Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2009. január 9., péntek

Prognózis

Néhány szó a BÉT-tel kapcsolatos elképzeléseimről.

Még tavaly a BÉT-es számlámon (Equitas) tartott pénzem felét euróra váltottam és a szélesebb világban folytatott "trendkereskedő" stratégiámat súlyoztam felül.
Na nem azért mert megneszeltem volna a forintgyengülést, hanem mert a BÉT

-drága, és alkudni sem tudtam a brókerjutalékon :)
-illikvid
-számomra kifejezetten rossz időpontban tart nyitva
-kicsi a választék
-sok a mutyi
-Nem túl jók a parketten szereplő cégek
-Kevesebb mint másfél év múlva Magyarországon választások lesznek

Azért van előny is: például olcsó a régiós összehasonlításban. (Sajnos nem véletlenül...)

Szóval nem erőltetem, ami nem megy, az nem megy. A long nyögvenyelős, a shortolástól meg valami rendszeresen elveszi a kedvem. (Legutóbb az alacsony KT miatt halogattam a dolgot, persze lemaradtam.)
Ha majd nagyon begyógyulnak az ország gondjai, és még akkor is olcsók a papírok, és még lesz BÉT, akkor felülsúlyozom.
Egyelőre három-négy hosszabb távú befektetésre méltó papírt találtam, amikből az ittfelejtett pénzemmel ráérősen csipegetek. Nem ragaszkodok hozzájuk foggal-körömmel, ha rossz hír jut a fülembe, szó nélkül kidobom a cuccot, feltéve ha lesz a könyvben elfogadható áron vevő.

-Rába (ezt már DLPH-val itt is emlegettük, reménykedem hátha kell még teherautó a világban, ha már személyautó nem is annyira.)
-Telekom (ezt meg állampapír helyett "merem" megvenni... A maximális bírság ha minden igaz nem lehet több 10 mrd forintnál. Nem kevés, de annyira nem is vészes, kevesebb mint 1.5 havi adózott eredmény.)
-TVK (Rossz hír hogy épp veszteséges, ráadásul MOL tulajdon. Békeidőben szép osztalékokat fizetett. A vegyipart nagyon hamar leírták, óriási lett a túlkínálat. Ráadásul a papír illikvid. Ebből tervezem a legkisebb mennyiséget.)
-Áramszolgáltatók (Szintén illikvid, majd egyszer valakik talán felrántják, osztalékot is ad, elvileg el lehet benne üldögélni, a csődveszély is kicsi, a liberalizáció óta majdnem duplázódott az eredmény, veszélyforrás hogy valamilyen törvényi szabályozással újra elvehetik tőlük az "extra" profitot.)

Mi van a többivel?

MOL - gusztustalan management, nagyon komoly várható veszteségek. Kell hozzá gyomor, hogy valaki longolja.
OTP - szerintem az is nagy dolog lesz, ha nem viszi el a szélvihar. Biztos vagyok benne hogy hamarosan tőkésíteni kell. (De utána jó!)
Richter - Ez rendben lenne, de szerintem lufi. Most egy ideje megint felvásárlási pletykák keringenek.
Egis - kicsi a termékpaletta, osztalékot nem fizet, növekedni nem fog, van többségi tulajdonosa, ezért felvásárolni sem akarják.

Többi papír: nagy részük még ezen az áron is drága. A sorsuk az átlagosnál is bizonytalanabb. A mutyi még annyi port sem kavar mint a nagyobbaknál. (bár ott is kezd nagyon lecsúszni a szint)

TA alapon kereskedni pedig a BÉT-en nem fogok egyrészt mert magas a jutalék, másrészt mert kis pénzzel is össze-vissza rángatják.
No ennyit a BÉT-ről, térjünk rá egy komolyabb tudományra, a tenyérjóslásra!

A közeljövőben egy kis Obama rallit várok, ennek sajnos most betett a magas munkanélküliség.
Több helyen olvastam hogy recesszióban akkor indul a bikapiac, amikor a részvények p/e alapon már drágává válnak.
Ha ez igaz, akkor mindenképpen látnunk kell a jelenleginél sokkal rosszabb vállalati eredményeket. (A profit warning kevés!)
Miután ezt megmutatták a piacnak, aztán jöhet emelkedés. Ez legkorábban Q1 után képzelhető el, a hamarosan nyilvánosságra kerülő Q4 még nem lesz annyira rossz!
A legkorábban sajnos nem azt jelenti hogy Q1 után már tényleg el is jön, akár Nourielnek is lehet igaza, akkor még 1-2 év lejtmenet.

