nagyon jó kis csártjaihoz kiegészíteném (ha szabad) :
Utolsó chartról : nem beszédes. A régiónkból kivonják a pénzt egy szinten ugyanis, de ezzel párhuzamosan a rettentő gyenge dollár és "relatív" olcsó usa cégek nagybevásárlása folyik épp, amihez a regnáló adminisztráció kemény politikai támogatást is biztosít. Ez még eltart egy darabig, de az alsó szinteket foggal körömmel védik, és igazi újabb eladási hullámot csak a minimumpontok elesése indítana be. Amiről úgy látom, közmegegyezés alapján nincsen szó.
Pénteken nagyon erős támaszokon álltak meg meghatározó instrumentumok és maga a dow is. Ennek átvitele esetén indítok csak shortokat, ennek hiányában a további csökkenés is kérdéses. Persze a sávon belül értem. Harmadjára sem vitte át a 12760-at a dow.Ez a rossz hír.A devizapiacok alapján viszont nehézkesnek ítélem a sáv aljáig való ereszkedést is.Igaz, az emelkedésnek sincs támogatása.Egyáltalán nem egyértelmú , hogy baj lesz. Az akkor lesz, ha senki sem számít rá. De most ez nem érdekes, hanem az elsősorban, hogy óvatosak legyetek ezzel a "tuti " shortolással. Sávban vagyunk, meghatározó devizapárok pedig az eddigi trendjük erejéből kezdenek veszíteni. VAgyis nincs meg már a régi támogatása a részvénypiaci esésnek.Szóval sávozás, de inkább fel. A gyj-k miatt viszont lesz eszelős csapkodás.
Vagyis most aki türelmes , és "biztosra" akar menni, az a sávjátékot játssza inkább, mint a kemény shortolást. Mondom én....aki a minap egy nagyot tévedett..
Akkor is mondom. Mert ezt látom.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Nem gondolom, hogy kiszállok a shortjaimból mostanában. Annak ellenére nem, hogy nem várok nagyon negatív eredményeket a bankszektoron, építőcégeken és az autógyártókon kívül. Ezeknek az árfolyama pedig már úgyis megsínylette az elmúlt időszakot. Mennék majd lejjeb is, de ahhoz idő kell. A II. nagyedéves jelentésekkel kezdődik majd a nagyon komoly pesszimizmus, ami még sokáig folytatódhat.
Egy esetleges újabb háború amerikai vagy izraaeli részről is benne van a pakliban, ami szintén halálos döfés lehet a piacoknak.
Rövidtávon akár felfelé is mehetünk, bár a GE azért ritkán látható pofon volt pénteken.
Az 'olcsó' részvényekhez van még egy gondolatom, de azt hiszem, az megér egy külön hozzászólást.
Ez nagyon igaz Drop. Vagyis, nem tudom igaz lesz-e, de magam is akkor körül várok komolyabb depressziót.
Egy esetben esik el a mélypont, ha az eddigi ÖSSZES katyvaszról kiderül, kevés a válság megoldásához. Na ott lesznek cifra árfolyamok. De ez még odébb van.
milyen aktívak vagyunk ma :)
elsőkörben szerintem lemegy sáv aljáig a dow ott majd kiderül merre, mert felfelé most egyszerüen elfogyott az erő tapadt-tapadt majd péntekre leesett. Jelentések 1 nagy kérdőjel.
DLPH! annyira nem jók a mai chartok és szivesen veszek minden kiegészitést. :)
Megjegyzés küldése