Sok-sok éve voltak utoljára ennyire izgalmas napjaim. A huf pánik miatt a partvonal is bukó pozi és ez feltette az "i"-re a pontot nálam.
Két teóriám volt egy nagyon pesszimista és egy kicsit optimista - ennek 5% esélyt adtam csupán, míg a brutál vérengzősnek 95%-ot.
Ma ezt úgy módosítanám, hogy 20% az optimista verzióé, ami nem kis javulás.
Mi is ez: egy halvány duplalaj esélye pl a dow-ban. Ezzel gyakorlatilag a medve egy időre elégedetten elmehet a szinpadról.
Jól megszívatta a longosokat, a sokszor 700 pont eséssel, kiverte a shortosokat a hirtelen felhúzással, amikor befordultak ismét longba, széteste magát, mára gyakorlatilag az összes tőzsdeügynök, bróker, alapkezelő, spekuláns tanácstalanul néz ki a fejéből. Tiszta kerge-birka lett a piac, ez így lekereskedhetetlen. Közel áll ahhoz, hogy tömegesen partvonalja álljanak, az pedig senkinek sem jó.
Halkan , optimistán azt mondom, van esély egy tartósabb emelkedésre.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
40 megjegyzés:
azert 1 alletorest meg el tudok kepzelni Dow-ban. De az biztos hogy aki kontraterndre sepkulal az irtozatosan szivott eddig.
Most van esely az eddigi alj visszatesztjere, ami minden normalis fordulasban benne van. Ezert is adtam el az elso fordulasnal Otiliat, eddig bejott. 8000 alatti zaro utan viszont pillanatok alatt lenezhetunk 7500-7000es szintekre.
Ez így igaz akpo, és ettől lehet már - már drámai az egész. Tudod, hogy esélyes lehet egy tartósabb fordulóra , de azt is tudod, hogy a leginkább követett amcsi index simán eshet 15%-ot, akár 2 nap alatt. Ez a buxnál elmehet 3000 pontig is, az pedig elég nagy pusztítást tudna okozni. Brutál nagy a kockázat. Napon túl felér egy öngyilkossággal.
Magam részéről full tanácstalanság, bár egy kicsit már enyhült.
http://macro-man.blogspot.com/2008/10/it-aint-over-til-its-over.html?showComment=1224083880000#c6496084395352328362
a magyar helyzetről...
Én vásárolgattam, de hagyok pénzt hati shortra, ha olyan a hleyzet... :)
Herceg de be vagy sozva, neked DT lenne az igazi poroghetnel ott rendesen :)
Ha ma kitörne zárásra a dow az kemény duplaalj, nem a korrekció korrekciója. Csúcs ami itt megy. :)
yen egyelőre frankó :) pénzt nem sokat keresek, de legalább élvezem :)
Egyébként dollár erős arany olcsó, tehát a kettő között ellentétes kapcsolat figyelhető meg. Ergo aranyat longolni most, nem kifizetődő, mert dollár folyamatosan erősödött az elmúlt hónapokban....
Herceg
A fene megeszi ezeket a jenkiket. Eléggé siralmas a kezdés, és forgalom is van benne...
A dwcf index előtt jelenleg nincs lefelé akadály csak 7900-8000 vonalában. Jelenleg 8900, az még testvérek között is 10% lefelé, ezzel elérhető lesz a 2003-as mélypont. Ez nagyon szuper!!!
nyitóban viszonylag alacsony esést sikerül összehozni, magasabb forgalommal, azután eltünnek a vevők és alacsony forgalom mellett esnek mint a kő.
A szokásos 700 pont fele már megvolt. Szép új jövő.
8240-és 8290 között talált valami darálni valót, remélem valami sziklába harap :-)))
Beszólt már itt nemrég valami Kállai úr... most én.
Már megint gigabull-t jövendőltök itt sokadszorra, hány kisspekit szopattok még meg nagytudású faszkalapok?
17:26 ?
"Halkan , optimistán azt mondom, van esély egy tartósabb emelkedésre. "
Ez lenne a gigabull jövendölése?
Biztosan ugyanazt olvastuk?
Jeromos
Te voltál aki beszólt kisfiam, ahogy most is. Fogd a jobb kezed, és a két lábad kezdeténél középtájban találsz neki kis apró elfoglaltságot.
Trenddel szemben soha ne kereskedjetek. Kezdők első szabálya. Tudsz olvasni te vadbarom? Takarodj a blogomról. Nagyon gyorsan. A saját érdekedben.
