Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2009. január 3., szombat

Egy kis történelem


Azonnal leszögezném, alapvető : ki milyen lereskedő? Ugyanis van két jól elhatárolható kereskedési stratégia, az egyik fundamentális a másik technicista. Ezt lehet keverni persze, de kényszerből átsorolni magunkat meglehetősen nagy marhaság. Előre kell tudni ki mit miért tesz. Egy fundamentális trédert ez a táblázat felizgathatja, egy TA alapon kereskedőt semmiképp, csak zavarólag hat. Sőt..a TA kereskedésben kifejezetten tilos foglalkozni fundamentumokkal, mert csak kárt okoz, nem lépsz be ha be kéne, mert ez a hír, az a dolog, amaz a dolog, érzéseid vannak, ide várod a piacot, oda várod a piacot...és szépen nézed a partvonalról, ahogy ezt a lehetőséget is kihagytad, holott TA alapon (tegyük fel jókat nézel és jól), ott volt az orrod előtt mit kellett volna tenni. Kíváncsiságból azért megnéztem az ábrát...érdekes...Az 1800-as éveket kihagytam. Nagyapám sem hallot róla. Nem tudom reálissá tenni a magam számára. Nincs tömege, hiába bámulom. 1907 jeles esemény, innen kezdtem. J.P Morgan féle szélhámosság, ahol is a FED megalakulását kieszközölték végül. 30 % zakó. 1904, 1905 a kellemes 20 % emelkedések éve volt. 1906 alig-alig valami, és a zutty a köv. évben. 1908 40 % emelkedés (FED dollárok) . Vagyis : +20, +20 , stagnál, -30 % , 40 %. Figyelemre méltó ebből számomra csak annyi, hogy -30 % után 40 % emelkedés a következő évben. Ha erre valaki azt mondja, ez egy természetes folyamat volt...hát felőlem mondja. "Magától" ilyen a mesében sincs. Mindenesetre egy fundamentális tréder, ha a lapok mögé lát, és felfedezni vél erőteljes mesterséges folyamatokat , akkor a cél megvalósulását követően esetleg joggal számít "jutalomra" és erőteljes rv piaci növekedésre, feltételezve, hogy hasonló szélhámosság zajlott körülöttünk most is , mint 1907 környékén, és feltételezve, hogy a cél már megvalósult.
A következő ami érdekelt, a 30-as évek...meglepőek az eltérések...mindjárt rátérek...
1927 +40 % // ez ám a bika
1928 +50 % // ez meg a bikák legjobbika
1929 - 10 % // ez itt szerintem "a sokkhatás", az eltérés 60 pont, a két elképesztően erős év után 10 % zakó....ha akkor éltem volna és TA alapon a mostani berendezések léteztek volna, bizonyára magamban ide tettem volna a medvepiac kezdetét, és kellő alázattal bámultam volna ezt a gigaváltozást...a mostani is ekkora lett ám....a 0-10 % emelkedésből lett -45 % sacckb !!!!
1930 -30 % // a sokkhatás után agresszív medve kibontakozás...a válság egyre erősebb..ekkora változás után további súlyos esés....
1931 - 50 % //na ez a nyekk a javából...., 1830-tól nem volt év/év alapon ekkora zakó - sejtésem...ez volt a másik drámai év, ekkora szakadások után nyilván joggal vártak sokan felépülést...ehelyett gigantikus nyekk - ne feledjük, ez már a harmadik !!!! csökkenő év, és a csökkenés közben növekszik. Tombolt a vérmedve.
1932 - 10 % // negyedik medveév, és még mindig csökken az index, de már nem annyit...ez még ebben az évben a felépüléstől olyan messze van, mint én most a marsutazástól
1933 +60 % // hopp, történelmi csúcs, na itt van az a bizonyos fel az egekbe, amire most oly sokan számítanak, mivel történelmi zakózás lett idén is...no de 4 év után lett ez a fel....és nem közvetlenül a -50 % után , az Morgan féle időszakban volt, itt nem
1934 -10 % // megint kezdődik valami? ezt akkor ott bizonyára nehezen lehetett látni, utólag persze már tudjuk...
1935 +50 % // nem , nem kezdődött semmi, a tombolás folytatódik
1936 +40 % // és dühöng és mindent eltipor a bika
1937 -40 % // innen nézve az előző dühöngések után ez nem meglepő, és talán nem is olyan sokkszerű, hiszen ha megnézem, az ezt megelőző 3 évben 150 % emelkedés, 10 % csökkenés, és most ez a 40 % csökkkenés....nem tudom mit gondoltam volna akkor ott benne, kicsit most sem tudom mit gondoljak, de azt hiszem, ez annyira nem meglepő itt, noha történelmi szakadás ez is, a változás viszont óriási, 80 pontos...+40 ról mínusz 40,,,,alig volás a történet.. érthető , hogy sokan lettek öngyilkosok, a vagyonuk egyik napról a másikra elillant a semmibe
1938 +40 % // na erre nem tudok már mit mondani, ha 33-tól nézem érdekes : 190 % emelkedés áll szemben 5 év alatt 40 % csökkenéssel...innen nézve még inkább "elenyészőnek " tűnik ez a negatív rekord, az évi 40 % esésével.

