2002-2007 Ne becsüljétek alá. Nézzétek meg a fibonacci sorozat jelentését. Nézzétek meg, pontosan mi a fene van e mögött a Fibonacci nevű zseniális olasz matematikus munkái mögött. A világegyetem bármely komponense, de maga az univerzum egésze is leírható számjegyekkel. Az univerzum alaptörvényei , de főleg az egyik, a folyamatos egyensúlyra törekvés (mely alacsonyabb energiaszinten való létezésre törekvésnek felel meg), soha semmilyen körülmények közt nem változtatható meg, ahhoz nem rendelkezünk megfelelő mennyiségű energiával. Hiszen maga az univerzum összenergiája az, ami ellen mennénk. Ez a fibo szint olyan erős (mert 50 % -os, mert 5 éves, és mert egy töretlen bull után következik) , hogy ma még nem ismert, jövőbeli fundamentális történések fogják majd igazolni, hogy jogos a megálló, és erről a szintről tovább a Dow csak később fog szakadni. Hogy mennyit pattan fel róla az kérdéses, de ha létezik fal, ami megállít alaposan, akkor ez az. Csak így történhet. Az egyensúlytalanság extrém méreteket öltene most a jelenben,ha ez a szint megtörne, így aztán globális felforduláshoz, szinte összeomláshoz vezetne. A következő valamirevaló támasz már csak 7-8K körül van a Dowban. Az pedig MOST brutális lenne. Később már nem, és az idő a további esésnek dolgozik, hiszen NEM tovább esve innen, minden másodperc egy jövőbeli szakadás egyensúlytalanságát csökkenti. Lesz csapkodás, lesz stoppok folyamatos kivágása a hóba, de egyelőre nem lehet 50 % alá menni tartósan. Két napra sem. Max 1 , hogy alázár. Ezt gondolom. Persze mire jó az éjszaka? Aludhatok is rá egyet. De a lényeg nem fog akkor sem változni. Ha a 2002-2007 ig tartó 45 fokos dőlésszögő emelkedés 50 % -os fiboszintje nem hoz megnyugvást, felfelét, hanem pár nap, 1-2 hét után tovább szakad, az lesz a legbiztosabb jele egy rég nem látott hosszú, tartós pániknak, és világgazdasági összeomlásnak. Az Usa ma még vezető gazdasági nagyhatalom. Azért.
Nem mellékes : újabb rekord született, most épp az olaj villogott egyet. A devizapiacon is (ennyire nem) de éles hátraarcok és érdekes mozgások tapasztalhatóak. De mit is jelent ez valójában? Tűréshatárt. Ennyi. Elérkeztünk egy tűréshatárhoz,ahová nagyon ritkán érkezik el a globális piac, ahol felbolydult minden, a tőke áramlik rv be, olaj be, rv ki, dollár be, dollár ki, olaj be, ....és óriási pénzek mozognak cikáznak mint a villám napról napra helyet változtatva. Nincs egységes hatalmi konszenzus a jövőt illetően, megy a helyezkedés ezerrel. De a politika csak politika marad...most még nem omolhat össze az amerikai gazdaság.....most még főleg nem.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
31 megjegyzés:
Pár hét és törvénykezési szünet. Nem sok idő maradt törvényalkotásra. Utána csak január körül nyit ki újra a bazár.
Más.
Azt hittem tegnap, a pénzpiacok mára megnyugodnak, de tévedtem. Elég ránéznia TED spreadre, nem akar zuhani, nagyon magasan áll továbbra is:
http://www.bloomberg.com/apps/cbuilder?ticker1=.TEDSP%3AIND
A VIX sem sokkal jobb:
http://finance.yahoo.com/echarts?s=^VIX#chart12:symbol=^vix;range=5y;indicator=volume+mfi+stochasticslow(31,1);charttype=line;crosshair=on;ohlcvalues=0;logscale=off;source=undefined
Hétvégén pont ilyen törvényszerüségekkel foglalkoztam én is. Már nem tudhatjuk hová forduljunk.. :-) Hiszitek vagy nem, régen még a hold állása alapján is megnéztem az indexek múltbéli teljesitményét.. Lényeg a lényeg, hogy a fibo szinteken túl olyan különleges számsorokat, sorozatokat keresek, amelyek segitségünkre lehetnek a tőzsdén, bár még nem használjuk őket. Egyenlőre az úgynevezett tökéletes számok, illetve az egymást követő primszámok közötti távolságot vizsgálom. Bár épp tegnap kaptam el egy részt a Heti Hetesben, ahol azon nevettek, hogy nemrégiben megtalálták a világ legnagyobb primszámát és 100k usd-t fizettek érte. És senki nem érti, hogy minek, hisz a primek semmire sem jók. Talán azért mégis..
itt kerem mar senki nem uralja a helyzetet. 25% 1 nap alatt? aham...
Mi tortent ma kint??? NASDAQ resen ugy esett at mint a pinty... Fel is es le is giga momentum.
