Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. szeptember 26., péntek

Na ez jobb, mint HOFI

Hát ez kész röhej, tuti, hogy veri HOFI-t is:
"A Fehér Házba összehívott csütörtöki kétpárti találkozó jelentések szerint leginkább George Bush-t és környezetét sokkolta, amiért saját pártjának vezetői megmakacsolták magukat. A demokratákat is meglepte az ellenállás, hiszen korábban mindkét párt kongresszusi vezetői arról beszéltek: rövidesen meglesz az alku, ami megnyugtatja a befektetőket és megakadályozza, hogy további bankok omoljanak össze a bizalmatlanság miatt zuhanó részvényárfolyamaik és a hitelezők félelme miatt.

A két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain részvételével folytatott találkozó parázs vitává fajult, amit az egyik republikánus képviselő új jellemzett, hogy "ideológiai polgárháború robbant ki" saját pártján belül. A demokraták többsége hajlott Henry Paulson pénzügyminiszter tervének elfogadására - a tárcavezető egy szemtanú szerint féltérdre ereszkedve könyörgött nekik, hogy ne mondják el a nyilvánosság előtt, mennyire feszült volt a vita. "
Itt az egész cikk:

20 megjegyzés:

drop írta...

A lakosság pedig bombázza a szenátorokat mailekkel, faxokkal, telefonokkal, hogy ebben a formában ne fogadják el a tervet, különben nem szavaznak rá. Vagy ne legyen terv egyáltalán.
Az alapprobléma az, hogy a bankok és részvényeseik megmentése a legfontosabba a FED-nek és Paulsonnak, iszonyú korrupt egy banda.
Ha már kapnak pénzt, akkor legalább részvényt adjanak cserébe. Ez a minimum szerintem.


Olvassátok el ezt:
http://globaleconomicanalysis.blogspot.com/2008/09/take-back-america.html

Gentlemanus írta...

Drop

Nem mondom, hogy WaMu nem érte meg a pénzét, de amit ezzel a pénzintézettel műveltek tegnap, az a legnagyobb hányingerség, ami történt. Komolyan.

Gentlemanus írta...

Wachowia kibírja vajon a nyomást?

drop írta...

Miért, mit csináltak a WaMu-val?

A WaMu totál csődben volt már régóta. A Wachovia szintén. Tele vannak ALT-A ARM hitelekkel, ez a két bank a legnagyobb tulajdonosai ennek a hitelezési formának. Ráadásul Kaliforniában adták ki ezeknek a hiteleknek a többségét, ahol az ingatlanárak lassan 50%-oe estek.
Aki nem tudná, az ARM leírások még csak most kezdődtek és várhatóan a végösszeg nagyobb lesz, mint a subprime.
A Wachovia kalap szart sem ér.

DLPH írta...

Ez az egész azt bizonyítja csak, hogy a háttérben nem vajazták le még rendesen a történetet. Saját porta, nem saját porta...mindegy. Aki kimarad a buliból, hepajt csinál, akár demokrata, akár köztársaságpárti.

DLPH írta...

Kétpártrendszer van akárcsak nálunk. Illetve nálunk amerikai mintára kiépített zsarnokság.
A lényegben a republikánusok és a demokraták egyetértenek. A monetáris alapelvekben. Ugyanis ma már csak ez a lényeg, a többi porhintés.

Kissherceg írta...

Hmmm Drop Gentle úgy gondoltam nem hiszitek el aszínjátékokat, de egyelőre úgy tűnik, ezt csak sikerült..

Gyorsan hagyják bedőlni a két maki intézménytt.. Nem furcsa, hogy pont a megmentéskor dőlnek be, nem tűnt fel nektek éppen most?
Piacokra pumpált a G8 bő 1000mrd dollárt folyamatosan naponta biztosítják a likviditást, erre éppen ekkor paffff...
Választókkal láttatni kell mekkora a gond és nem segítenek mindenkinek, keménykezűek, a pü vagyont pedig átjátszák JPM és GS holdingnak. Évvégéig pedig semmilyen bedőlés nem lesz USAban szvsz, hanem csak szép menetel felfele és a karácsonyi prémiumok idejére nem is fognak emlékezni ezekre a gondokra a kis emberek. Játszik a két párt, a lobbi kör gyakorlatilag ugyanaz...

Szépen centralzálják a pü hatalmat megint és vége is lesz a válságnak, FED a saját tulajdonosának ad kölcsönt, tiszta vicc...