Nem lehetne legalább a 6 elemi alatti névteleneket kicsukni erről a senkinek nem kötelező blogról?
Kispofám a nagy kiszórás után hagytam egy kis molt. Nem tőkeáttéttel mint Ti kezdők szoktátok, csak úgy cash-re egy aprócska pozit, hogy legyen miért izgulni. De ez a kis pozi ezer darab. Nem ma kezdtük a játékot, haver. Nem a levegőből beszélek , és nem véletlenül írtam le egy csomó dilemmámat, azokat amelyeket sehol máshol nem olvashatsz. Mindenhonnan azt hallod, hogy pánik. Olvassál már vissza, mikor szóltam, hogy a dodóra 164 körül érdemes lesz figyelni DLPH megadott egy célárat, Vazze tick-re teljesült. Aki figyelt, most mosolyog. Hol mondta Neked valaki 164-nél , hogy vegyél dollárt most mondja mindenki, amikor a poziban lévők szállnak kifelé.
Mióta mondjuk, hogy short a fő trend, de azért az nem úgy van mint a gólyafos, hogy csak esik-esik-esik, olyan ez mint a bandzsi-dzsamping, csak próbáljuk eldönteni az égi jelekből, hogy milyen hosszú a kötél.
Azt is leírtam, hogy tegnap este/éjszaka 55 esélyét adtam a fordulatnak, ma reggel már 20%-ot, tudsz Te olvasni kispofám. Nem azt mondtam, hogy itt a kánaán, hanem azt, hogy megnőtt az esélye. Hány amcsi laindexet tudnál, kapcsiból, névvel sackb pontértékkel felsorolni???? Nemcsak azt kell nézni, hogy esett, hanem azt, hogyan...Szerinted délután mi a fészkes bús --- csának tettem be, hogy a dwcf előtt nincs akadály lefelé csak 7900 és 8000-nál. Persze nyilván lövésed sincs, hogy miről beszélek, de nem baj ugassál csak. Ha esik is ez a szar árfolyam, ott meg kell álljon, nincs mese, ott elmegy a biztosíték. Az esésekben eddig a az spx és a dwcf együtt ment , kéz a kézben, tehát ha számolsz egy kicsit még egy 7%-os nap és padlót kell fogjon.
Abban a pár sorban az is bene volt ha figyeltél volna, hogy a partvonal huf-ban szintén veszélyes. Nézzed meg a krw alakulását, gyengült vagy 30%-ot, fasza mi miközben a párnában tartod a pénzed a 30%-át ellopják éjszakánként a gonosz kis manók.
Én személy szerint féltelek Titeket, mert ez nem vásári zsákba macska, hogy bedobok egy százast és kapok egy katula gyufát, ez a szitu képes gatyára vetkőztetni és kidobni a hóra. PONT
Aki nem saját elhatározásából vesz, ill. ad el a tőzsdén, az egy oltári balf..sz, és megérdemli a sorsát!!!!
Az itt dolgozó embereknek én úgy gondolom, hogy csak köszönhetünk, ergo, nem fikázni kell, hanem megbecsülni, mások munkáját.
Mivel senki, nem jövöbe látó ezért nem értem a problémátokat.
Inkább azon kéne elgondolkoznotok, hogy a lusta tespedt zsíros agyatokat, még csak saját gondolkodásra se tudjátok használni!!!
Tudod mit apám long ezerrel, a bux jövö héten 32000 pont lesz, azt tehetsz egy szíveséget!
Üdv:
Gábor
Ja és legalább a neved ird be
Hagyd a francba ez veszélyesen hülye. Ha nagyon ideszokna, csak úgy tegye, ha minden alkalommal más internetkávézóból böfög. Nem jó ha csak a gépeket váltogatja, mert a router ugyanaz. Ennyit segítettem.
bocs mindenkitől, ritkán rágok be úgy igazán, ... most ilyenem van... nem szeretem ha mások miatt apad a pénzem, azzól nagyon ideges leszek...
rszemről egyébként is lezárva, ott vn a végén a "PONT".
meg kell hagyni izalmas egy nap, jó már ilyet látni...
biotech, transport, telecomm, healtcare felülteljesít, bank, oil service ütve vagyon...
Nagyon sokat tanultam az elmult 2 hetben ismet, ennek marhara orulok! Ami most jatszodik le, olyat nem mindenki lathat. Meg mindig iszonyat bizonytalan vagyok tobb itt levohoz hasonloan.
