Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2007. december 23., vasárnap

Új befektető a Genesis Energy –ben - Hogy is van ez?


Befektetés a Genesis Energy –be átváltoztatható kötvény formájában ( „equity lending” konstrukció).









2007 december 19.-
én tudhattuk meg, hogy a Genesis Energy NyRT., aláírt egy szerződést a GEM Global Yield Fund-dal, mely utóbbi vállalta, hogy 40 millió €-t biztosít a Genesis-nek átváltoztatható kötvény formájában. A közlemény az alábbi hivatkozáson keresztül olvasható:

http://www.genesisenergy.eu/images/stories/pdf/rendkivuli%20tajekoztatas%20hun%2020071219.pdf

A Genesis Energy honlapja:
A GEM honlapja:

Napelem farm.

Annak ellenére, hogy más magyar tőzsdei társaságoknál (MOL, OTP, Richter) is előfordult már átváltoztatható kötvény formájában való befektetés, ill. ügylet, mégsem mondhatni, hogy ez általános és közismert lenne. Talán ez az egyik oka annak, hogy sok félreértés született ennek kapcsán, a különféle internetes fórumokban. Természetesen (sajnos), más oka is van annak, hogy egy ilyen régóta várt, kedvező hír, egyesekben, rossz szájízt, kétkedést, aggodalmat kelt, melynek nyomatékosan hangot is adtak, másokat is elbizonytalanítva.

Éppen ezért megpróbálom eloszlatni a kételyeket ezzel kapcsolatban, mert ezek nagyon ismert konstrukciók a világban, sok erre specializált Fund létezik, akik ezt a fajta befektetési politikát művelik.

Arról van szó, hogy ez egy ún. „equity lending” tipusú megállapodás (amit a magyar jog szerint csak az átváltoztatható kötvénnyel lehetett megoldani), de kevesen láttak még itthon ilyet. Általában ezt a technikát akkor szokták alkalmazni, amikor a fő tulajdonosok és a menedzsment az „equity lending” másik szereplőjével , a mi esetünkben a GEM Global Yield Fund-dal egyetértésben meg vannak győződve arról, hogy az ár, amelyen a befektetők bejönnének egy „private placement” keretében a szükséges összeggel sima tőkeemelés módján, túl alacsony lenne. A GEM szerződés értelme az, hogy egy magas reputációjú befektetői társaság megvizsgálva a céget és a terveket, azokat jónak és megvalósíthatónak tartva, le tette a voksát a cég mellett. Nagyon bízik a társaság iránti érdeklődés növekedésében (az ipari szegmens, a piaci változások egyértelműen pozitív iránya, a timing, a menedzsment képességei stb. az ügyek előrehaladása stb.) és ennek megfelelően az árfolyam folyamatos növekedésében. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a Genesis a lehető legjobb feltételek mellett, több részletben hívhasson le annyi pénzt, amennyire éppen szüksége van a beruházás során és amely a részvény piaci teljesítésének függvénye ( likviditás és ár) és természetesen a mozgató rugója a GEM-nek biztosított diszkont. A kizáró feltételek bizonyára a szokásos szerződési kitételek, hogy elállhat a szerződéstől ha a Társaság ellen menet közben csődeljárást kezdeményeznének vagy vis maior történne. De maga a 40.000.000 €-s keret összeg a GEM részéről történő 3.500.000 € befizetésével a Genesisnek a szerződés feltételei szerint rendelkezésre áll , attól fogva, hogy azt a január 21.-i közgyűlésen a részvényesek megszavazzák. A történet nem arról szól, hogy a Genesis magas kamatot fizetne a GEM-nek a kötvények fejében, hanem diszkontálva ad részvényt egy sokkal magasabb árból.
Az egész konstrukciónak az az értelme, hogy védje a jelenlegi részvényesek tulajdonát, és a tőzsdei árfolyam változásának , elsősorban növekedésének függvényében a cég 11,43 €-s ártól indulva, és hogy egyre magasabb áron hívhasson le pénzeket a GEM-től. Ez által kevésbé hígul a tulajdonosi részesedés/ részvény és az új tulajdonos(ok) csak magasabb árfolyamokon juthatnak részesedéshez. Ez minden jelenlegi részvényesnek közös érdeke. Ráadásul mivel az árfolyam jelenleg diszkontált a meghatározott minimum árhoz képest (11,43 = kb. 2900 Ft), ezért akár meg is érheti részvényt vásárolni, tőzsdei forgalomban. Talán ez is lehetett az egyik oka, hogy a hír megjelenését követő kereskedési nap nyitó ára, 15% -al magasabb volt, mint a hír előtti utolsó kötésé.