Olaj

Napjaink legcsodálatosabb kaszinóterméke. Rátenyerelsz a buy, vagy a sell gombra (kinek-kinek ízlése szerint), megadsz egy szerény profit target-et, és egy jóval tágabb stoploss-t, becsukod a szemed és mire kinyitod, megvan a profit target.
:)

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hasznos írás.
Azon én is törtem a fejem, kezdő létemre is, hogy mely papírok lennének amolyan beülősnek jók. Én a Zwackra gondoltam, osztalékügyileg is, meg amiatt is, hogy bár illikvid s emiatt olyan óriási mozgások nincsenek benne.
Egy esetleges vérmedvében, ha törne a 10000 benne, akkor néhány darabra vevő lennék, szerintem jó cég.
Másik a Richter:
nem titok, hogy sokat bújom a netet és próbálok mindenkitől tanulni, sokféle elenmzést is olvasok, de igyekszem nem összezavarodni rajtuk. A Richterről általában pozitív képet festenek, egyrészt jó menedzsmentje miatt dícsérik, hogy nagy készpénztartalékot tartott, meg a medve annyira meg sem gyötörte, szépen tartja magát. Emellett per pillanat a forintgyengülés is jót tesz neki, kis mennyiséggel vennék belőle egy esetleges vérmedvében talán hosszabb távra is.
Ezt a két papírt néztem ki.
Ami most leginkább érdekel az az Otp. Talán a politika is benn van a Csányi körüli ügyekbe tavaly, ami volt, bankmentő csomag, zsarolás...
Ha lesz Obama ralli, akkor vhogy úgy képzelem el, hogy még a beiktatás előtt kell elkezdődjön, s beiktatás után borulhat a bili.
Ez Otp-re vetítve azt jelentheti, ha csak egy picit is bízunk egy apró macibikában, akkor legkorábbi erős támasznál kéne vennünk Otp-t. Ez 2700, range /2700-3200/ alja, bollinger alsó szalagja, felsőt érintette, alsót is kéne akkor, eddig többször fogta a papírt...
Más erős támasz csak 2300 és afölött 2320 vmi ilyesmi, ahol háromszor fordult a papír, olyan mélyre nem hiszem, hogy lemenne, bár a forintgyengülés bizonytalanná tesz.
Tegyük fel, hogy 2700 megfogja, akkor 3200 az elsődleges cél, ha az ott lévő teljes rést betölti, esélye szerintem 50 százaléknál kevesebb, ha eljut odáig, akkor a tér megnyílhat felette.
Érdekelne, hogy ti hogy látjátok.
Ha vhol logikai vagy más hibát láttok, javítsatok nyugodtan ki, a fő célom a folytonos tanulás, tapasztalás.
Esetleg az is érdekelne, hogy a tapasztaltabbak mit néznek meg egy fundamentális elemzésnél, milyen szempontokat.

sziasztok

Névtelen írta...

Már többször akartam írni, hogy amikor valaki egy egy termékre vonatkozóan pozíciójáról ír, vagy célárakat fogalmaz meg, ÍRJA oda hogy MILYEN időtávra vesz/elad, jósol! Enélkül (is) teljesen félrevezető lehet a beírás. A blogot úgy látom sok "kezdő" tözsdés látogatja, akik így és itt (is) próbálnak tanulni, stratégiájukhoz támogatást vagy éppen cáfolatot találni.Segítsük őket azzal, hogy ha már adunk indíkációkat, azok TELJESEK legyenek, és nem félinformációk.

Névtelen írta...

Az előző bejegyzést is én írtam. Olajjal kapcsolatban annyit, hogy az egyik legkockázatosabb terméknek tartom, iszonyúan hír érzékeny. Óva intenék kezdő tradereket a terméktől!
Ugyanakkor a jelenlegi helyzet azért megér néhány megjegyzést.
Hosszabb távon ( néhány hónap ) szerintem a jelenlegi árszint ( 38-40) dollár igencsak kifizetődő befektetés lehet.(tőkeáttétel nélküli pozira gondolok ).
Érveim:
- historikusan az olajára emelkedésre van ítélve (szűkülő készletek, növekvő felhasználás)
- dollár gyengülés árfelhajtó tényező
- a jelenleg termelésbe vont olajmezők egy részén a határköltség 30 dollár körül van.Ezta szintet tartósan megközelíteni illetve ez alá menni nem lehet,mert jelentős kitermelési kapacitások esnének ki, ami a kínálat szűkülésével járna együtt.

