Egy gyors helyzet kép:
A gapeket érdemes figyelni, betöltöttük a másodikat is van még 1 lent és szerintem meg lesz az is gyorsan. Rövid mozgók is lefordultak már 1 ideje, bollinger egyszer megtolva lefelé, de megfogja megint, oldalazgathat kis emelkedés is belefér max 50EMA (kék). 22000 feletti zárásnál újra kell gondolni a helyzetet, de addig nyugodtan short.
Naposon is MACD cross és jönnek a jelentések, de 1 gap up-ot csúnyány szétadhatnak a blue-kban. Ergo nem biztos hogy jó ötlet belevenni az első piac reakcióra, mert technikailag nem néznek ki jól. Ja pont olyan szépen nem követjük a nyugati emelkedést, mint amilyen szépen nem követtük az esést sem júliusban.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
2008. augusztus 11., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
12 megjegyzés:
Veszélyes shortolni amíg a döntő piacok nem fordulnak vissza. Hiába nem követjük őket, ez a csorgás nagyon veszélyes. No persze csak szerintem.
Rövidtávon persze. Mert a trend adott.
no, azt hittem én leszek az első hozzászóló.
Köszi Mocsi, érthető, világos elemzés. Jól jön az ilyesmi!
Jó éjszakát
Tudom a korai és a kési shortosok mindig megszívják, de a bux nálam 1 külön állatfaj, persze jobb lenne ha kint is esnének. OTP most nálam nagyon a határon 6850 alatt az is elkezd komolyabban esni. Ha az kitart ideig óráig a bux is felszinen maradhat. KT jól összement ma.
Továbbra is azt mondom nagyon jól érzed a piacot.
DLPH más idősíkban gondolkodik és egész más a stratégiája , ez már többször bebizonyosodott számomra.
Sokszor az ellentétek is ebből adódnak. Persze nincs ezzel semmi baj. Mindenki találja meg a neki tetsző és főleg sikeres metódust és már működik is a dolog.
Megmondom őszintén hozzám a Te meglátásaid és technikai analízised áll közelebb bár a köolajban egész más stratégia szerint kereskedem.
Továbi sok sikert .
üdv
bubu
most meg volt a 3. hati rés. Itt jön a dilemma:
1. tartani és végig ülni 1 korrekciót órás adatok alapján esélyes naposon még bőven eshetünk.
2. szűkebbre a stop vagy zárás most és kivárni a korrekciót.
longba most csak nagyon gyorsaknak vagy vakmerőknek ajánlott :)
Erre 850 alá nyomják az otp-t, MOL tragikomikus. Lassan elhiszem hogy pofonegyszerű a tőzsde ülni kell a poziban, Livermore 80 éve megmondta.
"DLPH más idősíkban gondolkodik és egész más a stratégiája , ez már többször bebizonyosodott számomra.
Sokszor az ellentétek is ebből adódnak."
Kedves Bubu. Valahogy nem érzékelem ezt a nagy ellentmondást speki és köztem. De nem szeretek köntörfalazni. Nincs már időm se kedvem se jópofizni, nem is fogok, csak szigorúan a tények. JA kétszer voltunk ellenkező irányba, ha jól emlékszem döntetlen az állás.
Sepki és köztem a világon semmi ellentét nincs. 1-2 megnyilvánulása után kértem csatlakozzon, ennyi év után akár tőzsde akár az élet, pontosan tudom ki mennyit ér és hantázik vagy tisztességes ember.És számomra nagyobb öröm ez,hogy itt van, mint neki. Ő az egyik akire érdemes és KELL hallgatni, mert ért ahhoz, amiről beszél. Egyszer kérdezték tőlem, kikre érdemes hallgatni szerintem? Elég nem szép ilyeneket írni, de mondjuk pl vakmajom, korte, kanyisz, zuzzo , speki, kevdes gentle barátom, nyugodtan hallgassatok rájuk. Még néhány név, de őket nem ismeritek.
Hogy nem egyformán kereskedünk? ...És? Naná hogy nem. Számomra azok a TA kütyük kuka amiket speki használ. Hosszú távon a sajátjaim bejöttek és be is jönnek. Más okán, másképp megyek. Nincs itt ellentét semmi. Sőt...számomra megtiszteltetés, hogy itt van ő is.
Tudod mi az ellentét drága Bubu? Buxer és hozzá hasonló kártékony kis szélhámosok és köztem. No az.Az ellentét a javából. És feloldhatatlan. A föld nem hordott a hátán ennyi szélhámost mint a pf-en található. Tudod kikre gondolok.
Nagy tisztelőd vagyok , köszönöm, hogy véleményt formáltál. Remélem máskor is megteszed. Szia kedves Bubu.
Tessék, Drop kimaradt. Ezért veszélyes felsorolásokba bocsájtkozni, mert kihagyok valakit otromba módon. Elnézést Drop.
Tisztelt DLPH!
Természetesen az ellentét képletes volt főleg speki kapcsán. Inkább néhány pf-esre gondoltam.
Már magam is rájöttem , hogy a pf fóruma szakmailag teljesen nulla lett.
Egy kezemen meg tudom számolni azok véleményét akik írásaiba egyáltalán érdemes volt beleolvasni.
A portfolio szakmai is tragédia.
De ahogy már írtam: bulvár portálnak bulváros a fóruma is.
Örülök, hogy ez a portál amit létrehoztál sikeres és színvonalas.
S főleg annak örülök, hogy hanyagolod a pf-et.
Jómagam néha még belenézek de írásaimmal nem terhelem a felületet:))
Sok sikert itt mindannyiótoknak !!!!
tisztelettel,
bubu.
Ellentét nincs, soha nem is volt.
Az hogy ki-kivel van ellentétes poziban az teljesen mindegy, ha jól emlékszem egyetlen egyszer mókáztunk csak rajta. Ez nem verseny nincsenek érmek vagy díjak, zsűri sincs, egyedül magunknak kell megfelelni.
DLPH, köszönöm a szép szavakat,de túlértékelsz. Egyedül tradelek nincs a környezetemben olyan aki aktívan tőzsdézne, így külön örültem a blogba való meghívásnak és annak is, hogy egyáltalán létezik ilyen. Mióta ide irogatok összeszedettebben tradelek, nekem már ezért megérte. No és hallotam sok érdekes dologról: peak oil, energiaválság csak, hogy a személyes kedvenceimet említsem. És minden olvasó elleshet valami hasznosat a másiktól: indikátort vagy más TA kütyüt. Én például mindig találok valami egzotikusat DLPH chartjain. Lehet a legközelebbi csoportba be is nevezek :)
Hogy kire kell hallgatni? Legfőképp magunkra, mert muszáj önállónak lenni a tőzsdén. A többit DLPH elmondta.
huuu, mar megijedtem, nekem Drop az egyik kedvencem
Megjegyzés küldése