Sziasztok!
Volna egy-két észrevételem devizaügyben, amit úgy érzem érdemes megjegyezni. Ismételten az a helyzet, mint a múltkori jenes írásommal, hogy előbb kellett volna feltennem az írást, de nincs túl sok időm sajnos.
Szóval: a legnagyobb rejtély számomra mostanában az eurusd, egyszerűen nem tudok mihez viszonyítani, hogyha elindul a dollár gyengülése, akkor az hogyan, miért illetve milyen mértékben fog megtörténni, nem mond semmit a chartja.. Így aztán elkezdtem ismét lapozgatni a grafikonokat, hogy egy-két még "olvashatóra" bukkanjak, amiből ki tudnám következtetni az eurusd-t, ami ha megvan, akkor segítségünkre lehet a dollár-forint és az euró-forint elmozdulásainak kiszámításában.
A dollárindex chartját vettem alapul, amiben találtam egy dupla tetőt, (még ha nem is nagyot) szemet szúró divergenciával. Ez alapján a dollár már önmagában is globális gyengülésre van ítélve. Na de honnan tudhatom ebből, hogy vajon az euróval szemben is gyengül-e majd. A válasz az index súlyaiból adódik, amelyből a legnagyobb szeletet (ha jól tudom) 57%-ot képvisel az euró. Ebből viszont még nem következik egyenesen,az euróerősödés, hisz mi van, ha a többi öt indexkomponens kezd masszív erősödésbe a dollárral szemben, az eurusd pedig csak toporog mondjuk. A választ az eurón kívüli 5 deviza adja, pontosabban 3, mivel a svéd korona és a svájci frank olyan kis súllyal szerepel, hogy együttes súlyuk alig éri el a 6 százalékot, ezért ezeket mint befolyásoló tényezőket ki is húzhatjuk a listáról. Marad a jen, a kanadai dollár és az angol font, kb azonos 11-11-11 százalékos súllyal. Mivel a mellékelt jenes grafikonon jól látszik, hogy a eső csatornában való szűkülésből szépen letört, és a japán kormány is kemény intézkedéseket ígért egy hónapja 90 alatti usdjpy mellett ezért itt egy kis megnyugvást illetve inkább enyhe dollár erősödést várok. A kanadai dollárral szemben usd gyengülést (a grafikon szerintem magáért beszél) várok. Így ezt a két devizát kihúznám a dollár index képletéből, mivel az egyik (usdjpy) "dollár erősítő" hatását a cadusd "dollár gyengülése" ellensúlyozza, úgymond kiütik egymást (olyan mintha egy egyenlet mindkét oldaláról lehúznék egy-egy tényezőt, vagyis egyszerűsítek). Ha ezt megtesszük, akkor marad az euró illetve a font a dollár indexünkben, tehát az indexben felfedezett formációt ez a két komponens fogja "beteljesíteni". (mellékesen megjegyzem, hogy a gbp/usd szinte egy az egyben inverze a dollár indexnek.) Az angol font grafikonja is inkább a dollár gyengülését valószínűsíti, viszont ez önmagában kevés lenne a dollárindex kilendítéséhez, a súlya miatt. Épp ezért logikus, hogy az eurónak elég rendesen be kell segítenie.
Hogy mit jelent ez (eurusd up, usdjpy up) a részvénypiacoknak? Levegőt. Egy időre. aztán katasztrófát. A defláció úgy tűnik megállt, a részvénypiacok már a főbb devizapárok bearish jelzéseire se sem akartak eséssel reagálni az utóbbi 2 hétben. Mintha minden remegőkezű kötvénybe és állampapírba menekült volna (de legalábbis általuk biztonságosnak ítélt instrumentumokba, kíváncsi vagyok mikor izzasztja meg őket a gyenge dollár), a részvénypiacokon meg csak a "legtökösebbek" maradtak és kis forgalommal kettőt balra, kettőt jobbra játszanak. (a vix egyébként megnyugvást jelez, mondjuk 80-ról már csak nyugodtabbak lehetünk, nem azt mondom hogy megyünk vissza húszra, de legalább 40-50-re aztán jöhet egy újabb hiszti). Egy szóval a részvényindexek lebegnek, mint gólyaf.s a levegőben, az értékét vesztő dollárt még Obama úr szép reményei ellensúlyozhatják a részvénypiacokon legalább a beiktatásig.
A forint grafikonok magyarázatára már nem maradt időm, de ha ktávra egy 1,50-ös eurusd-vel számolunk akkor vagy lesz egy 180-es dollárunk 275-ös euróval vagy ha dollár-forint nem lenne képes esni akkor 200-as dollár, 300-as euróval. Az Usdhuf grafikon számomra azt mondja hogy egy időre felejtős a stabil 200-as régió, nyitva lefelé. Az euró ezzel erősödés sejtet a forinttal szemben a vágtató eurusd miatt. A nyár óta tartó dollárerősödés (eurusd) idején úgymond megszoktuk, hogy a forint a dollárral és az euróval szemben is gyengült azonban ez a folyamat szerintem megszűnik és eurhuf és usdhuf ellentétes korrelációban fog mozogni.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem az igét próbálom itt hirdetni, mindösszesen a véleményem fogalmaztam meg. Szívesen várom az észrevételeket, kritikát, új felvetéseket. Sziasztok!

7 megjegyzés:
kis róka :)
ügyes.
Nem sok, amit tenni tudok.
Köszönettel, elolvasom. Valószínűleg ezek elemi infók, nekem mégis csillog a szemem az olvasásuktól.
A 60,9 első körben megfogja az usd indexet szerintem, ha ez törik, akkor 58. Ehhez mindenki társíthatja a megfelelő eurusd árfolyamot kb. 1,43-1,44.
Kösz a postért! A FED pedig jól meg is támogatja az egészet..
Kiváló, teljes körű helyzetelemzés. Legalábbis számomra. Grat.
robbaj
Bizony az. :)
Köszönöm szépen! Kellemes ünnepeket Mindenkinek! Visszavonulok gondolkodni (egy biztos a következő fő téma szerves része lesz az amerikai állampapír). :)
PB
Megjegyzés küldése