Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. június 14., szombat

Jövő hét

A hét nagy kérdése, a 12070 keridőn belül elesik vagy sem, eldőlt. Nem esett el. Pénteken a bét már mutat heti forduló jelet, az amcsik még nem, de nem sok kell, és kapom a jelzést. Sok email érkezik hozzám azzal, hogy keseregnek az iróik a rossz ki és beszállásokon, a bukókon. Ne foglalkozzatok már vele!!! A betyárját neki. Spekit megkérem, írjon erről valamit ha van kedve ő a gyors irányváltás egyik mestere nem filózik, nem kesereg, hanem lép Abba az irányba, amit helyesnek vél. Így kell ezt csinálni.Ezt már ezerszer ezer formában leírtam, mégis sokan elkeserednek. Én meg ettől megyek a falnak. Aki mindig mindent jól csinál, az nyugodtan tegye magát egy kirakatba közszemlére, mint a világ egyik új csodáját.

Felejtsétek már el számlagyeneleget, mindent. Nem tudom ezt már másképp elmondani, Egyszerűen a pánik mindenkin urrá lesz ha veszít. Nem hiszem el...hát ez a tőzsde. Itt veszíteni is szoktak. Pláne mostanában. 6400 körül kivágtam 6800-as otimat, hétfőn kapom a jelet, és veszem vissza. És biztosan nem 400 forint plusz lesz rajt, amit le is védek.Igazából nem az minősít minket , mit rontunk el , és hányszor. Hanem az, hogy hogyan állunk talpra.
Forogni. Ez a titka. Ennyi. Csinálni, nem gondolkodni és mélázni semmin.

Hétfőn sanszosan megerősítést kaphat egy új long altrend, amiből nem fogok kimaradni. Nem érdekel az árfoyam. A helyzet érdekel. És ha olyan a helyzet el KELL adni, és ha olyan, VENNI KELL könyörtelenül vissza, és nem lelkizni.

Javaslom minden olyan olvasónak, aki hosszú időt akar tőzsdén tölteni.

Más : Zuzo otthagyta a poziját. No persze...csak ahogy nekem is, neki is van (volt) továbbra is egy érzése, és nem akarta, hogy a látvány befolyásolja . A béten tette és long pozikat. Az sem mindegy. A devpiacon ilyet nem lehet csinálni. A béten van ilyen. Elfogadom. Ha egy zagyva katyvasz van, de tudjuk valami ismeretlen oknál fogva, hogy jó az irány, nem rossz dolog ez sem. Magam megértem, ha oly sokan nem is. Csináltam már én is ilyet. Van, amikor nem szabad nézni a tőzsdét, rossz döntésre sarkall. Eddig neki van igaza, de manapság naponta változik minden.

Sok sikert.

Még egyszer a bukókhoz : talpra fel. Az élet nem áll meg. Csinálni. Ha a saját startégiátok szerint fordulni kell, akkor ne azon mélázzatok mit rontottatok el, felállni, felvenni a pozit , nem nyavajogni. Abból jön vissza, és abból fogtok keresni. Gyerünk, ha kapjátok a "jeleiteket" !!! Nem betojni semmin.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves DLPH !

Teljesen igazad van , azonban sokan a számlájuk előjelében keresik a vigaszt.Te már egy edzett tözsdés vagy , a sok kishalacska meg naivan csak a nyerést tudja elfogadni...kinevettek , amikor pár száz forint bukóval kiszálltam az otiból azóta már majdnem csak a kétharmmadát éri.
Egy dolog biztos , hogy kajapénzzel nem szabad tözsdézni...és mindenkinek más és más összeg a sok és a kevés és a még elveszíthető tanulópénz.
Jó látni , hogy visszatért az optimizmusod , a mi DLPH-nk ez , aki erőt sugároz ...ne hogy félre értsd, nem nyalni akarok...de jó volt olvasni!

Szvsz is kell már egy erősebb felhúzás , aTA -mat elnézve ez hatiban úgy 24000 környékéig elmehet...persze ez szvsz csak szigorúan.....viszont sok csontváz is csak szépen lassan hagyják , hogy kiessenek a szekrényből.
Persze szigorúan csak TA alapon, Te mennyi lufit látsz a béten és meddig várnád a menetet???
szvsz a dow is elmehet 13000...13100-ig megint....de utána????
Mocskos-speki TE mint nagy TA-s , mit gondolsz???
Köszi mindent!

Szia Hali

Névtelen írta...

