Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. április 30., szerda

Elbúcsúzom egy időre

A fenti naplókat sem tudom előre vezetni, mert egyszerűen fizikailag nincs rá időm, utólag meg mindenki azt mond, amit akar. A módszereimről némi tájékoztatást adtam, végül is ez volt a célom. Nem halat kell adni, hanem megtanítani halászni akit érdekel...ahogy speki mondta. Idő hiányában nem tudok annyit írni sem, van néhány nagyon fontos dolog, melyeket meg kell oldanom. Mindenki figyelmét nagyon köszönöm, és azt a sok köszönőlevet, ez így jó, így egál, ennyi cserébe elég is.

Sok pénzt, és sok sikert a tőzsdén. Sziasztok. A blogot azért olvassátok csak, mert itt aztán "sistereg az ész" (na nem a magaméra gondoltam) :))

Társaimnak nagyon köszönöm a hozzászólásaikat, remélem ők nem ilyen elfoglaltak mint én. Ahogy időm engedi, írok ezt -azt néha azért.

2008. április 29., kedd

dagonya

vagy mocsár lassan ez lesz a kérdés....
valami készül , olyan nagyon mesterkélt, hogy csak na.
Ázsia bohóc módjára rángatózik. az oroszokból kezd kifogyni a szufla, a meghatározó eu-s piacok bábelőadást játszanak ( figyelni a ftse-ra!) az amcsikat irányítják milió távirányítóval, a brazil rakéta nincs többé ráadásul gyanúsan nm bír a 66k környékével és még az is lehet hogy eliott is közbeszól...
egyelőre semmi sincs csak a nagy kivárás -- lehet menni föld körüli útra....

2008. április 27., vasárnap

Eur/gbp naposon


Angliai kapcsolatomnak küldöm. A hetes charton most először látható sok idő óta egy fordulós kis formáció, ebből visszaadás sanszos. A mértéke kérdéses csak, de itt is vannak logikusan "elvárható" szintek, melyek valószínűbbek. Mindenestre ha még ez az eddigi brutális buy trend korrekciója lesz is, az sem kevés visszaadással fog párosulni. A naposon látható, hogy megmozdult az árfolyam erőteljesen lefelelé. A bíztató (sellre) ,hogy a formáció is nagyon ismerős nekem, ezeket jellemzően erőteljes visszaadások követik. Ha újra 0.8000 fölé menne az árfolyam, nincs értelme tartani tovább a fontot, lesz még sokkal magasabban is lehetőség visszaváltani. ezt gondolom.

A gbp/chf és gbp/jpy várható emelkedését számomra ez a chart megerősíti. A kockázatot most emiatt nem tartom nagynak, ezeket a pozíciókat egy tőzsdén ilyen helyzetek mellett meg szoktam lépni, meg is fogom. Mert többször bejön, mintsem nem. És ebből "él" az ember.

Gbp/jpy naposon


Elsődleges carrys kereszt. Nem árt a shortosaknak átnézni. Felfelé áll. Gbp/chf hetesére ami igaz, erre is igaz. Ezen kívül látható itt,a naposon, hogy van benne szufla felfelé. És fundamentálisan a gyj-ket követően megnyugvásra lehet számítani, ami a carryseket egyre inkább becsábítja majd poziba. Rögösen, de megfordult. Ha ehhez hozzáveszem az eur/gbp párt is, amit nemsokára felrakok, a helyzet megalapozott az emelkedéshez. Ez pedig rv piaci vételeket fog generálni. Váratlan "katasztrófa" esetén semmis. De akkor bármely TA semmis.

Gbp/chf hetesen


A korrekció felfelé rögös is lehet, de egy minimális szintet ilyenkor (heti bontás), már nem irreális elvárni. Később elemi szintek átvitelét követően lehet longolni tovább. Ha úgy adódik, hogy heti szintű trendforduló lenne.

Usd/jpy naposon


A hetes chart itt nem ad érdemi plusz infót, egy szint 106,60 körül még ellenállás, ami a naposon nem látszódik. Felfelé minden ferde vagy vízszintes vonal ellenállás, lefelé támasz. Szerintem. A szénája felfelé áll.

