Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. január 6., vasárnap

Egyedi részvények a bét-en

Jó. Végiggondolva ezt a nagy vételi hajlandóságot, nézzük meg, hogy néhány részvény esetében hol érdemes belépni longba, feltételezve, hogy ez később onnan majd felfelé veszi az irányt.
Előtte egy megjegyzés : ha tévedés volt, és a belépési pont ( ha erős támasszinten történt) elesik, van lehetőség fordítani és dupla egységgel shortolni? (hogy visszajöjjön a veszteség, és hamar nyerőbe kerüljön az ember?) Jellemzően nincs. Egy otp -t lehet shortolni is napon túl, de meglehetősen drága. Más papírokat jellemzően nem is lehet (tudtommal). Információim lehet, hogy kissé hiányosak, mert nemigen vonz egyedi részvényshort napon túl. Napon belül sem nagyon.És drága is. Még egy utolsó : részemről felejtős a Bét technikai elemzése, mert szerintem illikvid ehhez még. Egyszerű a vizsgálódás tárgya. Emelkedő csatornák alja. Stop, ha kizuhan belőle forgalommal.

Bux heti : 5 éves emelkedő ék, ebből kizuhanást definiál a TA. Már kiesett belőle.
Állami Nyomda : Alacsonyabb tetők, 13000 vétel, ha kiesik annyi neki.
Econet : emelkedő ék, ebből kiesett lágyan, azóta sávozás, 185 alj, ha az forgalommal elesik, annyi neki, 145-ig szakadék.
Egis : 15-16 K nál van egy erősebb támasz, ha az elesik forgalommal, vége, mivel most is egy masszív csökkenő trendben halad, ezért szerintem a long nagyon kockázatos. A csökkenő csatorna teteje kb 21250 körül húzódik. Ha valaki ezt megpróbálja megjátszani longra, gyakorlatilag trenddel szemben kereskedik. Nem ajánlom.
Émász : 23000 nél a masszív emelkedő trend alja. Ott (addig) vehető, kevesebb kockázattal.
Fhb : 2000 felett bullos, addig elmehet, ott erős ellenállás.Alatta longolni értelemszerűen sokkal kockázatosabb.
Fotex : sokéves emelkedő trendcsatorna aljából kiesett. Nincs belépési pont. Egy szakadék tetején lebeg. 910 egy olyan plafon van, ami felett bullish lehet. Ettől függetlenül létezik a tátongó szakadék . Szerintem.
Genesis : 2450 alj , 2850 erős fal, ha azt átviszi ki tudja meddig megy, 2450 alatt begyorsuló esés.
Gspark : csökkenő csatornában, annak teteje 1350. Alul venni, ott eladni (nem ajánlom, csak mint a példakoncepció szerint, vesszük ami "olcsó")
Mol : sokéves emelkedő trendcsatornából kiesett. Amíg abba vissza nem tér, hozzá nem nyúlnék. A jelenlegi masszív csökkenő csatorna teteje 24500 nál kb.
Mtelekom hosszútávú enyhén emelkedő vastag trendcsatorna. Azon belül most egy csökkenő ék. Ebből (elméletben) felfelé megy. Az ék jobb csúcsa 875-nél, csatorna alja 800-nál, csatorna teteje 1100-nál. Ha azt átvinné, igazi bullish papír lenne. Alul venni, felül eladni, kevésbé kockázatos ennél a papírnál.
Otp : na ez érdekes (kicsit) mert a legjobban elemezhető szerintem a béten, ezen belül a logaritmikus főleg. Ebben látok némi fantáziát. Egy masszív , 10 éve tartó bull trendcsatorna alján van, de még abból nem esett ki. Ebből a megfontolásból nem temethető. Még. Sőt, egy igazi speksz lehetőség ebből két irányba is berendezkedni. 8400-8500-től long, 8000 alatt short. Utóbbi esetben (ha nem csak leszúr) kiesett ebből a csatornából, és ha nem ugrik vissza sebesen a csatba, szépen shortolható instrumentumot kapnánk. A nem logaritmikus felbontásban ez sokkal rondábban fest a longra, de körülbelül hasonló szinteket mutat. Utóbbi esetben a 7500 elesése már egész borzalmas shortnyerőket jelentene onnantól.
Pplast : Masszív emelkedő trendcsatorna alja 1450-nél. Amíg abból nem esik ki, a papír bullish.
Rába : A masszív emelkedő trendcsatornából kiesett. Most egy erős mozgóátlag érték tartja.
Ha ez elesik, 1100 a köv nagyon erős támasz. Nem mondtam semmit, csak azt, hogy ott a következő támasz. :)Egy nyögvenyelős csökkenő csatorna szerint 1450 alj, 1800 tető.
Richter : emelkedő trendcsatorna aljáról felpattant. 36,000-36500 körül, teteje 44,500-45,000. Ha ebből a csatból kiesik, vége a longnak, de addig tartható. Szerintem. 1-2 hónap múlva a csat alja már 40 K-nál lesz, ezért szigorúak a feltételek.
Synergon : masszv emelkedő csatból kipottyant, aztán visszaugrott, de nem a csatornába, most lebeg (oldalaz? :))) Veszélyes, de nem ocsmány a longra.
TVK : masszív hosszútávú emelkedő csatornában, mely meglehetősen széles. ennek alja most 6500, teteje 9500. Nem sérült a trend. Kérdés, mikor minek és meddig száll be az ember.

