Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. október 24., péntek

a szög meg a zsák


biztos, hogy komoly recessziós aggodalmak vannak a világban, de talán már a ló túloldalán vagyunk...
egy aprócska ócska mondat, azt mondja ma a wood egyik elemzője, hogy "tartáson" hagyja az otp papírokat, mert az otp 2,5 mrd jurós fx-swap-et görget át jövőre és ez a profit 10-15%-át el fogja vinni. Remek. mondjuk ezzel az otp visszalép 2006-ra, miközben a papírjainak az árfolyama 2002-2003-ban van, ez még kevés lenne a földbe döngöléshez, vagy az elemző nem lát mindent, vagy a piac esett túlzásokba, na mindegy ki fog derülni, - gondolat ébresztőnek szántam.
a másik ilyencélú a betett kép. keridőn kívül kiakasztották az amcsi határidős indexeket, és a kereskedés alatt szépen kezdett magára találni. majd miután bezárt ismét kiakasztották délen.
bennem az első gondolat a full manipuláció volt. - érdekelne hogyan látjátok...

18 megjegyzés:

Gentlemanus írta...

Zuzzo,

Én csak azt látom, hogy a rövid konszolidációban egyre kisebb mértékben tudott megugrani fel, állandó leszorítás alatt vannak az indexek. Ahogy jól látszott a többhavi csártokon is, hogy a konszis meghúzásban egyre csökkenő forgalmat kapott. Sajnos ez NEM BULL JEL. Gigaforgalom kéne, de az felfelé meg nincs, mert nagy a félelem.

Gentlemanus írta...

OTP-vel kapcsolatban van egy meglátásom:

Egy alternatíva csupán, kíváncsi vagyok mit gondoltok: az OTP hagyja teljesen leesni az árfolyamot, elképzelhetetlen szintekre, akár 1000 alá is, hogy ott vásároljon fel minél kevesebb pénzből minél nagyobb mennyiségű részvényt. Ne feledjük, hogy a legutóbbi közgyűlés 20%-ig engedélyezte a cégnek az srv vásárlást, ami durván 40 millió db körül mozog. Jelen pillanatban még 10 millió darabja sincs az OTP-nek. Megérzésem szerint a maradék 30 millió db-ot ettől lefelé eső tartományokban fogja felvásárolni. Mivel nagyon vigyázni kell a likviditására és az ellenséges felvásárlási törekvésekre, én szerintem akár 1000 alá is beengedhetik, hogy ott vásároljanak. 20%-kal srv-vel már nagyot nő a stabil kezek, és együtt szavazó baráti tulajok állománya. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy akár ezt a megvett 20% részvényszámot bevonják, és leszállítják íly módon az alaptőkét és csökkentik ezáltal a kint lévő részvényszámot. Egy ilyen megoldással a baráti kezekben lévő részvények szavazati értéke is arányos módon sokkal növekszik, meg nem utolsó sorban az egy részvényre eső hozadéki érték is.

Én speciel elképzelhetetlennek tartom, hogy Csányi doktor támogatná az állami közbeavatkozást, mivel ebben az esetben nagy eséllyel meg kéne neki válnia sok éve dédelgetett pozíciójától, és befolyása is ezáltal radikálisan csökkenne.

Névtelen írta...

hali Gentle. Ha te potenciális felvásárló lennél, hogyan viselkednél az általad fenn vázolt forgatókönyvben?

Névtelen írta...

Az oti az okt.14-ei opcióját 6milla db-ra elvileg okt.22-én érvényesíthette(esetleg újraköthette..?)
Így akár ~16milla db srv is lehet már...?
atiti

Gentlemanus írta...

Szia tibi_!

Nos ebben az esetben, azt hiszem, az OTP saját magára nézve is felvásárlónak tekinthető ( lásd Fotex példája mondjuk ), nemcsak az vagy egy ellenséges felvásárló, tehát elviekben én itt szvsz velük együtt a minél alacsonyabb árban lennék érdekelt, hogy hulla áron minél olcsóbban minél több részvényt szívjak fel. Itt tehát azt hiszem, hogy az én érdekeim egybeesnének az OTP management érdekeivel.