Sajna a dollar mellettem elhuzott, pedig visszanezve nagyon kezenfekvo volt, meg kellett volna jaccani. Meg 2 szimpla szamla kozott is szepen hozott volna. Sebaj, nalam a nyar a pihenese alt.!!! :)
Lehet, hogy meglesz a "W"?! De jó lenne, de már nem merek hinni benne...
gibi
A W lehetősége szerintem sokaknak feltűnt(én is hasonlóra spekázok) csak amilyen trükkösek ezek a fiúk lehet beletesznek 1 csavart még.Nem hiszem hogy túl sok longost akarnak magukkal vinni.Ha más nincs csinálnak kis pánikot napközben, vásárolgatnak, aztán az emelkedést rábízzák a short covering-ra.Legkésőbb -14 %ra tegye be mindenki a stoppot:D
Csapba
Szerintem sem sima W lesz inkáb Wv :))
Ezzel a zárással üdvözlöm amcsi kollégákat :)
most látom, hogy már több mint 1 éves a blog :) éljen soká :)
Névtelen net-patkányokkal meg nem kell foglalkozni, szó nélkül bannolni kell mind. Nyilvánitson véleményt de azt kulturáltan, ha erre sem képes akkor kitiltani.
Zuzzo és a többiek!
Ha lesz egy kis időtök meg indíttatásotok.
A piac belsejére tudnátok egy kis rálátást adni,esetleg 1-2 linket is ahol érdemes nézelődni.Meg olyasmi is érdekelne mire utalnak egyes szektorok mozgásai?Mi is az a DWCF?(Defense Working Capital Fund talán?)
Azt hiszem ez sokunknak akik ezen a göröngyös részen kezdtünk kereskedni hasznos lehet.
Előre is köszi annak aki energiát fordít ránk.
Üdv.:Goldschooler
Már mindenki a W-t várja, és ettől az emelkedést...gondolom lesz is az sc miatt, de hogy mennyire tartós, azt nehéz megjósolni.
Majd talán a blogcsapatból lesz rá vállalkozó...?
A lökött média is felhagyhatna már a pánik kampánnyal, mert lassan a saját hírdetőiket is csődbe kergetik vele...
atiti
Sziasztok
Én is kezdőként sokat olvasom a blogot, ne hagyjátok, hogy kedveteket szegje az, hogy van pár emberke a neten, akik a névtelenség mögött szívesen mocskolódnak.
Kezdőként és optimistaként mit szóltok ahhoz, hogy ha én simán rá tudom húzni az eseményeket a Vakmajom oldalán lévő szentiment kalendáriumra? ( http://www.vakmajom.hu/pages/sentimentcyclemamis.gif ) Valahol a Panic és a Discouragement között tarthatunk. Vagy természetes, hogy az ember azt lát bele a dolgokba amit szeretne? (mondjuk akkor már azt látnám bele, hogy minden kilő mint állat, és napokig felső limiten vagyunk, hehehe)
üdv.: Csaba
aki egy kicsit is komolyabban csinálja, annak napi szinten kell(ene) nézegetni szerintem...goldschooler kérésére egy alap link:
http://www.bloomberg.com/markets/stocks/wei_region1.html , a html előtt a számok: 1: amerikai 2: európa 3: ázsia
a willshire 5000 kódja a dwcf, ez az amerikai mondjuk úgy minden papírból képzett mega index. Ez nem érzékeny a manipulára mint a dow pl. Ezen index 8k körüli szintje azért fontos, mert 2003-ban ott volt az alja, azaz alig 10%-nyi "profit " maradt a minden idők egyik leghosszabb bulljának eredményéből. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a lópimpilit árazunk akkor , ha ez a szint sem fogja meg legalább egy korrekció erejéig. Fontos megjegyezni azt is, hogy 15700-ról lejött 8900-ra az majd 7000 pont, ha csak 11200-ig megy föl az is csak a korábbi eső csati visszatesztje, de elmehet 7000*0,6 = 4200 , mindez 8900 hoz képest, azaz 13100-ig is, ami ha innen nézzük egy igazi "gigabull" lenne, és még mindig csak az 1 éves esés 61,8-as fibóját csinálja meg. Ez lenne egy olyan sztori, amit DLPH. többször mondott, már-már szájba rágott, hogy eddigre mindeki elhiszi, hogy végetért a medve és itt a bikapiac, a könnyűpénz korszaka. Nem hiszem el, hogy ez a medve ezzel bevégezte volna. Ahogy most állnak a dolgok és amennyire az elemzői várakozások még csak most jönnek lefelé és a vállalatok még csak most kezdik lefelé hozni (megtippelni) a jövő évi eredmény várakozást ( és itt még a 2010 szóba sem kerül többnyire), ehhez képest majd év végén , jövő húsvétkor, nyáron, stb fogjuk látni, hogy mekkora recesszió is köszöntött ránk. Tehát az az alj amit most megközelítettünk minden bizonnyal el fog esni, a medvének nincsen támasza, mert olyan dagatra eszi magát, hogy nminden ágy leszakad alatta. Ergo valahol a pincébe áll meg. De ez csak a távoli 1-2 éves jövő. Továbbra is nehéz napok fognak jönni, de "reményködni " lehet, hogy egy korrekció kezdetén vagyunk.