"És senki nem érti, hogy minek, hisz a primek semmire sem jók."
És a titkosító algoritmusok akkor hogy a francba működnének? A legelterjedtebb az RSA módszer, ami úgy indul, hogy vegyél két k. nagy prím számot...
Frászt kapok, ha meghallom, hogy Heti Hetes.
A vilag mukodese leirhato szabalyokkal. Ha ismerjuk a vilag pillanatnyi allapotat akkor ezen szabalyokat felhasznalva a jovo megismerheto ugymond pontosan kiszamolhato. A problema csak a vilag allapotternek meghatarozasanal es a szabalyok leirasanal kezdodik. Mar egy 1 sejtu eloleny eseteben is komoly problemakba utkozunk, nem hogy a szinte vegtelen ismeretlent tartamazo vilagnal. A fibo szintek a tozsden szerintem csak onbeteljesito folyamat eredmenye.
Drop ettől kapjál:
"Decisions by the Secretary pursuant to the authority of this Act are non-reviewable and committed to agency discretion, and may not be reviewed by any court of law or any administrative agency."
http://www.huffingtonpost.com/2008/09/22/dirty-secret-of-the-bailo_n_128294.html
Levannak ezek védve szépen :)
Brutális mozgások, itt komoly tőkevesztések vannak...
Drop,
bocsánat a heti hetes miatt, az algoritmusos dologról nem tudtam egyébként. Ez a nagy csapdosás az indexekben egyébként arra emlékeztet, mint amikor egy fuldokló elkezd egyre jobban kapálózni és egyre fáradtabb lesz, majd végül elsüllyed, ahelyett hogy megpróbálna lebegni a vizen, talán a fed is ezt akarta elérni azzal, hogy nem változtatott a kamaton, de még ez sem jött össze. Max 2hét és teriteni kell a lapokat és ha nincs ász amerika kezében akkor csontnélkül 10k-s Dow.
hercegem, úgy látom, 2 napja, még a törvénytervezet első napján átugrottad a "Törvénytervezet II" című írásomat :)
Szerintem a Fibo-szintek azért nem önbeteljesitőek, mert amikor el kezdték őket alkalmazni, az csupán azért történt, mert az addigi múltbéli chartokon jól müködtek utólag, pedig akkor még senki nem ismerte őket. Most már, hogy világszerte mindenki ezt használja persze benne lehet ez is, de szerintem sok eszement befektető, bróker van még a világban manapság is, aki lesz.rja ezeket a szinteket.
Drop hétvégén lehetséges, sorry. diggen ma volt fent az élmezőnyben :) BExarás, hogy finoman fogalmazzak. Egyetértek DLPHval, hogy egyszerűen most összeomlana a tőzsde elég kilátástalan szintek következnének. Politikai hatalom erős, FED pedig magánbankok tulajdona, bár nem bírnak elég pénzt nyomtatni. USA állampolgár torkán még egy nagyobb összeget lenyomni így a választások körül, igen jó hangulatban fog telni a hálaadásuk. Pulykája se lesz a népnek...
Alacsony forgalmat Ti minek tulajdonítanátok?
Dlph,
mondjuk azt, hogy megbizható forrásból tudom, hogy a világ pénzügyi elitje egyre inkább távolodik az usától, a székhelyüket nemrégiben Hong-Kongba tették. ne kérdezd miért. Bár nem vagyok hive semmiféle radikális gondolatoknak, de nem zárnám ki, hogy az usa egyetlen reális esélye a túlélésre egy EU-hoz hasonló unió lenne, persze az is csak átmeneti megoldás lenne, mondjuk legalább évekkel eltolná a problémákat. Vagy egy újabb háború, bár ezt most nem tehetik az elnökválasztás előtt, illetve alatt. Szvsz Obama-val fogják elvitetni a balhé nagy részét, mint anno a Goldman-ügynél, amikor fekete vezetőt választottak.. szvsz persze, mielőtt lehurrognátok.
"az algoritmusos dologról nem tudtam egyébként"
Ha veszel 2 elég nagy prím számot (200 jegyű) és összeszorzod őket, akkor a kapott számnak csak két osztója van értelemszerűen. A prímszám faktorizációjának megoldatlansága miatt, ha valaki csak az összeszorzott számot ismeri, akkor nem tudja kitalálni, mi volt a 2 eredeti prímszám, amit összeszoroztunk. Ezt használja ki az RSA módszer, amely algortimussal pl. a bankkártyád is naponta dolgozik.
Ezt nem tudtam, köszönöm az infokat. A legnagyobb primszám most egyébként kb. 920ezer számjegyből áll. Hétvégén nekiállok szorozgatni.. :)
:) sokat érnek ezek a számok :)
Az a durva ezek megtalálása mennyi időt vesz igénybe és milyen technika van mögötte.
Visszaveszem a DAX shortjaimat.
Az SKF ETF-emet el sem tudtam adni pénteken, fel van függesztve a kereskedése otóber elejéig.
