Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. december 4., csütörtök

csak úgy..

Furcsa dolog sejlik fel előttem.
A 10y note hamarosan megböki a 30 éves emelkedő csati tetejét, olyan iszonyú erővel emelkedik az utóbbi hónapban, hogy az már ijesztő ( számomra mindenképpen), miközben az októberi nagy szakadásban nem volt ekkora mozgás benne, olyan mintha egy kis fáziskésésben lenne és most hozza be a lemaradását. Ha elérjük a csati tetejét, miután nem 30 naposról van szó, tuti, hogy vissza kell egy kicsit hőkölnie, ami - a korábbi évek alapján némi enyhülést hozhat a rv piacra- , de a rv piac egy része jelenleg is enyhül, miután a kötvényesek még nem érték utol a rv-eseket, lehet, hogy ezzel van dolgunk jelenleg. Azonban egyelőre mindenki tartózkodjon attól a gondolattól is, hogy a FŐTREND változása elérhető közelségbe kerülne.
Nem akarom magam ismételni, de novemberben volt egy nagyobb lélegzetvételű "vélemény-nyilvánításom" miszerint még nagy problémát fog okozni az alapokból történő tömeges pénzkivonás, ami - még most is azt gondolom- egyre inkább kézzelfogható közelségbe kerül.
Voltak hedge fund-ok, amik bedőltek, voltak ingatlan alapok amik befagytak , most jönnek a fedezeti alapok, és még sokan mások Nagyon nagy kérdés, hogy egy negatív pénzkivonási hullámot meg tudnak-e állítani????????
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=5&i=107002

szerintem: nem
és ezzel - nem riogatok- megismétlődik '29 ( ez a momentum még eddig hiányzott a palettáról)
Hogy valami pozitív is legyen: azt mondta roubini, hogy a világgazdaságnak két fő motorja volt
: USA, KÍNA.
Mintha ez a két piac lenne egy picit felülteljesítő. Az I-re a pont akkor kerülhetne fel, ha Japán is csatlakozna hozzájuk.

16 megjegyzés:

Jeromos írta...

Szia,

A link a portfolio főoldalára dob.
Mi volt benne?

Előre is köszi

zuzzo írta...

nem ez volt a link alatt, de ez is arról szól, csak sokkal finomabban és kevésbé lényegre törően...
a lényeg: korábbi sztár alapok is egyszerűen odáig jutnak, hogy fel kell függesszék a kifizetéseket.
Pedig ha ez a folyamat egyszer beindul és kialakul az alapok körében egy negatív psziché spirál, ott kő kövön nem marad, de a rv. piacon sem, ha ide is elérnek majd...

"Elérte a kezelhetetlen mértékű tőkekiáramlás az első tőzsdén kereskedett amerikai hedge fund társaságot, a Fortresst is, amely így kénytelen volt korábbi vezető alapjának visszaváltásait felfüggeszteni. A hatalmas hírveréssel bevezetett részvények a kibocsátás óta 90 százalékot veszítettek értékükből.
Felfüggesztette a zászlóshajónak számító alapjának visszaváltásait Fortress Investment Group, amely tavaly év elején hatalmas csinnadrattával lépett tőzsdére, így az amerikai piacok első tőzsdén kereskedett hedge fund alapkezelője lett. A Drawbridge Global Macro nevet viselő alap befektetői összesen mintegy 3.5 milliárd dollárt akartak kivonni az alapból, ezért döntött a határozatlan ideig tartó pauza mellett a társaság - írja a New York Times.
Az alap vagyona a Fortress tájékoztatása szerint szeptember 30-án 8 milliárd dollár körüli volt, amiből a felfüggesztés előtt beadott megbízások teljesülése után csupán 3.5 milliárd maradhat január elejére. A globális makró stratégiát követő alapot komolyan megviselte az év második felében eszkalálódó piaci válság, az árfolyama 26 százalékot esett a legutóbbi csúcsról.

A Fortress 2007 februárjában bonyolította le IPO-ját a New York-i tőzsdén, amit óriási felhajtás övezett, a befektetők tolongtak a részvényekért a jegyzéskor, és a kereskedés első óráiban. A piaci környezet ugyanakkor hamarosan negatívvá vált, többek között a Bear Stearns két alapjának összeomlása miatt, így a Fortress részvények 18.5 dolláros jegyzési árfolyam és a 31 dolláros első napi záró árfolyam után lényegében nyílegyenesen esésnek indultak. A papírok a felfüggesztés hírére 25 százalékot estek, és 1.87 dolláron zárták a tegnapi kereskedési napot.
"

zuzzo írta...

a héten tapasztalható dow órás mozgáshoz egy dolog jutott eszembe:
"great steps follows great zigzag"

Névtelen írta...

egy blogban találtam a linket a "Korszellem" című dokumentumfilmhez.

akinek van ideje, nézze meg a jelenlegi világrendünk működését, és hogy milyen irányba kellene gyökeresen átalakulnia, mik a fertői....

http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en

attiati

Jeromos írta...