Na itt befejezem a vizsgálódást, a 2000-es évek medvéjét bejelöltem, szelíd kis galamb maci volt az ezekhez képest. Az 1973-74-es nagymedve ott van szépen a maga -20 és -30 % -ával, van ismerősöm aki már akkor is trédelt külföldön, ha faggatom, hirtelen erőteljesen komor tekintettel néz kifelé a fejéből, és sebesen témát vált, fájó emlékeket nem szívesen feszeget az ember és nem nagyon szeret róla beszélni. De tapintható a feszkó azonnal a témára.

Tanulság? Tanulság....fogalmam sincs. Egy biztos...maradok a tervnél, csinálom amit szoktam és ahogy szoktam. De érdekes, hogy a 30-as évek válságához hasonlítják a mostanit. Ezek után azt gondolom, viselkedésében ...nem hasonlítható a motani semelyikhez. A 2000 es a maga szelídségével 10 % -al évente növekvő csökkenésével nem tényező, így utólag...semmi se volt. A 73-as ról nincs ifóm messze annyi, mint szeretném. Agresszív harapófogó üzemmódban sem leszek sokkal okosabb, nem szívesen beszél róla aki benne volt. Sajnos. De...mi látható? Egy bizonyosan...ha megnéztétek alaposan a 29-33-as évek eséseit...ez a dolog amit most ideírok szerintem érdekes:

2006 20 % emelkedés
2007 -0-10 % közötti emelkedés,
2008 - 40-50 % közötti csökkenés !!!!

Hol itt az előzetes figyelmeztetés? Ezt találom egészen figyelemre méltónak ebben a mostaniban. Igy aztán azt gondolom...a 30-as évekhez ezt a mostanit nem lehet hasonlítani. Egyben egyezik, egy év alatt történelmi negatív rekordot állított fel az index. De semmi más...és most előveszem a két verziót, egy optimistát és egy pesszimistát.

Optimista : ennyi volt. De ha ennyi volt, akkor nagy pattanytú lesz, és inkább fog ez utólag az 1907-eshez hasonlítani, de akkor felmerülhet a kérdés : ez megint nem természetes folyamat volt? Persze ha valaki a tőzsdén elhiszi, hogy szabadpiaci természetes események folyománya is lehet 40 % zakó után köv. évben 40 % emelkedés....tegye.