Szóval szerintem érdemes lehet gyűjtögetni.

JohnDoe

DLPH írta...

Új nézőpontot, a sajátjától eltérő gondolkodásmódot adhat a blog, ha ad. Ha nem ad, nem ad. Mindegy. Akkor haszontalan a blog. Lényegtelen számomra.

Az a lényeg, aminek készült.

Itt nincs olyan, hogy mi a pozid, akkor az enyém is az lesz.

Mert ugye ha belegondolunk...az IDŐ IS KEVÉS....mint infó...

Egy pozíciónak ugyanis ennél több tulajdonsága van. Pld a mérete.

Irány, start, vég, (árfolyamban és vagy időben), és MÉRET...mint a legfontosabb dolog. Aztán..rendkívüli események, feltételesen...melyek ha bekövetkeznek, zárás, vagy esetleg részleges zárás...ezek SINCSENEK feltüntetve...vagy méretnövelés...szintén feltételesen elágaztatva...

Tehát : ez a blog, nem AZ A BLOG, ahol a pozinkat megerősítő vagy cáfoló vélemények olvashatóak.

Nem csak az idő hiányzik. Sok minden más is.

DLPH írta...

JD az olaj jelenleg még mindig sell trendben van.Nem kell venni, mert olcsó. Volt 1,2 USD is az olaj. Nem is nagyon rég.

Várd meg a trendfordulást.

Az olaj trendkereskedésre kiváló.
Nagyon volás, ezért nagyon érzékeny a pozícióméretre.Kiváló lehetőség pénzt keresni.Amióta fordult, lényegében töretlenül esik. Ha fordul, töretlenül emelkedni fog. Várd meg szerintem, és csak akkor végy.

kanyisz írta...

John Doe olajához.
Száz éves chart alapján (ha jól emlékszem ide is betettem korábban) kb. 40-nél tört ki a 25-30 éves sávjából, ezért TA alapon minimális az esély ez alá tartósan beesni.
Rövidtávon pedig ha kb. most megint megindulna fel, akkor szabályos fej-váll alakzat ha áttöri az 50-53 $-os szintet. Célár így 75-80$ brentben 1-2 hó időtávban (persze csak ha az alakzat elkészül, ma még csak talán lesz belőle második váll)

RészvényForgató írta...

"Én a Zwackra gondoltam,"

Nem szeretem az unikumot.
:)

Viszont van egy egyedi terméke, és ez nagy szó. Meg lehet próbálni, Én maradok a felsoroltaknál.
Másik dolog hogy a Richter-t hiába tartom drágának, könnyen lehet hogy azzal keresnék a legtöbbet, de most a 30.000 Ft-ot sokallom érte.
Mikor erősödni fog a forint mi lesz? Mindenki menekül majd belőle? Vagy tovább fújják a lufit mondván szépen erősödik a forint, venni kell a magyar részvényt?
(Na aztán lehet hogy erre a forinterősödésre még várnunk kell)

"Ami most leginkább érdekel az az Otp."

Azt mondják a bankosok hogy a hosszabb távú 800 Ft/részvény eredményességét a recessziótól függetlenül sem tudta volna megőrizni. Magyarországon olyan árakon működtek banki konstrukciók amin sok jómódú külföldi is elcsodálkozott hogy miből tudja ezt a magyar kifizetni...
Aztán van olyan is (egyre kevesebb) aki az OTP-t Közép-Kelet Európa egyik jól terjeszkedő bankjaként aposztrofálta és nehezen módosítja a véleményét.
Most egy kicsit felgyorsulnak a folyamatok. Meglátjuk mennyi marad a kaszában. Én nem bízok bennük, a mainál szorosabb versenyt szeretnék látni a banki termékek piacán.

"Ha lesz Obama ralli, akkor vhogy úgy képzelem el, hogy még a beiktatás előtt kell elkezdődjön, s beiktatás után borulhat a bili."

Igen, vagy fordítva.
:)

"Ez 2700, range /2700-3200/ alja, bollinger alsó szalagja, felsőt érintette, alsót is kéne akkor, eddig többször fogta a papírt..."

Ezt kissherceggel egyeztesd, Én a végletekig leegyszerűsített TA-val dolgozok (támaszok, trendcsatorna, 2 mozgóátlag, fibóból csak 50%, W M alakzat), a boilinger sincs már benne. Ráadásul az OTP-t most nem figyelem. Ha látom hogy nagyon kapkodják, majd újra előveszem.
Jut eszembe a boilinger minden esetben pillanatok alatt utána ugrik az árnak, tehát mindíg úgy látszik hogy "megfogja", nem?