Szervusz Zuzzo,

Most pedig bejön.
Köszönöm szépen, hasznos cikk volt.

zuzzo írta...

"odakint az emberek többsége tök komolyan várja az államtól, hogy a nagy autógyárakat mentsék meg... tettekben azonban mégsem segítik, mert nem amcsi autót preferálnak vásárláskor első körben...." akkor most mi is van?
és egy kis matek:
A GM piaci kapitalizációja úgy 2,5B$, de szeretne kérni 18B$-t, mert különben csődbe megy. Remek. És akkor a rv-ek hány százaléka kerülne át a kormányhoz???
Másrészről az árbevétele 100B$ nagyságrendű. A piaci folyamat nem tegnap romlott meg varázsütésre, hanem már évek óta tart. A japcsi gyártók előretörése már egyértelmű jelzés volt arra, hogy valami nem stimmel. Namármost simán meg kellett volna lépni azt, hogy néhány tuti veszteséges - akár presztizs - modell gyártását leállítják és elzavarnak sok 10K embert. Most hogy még s konjunktúra is odalépett a nyakukra, elég kínos lenne azt mondani, hogy 100-150K (!!!) embert küldünk el. Ha magát az USA-t néznénk akkor kb 0,5M embert simán el kellene zavarni az autóiparból, meg a másik 1M embert a kiszolgáló egységekből/beszállítóktól/szolgáltatóktól... ha így nézzük akkor már nem is olyan sok az a 34B$ amit az autógyártók első körben kérnek.
Az azonban továbbra is rejtély, hogy még 1%-os nyereséget sem lehet tudnak termelni ezek a mammut cégek...

Névtelen írta...

Nem hiszem, hogy ez a 34B$ megoldás lenne a problémájukra. Úgy gondolom pont ez akadályozza meg, hogy a piac megtisztítsa önmagát, mert ha megkapják, azt nem azért fogják kapni, hogy elküldjenek embereket, ha viszont ez nem történik meg, ugyanúgy fel fogják élni ezt a pénzt is. Ez egy ördögi kör, aminek a végén így is úgy is elbocsájtások állnak, csak közben adópénzek is mennek a süllyesztőbe.
Szerintem

RészvényForgató írta...

A GM tényleg régóta döglődik.
Ráférne egy csőd, vagy kezdjen el sürgősen 3 litert fogyasztó kisautókat gyártani. Lehetőleg jobbat mint a japánok. Akkor talán megérné megmenteni.

Sajnos botrányosan rossz makrok jönnek (nemcsak az USA-ból). Az olaj is kezd elég kétségbeejtő lenni. Komoly konfliktusok forrása lehet.

Mi tartja meg a részvénypiacokat?
Ez a Mikulás ajándéka?
Nagy zakó helyett kis zakó?

Névtelen írta...

az senkinek sem furcsa, h mig a penzintezeteknek (penzpiacnak) csont es mindenfele feltetelek nelkul kiutaltak x szaz milliard zoldhasut (lasd: adofizetok penze), hogy nehogy csodbemenjenek, addig nehany, amugy eleg nagy kihatasu realgazdasagi szereplonek ugy kell nyilvanosan sirnia, hogy par tizmilliard dollarert, hogy nehogy csodbemenjenek?

ha a (hitel)penz a gazdasag vere, akkor azonnal, es szinte minden feltetel nelkul feltoltottek a verkeszleteket, de amikor jelentkezik egy body a realgazdasagbol, h neki is verre lenne szuksege, akkor coki.

jo, a bankrendszer penzugyi osszeomlasa eleg belathatatlan kovetkezmenyekkel jarna, de vajon milyen kovetkezmenyekkel jar a realgazdasag osszemolasa?

nzanga mobutu junior s.k.

zuzzo írta...

egyszerűen olyan mintha nem tudnának esni és 60-90 perc alatt tök meg tudják fordítani az egész piacot... kezd erő lenni benne, de ez az a tartós emelkedéshez még kevés(?)

Peter írta...

Mi ez már megint?
Negatív hírre szárnyal a piac. Ebből csúnya összeomlás lesz. Vagy ezek már be vannak árazva. Azt nem tudom elhinni...

Joello

DLPH írta...

Már beletörődtem, hogy megint sikerült egy fals longos scenérióba beletenyerelnem...erre nem. (még). No lássuk tovább.

nzanga mobutu junior s.k. maximálisan osztom rövid véleményed..

neomodel írta...