A Genesis heti felbontású árfolyam chartja a BÉT-en.

A másik oka a hirtelen emelkedésnek pedig az, hogy a szerződés által biztosítva van, hogy ezt a 40 millió €-t a Spanyolországban létesítendő napelemgyár beruházásaira fordítsa. Ez persze nem jelenti azt, hogy a további befektetők keresése abba marad, ellenkezőleg a tőzsdei árfolyamtól függően magasabb induló árral vehetnek részt a projektben és az a probléma, hogy senki nem szeret az első lenni, megoldódott.


A megvásárolni és telepíteni kívánt vékonyfilm technológiájú napelem gyártósor (Applied Materials)


Ez a Genesis Energy Nyrt. és részvényesei számára nagyon kedvező szerződés, hiszen ahogy a közleményből is kiolvasható, elsősorban neki biztosít mozgásteret, a GEM-nek pedig kötelezettségeket és némi profitot.


Kiegészítés:

A spanyol gyár(tó sor) 154 millió €-ja, nem előre fizetendő!!! Csak 122 millió €-t kell összeszedni előre, a többit, már a gyár által termelt haszonból kell fizetni. A 20,31 millió €-s spanyol támogatás is utólagos, ezért azt nem szabad előre levonni, mert először össze kell szedni. Tehát, van 40 millió €, ha a közgyűlésen a Tisztelt részvényesek megszavazzák a kötvénykibocsátást. Kell még 82 millió €, ami lehet akár rendes hitel is, de lehet befektetés is. Erre vállal bankgaranciát az EXIM Bank. A 40 millió €, a szerződés értelmében tekinthető önrésznek, amit az USA kormányának Export-Import Bankja, GARANTÁL, illetve az utólagos állami támogatások és adókedvezmények is jobb színben tüntetnek fel! De azt se felejtsük el, hogy a spanyol kormány támogatásával egyetemben, olcsó, alacsony kamatozású hitelt is automatikusan BIZTOSÍT.

Mercurius

4 megjegyzés:

DLPH írta...

Abszolút nem fontos, de ezeken a napelemfarmokon hogy irtják a gazt? Vegyszerezéssel?

drop írta...

Elég homályos nekem,amit leírtál, de sebaj. De azért természetesen pozitív irányba változott a megítélésem a cégről.

Még azt áruld el légy szíves, milyen kapcsolatban vagy a Genesis-szel, mert nem hiszem, hogy csak egy vagy a részvényesek közül.

Köszi.

Mercurius írta...

drop: Jó kapcsolatban vagyok a Genesissel. :-) Nem állok velük semmilyen szerződéses viszonyban. Kisrészvényes vagyok. Egy vagyok a részvényesek közül, egy aki, szeretné biztonságban látni a befektetését, egy ilyen kockázatos részvényben, és ezért minden fellelhető információt beszerzek a cégről, a cégtől, a részvényesektől, és a szkeptikusoktól. Jó kapcsolat kialakiítására törekedtem a menedzsmentel, a részvényesekkel, az elemzőkkel és újságírókkal és a szkeptikusokkal is. Azt gondolom, e tekintetben elég jól állok.
Olyan objektív képel rendelkezem a Genesisről a fentiak miatt, amit még Rényi Gábor is irígyel(ne).

Mercurius írta...

dlph:
Nem tudom hogy írtják a gazt, mert nem lehet általánosítani (Marokkótól Vesztfáliáig nagyon különböző növényzeti előfordulások vannak.) Értem miért merülhet fel a kérdés, de a Genesis szempontjából teljesen érdektelen, mivel nem termel energiát (nem üzemeltet n.e.farmokat), csak eladja a paneleket. A Genesisnek az lenne a legjobb, ha a letelepítés után, az összesset szilánkokra törné egy meteorraj.
A Genesis egy olyan céggel írt alá szándéknyilatkozatot (többek közt) tudomásom szerint, amely egy már kiaknázott külszíni bányával rendelkezik nem messze Jereztől (Andalúzia), ahová, ezeket a napelemeket letelepítenék. Gaz nincs.
Gaz van viszont a gyár helyén. Szerintem egy jól megtermett kecskékből álló nyáj elintézi pár nap alatt. Meeeeek... =:->