Pesszimista : nem ennyi volt. Nade ha nem ennyi volt, akkor hogy is állunk? Minden hadüzenet nélkül hirtelen 40- 50 % zakó? a 29-33-as is először óvatosan jelzett...itt vagyok...és nida..csináltam már nektek 10 % mínuszt...ez most hol marad? Nem volt semmi. Hirtelen összeomlás, történelmi rekordokkal. Ha nem ennyi volt...és ez csak a kezdet... és ezt behelyettesítem az első kemény medveév figyelmeztetésébe, akkor itt a -45 % lenne a -10 %? Akkor mi lesz tovább? Mennyi? Ha nem ennyi volt, akkor viszont nagyon-nagyon nem ennyi volt.

De ez pusztán csak felületes vizsgálódás, játék a számokkal, és az év/év alapú S&P változásokkal. Ha igaz a feltételezésem, hogy a globális pénzpiaci struktúra alapjai nyögnek, mely alapokat pontosan az 1900-as évek elején fektették le, 1907 gigantikus zsarolásával, akkor feltételezhető, hogy a tőzsde fenállásának legpusztítóbb medveidőszaka kezdődött el. Ki tudhatja előre? Az szól ellene, hogy elektronikus villámgyors korban élünk,és a változásokat sokkal gyorsabban reagálja le a világ, mint 100 évvel ezelőtt. Így aztán lehet, hogy 3 év eseményei sűrűsödtek most össze egy évben. De ez is csak találgatás, semmi más.

Jó kis móka volt, érdekes ez a táblázat. Nem véletlenül kezdtem az elején....TA alapon kereskedem, de azért figyelem mi folyik a világban. De nem befolyásol. Amit a chart mutat, annak hiszek. Ha becsapott (előfordul) nem haragszom meg rá, nem jön be minden, csak a zöm jöjjön be, és hozzon többet, mint amit visz. Annyi bőven elég. Egy fundamentális trédert nyilván foglalkoztat a gondolat : 1830-tól kezdve hányszor volt , hogy ekkora mértékben esett volna év/év alapon a változás mértéke 0-+10 % ról egyből -40-50 % zutty....

Persze az ábrát tovább nézve nem kizárt, hogy új, érdekesebb követleztetéseket is le lehet vonni. Meguntam, ezért itt abahagytam. Nézegessétek ha van rá késztetésetek.

30 megjegyzés:

Névtelen írta...

Akkor ezek után mire számíthatunk ?
fel az egekbe 2009??
DLPH érdekelne (ha birtokodban vannak az információk) hogy 1929 es válságnál a lakosság eladósodási szintje milyen volt és utána milyen pénzügyi reformokat vezettek be... stb... pl: akkor lehetett jelzálog alapú kölcsönöket fevenni stb.. ez dobta meg bomba módón a tőzsdéket.. stb.. hogy mik lehettek az okai vagy csak egyszerűen mert a fed pénzt nyomott és vette a piacokat?
Nagyon érdekelne az akkori helyzetkép 1929 ben pontosan mik voltak a reformok mik történtek.. esetleg ha valami könyvet ajánlanál számomra ezzel kapcsolatban... segítene megérteni mi miért történt akkoriban..... de sztem innen már nincs hova robbanni itt megint alapvető pénzügyi reformra lenne szükség de nem "kapitalista" módon.... mert ezt a kamat mehanizmust már nem lehet feszegetni tovább matematikailag képtelenség.... Ja és Boldog új évet neked és minden kedves hozzászólónak!

Izom

Névtelen írta...

Bár engem mindig az csap be... vagy nem hogy lám lám a fed már 0 % körüli kamatszintnél van.... (de az elözöleg évtizedekig felvett államkötvények kamataival mi lesz ? az nem csökken ilyenkor mikor nyög gazdaság.... tovább nem lehet stimulálni a gazdaságot ezekkel az eszközökkel... stb...
Ha a fed fog pénzt nyomni... ( milyen alapon? ) akkor megveszi a fél amerikai gazdaságot ? vagy mi? hova vezet ez? államadósságot is vesz .... hova vezet ez? Mi lesz a fedből? Mi lesz a dollárral? Költöi kérdések ezek.....

Izom

RészvényForgató írta...

