Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. március 18., kedd

Elméletek

Nem szeretnék okoskodni, ezt meg is magyarázom. Az a sok év, amióta ezzel (is) foglalkozom (rv piacok, egyéb piacok, de főleg devizapiac), arra megtanított, az alázat mindenekelőtt. Itt egy hülye állat van : én. Ha buktam, jó lenne és kellemes ráfogni a kéményseprőre, vagy a nyuszira /mondjuk Tőzsdenyúlra, most hogy láttam az ábrázatát, szívesen ráfognék a világon minden bánatom :))/ de a helyzet az, hogy az összes buktánkat mi szakácskodtuk össze. Most nem kevés fantáziafutamot is olvasok a blogon, ez nem baj...sőt. De innentől én leszek az ellenpólus, szerintem túl sarkos és fantáziával teli néhány vélemény, de nem akarok okoskodni. Az évek alatt arra is rájöttem, feleslegesen töröm magam, hogy minden nyavajakórságra magyarázatot találjak, De ami még fontosabb, nincs is erre szükség a sikerhez. Elég ha arra öszpontosít az ember, ami feltétlenül szükséges, a többi le van ejtve. Inkább séta a kertben, vagy más egyéb programok (nem részletezném, de a kellemes fajtákra gondoltam hirtelen), mint hogy naphosszat azon agyaljak, vajon mi a fene többtényezős együttes mozgatta most meg a piac néhány szegmensét, és milyen formában, hogyan hatva. Ily módon a fentiek szigorú figyelembevételével azt mondom kihasználva a még elméletben létező szólásszabadságot,hogy ez egy teljesen szokványos medvepiac. Nincs benne semmi különleges.Folyamatos esés nem létezik.Ilyen a brumm. Nincs irány, de inkább le. Van egy erős , piszok erős támasz, ami lélektani határ (is). Megy a hülyítés, aminek tulajdonképpen édesmindegy, hogy tudom-e az okát vagy sem. Ha rájövök esetleg, de az ötlet elvetél, születik helyette 2 még marhább ötlet, amire a piacokat úgy rángatják, mint valami hülyegyereket ha meglát egy fagylaltozót, amit még soha életében, és mindenáron be akar menni. Én meg agyalhatok ezen az újabb képtelenségen, és mélázhatok azon, hogy a logikát ki lopta el, mikor történt az eset, és miért nem hozza már vissza.
Gyakran nem logikus a tőzsde, és a főszereplők szerintem nem ennyire összehangoltak, de van terveszerűség abban, ahogy a pánikot minden erővel el kívánják kerülni. Ebben igazatok van.És nagy erők ezek, nagyon nagy erők.

Azt mondom, ez normális. A világvégétől a szitu olyan messze van, mint én attól, hogy soha többé ne tőzsdézzek. Nem kis távolságra. Nem árt felkészülni, a short sem mindig jó. Olyan meghúzások is lehetnek, hogy csak nézünk mint a moziba. De a fordítottja is másnap.

Ha most valaki képes nem veszíteni, és minimális nyerőt összekapalálni magának, annak még van jövője a tőzsdéken, nem egy elveszett ember.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

DLPH,
ébresztgeted bennem a harci szellemet, pedig karácsony óta távol tartottam magam a piactól (kivéve a napi 50 Synergon nagyságú daytradeket), -20.000-t sikerült eddig összehozni, ami igen szép, megfelel a "képes nem veszíteni" kitételednek.
Még olvasni sem szabad benneteket :), mert beleszalad az ember olyanba ami nem illik hozzá, ha naponta látja hogy kisherceg, Zuzzo, drop, kanyisz, etc ma is nyert 200 pontot meg tegnap is 150-t, meg holnap is szándékszik zsebretenni vagy 300-t...

Link

tozsdenyul írta...

Valaki segítsen értelmezni az ábrázatomat. Ez most pozitív kicsengésű volt, vagy hajolnom kell a flintámért? :)

Most hajnalban könnyen összezavarható vagyok, az első online póker szeánszom első 3 órájában 6x-oztam az odatett tőkémet.
Ez a fene alázat olyan nehezen megy :)

Az off-nak véget vetve, okulásképpen leírom, hogy minderre talán nem is kerülne sor, ha lenne elég szabad tőkém. De nincs.

Tehát soha senki ne kösse le a teljes tőkéjét egy pillanatra sem, pláne nem egyetlen poziban.

Ha a macival nem vagyunk jóban, csökkentsük az aktív részt, amíg össze nem barátkozunk vele.
A harci szellemet addig tartsuk bent a palackban.

Új pókerasztalhoz ülve, először ki kell ismerni a feleket.

Aki nem látott még medvepiacot, az most egy új asztalnál találja magát, ahol más stílusban játszanak. És a nagy játékosok a te pénzedre pályáznak.
Óvatosan próbáld meg kiismerni, ami kiismerhető.
És védd a pénzed. Mivel játszol majd, ha elszedik?

kanyisz írta...

A tőzsde nem a részvényekről, devizákról, stb. szól.
Önmagadról szól, önfegyelmedről. Arról szól, hogy kordában tudod tartani érzelmeidet és fantáziádat, ki tudod e kapcsolni az eseményekről alkotott véleményed a tradeknél, hogy csak a piac valódi mozgására figyelj?