Hát ennyi. Asszem nem rendszeresítem, mert nem nagyon érdekel. Csak egy példa annak, aki most egy általános parában a "veszek, mert olcsó" elvén alááll a hulló késeknek. Kockázat/ várható haszon, ezeket végig kell gondolni. És a portfólióban mekkora súllyal szerepeltessem? Ez nagyon fontos. Minél nagyobb a kockázat, annál kevesebb a kitettsége. Egyszerű ez.....
Már mondtam, de most megint : a bétet nem tartom TA alapon elemezhetőnek, mert egy illikvid mutyitőzsde. Gondoljatok a Forexre (a világ legnagyobb piaca), vagy az usa indexekre pld. Sokszereplős, nagy pénzekkel, TA alapon már valóban elemezhető és a szerint lehet kereskedni. De itt? No mindegy. Ki ahogy gondolja. És egy utolsó. Szerintem (sokéves tapasztalat), nincs értelme a fundát és a TA-t összekeverni. Sok esetben a funda meggátolja a TA belépőt, később kiderül, kár volt figyelembe venni. Vagy fordítva. A tiszta dolgok a tiszták. És a lényeg, többször jöjjön be, mint sem.

A fentiek alapján belevenni a hulló késekbe a leginkább értelmetlen : Egis, Fotex, Mol, Gspark, Rába. Minden bizonnyal van más papír is, de a fenti szösszenet azt nem tartalmazza.
A leginkább érdemes (melyek nem estek ki emelkedő trendből , figyelve, hogy kiesnek-e) :
ÁNY, Econet,Émász, Genesis, Mtelekom, Richter (talán).

Csakhogy két bajom is van ezzel. Amit már írtam a bét technikai elemzéséről, pláne kispapírok TA elemzéséről, és a fundamentális tényezők teljes hiánya. Vagyis egy (szerintem) illikvid piacon csak a technikára alapozás az egész, ami nem kis mértékben kockázatos.
Feltételezve persze, hogy nem marhaságokat írtam. Mert az is lehet. :)

Sok sikert.

6 megjegyzés:

Lukács Róbert írta...

Ha már konkrétumokkal foglalkozunk, én kiegészíteném a listát. Talán egyetlen papír ami az én szempontjaim szerint jól néz most ki az a Freesoft. Ennek ellenére nem vettem, a csúnya általános kép miatt.

Gentlemanus írta...

Szia DLPH!

Írod:
"Otp : na ez érdekes (kicsit) mert a legjobban elemezhető szerintem a béten, ezen belül a logaritmikus főleg. Ebben látok némi fantáziát. Egy masszív , 10 éve tartó bull trendcsatorna alján van, de még abból nem esett ki. Ebből a megfontolásból nem temethető. Még. Sőt, egy igazi speksz lehetőség ebből két irányba is berendezkedni. 8400-8500-től long, 8000 alatt short. Utóbbi esetben (ha nem csak leszúr) kiesett ebből a csatornából, és ha nem ugrik vissza sebesen a csatba, szépen shortolható instrumentumot kapnánk. A nem logaritmikus felbontásban ez sokkal rondábban fest a longra, de körülbelül hasonló szinteket mutat. Utóbbi esetben a 7500 elesése már egész borzalmas shortnyerőket jelentene onnantól."

Engedelmeddel pontosítanám gondolatodat, a tekintetben, hogy OTP az 5 éves emelkedő trendcsatorna aljhatárán van, abból készül kiesni. A 10 éves bulltrendcsatorna alja minden számításaim szerint 6800-6900 körül van, tehát a pénteki záróhoz képest még durván 1400-1500 ponttal lejjebb. Lentebb beraktam három otp grafikont. Az 5 éves grafikonon jól látszik, hogy tulajdonképpen két ékben mozgott eddig a papír: van egy felfelé irányuló ék alakzat, melynek tetejéről határozottan lefordult a papír, ennek az ék alakzatnak az alján van most, tehát ebből készül letörésre. Ha most itt nem áll meg, brutálisan súlyos esés vár a papírra. Árnyalja a képet a másik ék elemzése, melynek felső vízszintjét sötét vonallal jelöltem. Többszöri kísérlet után sikeresen tört ki e vonal fölé az OTP, új csúcsra ment majdnem 11k-ig, tehát felfogható a mostani visszaesés a korábbi kitörési értékszint visszatesztelésének is. Én meglátásom szerint. Igazából, elnézve a papírt 10 éves csárton, OTP-nek a bázisszintje 7200-7300 körül van, ennek a szintnek a jó alapos megdöngölése folyik most, mely egy későbbi hatalmas emelkedés bázisát teremti meg otépé számára. Tehát most ha letörünk, simán mehetünk le 6800-7200-ig. De szvsz ehhez kellene egy negatív hírsorozat is, mert önmagában nem fog leesni odáig.

További szép napot!

DLPH írta...

A logaritmikuson 1997-óta egy emelkedő csatban van, annak alja 8000 körüli. A hagyományos nem logaritmikus felbontásban az van, amit te is mondasz.

Névtelen írta...

Sziasztok!A forgalom mértékét nem szoktátok említeni,miért?
Üdv.:Goldschooler

Névtelen írta...

Köszönöm!
csaszi64

DLPH írta...

Az Egis rövdire eddig érdemes volt a longra. Részemről írtózom belevenni vmibe, ha ennyire shortos.