Csányi doktor gondolom látja, hogy rá is hasonló sors várna, mint Putyin Oroszországának oligarcha vállalataira, akik most, hogy megroggyantak, mennek az állami kasszához, de pénz nincsen nekik, csak a hatalmuk súlyos korlátozása árán. Állami pénz = állami tulajdon, vétójoggal gyakorlatilag, független döntéseket, mint fontos hatalmi tényezőt el kell feledni. Itt gondolom nem kell ecsetelni, mert úgyis látod, hogy mennyire ellenséges rendszerben kell működnie a Doktor Úrnak.

ITT MÁR NEM SZÁMÍT A FUNDA ÁR!!

Ha kell, oti lesz 1000 alatt is, HA EZ A FÁJDALMAS, DE RACIONÁLIS ÁRA ANNAK, HOGY A BANK ÉS MENEDZSMENTJE FÜGGETLEN MARADHASSON.

Bár érdekes lenne ez a törekvés akkor, amikor gyakorlatilag Ny-Európában mindenhol, és Oroszországban is az állam alányúlt a bankoknak.

Valami ilyesmit gondolok erről, nyilván ez a saját privát véleményem, és ezt döntése meghozatalánál senki se vegye készpénznek.

Két dolog mindig ott motoszkál a fejemben:

(1)
Oti még hatalmas mennyiségű srv-t vehet. Közgyűlésileg felhatalmazott srv állományának még csak alig a negyede van nála. Mikor tölt fel, ha nem a mostani, egyre alacsonyabb árakon.

(2)
Vagy számol esetleg az eddigi stabil tulaj elmenetelével is, a Juliuséval is akár? Hogy helyzet esetén egyben átvehesse a pakkját? Mert világos, hogy Julius már nem boríthat ki a piacra, mert akkor nulla lesz az oti ára. Az hogy nem mozdultak meg eddig, nyilván egy tartós és elkötelezett bizalom jele az erős management funda irányában.

Julius Baer kiszállása szvsz nehezen elképzelhető, mert ezek nem kispályás játékosok, hanem ultranyugodt konzervatív hosszútávú befektetők. Legalábbis remélem.

Gentlemanus írta...

Atiti,

egy pár napon belül megtudjuk közleményben, hogy kötött-e új opciós szerződést az Oti, és hogy mennyi lett okt. 22-i záróval az srv állomány.

Névtelen írta...

"Vagy számol esetleg az eddigi stabil tulaj elmenetelével is, a Juliuséval is akár?"

Nem ő adott el?
(letétkezelője a Bank of New York, akinek részesedése 5% alá csökkent)
Vagy csak eltranszferálták valahová a papírokat?
Érdekes történet ez az OTP, sajnos fogalmam sincs milyen érdekek mozognak a háttérben...
A portfolion épp most tettem fel a kérdést hogy érdemes-e OTP-t vásárolni. (Persze nem azonnal, nyilván legalább egy rövid mozgóátlag átmetszését azért megvárom. Jó ideje ez az egyetlen dolog amiben bízhatok. Sajnos nálam az elemzők is elérték már a kereskedő brókerek csűrhéjének értelmi szintjét.

RészvényForgató

zuzzo írta...

gentle!
amit mondtál az nagyon igaz. most mégis 50-50-re adnám a merr továbbot.
lassan mindenki 5 year low-n lesz és elérjük az it -maci alját. ha ottan átmegy kés vaj effekt módján akkor be lehet shortolni mindent, mert nem kis eső szakasz fogja követni az tuti. viszont sokan már elképesztő mélységben vannak, ami már irreális. ( ezt nem szabad alapul venni, mert még innen is lehet feleződni...)
a legfőbb baja a piacnak az, hogy nem tudja belőni a recesszió mértékét és időtartamát, megy a pánik ezerrel.
a háttérből jövő makroadatok tanulsága szerint valamint a személyes információim alapján- a visszaesés 20-30%-os is lehet. A magyar termelő nagyvállalatok közül a - a top 50-ből 7 -ről van valamilyen infóm, ebből 4 2009-re folyamatos kereslet visszaeséssel számol, és ez nem jelent jót.

zuzzo írta...

anyám borogassá mert mindjárt rosszul leszek...
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=3&i=104867
miért érzem azt, hogy mindkét oldal kétballábas szerencsétlen flótásokkal van tele....

Gentlemanus írta...

Részvényforgató

A Julius Baer nagytulaj befektető Otiban, a BoNY pedig csak letétkezelőként volt jelen, nem ugyanaz a kettő.

Gentlemanus írta...