Pü összeomlását pdig felesleges várni, max módszerváltás lesz, de aki eddig is hatalmon volt, csak megerősíti pozícióját. Ettől még új aljra számítok 2009ben, de most, amikor reggel oti esik 300pontot és az összes kicsi nagy tőzsdés sikítja az 5500lesz az oti estére 5900on zárunk , meg így úgy szakadunk, kicsit meginog a piac eladnak, majd csodálkoznak mégsem esett.. Spekik félnek a longtól egyelőre, mint a tűztől. Ebből a magasságból tőzsdei nagy szakadást várni kicsit erőltetett számomra, egy 12ks 12500ks djinél pedig senki nem akar arra emlékezni, hogy maci van, így maci szépen lassan észrevétlenül felfalhatja a kicsiket...

Kicsit csapongó az írás :) és fejvállat szeretném :) Meglesz az remélem :)

drop írta...

Pár napja, a csomag bejeltésének napján, azt írtam, DLPH-nak lesz igaza és megmentik a piacokat a választások előtt. De úgy néz ki, nem sikerül.
A 700 mrd persze meg lesz szavazva, ez nem lehet kérdés, de egyre nagyobb a nyomás a szenátorokon, hogy a bankok ne ússzák meg ép bőrrel. Én most arra tippelek, hogy nagy fityiszt kap a FED az orra alá.

A 12.500 DOW pedig egy illúzió, nézd meg a tegnapi makróadatokat: meredeken zuhanó gazdasági teljesítmény, erőteljesen emelkedő munkanélküliség, lassuló hitelezés. KO felé tart a gazdaság a 700 mrd segítséggel is.

Gentlemanus írta...

Little

Ki és milyen színjátékot hisz el?
Ugy látom, hogy totál amatőrnek nézel bennünket, Dropot és engem. Pont a két leghűvösebben gondolkodó és leginkább kétkedő embernek mondod ezt?

Ez a blog nem azért van, hogy ütköztessünk érveket, pro- és kontra, megbeszéljük az álláspontokat, eseményeket, infokat hogy hátha közelebb tudunk kerülni az igazsághoz? Ha valaki lát valamit elmondja, ha a másik lát valamit ő is leírja, elmondja, belinkeli, hogy segítsük a közös gondolkodást. Mindenki véleménye egy vélemény, nem?

Na mindegy.

Kissherceg írta...

Hogyne, nem bántásból írtam Gentle smerhetnél annyira. Csak pont ez az, hogy "hűvösen" gondolkodóak vagytok. Természetesen tök igazatok van, csak ez alapján tradelni nem biztos, hogy jó ötlet. Makrok tényleg szarok, de ez meglepett most itt bármelyikünket is? Én sem tagadom a problémát és a létezését, de sikerülni fog egy kicsit eltüntetni a hétköznapi emberek mindennapjaiból, mert ez a cél.
Továbbra is elismerem mindkettőtökk tudását, csak valahogy nem értettem ezt az értetlenkedést itt a szavazás körül, ennyi.

Tőzsde és a világ sosem a realitást követte, általában fájdalmasabb azaz út :)

Szóval szólhatok még hozzátok? :)

Kissherceg írta...

http://www.rense.com/general79/tril.htm jó ovlasgatást :)
"Give me the control of the credit of a nation, and I care not who makes the laws." The famous boastful statement of Nathaniel Meyer Rothschild, speaking to a group of international bankers, 1912: "The few who could understand the system (cheque, money, credits) will either be so interested in its profits, or so dependent on its favours, that there will be no opposition from that class, while on the other hand, the great body of people, mentally incapable of comprehending the tremendous advantage that capital derives from the system, will bear its burdens without complaint, and perhaps without even suspecting that the system is inimical to their interests." The boastful statement by Rothschild Bros. of London.

drop írta...

herceg,

"Természetesen tök igazatok van, csak ez alapján tradelni nem biztos, hogy jó ötlet. "
Miért? Nekem eddig bejött, ha nem s nyertem halomra magam, de pozitív a mérleg.

"n sem tagadom a problémát és a létezését, de sikerülni fog egy kicsit eltüntetni a hétköznapi emberek mindennapjaiból, mert ez a cél."
Na ez egy ökörség. Pont erről nem szól a 700 mrd-os TERV. A TERV fő célja a bankrészvényesek kimentése. Ez ellen van óriási felzúdulás az USA-ban. Ha nem hiszed el, akkor nézd meg ezt a videot:

http://tw.youtube.com/watch?v=mbD62gNi9WE

Kissherceg írta...

ezt láttam... Öszöd után is volt hatalmas felzúdulás, lett vmi? LEtt változás? Jobban élünk?

Szóval sztm ennyi, "majd hazamennek" :) Ohio-i pásztorlánykát pedig megnevelik és majd mamázhat otthon..

Beszéd elszáll, beszélni mindenki tud, tegyen ellene ha tud, ha mer vagy akárki más...

