Bux-ban naposon sok minden nem változott az elmúlt 2 hétben, de elmondható, hogy az esés megállt. Ellenállás előtt a piac és nem sok mindent mutat. Ez nem bear rally ami van, ellenállás felett az lesz, de addig csak oldalazás. Van 2 forgató könyvem, de a vége mindkettőnek ugyanaz, az elsőben áttörjük az ellenállást és emelkedünk jó 1000-1500 pontot, a másikban oldalazgatunk 1 ideig amíg kint is megfordul a hangulat majd bezuhanunk 3000-4000 pontot és a BUX lesz a vezető lefelé, nem kicsit nagyon. Ez nem bull piac kérem szépen, még mindig bear, a 200 napos MA most 26.000 tessék felé menni és van miről beszélni. Ezt kell észben tartani amikor vesszük a papírokat, "mert már sokat estek".
A héten volt 6 pozim a hatin -túlzottan ráértem- 4 short 2 long, ami 4 nyerőt és 2 bukót jelent, azaz a longot mindig bebuktam :) Jelentősége csak annyi, hogy én több longot idén már nem nyitok nagy tételben, kicsit is csak akkor ha 22300 felett zárunk a közeljövőben.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
2008. április 6., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
ismét egyetértek veled, ettől függetlenül longban vagyok:) kicsi, de az enyim.
Hatin iszonyat pozi átrendeződés volt, szóval kiváncsian várom mi lesz ebből. No majd nem sokára Én is megelemzem magunkat, de látatlanban hasonlót látok. Ami ok, hogy otinak megvolt az 50napos, Mtelnek lehet, ricsi, mol nem..
Olvas az ember szórakoztató dolgokat.
A Mortgage Bankers Association (kb. Jelzálog Bankárok Társasága)tavaly jelentős jelzáloghitelt vett fel és már most szenved a visszafizetéstől :) Kabaré.
http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2008/04/05/AR2008040502632.html
Ez sem érdektelen: az USA támadásra készül Irán ellen az oroszok szerint:
http://www.freemarketnews.com/WorldNews.asp?nid=56152
már oroszok sem megbízhatóak :)
Megjegyzés küldése