JohnDoe

"ÍRJA oda hogy MILYEN időtávra vesz/elad, jósol!"

Mi vagyok én? Jós?
:)
Sajnos nem tudok pontosat mondani, így idézem magamat:

"Egyelőre három-négy hosszabb távú befektetésre méltó papírt találtam"

Ez alatt éveket szokás érteni, de sajnos másodpercek alatt felülírom (még az üldögélősnek szánt) stratégiámat is, ha úgy hozzák a körülmények.
Egyébként rövidebb távra is azt szeretem venni amiben hosszabb távon is hiszek.
Te tartogatnál egy papírt mindenféle hír ellenére csak azért mert hosszú távra tervezted a vételt?

"Hosszabb távon ( néhány hónap ) szerintem a jelenlegi árszint ( 38-40) dollár igencsak kifizetődő befektetés lehet."

Meglehet!
Olajat csak pár napra szoktam venni, vagy napon belül hülyéskedek vele. Csak dícsérni tudom!

"a jelenleg termelésbe vont olajmezők egy részén a határköltség 30 dollár körül van."

Én 1 és 60 dollár közt hallok számokat, ez pont a kettő átlaga.
:)
Egyelőre az eladhatatlan készleteket kellene eltüntetni, de elég nyögvenyelős.
Azt meg pont tegnap olvastam hogy az alacsony olajárnak köszönhetően újra népszerűbbek a nagyfogyasztású autók.
Bravó! Egyik zsákutcából ki, a másikba be!

Névtelen írta...

60 dollár határköltségen üzemelő mező aligha fog tartósan termelésben maradni 40 dollár alatti eladási ár mellett...
ha még művelésben van, az annak a jele, hogy viszonylag rövid időn belül oda, (illetve fölé) várják a a piaci árat, így a leállás újraindítás költségei meghaladnák a jelenlegi kitermelés/ tárolás költségeit.

Természetesen mindenki eldönti, mikor látja az időt megfelelőnek a vásárlásra. Egyelőre nem maradt le senki az újabb olaj raliról, pusztán leírtam egy szerintem jó lehetőséget, amely néhány hónapos időtávban 50% körüli hozamot hozhat.

JD

RészvényForgató írta...

"60 dollár határköltségen üzemelő mező aligha fog tartósan termelésben maradni 40 dollár alatti eladási ár mellett..."

Mivel jelenleg nem tudják már hová tenni az olajat, ezért szerintem ezek előbb-utóbb le fognak állni.
(Ilyen magas évvégi határidős árak mellett a fizikai olajuknak köszönhetően tudnak opciókkal is biztos pénzt keresni, ami csökkenti a veszteséget, egy ideig.)

"pusztán leírtam egy szerintem jó lehetőséget, amely néhány hónapos időtávban 50% körüli hozamot hozhat."

Hozhat, ez nem vitás.
Én még a kivárásra szavazok.
Az OPEC-nek bőven jó a 40 dollár, nyilván a 100 mégjobb lenne. Az oroszok is kijönnek 15 dollárból. A tengeri fúrótornyoknak persze nem jó, de azokból van kevesebb.

DLPH írta...

A pontosság kedvéért szólnék...
kedves RF ebben tévedsz. Az oroszok sokkal költségesebben hozzák fel az olajat, mint a tengeri olajkitermelés etalonjai, a Norvégok.A hangsúly itt nem a tenger-szárazföld eltérésén van, hanem a technológián. Az oroszok elmaradott , lepukkant módszerei kommunista őskövületek. A Norvégok csúcstechnológiával sokkal olcsóbban hozzák felszínre, a tenger mélyéről és sokkal hatékonyabban.

90 % megbízhatóságú infóm, az oroszok önköltsége 60 dollár. A Norvégoké pld. ennek töredéke. Még most is bőven nyereségesek.

RészvényForgató írta...

"az oroszok önköltsége 60 dollár."

Az orosz tengeri fúrótornyoké?
Vagy a hatalmas összefüggő orosz szárazföldi mezőké?
Utóbbiról csak 15 dollárt olvastam.
Szaud-Arábiában meg állítólag 1 dollár. Van aki szerint nem is egy, hanem 5.
Én sajnos csak azokkal az infokkal rendelkezem, amit a média is leír.

DLPH írta...