Az amerikai rémálom:
http://www.mno.hu/portal/591353
Szia Csaba.
Mindenki azt lát bele, amit épp szeretne. Ahogy észrevettem a neten fellelhető technikai elemzések zöme vágyvezérelt gondolkodást tükröz. És/vagy saját magát másnap kijavítja (hát ez nem jött be, mert....- és az indoklás is TA alapon megszületik - utólag megmagyarázza, hogy miért nem jött be).És/vagy jobb esetben két verziót készít, egy optimistát, és egy pesszimistát. Ezzel ismerve el tulajdonképpen azt, hogy a világon semmi értelme annak amit ír, mert a "vagy fel, vagy le" -t akkor is tudja az ember, ha ül a fenekén és nem csinál semmit.
Néhány dolog : a TA kütyük zöme nálam kuka. Az a 8-10 dolog amit összesen használok (és még véletlenül sem több) is rengeteg és nem túl ismertek. Meg is mondom miért sok még ez is. (ebbe a 8-10 -be a bollinger is egy tétel).
Ugyanis a chartok különböző időbontásokban is elkészíthetők. És ha megnézed, hogy a 8-10 dolog 4-5 időbontásan hányféle variációt adhat, sehol sem vagy, megint csak készítettél egy kaotikus katyvaszt.
Az időbontások relációjáról is keveset olvasni a neten.ÉS a prioritásokról. Annak koncepciózus ütköztetéséről , hogy a többórások az egyóráshoz miként viszonyulnak, a többnaposok az egynaposhoz...satöbbi. Mi következik az eltérő időbontásból...és így tovább.
Az alakzatokat is nagyon szeretik. Ezzel az a baj, hogy arról kevés szó esik, hogy hányszor NEM jön be. Ha bejött hurrá, ha nem, kuss. Visszamenőlegesen hány BE NEM JÖTT alakzat van megemlítve? A devizakereszteknél érdemes megnézni, hány fej-váll váltott gigabullba, pedig a nyakvonal alá is leszúrt...és így tovább.
Minden normális embernek alapvető elvárása legyen a TA -val szemben : előre jelezzen , és magyságrendekkel hatékonyabban mint 50 %. Ez a minimum. Ha valami ezt nem tudja, kuka.
A tehcnikai elemzés egy öngerjesztő, öncélú , önkényes dolog ma. Hogy tíz éve mi volt, nem fontos, de ennyi elemző nem volt, és ennyi kisbüfi sem "kente - vágta" a TA-t.
Sokra mennek vele...
Alapvető : ha a standard ( amit bárhol elérsz), technikai elemzés hasznos dolog lenne, akkor fű fa bogár már rojtosra kereste volna magát vele. De nem....pont ellenkezőleg...a többség állandóan csak veszít. Ez a statisztika van, nincs más.
Ugyanolyan vallási fanatizmus ez, mint egy papírban csücsülni a cég tönkremeneteléig. Vallási fanatiusok lesik minden nap (daytrade !!) szinten, hogy a sok vonal, görbe, cikcakk és hókuszpókusz szerint mit csináljon aznap. És közben veszít. De nem érdekli, mert hisz benne.
TA vallás. Erős vár a mi istenünk...hogy közben vesztünk, le van tojva.
Hmmm... azért tiltottál ki a blogról, mert ugyanezt leírtam.
Tény, hogy nem ilyen finom stílusban...
NeTuddKi
Tudom ki vagy. És nem ezt írtad.
Az a baj, hogy teljesen mást. És nekem címezted.És az azt jelenti, amit jelent.
Csak nem képzeled hogy nem használok TA-t? És hogy az nem működik?