Kisherceg,
az aranyra azért is volna nehéz szinteket mondani, mert a múltkori rekord-rally után két fontos szint fölé ment egyetlen nap alatt, a semmiből, a fő indokot a vételre egyszer már a jennel kapcsolatban leirtam. Határidőn felejtős szerintem, kinyirnak ilyen piacon mindenkit szvsz. Arany etf-t tudnám ajánlati az amexen, "gld" tikerkóddal. Kicsit kényes instrumentum hisz a gold spot nulla órától este nyolcig, az arany etf délután fél négytől, a gold futures pedig reggel nyolctól este 10-ig van. Nem túl jók az átfedések, nem véletlen volt annyi gap up és down a gld historikus chartján.
A Kongresszusnak kezd nem tetszeni a törvénytervezet. Egy új javaslat szerint a pénzügyi cégeknek a segítség fejébe részvényeket kellene adni az államnak. Paulsonnak persze nem tetszik ez az új ötlet. Az ő kis Goldmanjából nyilván semmi sem maradna részvényesi kézben :)
Szerintem a TA 80%-a onbeteljesito. indikatorok es fibo szintek azok. Ami moge tudsz tomeg pszhihologiat tenni azok nem pl: 1-2 alakzat es a japangyertyak.
Drop - no az nem gyenge, Én egyelőre kivárok holnap sztm vagy mini pakk. Ebben a csapkodásban semmire sem jutunk. :( Hati KT játék detto 150ről bármikor visszamehet a múltheti 4-500felé.. Persze DAX az más, de ott is olyan rántások vannak benne. Holnap sem lesz komolyabb makro.
Makrokat még lehet kicsit hamisítgatni a szép jövő festéshez :)
Power akkor bemegy az ember a BÁVhoz és vesz egy aranytömböt. :) Köszi szépen a tanácsot, a certiktől egy kicsit óckodom, etfen még nem gondolkodtam... Mondjuk Én a részvény piacon is hülyét tudok kapni, sok lesz még a nyersanyag is :) Ezen szintek visszatesztelése viszont jó beszálló lehet.
Drop CNNT nézed vagy micsodát? Honnan tájékozódol?
CNN-t szoktam olvasni, igen:
http://money.cnn.com/
De vannak jobbak.
Roubini:
http://www.rgemonitor.com/blog/roubini
Mish (ő már vitatottabb, de nekem tetszik):
http://globaleconomicanalysis.blogspot.com/
Roubini előrelátó elemzéseket ad, Mish szintén, de nála az aktuális dolgok is fent vannak általában.
Mr. Mortgage leírja az ingatlanpiacok alakulását, szintén nagyon jó:
http://mrmortgage.ml-implode.com/
köszönöm szépen, már csak értenem kell amit írnak :) Jó éjszakát, kiváncsi vagyok Ázsia hogyan reagál...
Speki nem egészen így van, de nem érdekes. A fibonacci arányokra épülő indikátorok jók.
egyelőre pánik nincs...
dlph,
milyen indikatorok epulnek fibonacci aranyokra?
gondolom nem fibo retracement es tarsaira gondolsz.
powerbroker pontositsunk: nem talaltak meg a vilag legnagyobb primszamat, es nem biztos hogy a vilag legnagyobb primszama 920 ezer jegybol all. esetleg a vilag eddig ismert legnagyobb primszama.
oti, hati vétel.
Powerbroker:
Tudtál valamilyen kapcsolatot felfedezni a perfekt számok és az árfolyam között? Én régebben sokat foglalkoztam a témával (Euleri fí függvény, perfekt számok, prímtételek), de nem jutott volna eszembe, ezt a tőzsdére alkalmazni.
Érdekelne a téma :)))
A Főszerepben a jen cimü hsz-t kiegészitettem rajzzal, magyarázat a szövegben.
Defender,
nem vagyok egy matematikus, viszont nagyon szorgalmas vagyok és józan paraszti ésszel gondolkodom, eredmény még nincs hisz nem egy-két napos meló ez, viszont ha vannak meglátásaid a témában, akkor privátban folytathatjuk egyszer a beszélgetést. Valószinüsitem, hogy nálam sokkal okosabb emberek már foglalkoztak egy keveset hasonló témákkal. Ezért mindenféleképp olyan lehetőségek után kutatok, ami annyira egyszerü és kézenfekvő, hogy pont ezért nem foglalkozott még vele soha senki. Nagy meló lesz.
Nirvana,
igazad van.
Kisherceg,
Az etf-n nincs mit gondolkodni, hisz olyan mint egy szimpla amerikai részvény, certik csak vérprofiknak és komoly risk és moneymanagment ismeretekkel ajánlott szerintem.
Jól van fiúk. Bánom én...akkor sem eshet el egy ideig. Sosem volt olyan. A longhívők a bika tisztességes korrekciójának vélik, és a felfelét várják. Bánom én azt is...nem lesz bika piac ismét. Majd..talán...nagyon sokára. Ez csak egy erős megálló és pihenő most. A java még hátravan.
Megjegyzés küldése