Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. április 9., szerda

Na

szép egy nap volt. Az égatta egy világon semmi nem történt - már ami a tőzsdét illeti, mert amúgy viszont.. :)- Azért az adrenalinszintemről az arany gondoskodott ma,jól megszívtam hála az IMF-nek. No de nem kell kapkodni, beérik az.Ugye teccenek látni, hogy a satu egyre szorítja a piacokat? Fentről és lentről. Namost ha már jól összeszorította, akkor valamerre kilő egyet. Lent már volt. Most akkor a másik irány jön. A bét külön jó. Lassan bezárhat. A portás munkadíját a héten talán összeszedik.

Lesz itt jövés-menés hamarosan, hektikusság, sok felesleges stop kiütése, de alapvetően nem számítok szakadásra. Nincs alapja. Egyelőre még. De lesz. És ezt nem szabad elfelejteni, mert beragad az ember a nagy eufória közbeni longjába már megint, És aztán úgy jár, mint az egyszeri ember, egy jottányit sem halad előre, csak a magasan nyitot longját seggeli ki hónapokig, aztán nagy örömmel kis nyerőben vagy bukóban eladja, aztán rémülten látja, hogy húzzák a piacokat, nem állja meg, erre belevesz, (már sokkal magasaban , mint ahol a kiseggelt bukóját realizálta), aztán rá 2-3 órára beszakad minden, aztán tovább szakad, megint gigabukóban csücsül (csak már magasabbról longolva) aztán megint vár hónapokat..és így tovább...és így tovább...nem jó program...nem baba...ne csináljátok :)

Csak halkan jegyzem meg, zárás után a dow elindult fel mint egy ló egy meredek dombra, most 12629. Ázsia nem nyit rosszul így majd, kérdés, mit produkál napon belül.

6 megjegyzés:

DLPH írta...

Már nem kérdés. Napon belül zutty.

Névtelen írta...

Nincs forgalom... Megint mínusszal indul a nap USA-ban.

JohnnyBravo írta...

Üdv mindenkinek.

Usa 100-150 pontos tartományban mozog már napok óta. Szűkül. SAjnos a 12700-nál a shortról lemaradtam. Nekem inkább a DAX a furcsa. Bőven 7k felett kéne lennie. Jó megoldást én nem látok. A gyj-k miatt a longot sem erőletetném. Menet közben és napon belül majd kiderül mi az irány. Előre necces megmondani.
12720-nál a shorttal újra szemezek.

Kissherceg írta...

negyedjére megy neki, nem szemeznék a shorttal... szvsz

Névtelen írta...

Sziasztok!

Az arany mozgását mi határozza meg döntően? Ellentétesen mozog pl a DJ vel vagy abszolút nincs is köze hozzá?
Köszi

pecskeke írta...

Szia Peti,

én laikusként annyit figyeltem meg az utóbbi hetekben, hogy az arany a dollár gyengüléssel összhangban mozog. Bár tegnap óta kicsit bezavart az IMF aranyeladásával.

De majd az okosabbak kijavítanak, ha rosszul látom a dolgokat. pl. dlph :)

Üdv:
pecskeke