Nem, ez összesített átlagolt adat. Tudtommal.

Az biztosra vehető, hogy még most is busás haszon van az olajon azon csoportoknak, akik ebben az üzletben dominálnak. Különben nem lenne ennyi.Hogy az oroszok miként kapcsolódnak ide...az más kérdés.

DLPH írta...

Na meg hát ugye...gondolj bele.
Odamész a boltba a 3000 forintos cucc tulajdonosához, és megkérded : koma mennyibe is van ez neked?
És ő erre megmondja...hát persze..

írnak a neten össze-vissza mindent.
Ez egy ilyen hely.

Egy olyan adat, hogy mennyi egy nemzet olajkitermelésének önköltsége, inkább tűnik a számomra államtitok kategóriának. Az más kérdés, ki mit írogat össze a neten ezekről.

RészvényForgató írta...

Soknak tűnik a 60 dollár, néhány link amit a google kidobott:

http://www.budapestanalyses.hu/docs/Hu/Elemz%C3%A9sek_Arch%C3%ADvum/analysys_10_hu.html

"Az olajkitermelés költségei ugyanis jóval magasabbak Oroszországban, mint a Közel-Keleten, s emellett az orosz olajnak hosszabb utat kell megtennie a legtöbb fogyasztóig, mint az arabnak. Elemzők számításai szerint 17 dolláros barrelenkénti világpiaci ár alatt az orosz kőolaj exportja nem profitábilis, míg a közel-keleti termelőknek még 10 dolláros barrelenkénti áron is van profitjuk."


http://tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=387446&red=ka

"a közvetlen kitermelési költség nem lehet több 3-5 dollárnál, s ehhez jön még 15-17 dollárnyi egyéb kiadás, úgymint például kutatási költség, infrastruktúrafejlesztés és szállítási költség. Magyarán, az orosz olajvállalatok termelése a 48 dolláros olajár mellett sem fordul veszteségbe, csupán arról beszélhetünk, hogy a profitabilitásuk jelentősen lecsökken."

RészvényForgató írta...

"Odamész a boltba a 3000 forintos cucc tulajdonosához, és megkérded : koma mennyibe is van ez neked?"

Különben most hogy mondod, lehet hogy nincs az még 15 dollár se...
:)

RészvényForgató írta...

"Egy olyan adat, hogy mennyi egy nemzet olajkitermelésének önköltsége, inkább tűnik a számomra államtitok kategóriának."

Igen, hogy tovább árnyaljuk a képet olyat is olvastam már hogy az olaj kitermelésének "társadalmi" költségei
(ezalatt gondolom mindent értett a cikkíró, a kitermelésből megélni kívánó pazarló államtól a környezetrombolásig) bőven meghaladják a 40 dollárt. És itt is az Oroszok vannak a legrosszabb helyzetben.
Ilyen számot viszont már csak nagyon tágan lehet értelmezni.
A magyar munkás órabérének össztársadalmi költségei pélául magasabbak mint amit a piac kifizet érte, ezért hitelfelvétellel egészíti ki azt. Ahelyett hogy a piac felismerné mennyire olcsón megkapja a magyar munkást és árat emelne.
:)

Névtelen írta...

Ha jól emlékszem a számokra, akkor nekem 1-10 dollár közti kitermelési költség rémlik. És mintha Bogár is ezt erősítette volna meg nemrég. A 10 USD már a létező legdrágább megoldás.

Nem hinném, hogy az oroszoknál 60 dollár lenne a kitermelési költség, mert akkor biztosan nem adnák el 40 dollárért.

Egy biztos: ez tényleg a legtitkosabb államtitok kategóriája.

mnkj írta...

Sziasztok!

A szaúd-arábiai olajkitermelés áráról nincsenek információim, de amikor legutóbb ott voltam (kb. 3-4 hónapja), akkor a benzin ára kb. 23 forint volt! Ezt nálunk is be lehetne vezetni gazdaság élénkítő csomagként, nem? :-))

Névtelen írta...

Inkább ne, mert így is tele vannak az utak az ostoba népek hitelből vett autóival,...a levegő meg szmoggal...

mnkj írta...

De azért te sem biciklivel jársz, ugye, kedves Névtelen? :-)

Névtelen írta...

Igen! De nem hitelből! és a seggem sem lóg ki a gatyából (még), vmint a postást sem lesem mikor hozza a segélyeket...

RészvényForgató írta...

Csak az biztos hogy aki fundamentálisan próbálja az olaj árát belőni, az elég szar helyzetben van.

