éppen bux hatival, de nem mondanám hosszútávra nyitok, mert nem tudom mi lesz 10perc múlva. Így nekem pl bekerem nem lehet 500pontnál kisebb eltérésse a piaci ár felett. Ez csak egy példa, de egy stratégia is lehet.
Szóval leírnád mi neked a hosszútáv? Illetve céláradat. Tekintve,hogy sokunk közül Te látod legpesszimistábban a helyzetet, ami azt is jelentheti, hogy reálisan, de piac dönt majd helyettünk. Csak kiváncsi vagyok véleményedre. Köszi
Udvozlet a fiataloknak,
es eljottem a BETrol, sok ez a stressz..longolom a gyapotot, ma adok megbizast a kukoricara is...
Narancslevel szemezek.
Szeretettel udvozolok mindenkit,
Magdi Anyus
kissherceg, természetesen nem én fogom megmondani, mit csinál a piac, bennem csak kialakult egy kép, amiről nehezen tudom elképzelni, hogy változni fog 2008-ban.
Számtalan hitelválság volt már a világban az elmúlt 50 évben és egyik sem oldódott meg hamar, évek kellenek hozzá. Ha megfigyelitek gyakorlatilag már nem jön ki pozitív makróadat, minden rossz, egyenes az út a recesszióba (vagyis már ott is vagyunk). Recesszió pedig -20% DOW alatt nincsen. És ez egy komolyabbnak darabnak tűnik. A 2001-esnek is -40% körül volt az alja.
Mi a hosszútáv? Nem tudom. 3-6-12-24 hónap. Ezt majd a gazdaság helyzete megmondja.
A japán válság kicsit hasonlatos a mostani USA helyzethez. Nem gondolom, hogy olyan hosszútávú lesz, de borzasztóan túlköltekeztek a fiúk a tengerentúlon.
jaja drop igazad van reálisaan látod, csak ugye mai világban az éleslátást nem díjazzák, hátha a tőzsde :)
Kedves Magdi Anyus !
Ez a kukoricás történet (valami azt súgja), nagyon be fog jönni.
Elismerésem, jó pozik ezek, persze csak szerintem.
Megjegyzés küldése