En is rajottem hogy a panikolassal vesztettem a legtobbet. Szoval most nem ugraltam. A panikot a szervezetem a nem -alvassal reagalta le. 6800as otp még tartva, es soha tobbet panik!
:))
(ja es longba szalltam hatiban, kezdeti sikerek vannak devizaban),
jo hetveget mindenkinek!
Lilia

Névtelen írta...

Szia DLPH!

Ne értsd félre, de most örülök, h nem lett igazad Otival...legalábbis most. A "jobb váll"-ról beszélek...de te ezt nagyon jól tudod.
Én csak reménykedtem benne, h nem törik, de most szeretném ha igazad lenne, és vissza kellene venned, a további emelkedés reményében!!!

Jövőhétre (is) jó kereskedést neked és minden jóérzésű spekinek!

Névtelen írta...

Szevasztok,
DLPH
Nem láttam még kritikát a kereskedésed megítélésében. Valóban minden tökéletes. Az eredményekből viszont nekem nem ezt jön le. De persze nem csak az eredményt nézem, hanem annak kialakulását is.
Szóval - Nem adtam semmilyen osztályzatot- a blog tartama,szinvonala jó, míg a trader tevékenységed vegyes megítélésü nálam.
Nem áll szándékomban bántani, mert nagyra értékelem a munkásságod,egyáltalán amit felvállaltál,s amit teszel, de....idönként nem azt teszed, amit írsz.
Legutóbb kidobtad az otp-t 6400 körül, valójában csak 6200 alatt törte volna az erős támaszát /ezt elötte Te is így láttad és írtad/.Mi indokolta mégis a zárást? Múltkor is hasonlót cselekedtél, mint most, akkor viszont pont támaszon vetted !!! és jóval alacsonyabb áron dobtad, szvsz akkor is TA alapján indokolatlanul.
Vagy mostanság az a trend, hogy magasan veszünk, alacsonyan adunk?:-)
Az fx-nél cfd-nél -tőkeáttételes poziknál- mi az, hogy nincs stop és ráadásul mindezt közel 100%-os tőke lekötöttség mellett. Na persze, hogy nem maradhat az ilyen eset büntetlenül, jön a margin call. Mit is mondtál, hogy mit is csinálsz-15%-nál "all close"? Mint köztudott felezést csak duplázással lehet orvosolni és akkor MÉG CSAK az eredeti állapotnál tartunk.
Mindenesetre a többségnek a /szavazatok alapján/ tetszik az amit csinálsz, s valószínű én látom csak időnként másképp a dolgokat. Tényleg nem támadásnak, inkább a kritikának szántam e pár sort.Ugye néha ez is belefér, ha az a fejlődést szolgálja.
Sejtem, hogy a többség szemében most én leszek a szálka, de hát ez van...Megígérem többet nem szólok.
Sok pént mindenkinek.
Lempi

Névtelen írta...

Lempi, nem olvastál figyelmesen!

Guszt

DLPH írta...

Szia Lempi.:)

Nem nagyon szoktunk beszélgetni, egyszer a lelkibeteg totyikban tavaly október mnagasságában gratuláltál, már akkor is vezettem részben a trédjeimet itt a blogon. Jól esett, köszönöm. Igen, az utóbbi 2 hónap nem túl jó, ebben sok probláma közrejátszik, amit a blogon meg sem említek. Valósznúleg elkerülte a figyelmedet , hogy év eleje óta kétszer is vezettem trédjeimet a blogon, később ezeket letöröltem. A kettő együtt 7000 pipet ad (2000+5000) ki a devipiacon, és kb (2000-2000) 4000 pipet erre az időszakra az indexek, olaj, mittudomén hol. Valóban, a most látható eredményeim alapján egy lúzer vagyok. Ez korrekt megállapítás.

Azért szeretem Szélanyót, mert előre írja mit csinál. Még ha sokat hibázik is. De profi. Szívesen olvasom minden engem kritizáló trédjeit előre, bárhol a neten. Ha Neked van ilyen, megtisztelsz vele, ha megmondod, hol van.

Két gondolat érdekes, mindegyikre reflektálnék röviden, illetve nem is kettő...három.

Otp TA...számomra az nem létezik. Soha nem elemeztem és nem is fogom, soha nem teszem fel a blogra. Egyedi részvények TA alapon történő elemzése a béten értelmetlen. Erről a lelkibeteg totyikban már 2 éve vérre menő vitám volt. Mondjuk így: 6200-nél az összes támasz tehet egy szívességet, ha én úgy látom, hogy amit viszont figyelek, lefelé áll.