Érdekesség egyébként az iraki olaj is. (amiből talán az Exxon kapta a legtöbbet?)
110 milliárd hordó az ismert készlet.
A kitermelési költség üti Szaud-Arábiát (!)
Persze egyszer ez is el fog fogyni.

Az errőforrásokról jut eszembe egy kis bulvár a Húsvét-szigetekről, ha valaki még nem olvasta volna.

http://index.hu/velemeny/eheti/ehet5109/

mnkj írta...

Szóval szerinted autót tartani és ezzel a levegőt tönkre tenni annak a kiváltsága, akinek futja rá a fizetéséből vagy egyéb bevételéből? Tudod, ez a hitelből autóvásárlás csak az autód károsanyag kibocsátásán javít(persze nem ezért veszik), mert azért egy 15 éves astrát szerintem mindegyikük meg tudna venni kp-ből. Ettől azonban nem lenne jobb a levegő minősége. Remélem egyetértesz. :-)

DLPH írta...

Yesterday, a 60 usd nehezen hihető volt nekem is. Olyan átfogó jellemzést kaptam az ottani viszonyokról erre, melyek felét nem is értettem. Nyilván, mert nem érdekelt. A lényege az volt, hogy döbbenetesen elavult a technológia , sztalini időkből való, és a telepek nagyon rossz állapotban vannak, az egész egy kommunista őskövület. Ettől is drága.

A Norvégok ezzel szemben 20 Usd alatt, tizenvalamennyin állnak. A tengeri kitermelés technológiájában világelsők, nincs hozzájuk fogható eljárás bevezetve sehol máshol, a gépek, berendezések és szakemberek mind profik. Egy csepp olaj sem vész kárba. Egy csepp energia sem megy pocsékba, akár emberi, akár ember által irányított gépé.

Ezt hallottam.

tozsdenyul írta...

Oroszoknál, ha netán 60 dollár a kitermelés költsége, akkor is eladják 40 dolláron, mert az is jobb, mint a semmi, és olcsóbb mint a leállás vagy fejlesztés. Tartalék nincs a rendszerben, az állami bevételek 40%-a, az export kétharmada az olaj/gáz ágazathoz kapcsolódik. Nem lehet leállni.

Az orosz pénzügyminiszter szerint 70 dollárnál lenne a költségvetés egyensúlyban jövőre. Más forrásokból 35-60 dollárral találkoztam.

A termelés maga ennél jóval olcsóbb lehet, de itt is nagy a szórás, én 10-30 dolláros becslésekkel találkoztam (termelés plusz egyéb költségek).

"Oroszország, amely a világ második legnagyobb nyersolajtermelője, januárban 38 százalékkal mérsékelni fogja az olajkivitelt terhelő exportadót, de még ez a könnyítés sem elégséges ahhoz, hogy az olajipar fenn tudja tartani beruházási programjait - vélik a szakértők."

RészvényForgató írta...

"a telepek nagyon rossz állapotban vannak, az egész egy kommunista őskövület."

Volt erre valami elképzelés, hogy a fejlett világ cégei bemennek Oroszországba olajberuházni, Putyin is rábólintott, de egy ideje már nem hallok róla.

Gondolom meg tudnák csinálni a fejlesztéseket külső segítség nélkül is, ha nagyon összekapnák magukat, de ehhez kell a magas olajár.

Régen a Taurus is szállított nekik nagynyomású gumitömlőt.
:)

Névtelen írta...

Szia, DLPH, ebben neked egészen biztosan igazad van, de ha figyelembe vesszük, hogy Norvégiában milyen környezetvédelmi- és munkavédelmi előírásokat kell betartani, hogy azoknak mennyi a költsége, továbbá ha összehasonlítjuk a két országban a munkabéreket, akkor a mérleg megint fordítva billen el. Nem hinném, hogy Oroszországban küönösebb problémát okoz, hogy hihetetlen környezetterheléssel termelik ki az olajat, ha a munkások egy része belerokkan vagy belehal a mostoha munkakörülményekbe, nem kell bíbelődniük komoly kártérítésekkel, úgyszintén azt sem hiszem, hogy a szakszervezet túl sok vizet zavarna - márpedig nyugati világban ezek a tényezők drágítják meg a termelést.

Egy biztos, ha 60 dollár lenne a kitermelési költségük, akkor biztos nem adnák el 40 dollárért, ez számomra elég logikusnak tűnik. :-)

(Leállni mindig lehet, lásd a mostani gázhelyzetet.)