Nézd meg USA zárót, valahol szánalmas, de ez jutott most. Ennyit érnek a makrok és a tények illetve a realitás...

Kissherceg írta...

következő big deal http://dealbook.blogs.nytimes.com/2008/09/26/wachovia-begins-early-deal-talks-with-citi/

drop írta...

"Beszéd elszáll, beszélni mindenki tud, tegyen ellene ha tud, ha mer vagy akárki más..."
Ez folyik most.
Egyik nap néztem a Bernanke és Paulson meghallgatását.
20 szenátor mondta el a véleményét, de egy sem állt melléjük. Ez a játszma nagyon nem lefutott.
Minél tovább tart a döntés, annál nagyobb lesz a felháborodás és annál valószínűbb, hogy nem sikerül ebben a formában elfogadtatni a javaslatot.

drop írta...

Mi értelme, ezeknek az egyesüléseknek? Elképesztő. A citiből és a BoA-ból is egy nagy roncshalmaz lesz. Vagyis már most is azok.

Azért azt figyelitek, hogy Buffett bankjai nem vesznek részt ebben a játékban? Eljön még az ő idejük egy-két év múlva. Bár ők is megsínylenek egy komoly recessziót.

Kissherceg írta...

Akkor a lobbizók beszélnek azzal a 20szenátorral akik közül kettőt villámcsapás ér egy épületen belül kb... Drop szenátori hatalom névleges, valódi irányítás nem náluk van.. Véletlenül terrorista támadások történhetnek, sajnos se istenük, se emberük... Pénz korunk istene és Rothschild a prófétája...

Kissherceg írta...

Buffet sem véletlenül sétálgat Rotschilddal :)

DLPH írta...

Herceg nagyon merész véleményt mondtál. Magam ezt nem tudnám egyelőre megsaccolni :

"Évvégéig pedig semmilyen bedőlés nem lesz USAban szvsz, hanem csak szép menetel felfele és a karácsonyi prémiumok idejére nem is fognak emlékezni ezekre a gondokra a kis emberek."

A válaszásokat követően nem mindegy ki fog nyerni, és nem mindegy, hogy miféle következményekkel fog ez járni. Aki erről biztosat tud most, az valóban a világ irányítója.

"Szépen centralzálják a pü hatalmat megint és vége is lesz a válságnak, "

szerintem nem lesz vége.

"Spekik félnek a longtól egyelőre,mint a tűztől " - nem tartom magam fundamentális befektetőnek, és longolok egy ideje...pontosan 19K tól. De nem vagyok elégedett és nyugodt. De a TA az TA. Nincs mese.


"Ebből a magasságból tőzsdei nagy szakadást várni kicsit erőltetett számomra," - számomra nem.

"egy 12ks 12500ks djinél pedig senki nem akar arra emlékezni, hogy maci van, így maci szépen lassan észrevétlenül felfalhatja a kicsiket..." - nem hiszem hogy a kicsik számítanak itt.

Dropnak (is). Mindegyik irány egyformán veszélyes, hiába a makrók, hiába van az, amiről tudjuk, hogy van. És mivel egy árva fordulós jelet sem látok,pedig keresem, ezért szerintem még korai shortolni. De a piac amilyen kiszámíthatatlan egy ideje, be is jöhet.

Gentlemanus írta...

Szia Little!

Semmi baj.
Beszélgessünk, az a lényeg. Vitassunk meg, elemezzünk ki egy adott helyzetet, információt, csártot, stb. békésen, talán ez segít egy kicsit közelebb kerülni az igazsághoz. A valót úgy sem ismerhetjük pontosan soha. A lényeg, hogy mindenki véleménye ugyanolyan súlyú itt. Az egyik ember azért lát úgy dolgokat, mert. A másik meg, amazért. Ami teljesen kristálytiszta. Ami jó, mert nem keltjük azt a látszatot, hogy egy irányban bégetnénk itt. Ez inkább gondolkodásra kell, hogy ösztönözzön mindig, hogy miért mond vagy lát a másik mást, mint én. Én is elemzem a Te álláspontodat, hogy Te miért látsz/vársz up irányt. Amellett, hogy nem kérdőjelezem meg a mondanivalódat. Szerintem itt egyébként bármiféle nézetkülönbség inkább az időfaktorból adódik. Más idősíkban gondolkodunk. Pl. sok-sok héttel ezelőtt leírtam itt, hogy mivel Bux beesett a csatornába, így annak alját 18k körül száz százalék, hogy meg fogja látogatni. Nem azonnal, de bőven bekövetkezett, ráadásul még mélyen alatta is jártunk. Te ezzel szemben sokat daytrade-elsz. Tehát itt nagyban időfaktorbeli különbözőségek vannak közöttünk.