A portfolion volt egy cikk, amiben a 2008-ast inkább az 1873-as válsághoz hasonlították.
(1929-ben nem volt ugyanis jelzálogpiaci boom!)
De 1873-ban meg nem volt ekkora esés...

"Meguntam, ezért itt abahagytam. Nézegessétek ha van rá késztetésetek."

Szerintem sincs értelme, nem hiszem hogy ebből okosabbak lennénk, nagyon mások voltak a körülmények.
Ha egy ekkora esés után TA alapon long jel jön (napos vagy hosszabb adatokon), arra érdemes "tétet" rakni. Ahogy a chartokon látom, ez 10 válságból 10-ben működik és nem kevés pénzt hoz.

Névtelen írta...

azt tudtátok hogy a new deal progra mután ugyanannyi munkanélküli volt mint a válság előtt? nem a new deal program hozta a felemelkedést hanem a háború..... adott lökést a gazaságnak...

iman

Kissherceg írta...

DLPH sztm érdekes volt nagyon. Nincs új a nap alatt, mindig is voltak válságok és mindegyikhez elmondják ilyen még sosem volt, legrosszabb, legsúlyosabb, pedig a tulipánhagyma árának szakadása, mint első válság túl tesz mindenen :)
Szóval sztm lehet tanulni a múltból, folyamatok felgyorsultak, az alkalmazások változtak, nem az emberek.

1873as válság elég elhúzódó volt(6év?), bár még nem néztem utána annyira, mint szeretnék. Azt hiszem az osztrák-magyar (nekem magyar-osztrák:) ) Monarchiából indult ki.

Szerintem a múltból tanulni lehet, persze napi szintű következtetéseket levonni értelmetlen. Mondjuk a történelmi szinten alacsony kamatok semmiféleképpen nem vetítenek elő dicső jövőt, de amennyiben a nyilasi által felvázolt: FED megveszi az ingyen dollárral a világot szkenárió megvalósul, akkor lehet új? a nap alatt. Persze az megint összesküvés elmélet hívők malmára hajtja a vizet Rotschild, Rockefeller JPM és a többi nagy bankár család által kreált válságok új kori példája lehet.
Szemetet érő dollárért felvásárolják a valódi vagyont érő gyárakat, földeket értékteremtő eszközöket. Közben a FED tulajok még felveszik az osztalékot(akik szintén ők). Kicsit zeit szagú a történet. :) Így kialakul a modernkori pénz rabszolgaság.

Szóval visszakanyarodva témához mi lesz idén? Sztm pattincs (ami jelenleg is zajlik egy kis oldalzással), viszont utána az s&pben lévő duplacsúcs nyakvonalának minimum újratesztelése(750kb), de valószínűleg letörése. Amiből TA alapon kb 400as s&p jöhet ki. http://stooq.com/c/?s=s%26p500&c=mx&t=c&a=ln&b Logaritmikus charton számolható a célár, mert ezen szinte 0 alá mutatna, azt meg senki sem szeretné :) Reményeim szerint ez nem mind 2009ben zajlik le, mert decemberben fogam is hullani fog, nem csak hajam... :)

Persze jön a FED meg az 1000milliárdok lehet 3pupú teve a történet:)


Sok pénzt!

Kissherceg írta...

Csak érdekesség 10év http://stooq.com/c/?s=bux&d=20081231&c=10y&t=c&a=ln&b&r=s%26p500
20év http://stooq.com/q/?s=bux&d=20081231&c=mx&t=c&a=ln&b=1&r=s%26p500

s&p log chart http://stooq.com/c/?s=s%26p500&d=20081231&c=30y&t=c&a=lg&b

így meg egész viccesen is néz ki ez a kis esés http://stooq.com/c/?s=s%26p500&d=20081231&c=mx&t=c&a=lg&b :)

Múltból tanulni lehet, hangsúlyozom :)

Névtelen írta...