"Óvatosan próbáld meg kiismerni, ami kiismerhető."
Erre nincs szükség, magadat ismerd ki. Mik azok a szituk, amik megzavarhatják a pszichédet? Ha ezzel nagyjából tisztában vagy, és nem is mászol ilyenekbe bele, egész jól meg leszel azzal, hogy kiismerhetetlen.

Tözsdenyúl, szabadítsd fel a tőkéd egy részét, ha már felismerted a hibát!

zuzzo írta...

DLPH!
Rendben legyen.
Lehet csak a piacokat nézni, de ha meg sem próbálod megérteni milyen a "mélytengeri főáramlat mozgatórugója" , akkor elveszett ember a trader. Az idejét mindenki maga osztja, kinek mi a fontosabb.
Felvétel a Föld golyóról, a moszkva térről és 20km magasságból....

drop írta...

Számomra fontosak a hírek, elemzések. Ennek alapján próbálok kereskedni, nem naponta adni-venni, mert az nekem nem megy.
A mostani helyzetben pedig különösen fontos, ilyen válság lehet, egy életben csak egy van. Persze az is lehet, hogy nem, de ezt még nem tudhatjuk.

drop írta...

Rengeteg olvasás után döntöttem úgy, hogy sort pozíciókat veszek fel pár héttel ezelőtt. Be is jött eddig összességében. A DAX különösen. A NASDAQ, SP500 shortjaim csak szenvednek a gyengülő dollár miatt.

akpo írta...

Tovabbra is csak kis trade-ekkel, de jelen vagyok a piacon. ugy dontottem, jelenleg nincs szuksegem a stresszre, igy sokat utaztam es jol ereztem magam helyette az elmult hetekben, na meg persze meloztam (szukseges rossz) :). Nem sok nyereseges pozim van jelenleg, a tokem 10-15%-a van papirokban es egyelore nem gondolkodom leatlagolom es hasonlokban. Mindben tudom mi a sztori lehetosege, kivarok. A Genesis-en kivul nem is nezek papirt mostansag es az USA Q1-ekig nem is fogok.
Az az igazsag, hogy egy kicsit en is uj pokerasztalnal erzem magam, soha nem viselkedtem ilyen ovatosan eddig.

tozsdenyul írta...

kanyisz, a kiismerhetőt pont úgy értettem, ahogy te :)
Amíg magadat kiismered, addig légy csak igazán óvatos.

A konkrét esetemben egyébként belefér a stratégiámba (kivételesen) a dolog, mert nem konyhapénzről van szó. De ehhez néhány önismereti leckén már túljutottam :)

Röviden annyit tennék hozzá a dolgokhoz, hogy Bobolcsai bácsi kötelező olvasmány mindenkinek aki tőzsdézik.

Hosszabban pedig azt, hogy valóban magadat kell kiismerned elsősorban, és a hibáidat, gyengeségeidet legyőznöd.
Ugyanis ha mentálisan nem vagy tisztában magaddal, akor hiába leszel tisztában bármi mással, nem fog segíteni.

Demó módban, játékpénzzel játszva mindenki nyerni szokott. Aztán élesben jönnek a nagy bukások.

A tét kihozza belőled a rosszat. Hibára fogod késztetni saját magadat.
(Erről szól a pozíciómenedzselés, a tőke szétosztása, a több részletben történő belépés, a stop és így tovább)
De erről már írtak többen is, ezen a blogon is.

A lényeg: minél nagyobb a kockáztatott tőke, annál könnyebben fogod elveszíteni, saját magad miatt.

Amíg magadat kiismered, addig légy csak igazán óvatos.

kanyisz írta...

Én ezekben a pozició menedzselésekben, tőkeszétosztásban, nem nagyon hiszek. A nagy mozgások idején minden egy irányba mozog. A tőke szétosztás csak arra jó, hogy mivel ugyse tudod eltalálni mi mozog a legjobban, így nagyobb valószínüséggel kapod el a nagyobb mozgásokat.Arra jó az egész, hogy egy pozin, ha úgy adódik, ne láss túl nagy veszteséget, nem leszel tőle ideges.:)

DLPH írta...

KAnyisz a nagy mozgások idején nem minden egy irányba mozog.

Vannak szoro kapcsolatok, vannak átmeneti együttmozgások, és inverz mozgások is. De az arányuk egész más. ÉS nem egyféleképpen viselkednek.

Ez a szétosztás :

gbp/jpy , eur/jpy, usd/jpy DJIA értelmetlen

ez : olaj, eur/usd, DJIA, gbp/jpy, usd/cad , bux részvények már értelmesebb

tozsdenyul írta...

"Arra jó az egész, hogy egy pozin, ha úgy adódik, ne láss túl nagy veszteséget, nem leszel tőle ideges.:)"

Kanyisz, ha csak erre jó (tehát egyéb szempontok esetleg nem játszanak)
már akkor nagyon megéri.

Idegesen nem fogsz jó döntést hozni.
(A stop is ezért különösen fontos - ne várd meg azt a bukót, amit már nem tudsz hideg fejjel kezelni)