Dow hetesen és naposon

A chartokat nem rakom be, szinte hajszálra megegyezik a Dax hetes chartjával, ilyen időtávban nem szokott nagy eltérés lenni. De azért van, és azt a keveset leírom : a dow már elhagyta azt a 2 kritikus szintet ami a daxnál a 7040 és a 7170 körülre tehető. Az macd long metszése már megtörtént, és szép hosszú zöld gyertyával vitte át a kritikus szinteket.
A napos dow chart a daxhoz képest annyival jár "előrébb" , hogy egy 12760 körül húzódó sávtetőt is elhagyott az árfolyam.

Dax naposon


Mint látható, a hetesen vázolt valószínűség, hogy a boll szalag közepe és a felette lévő akadályig nincs különösebb gond, ezen a napos bontáson megerősítést nyer. Ehhez persze más instrumentumok megerősítése is kell. De csak ezt látva long a helyes irány, és a trendje is az. A ferde és vízszintes zöld vonal szép gyertyával történő átvitele után hátradőlni is lehet néhány napra. A sávozás hívei itt gyanakodnak egy kicsit, ez biztos, de más instrumentumokat is és a dow-t is és a dax hetes chartját is egyaránt figyelembe véve, ennek kevés esélyt adok.

Dax hetes


Szépen nyomonkövethetőek az elmúlt időszak történései , talán valami támpontot ad arról, mi lesz ezután. Kiindulok a 2006 májusi emberes zakó mélypontjából 5243 körül . Ezt követte egy 45 % dőlésszögben megprodukált töretlen bikapiac. Az, hogy ebben a szögben emelkedjen egy index ilyen egyenletesen, érdekes dolog, hogy eddig eltartott, nagyon az utolsó puskapor szaga van. Szerintem ebből később (!!) további szakadások várhatóak, nem pedig új ATH és további
emelkedés. Most ebből a lendületből semmiképpen sem. Hogy később...szerintem akkor sem, de ez még nagyon odébb van. Az MACD long metszés kb 7040 -től felfelé beteljesedik, ott a boll. szalag közepét és a 38,2 % Fibo szintet elhagyva erőteljes emelkedésbe fog kezdeni. Addig nincs akadálya, hogy ott visszafordul-e ....ez kérdés. Ha önmagában csak ezt az indexet nézem, és semmi mást a világon nem. Ehhez támogatás kell, és szép chartok meghatározó devizapárokból is pld. De most csak ezt nézve, ez lesz az első kérdés. Ha megtörténik, egy másik akadály állja útját, ami fölé felszúrhat, de majd az lesz a kérdés, hogy tartósan megmarad-e felette. Ha igen, akkor valóban átvitte a boll. szalag közepét és ez erős long jel lesz. 7170 ez a magasság. Kb.
7290 -en szép zölden átmenve erős long jelleget ölt a Német részvénypiac.Felfelé az összes létező vonal ellenállás. Akár szürke, akár zöld. A ferde zöld vonal felett már hátradőlni is lehet jobban a longokkal. Önmagában ez a chart nem mutatja meg, hogy mennyire megalapozottak a remények ezen a szintek átvitelére. Fundamentális gátja nem nagyon van, a hitelválság összes tünete elülni és megemésztődni látszik. Ha valami váratlan rossz esemény , katasztrófa történne, mindez nem igaz, de a követkető 1-3 hétben mindenképpen felfelé várom.
A májusi mélypont és a 45 % -os emelkedést követően jött a klasszikus alakzat, ami erős esés előtt a vonaglás tünete, valami fej-váll szerűség. Amiből januártól kezdve esett egy embereset. Ezt követte egy visszarántás, kis konszolidáció abban a magasságban ahol most van, aztán még egy zakó, de az elsőnél már jóval kissebb. Aminek a végén egy fordulós gyertyát készített, abból áll fel most. Nem vakok és süketek számára foglaltam össze ezt, gondolom mindenki látja. Hanem, mert ki akarok lukadni valahova. Pontosan oda, hogy egy klasszikus felépülés előtti forgatókönyv minden eleme lefutott, most, ezen az árszinten nincs lehetőség megfordulni. Ebből magasabbra fog menni. Nekimegy a boll szalag közepének, és szerintem át is viszi. Az egész egy ismerős alakzat nem? Csak éves szinten ismerős...megvolt minden ami kell, innen most mi jöhet?
7290 szint erős , vastag. Abban már nem vagyok biztos, hogy azon is átmegy. Elsőre valószínűleg nem. Ha egyáltalán átmegy. Sacc kb a ferde zöld vonalat megérintve lenne egy ideális magasság egy brutális zakó kezdetéhez, erre egy fia bizonyíték nincs ezen a charton, de inkább erre számítok mégis. Valamikor majd az év második felében inkább.