akkor az optimisták tábora egyre gyülik? DLPH? Kisherceg?
Lehet igazatok lesz.... de csak idöleg? :) a helyzet az hogy sztem olyan sulyos e za válság mint 29 ben.... akkor meg még keveset is estünk.....

izom

Névtelen írta...

ezért szeretném ha valaki felvázolná az 1929 es adosság arányt illetve a kiutat belöle (akkor jött a jelzálog alapu hitel? ha jol emlékszem... a mostani nagy lufi...) most mire veszünk még fel jelzálogot? mit lehet még eladni? jelzálogositani? amivel ujra dinamizmust adhatunk a mi kis gazdaságunknak?
vagy majd jön egy ujjabb háboru? 3. világháboru??? jaj azt ne... emberiség ellenü bün lenne....de több ismerösöm mondta nem tartják kizártnak a válságok után mindig háboruk jönnek....
Nyilasi csak reálisan gondolkodik baj van nagy baj...

izom

Névtelen írta...

Ennek a kijelentésemnek hogy a háboru lenditette fel az amerikai tözsdét és a gazdaságot..... kicsit utána jártam és nagy megdöbbenésemre évszámra pontosan igaz amit irtam
1941 dec.7. pearl harbor elleni támadás amerika beszálll a második világháboruba....
Mi történik ez után a táblázatunk szerint a tözsdékkel?
nagy fellendülés jön nem is akármilyen!!
1942 +30 %
1943 +30%
1944 +20%
1945 +40 %

Nocsak milyen jotevö lehet egy háboru? !
Elözöleg pedig (ekkor még nem volt amerika háboruban)
1941 -20%
1940 -10%
1939 -10%

Milyen érdekes ....

Izom

Névtelen írta...

első világháboru években

1914 -10%
1915 +30 %
1916 -10%
1917 -20%
1918 +20 %

Itt nem látok viszont nagyvonalu összefüggést... 1917 dec 7 monarchiának valo hadüzenet... amerika háboruba lépése utána fellendülés...
izom

Kissherceg írta...

Izom hol olvastál ki optimizmust írásomban vagy DLPHjáéban? :) Sztm a tőzsdén még mindig három lehetőség van: fel le semerre. Szóval sztm ezeket vedd alapul :)

Névtelen írta...

Kisherceg!

Te meg inkább tanulnál(velem együtt),mintsem itt lebzselsz(velem együtt:-))))))))))-még soha nem írtam le ezt a szót-mármint a lebzselszet-tök jó :-)))))
pizsike-az alkesz klubból

tozsdenyul írta...

Boldog Új Évet mindenkinek ezúton is, legyetek sikeresek a tőzsdén és azon kívül is!

Kissherceg, a chartjaidon én azt látom, a 40-es évektől kezdődött alacsony forgalom melletti egyenletes növekedés a 90-es évektől nagy forgalom melletti meredek emelkedésbe váltott, aminek a nagy forgalmú korrekcióit láthatjuk mostanában - ez nekem nem a medve végét mutatja, ahhoz túl nagy a forgalom. Majd ha minimális mozgás lesz, minimális forgalom mellett...

Ettől még persze bármi lehet, ingyen pénz mellett, lehet hogy el lehet felejteni a forgalmat, nem lesz jelzésértékű.

Szerény véleményem szerint az esés korrekciója, akár maciralli is lehet bármikor, de meglepődnék, ha 1 év alatt lefutna az egész válság, a medve meg téli álomra szenderülne. Funda oldalról nézve is szerintem túlságosan ronda már ahhoz a helyzet, hogy akár a Fed ingyen pénze megfordítsa.

De az a szép, hogy a tőzsdén bármi megtörténhet.

tozsdenyul írta...

A mostani pillanat talán a legveszélyesebb, akár long, akár short pozíciót keres az ember, legyetek óvatosak. Rövidebb távon mindenre megvan az esély, és nagy lesz a volatilitás hozzá. A partvonal is egy lehetőség, nem kell lebecsülni, lesz még ennél egyértelműbb a helyzet.