Elgondolkodtam fenti vélemények kapcsán ezekről a pénzintézetekről, és arra jutottam, hogy ezeknek majdnem mindegy, hogy mi történik a reálgazdaságban. Ha összeomlik is, cégek mennek tönkre, csökken a fogyasztás, embereket raknak az utcára, stb. tulajdonképpen az miért baj nekik. Ha kell majd elinflálják, elpárologtatják, a megtakarításokat, ha pénz kell nekik, nyomtatnak amennyi kell, és azt is az állam polgárai fogják kifizetni, ki más. De a rendszerük, gondoljatok bele, érintetlen, a monopóliumuk érintetlen. Ugyanazok mozgatják továbbra is a szálakat, ugyanazon módszer alapján, a végkimenetel persze nem kétséges. Kaszálnak és kaszálni fognak. Ha van kalapja azért, ha nincs kalapja azért. És azon is elgondolkodtam, hogy lehetne-e nélkülük, vagy másokkal, vagy másfajta rendszerben működtetni a gazdaságot, tulajdonképpen a világot irányítani? (Zárójelbe írom, de nem zárójelbe való amit láttam egy műsorban, valahol talán Ruandában, ahol éhező emberek menekültek fegyveres gyilkosok elől, és egy apa vitte az ölében csontsovány, haldokló kisgyerekét.....és ez hogyan jön ide? Abban a világban, ugyanazon a földgolyón, ahol élek, a XXI-ik században, a 3-ik évezred kezdetén, ahol ilyesmi megtörténhet, hogy naponta, most is ezekben a percekben, több ezren halnak éhen, és ugyanezen a földgolyón, néhány tucatnyi ember, dollár ezermilliárdokat bokázik el,tőkeáttéttel szórakozik, hazudozik, majd milliós végkielégítéssel távozik és letengeti hátralévő életét saját szigetén....)
A választ nem tudom, hogy lenne-e egyáltalán bármilyen olyan rendszer, ahol a pénz körül mozgó emberek tisztességesen, mértéktartóan dolgoznának, akiknek eszükbe jutnának a kiszolgáltatottak, vagy Orwell-i módon két lábra állnak a disznók és megint kezdődik előlről minden.

Névtelen írta...

Amíg egy 13-14 milliós kisebbség kezében vagyunk addig semmi változás nem lesz. Eccerűen nem tudsz mit csinálni. Ruandában nincs semmi értékes minek küzdjenek értük.
Sajna ez van
Üdv
Gabor

Névtelen írta...

nagyon érdekes ez a korszellem....
van pár kérdőjel számomra ami megkérdőjelezhető a filmben
pl tényleg amerika szervezte a két torony összeomlását stb?
de lényegét tekintve egyetértek vele....
A pénzügyi rendszerünkről alkotott kép teljesen igaz méghozzá husbavágoan igaz....
csak vannak jobban élő rabszolgák meg szerencsétlenebbek és egyre több a szerencsétlen.. aki elpusztul...

Az a helyzet hogy engem is a föiskolán azért dicsérnek meg ha kimondom azt a büvös szót hogy profit... minél több profitot kell elérni minél kevesebb költség legyen stb... ez a cél ha 3 emberes munkát 1 is meg tudja csinálni csinálja ! több lesz a profit stb! sajnos semmi emberségre nem nevelnek bennünket ebben a rendszerben mert akkor mi következik?

Ha egy emberséges vezető vagy a versenytársak bedarálnak mert nem tudod olyan versenyképesen adni a terméket stb..ki is rugnak stb... és tönkre teszed a céged stb...
ördögi kör a profit érdekében ...

Sajnos elég romlott egy társadalomban élünk.

Tudjátok mi lesz itt is? IMF Hitelt kaptunk.....

Argentina kettő csak idö kérdése....

Természetesen a filmben (korszellem)
vannak megkérdőjelezhető dolgok
-két torony összedőlését tényleg ök csinálták?
-az uj rendszerben mi lenne az ösztönző erő ? ha ne ma pénzt? stb..
De nagy mértékben egyet értek hogy beteg a társadalmunk amit a pénz ural.

Izomman

Névtelen írta...

Egykét adalék a témához

http://tdyweb.wbteam.com/Globalis_penzimperium_es_alternativaja.htm

http://tdyweb.wbteam.com/DrabikElhallgatottDokumentumok.htm

http://tdyweb.wbteam.com/DrabikElhallgatottDokumentumok_2.htm

http://www.indavideo.hu/video/part1_-_Benjamin_Freedman_beszede__1961_Washington
http://www.indavideo.hu/video/part2_-_Benjamin_Freedman_beszede__1961_Washington
http://www.indavideo.hu/video/part3_-_Benjamin_Freedman_beszede__1961_Washington
http://www.indavideo.hu/video/part4_-_Benjamin_Freedman_beszede__1961_Washington