Befektetés a Genesis Energy –be átváltoztatható kötvény formájában ( „equity lending” konstrukció).
2007 december 19.-én tudhattuk meg, hogy a Genesis Energy NyRT., aláírt egy szerződést a GEM Global Yield Fund-dal, mely utóbbi vállalta, hogy 40 millió €-t biztosít a Genesis-nek átváltoztatható kötvény formájában. A közlemény az alábbi hivatkozáson keresztül olvasható:
http://www.genesisenergy.eu/images/stories/pdf/rendkivuli%20tajekoztatas%20hun%2020071219.pdf
Napelem farm.
Arról van szó, hogy ez egy ún. „equity lending” tipusú megállapodás (amit a magyar jog szerint csak az átváltoztatható kötvénnyel lehetett megoldani), de kevesen láttak még itthon ilyet. Általában ezt a technikát akkor szokták alkalmazni, amikor a fő tulajdonosok és a menedzsment az „equity lending” másik szereplőjével , a mi esetünkben a GEM Global Yield Fund-dal egyetértésben meg vannak győződve arról, hogy az ár, amelyen a befektetők bejönnének egy „private placement” keretében a szükséges összeggel sima tőkeemelés módján, túl alacsony lenne. A GEM szerződés értelme az, hogy egy magas reputációjú befektetői társaság megvizsgálva a céget és a terveket, azokat jónak és megvalósíthatónak tartva, le tette a voksát a cég mellett. Nagyon bízik a társaság iránti érdeklődés növekedésében (az ipari szegmens, a piaci változások egyértelműen pozitív iránya, a timing, a menedzsment képességei stb. az ügyek előrehaladása stb.) és ennek megfelelően az árfolyam folyamatos növekedésében. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a Genesis a lehető legjobb feltételek mellett, több részletben hívhasson le annyi pénzt, amennyire éppen szüksége van a beruházás során és amely a részvény piaci teljesítésének függvénye ( likviditás és ár) és természetesen a mozgató rugója a GEM-nek biztosított diszkont. A kizáró feltételek bizonyára a szokásos szerződési kitételek, hogy elállhat a szerződéstől ha a Társaság ellen menet közben csődeljárást kezdeményeznének vagy vis maior történne. De maga a 40.000.000 €-s keret összeg a GEM részéről történő 3.500.000 € befizetésével a Genesisnek a szerződés feltételei szerint rendelkezésre áll , attól fogva, hogy azt a január 21.-i közgyűlésen a részvényesek megszavazzák. A történet nem arról szól, hogy a Genesis magas kamatot fizetne a GEM-nek a kötvények fejében, hanem diszkontálva ad részvényt egy sokkal magasabb árból.
Az egész konstrukciónak az az értelme, hogy védje a jelenlegi részvényesek tulajdonát, és a tőzsdei árfolyam változásának , elsősorban növekedésének függvényében a cég 11,43 €-s ártól indulva, és hogy egyre magasabb áron hívhasson le pénzeket a GEM-től. Ez által kevésbé hígul a tulajdonosi részesedés/ részvény és az új tulajdonos(ok) csak magasabb árfolyamokon juthatnak részesedéshez. Ez minden jelenlegi részvényesnek közös érdeke. Ráadásul mivel az árfolyam jelenleg diszkontált a meghatározott minimum árhoz képest (11,43 € = kb. 2900 Ft), ezért akár meg is érheti részvényt vásárolni, tőzsdei forgalomban. Talán ez is lehetett az egyik oka, hogy a hír megjelenését követő kereskedési nap nyitó ára, 15% -al magasabb volt, mint a hír előtti utolsó kötésé.
A Genesis heti felbontású árfolyam chartja a BÉT-en.