Kissherceg írta...

Szervusz tőzsdenyúl jó téged látni:) Igen jelenleg az a helyzet, hogy nincs irány, partvonal a legjobb ettől függetlenül fullon vagyok részvénnyel, igaz ehónapja már, hogy kereskedési tilalom alá helyeztem magamat, amit utolsó előtti kereskedési napon egy kis mtel vétellel megszegtem, otp rovására:)Azóta is oldalazás van, amivel lehetett keresni, aki felismerte/akart.

No majd meglátjuk, különleges évek ezek, csak éljük túl.

Kissherceg írta...

1873assal kapcsolatban egy cikk http://www.napi.hu/articleprint.asp?nID=392269

Kissherceg írta...

jaksity interjú, évértékelés: http://atv.hu/videotar/2008_dec_jaksity_gyorgy_evertekeloje_a_vilag_2008_as_gazdasagi_esemenyeirol__1_resz_.html

nem minősítem :)

Névtelen írta...

"kodolva van a rendszerben..."

természetesen...
Izom

Névtelen írta...

Egy esetleges háború (ha nagy hatalmakat érint) már a gépek háborúja lenne. (Lásd Terminátor x.-ik részt.)

Akkora pusztítás lenne, hogy egy Japán, majd Vietnám eltörpülne hozzá.

Az utóbbi évek háborús eseményei csak egy kis baráti összezördülések lennének ehhez képest.

És remélem ezzel a nagyhatalmak is tisztában vannak.

Névtelen írta...

én akkor menekülnék el.. valahova... bárhova....

Izom

TrogerBroker írta...

Hallotátok már ezt a bölcs mondást ?
Ha lesz 3. Világháború, azt már kőbaltával fogjuk vívni !!

RészvényForgató írta...

"Ha lesz 3. Világháború, azt már kőbaltával fogjuk vívni !!"

Az nem a negyedik?
A harmadikra van fegyver bőven.

TrogerBroker írta...

Szia !
Gondolkozz csak el..:)
A Sok fegyverrel mindent elpusztítanánk valószínűleg már a háború elején. Egy esetleges nukleáris háború után mi maradna itt ? Az emberek előbb utóbb már csak a "kőbaltához" tudnának nyúlni. Mármint a megmaradt emberek..

RészvényForgató írta...

"Egy esetleges nukleáris háború után mi maradna itt ?"

Egy csomó kalasnyikov, azt nem viszi el a sugárzás. Ember meg alig.
Egyébként mintha Einstein is negyediket említett volna.
:)

Névtelen írta...

Sötét jövö....
:S

Izom

Névtelen írta...

notredámusz megjosolta a két torony összedölését és az utána következő világégést..... a joslata még beigazolodhat... de nem szeretném....

Izom..

Névtelen írta...

A gazdasági összeomlás következtében a "feszültség" levezetésére világháboru is kitörhet... sajnos... Közelkelet már régota puskaporos hordó..... azt nem részletezem inkább mi a vélenyem erről....ami folyik..... megtartom magamnak... csak nehogy nagyobb dolog kerekedjen ki belöle...

Izom

TrogerBroker írta...

Lehet igazad van Részvényforgató..:)
Inkább ne akarjuk megtudni...
Ha valakit érdekel, blogomra raktam egy kis áttekintést az 1873-as válsággal kapcsolatban inkább magyar viszonylatban, egy történelmi áttekintés formájában. Elkezdtem hozzá anyagokat gyűjteni, igyekszem még érdekességeket találni. Nem tudom van-e benne nektek új..ha valakit érdekel megnézheti.
Üdv !

kanyisz írta...

DLPH

Gratula a bejegyzésedhez, roppantul tetszett
Egy valaki, aki a tőzsdén elhiszi, hogy szabadpiaci természetes események folyománya is lehet 40 % zakó után köv. évben 40 % emelkedés.... Üdv:)

DLPH írta...

:)