Soha egyetlen támasz vagy ellenállás sem állította meg az otp-t akkor, amikor a "világ" elindult valamerre. Most ideig-óráig még működik mert a kutya nem trédel vele, csak a spekák. Kis túlzással persze.Ezért van ez a számodra érthetelen dolog,

cfd-fx...mint már utaltam rá, nagyon vastag plusz lett 1-4 hónapig, az utolsó 2 hónap elvitte az idei nyerőm felét. Ez kis munkával kiszámolható, ha valaki év elejétől figyelte mit hogyan tettem. Előre írtam akkor is mindent.

Hogy néha eltérek attól amit írok?
Írjam ide bárkinek felelősséggel, hogy ha úgy ítéli meg, kockáztasson? Soha. Azt írom ami a nagykönyv, azt teszem, amit megengedhetek magamnak. Tudod, én már megszeghetek egy-két szabályt, mert pontosan tudom, hogy milyen startégiával mit lehet elérni. Nem egyszer megtettem, ezután is megteszem, ha a helyzet annyira rosszra fordul. Kockáztatni szeretek, de mindenkit óva intek tőle. Ennyi. Aztán ha pechszériám van, előveszem a jól bevált stratégiáimat, amivel szépen visszahozom. Ezért nem nagyon csinálok belőle ügyet.

Mint látod, pont akkor kezdtem ezt a tiszteletdíjas dolgot, amikor ekkora zakót lenyeltem. Nem mondhatja senki, hogy más pénzére hajtok, ha így lenne, szépen 10K nál kicsit villognék itt, hogy milyen ügyes fiú vagyok, és özönlenének a kuncsaftok. Nem célom. Aki eddgi látta mit miért teszek, tudja, hogy mit tudok. HA valaki akor igényli majd a közös munkát, ha már megvan a 10K, tegye, Az ő dolga. De magam nem piárkodok itt ily módon.Célom a segítségadás. Már ha tudok.

Kritikádat nagyon kösözönöm, megtiszteltél vele. És kérlek, semmilyen körülmények közt ne hagyd abba a kommunikációt, ha épp ahhoz lenne kedved. Nem hiszem, hogy szálka lennél bárki szemében, az enyémben bizonyosan nem. Teljesen normális , hogy a túlzott kockázatvállalás rosszul is elsülhet, és aki ezt teszi, megjárja. Ezért ne tegyétek. Itt az élő példa.

Erre a számladologra térjünk vissza később kicsit, nagyon érdekel majd, 1 hónap múlva mi lesz a véleményed rólam.

Még egyszer hálás vagyok, és ne tűnj el :)

Barátsággal : dlph

Névtelen írta...

Üdv régi DLPH! :-)
Ez az amit nagyon tisztelek benedd, az önkritikát, és ami fontosabb, hogy ebben a számodra rossz időszakban is képes vagy másokat bíztatni, lelket önteni beléjük, nem pedig a magad sajnálkozásával vagy elfoglalva.
Nagyra tartandó dolog.
És ahogy speki lentebb emliette, igen föl kell állni, megrázni magunkat, és folytatni tovább.
Hideg fej, nyugalom, profi managelés ez a régi Dlph.

Kratya

mocskos_spekuláns írta...

Szia DLPH!

Igerem majd osszehozok 1 bejegyzest errol is de hogy barmiben is mester lennek az nem igaz. Probalom alakitani es csiszolni a sajat strategiam. Az biztos, hogy tisztan a TA nem eleg onfegyelem is kell.

Névtelen írta...

Szia DLPH!

Lehet, h nem jó helyen kérdezem, de te is beírtad, h eur/cad longot nyitottál, és így most egy cipőben járunk. Ezért nagyon kíváncsi lennék neked mi a célárad ill. mennyi időre tervezted ezt a pozit. Én a fibo 50-ről megpattanás miatt és a chf/cad napos gyertya miatt arra gondoltam, ez esetleg hosszabb kifutású is lehet...
Üdv,

Gábor

DLPH írta...

Szia Gábor. Értem.
Hát itt bizonysan nem fogom részletezni mit miért csinálok, de az bizonyos, hogy nem ezek miatt, amiért te. De ez nem baj...sőt...több jele van egy esetleges emelkedésnek.
Célárak nem érdekelnek, futtatom felfelé, amíg lehet. Ha úgy látom, a dinamika kifogyott, akkor az első long zárási jelnél fogom zárni. Azt meg nem tudom előre, hogy mikor lesz.

Szia.