Hogy hogyan használom, az meg az én dolgom.Esetleg zárjuk le ezt a témát.
Ja és nem tiltottalak ki. Most is írtál nem? Paradoxon.Ha ki lennél tiltva nem írhatnád ide, hogy ki vagy tiltva.
alakzatoknak van am elofeltetele pl a fennallo trend es a forgalom,ezek nagyon eros kriteriumok ha ez nem stimmel akkor kuka az alakzat. Sokan ezt figylemen kivul hagyjak ezert is sok a benezes. Persze, hogy nem 100% a TA, akkor mindenki keresne.
Így van neked címeztem és az indikátorokról írtam. TA hasznos és működik, indikátorok haszontalanok. Pont mert sokszor leírtad, hogy használsz TA-t, ezért ezt az írásodat az indikátorokra értettem:
"hogy a sok vonal, görbe, cikcakk és hókuszpókusz szerint mit csináljon aznap."
Részemről is lezárva.
Játék a szavakkal. Ha törölsz, az annyi, mintha ki lennék tiltva.
NeTuddKi
Igaz,igaz. Nagyon igaz. De azért van itt valami ami nem nem kerek. Csak példa, nem fontos, mert nem foglalkozom alakzatokkal.
Szóval : fej váll és trend viszonya...ugyanis fej-váll bullban alakul ki, és állítólag trendfordító alakzat, vagyis nyakvonaltól bedől. Tehát fej vállra szépen trenddel szemben kereskedni kezdek? Hát ez ahhoz kevés. Shortban nem alakul ki fej váll, én még nem láttam, kialakulhat, miért ne? De nem emlészem, hogy észrevettem volna. Fordított fej váll már annál inkább előfordul. Az meg a shorto fordítja meg...állítólag. Vagy nem.
Amit nem értek, a fej váll viszonya a trendhez. Értelmetlen.
Hiszen ellentétes trendnél számít. Akkor?
Trendfordító alakzatnak definiálják. Nem igaz. A trendet nem az fordítja meg. De zutty lehet belőle gyakran. De sokszor meg nem.
Nem érdekes...csak eszembe jutott.
DeTudomKi az előző hsz nem neked szólt.
Mellébeszélsz. Lefogadnád hogy van olyan indikátorom ami működik most is? Lefogadnád?
Távedsz öregem. De ne taníts. Ezután se. Majd szólok, de akkor megfizetlek vastagon érte.
Addig ne.
Mi volt ebben a mellébeszélés?
Az a baj, hogy aki nem volt jelen ebben a szubkultúrában és így nincs neve, az már nem ember. Az kezdő, az vesztes.
Én magam eddig külföldön éltem és hamarosan újra, végleg elhagyom az országot. Ezért nem látogattam Magyar nyelvű oldalakat. Nincs forint kitettségem, nem foglalkozom Magyar részvényekkel.
De hidd el jó ideje űzöm ezt és tudom hogyan kell kereskedni, hogyan működik a piac. Nem véletlenül a mostani káosz időszakban is növekszem.
Magam is majd 40 vagyok.
De eszembe nem jutna lenézni másokat.
Tényleg szívből kívánok sok sikert mindannyiótoknak. Erre már nem érdemes válaszolnod.
NeTuddKi
Csak még annyit, válaszolva a provokatív kérdésre:
Lefogadom, hogy nincs olyan, ami működik. Nincs olyan, ami olyat mutatna, amit nem mondok meg csupasz chart alapján.
Lefogadom, hogy nincs olyanod, ami működik, mert csak akkor működne, ha mindenkinek az lenne a chart-ján.
Elmondhatnád a kezdőknek, hogy a nagy pénz a fundamentumok és az ellenállások alapján mozog.
Fundamentumok (piaci hangulat) + alap TA. Ez működik. No indicators.
Ezt a kezdőknek írtam, mert te tudod.
Minden jót. Ez tényleg az utolsó.
NeTuddKi
Ne zsongíts már kállói úr ....ne szórakozz már ezen a blogon mondtam.
"Lefogadom, hogy nincs olyan, ami működik."
szöveg, duma, blabla
válaszra sem vagy méltó
tudnád mekkora hülyeséget mondtál..
remélem tényleg az utolsó volt és mész vissza a külföldi oldalaidra (ez meg biztos kínai ..mert ha nem, hogyhogy olvasod?)
nagy állatkert ez a net az biztos
kezdem unni
Megjegyzés küldése