Zuzzo,

gondolkozzál, hogy miért kérte ezt OV, és miért pont az EU-tól?Kiéhezett grizzlymedvehordák támadnak a Vereckei-hágón keresztül, amin egykoron még nagy Ügyek fejedelem fia, Árpád vezette vissza büszkén a Szent Hazába népét.

Óriáskáosz van itt a politikusok fejében. És ez áthidalhatatlan. Elkererítően.

zuzzo írta...

gentle!
apám ezt a szép magyar ráutalós fogalmazást hol tanultad???
szép volt :-))))
ha az a cél, hogy még jobban szétkúrják ezt az országot akkor jó hadiösvényen haladnak.
mindenesetre OV ezen húzását a kísérő nyilatkozattal nem tudom elfogadni.
legyen kampány, nyerjen választást de könyörgöm ne tiportassa már még jobban szét ezt az országot.
még egy két ilyen nyilatkozat meg sürgöny és simor újabb 300bp-os emelést fog bejelenteni, 8500 mrd huf a büdzsé bevétele, ha jól tudom, ebből közel 1200 mrd huf akamatfizetés, nem kell hozzá sok számolás, hogy 100bp mit jelent.
lehet anyázni egymást békeidőben amikor ennek nincs különösebb kockázata, na de most, egy cseppet nagyobb felelősségvállalást még akkor is ha ellenzék, na erről ennyit.
gentle!
már csak azért is veszélyes ez mert borítékolható, hogy kevesebb eltartóra fog több eltartott meg inaktív jutni, ha az állam nem akar spórolni ( eddig egyik sem akart), akkor biza adóemelés, nem akarok tippet adni, de OV előszeretettel nyúlna a tőkejövedelmek felé is, az dupla szívás nekünk is, ammindennapi izgalmak mellett.

Gentlemanus írta...

Zuzzo bácsi, itt nyilván minden kijelentésnek súlya van, ez igaz. Világos.

Szerencsétlen Viktor sem tud már kínjában mlyen lépésekhez nyúlni. Ellenzéki szerepkörből. A végén IMF préda leszünk, és katasztrófába fog a sorsunk torkollni. Ezt szeretné elkerülni.

LASSAN ÍROM:

NEM MEHETÜNK AZ IMF-HEZ PÉNZÉRT.

MÉG EGYSZER:
NEM MEHETÜNK AZ IMF-HEZ PÉNZÉRT.

IMF segítsége árán, éhen fogunk pusztulni, minden.

Névtelen írta...

OV simán le fogja nyúlni a magánnyugdíjpénztáras pénzeket,- az régóta a begyébe van - abból fog tudni adót csökkenteni, a mostani válság még jól is jönne neki, mivel mondhatná, hogy lám az ott lévő megtakarítások látványos értékvesztést szenvedtek el, tehát nem való semmire.
Ezzel ugyan kissé agyonvágja az állampapír és részvénypiacot, de mit számít az neki, legalább a spekik is kapnak a pofájukra. szvsz

atiti

Névtelen írta...

"A Julius Baer nagytulaj befektető Otiban, a BoNY pedig csak letétkezelőként volt jelen, nem ugyanaz a kettő."

Ezt mondom én is.
Tehát mire tudunk következtetni abból hogy a BoNY hányada csökkent?

RészvényForgató

Gentlemanus írta...

Részvényforgató

Én egyenlőre csak annyira következtetek, hogy a BoNY kiszáll, JB fejébe nem látok bele. Remélem, hogy nem mondja be ő is az unalmast, mert az világos, hogy ilyen árak mellett ők már nem boríthatják rá a pakkjukat a piacra.

Gentlemanus írta...

Atiti

légy szives tedd már meg, hogy ne orbánviktorozzál itt, mert egy kicsit röhejesnek tartom. A hozzászólásod nem más, mint hipotetikus állítások halmaza, egy ellenzéki erőre vetítve. Jobb lenne, ha azt a kérdést vetnéd fel a pénzügyi összeomlás szélén álló ország kormányának, hogy ilyen helyzetben miért adnak pl. 13. havi nyugdíjat? Ez elég konkrét kérdés szerintem.

Névtelen írta...

"mert az világos, hogy ilyen árak mellett ők már nem boríthatják rá a pakkjukat a piacra."

Én most bármit el tudok képzelni.
Valahogy kezd az egész nagyon irracionálisnak látszani.
(Nyilván nem tart örökké.)

RészvényForgató