A másik oka a hirtelen emelkedésnek pedig az, hogy a szerződés által biztosítva van, hogy ezt a 40 millió €-t a Spanyolországban létesítendő napelemgyár beruházásaira fordítsa. Ez persze nem jelenti azt, hogy a további befektetők keresése abba marad, ellenkezőleg a tőzsdei árfolyamtól függően magasabb induló árral vehetnek részt a projektben és az a probléma, hogy senki nem szeret az első lenni, megoldódott.
A megvásárolni és telepíteni kívánt vékonyfilm technológiájú napelem gyártósor (Applied Materials)
Ez a Genesis Energy Nyrt. és részvényesei számára nagyon kedvező szerződés, hiszen ahogy a közleményből is kiolvasható, elsősorban neki biztosít mozgásteret, a GEM-nek pedig kötelezettségeket és némi profitot.
Kiegészítés:
A spanyol gyár(tó sor) 154 millió €-ja, nem előre fizetendő!!! Csak 122 millió €-t kell összeszedni előre, a többit, már a gyár által termelt haszonból kell fizetni. A 20,31 millió €-s spanyol támogatás is utólagos, ezért azt nem szabad előre levonni, mert először össze kell szedni. Tehát, van 40 millió €, ha a közgyűlésen a Tisztelt részvényesek megszavazzák a kötvénykibocsátást. Kell még 82 millió €, ami lehet akár rendes hitel is, de lehet befektetés is. Erre vállal bankgaranciát az EXIM Bank. A 40 millió €, a szerződés értelmében tekinthető önrésznek, amit az USA kormányának Export-Import Bankja, GARANTÁL, illetve az utólagos állami támogatások és adókedvezmények is jobb színben tüntetnek fel! De azt se felejtsük el, hogy a spanyol kormány támogatásával egyetemben, olcsó, alacsony kamatozású hitelt is automatikusan BIZTOSÍT.
Mercurius
4 megjegyzés:
Abszolút nem fontos, de ezeken a napelemfarmokon hogy irtják a gazt? Vegyszerezéssel?
Elég homályos nekem,amit leírtál, de sebaj. De azért természetesen pozitív irányba változott a megítélésem a cégről.
Még azt áruld el légy szíves, milyen kapcsolatban vagy a Genesis-szel, mert nem hiszem, hogy csak egy vagy a részvényesek közül.
Köszi.
drop: Jó kapcsolatban vagyok a Genesissel. :-) Nem állok velük semmilyen szerződéses viszonyban. Kisrészvényes vagyok. Egy vagyok a részvényesek közül, egy aki, szeretné biztonságban látni a befektetését, egy ilyen kockázatos részvényben, és ezért minden fellelhető információt beszerzek a cégről, a cégtől, a részvényesektől, és a szkeptikusoktól. Jó kapcsolat kialakiítására törekedtem a menedzsmentel, a részvényesekkel, az elemzőkkel és újságírókkal és a szkeptikusokkal is. Azt gondolom, e tekintetben elég jól állok.
Olyan objektív képel rendelkezem a Genesisről a fentiak miatt, amit még Rényi Gábor is irígyel(ne).
dlph:
Nem tudom hogy írtják a gazt, mert nem lehet általánosítani (Marokkótól Vesztfáliáig nagyon különböző növényzeti előfordulások vannak.) Értem miért merülhet fel a kérdés, de a Genesis szempontjából teljesen érdektelen, mivel nem termel energiát (nem üzemeltet n.e.farmokat), csak eladja a paneleket. A Genesisnek az lenne a legjobb, ha a letelepítés után, az összesset szilánkokra törné egy meteorraj.
A Genesis egy olyan céggel írt alá szándéknyilatkozatot (többek közt) tudomásom szerint, amely egy már kiaknázott külszíni bányával rendelkezik nem messze Jereztől (Andalúzia), ahová, ezeket a napelemeket letelepítenék. Gaz nincs.
Gaz van viszont a gyár helyén. Szerintem egy jól megtermett kecskékből álló nyáj elintézi pár nap alatt. Meeeeek... =:->
Megjegyzés küldése