2008. április 26., szombat

Hetes chartok

Néhány hetes chartot készítettem, így aztán kirakom, ha valakit érdekel. A teljesség igénye nélkül néhány megjegyzést is fűzök hozzájuk. Ezek az instrumentumok eltérő prioritásúak, a megfigyeléseket erősítik vagy gyengítik, egymással köcsönhatásban vannak. Ezekre nem térek ki. A várható tendenciákról esetlegesen jelezhetnek a következő 1-2 hónapra. Ilyen időtávban azonban már várható fundamentáis tényezőket is figyelembe kell venni és számítani rá. Akár várt, akár váratlan. Arról, hogy hétfőn ki mit vegyen aztán adjon el fél óra múlva, aztán vegye vissza aztán még vegyen aztán adjon és ugrabugráljon összevissza mint egy forróvizeslavórból ki-be, majd a hivatásos elemzők jelzéseket adnak. Valamiből meg kell élniük a finanszírozóiknak. Belőletek. Legalábbis erre gyúrnak nap mint nap.Ezen az időtávon azonban már láthatóak olyan dolgok is, melyekre valóban lehet alapozni. Persze csak szerintem.
Felfelé egyesével megnézhetőek a chartok.

2008. április 25., péntek

a mezőn géppuskával fogják várni

a gyanútlanokat emberek.
Fő trend maci!!!!!, elsődleges altrend BIKA!
A gond az lesz ha valaki erről a sorrendről meg fog felejtkezni.
Fontos hogy fordult a pszicjo, az emberek képesek elhinni, hogy van északi irány is.
A hírgyártás beindult hozzá:
http://money.cnn.com/2008/04/25/markets/thebuzz/index.htm pölö ez itten egy ékes példázat.
Eszi nem eszi ki kell húzni a választásokig nagyon nagy bukó nélkül, ez létkérdés a kormányzó párt számára...
Meg kll nézni a mai micsigeni értéket és a reakciót és tessék 5 órával később kihúzták a mély vízből... amíg a dow 0,4 % a nazi éppen minusz, addig a piac egészét mtató willshire 0,7 a russell kispapíros pedig 0,8% !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! pluszban van. Izmos jószágot szalajtottak ki a karámból...
Sokat dolgoztak ezért, nem fogják könnyen adni a bőrét.. pozi építés ésszel, vigyázni a likviditásra!
folyt köv..

Talpraáll

a világ a sokkból. Ehhez nincs mit hozzátenni. Várható volt. A ritmus fontos és a jó poziméret, akármiről is van szó. Ritmus, előre gondolkodunk nem túl sok lépéssel, mert ha túl sok, a nagy vola miatt bepánikolhattok. Ezért az a lényeg, hogy tudjátok azt az időtávot, amin belül gondolkodtok. Aki shortra épít, eljön az ő ideje is. Ezt itt most megint senki nem hiszi el nekem, nem baj. Nem is azért mondom. De nagy pozimérettel erre a következő bear fordulóra várni...kötélidegek kellenek hozzá. Erre már kitalálták a fedezeti pozikat, ás instrumentumokal is lehet bajlódni, esetleg ellenkező irányba, és akkor jut is marad is. Vannak elképzeléseim, hányan veszítenek mostanában....sajnálom.

Észak....épülnek a légvárak alapjai. Összedől az. Nem kell aggódni.

2008. április 22., kedd

hsbc és a többiek

meryll-lel az élen. Eddig egy árva fikarcnyit sem foglalkoztak velünk , most meg szinte nem telik el nap , hogy ne hallatnák hangjukat.
A hsbc otp-re vonatkozó "felülvizsgálata" egyszerűen nevetséges. Hamarosan itt a gyj, de előtte még a feltételezésekre alapozva gyorsan kellett hozni egy módosított számítást, amely egyébként nem várhatott volna még pár hetet, hogy a tényeket vegye alapul, á dehogy.
Nem akarok a továbbiakban aktivista lenni, alkalom van a vételre. Idő mint a tenger, a giga bukót lehet távoltartani, oszt hajrá.
Richter mellé matyi-oti csere elindítva...

nyitott szemmel

kellene mostanság járni-kelni és legalább napi szinten ránézni a papperokra , a forgalomra , mert könnyen meglepetés érhet bennünket. Magam részéről inkább optimistán várom az elkövetkezendő időszakot.
Jelenleg teljesen magára hagyták a régiónkat amely saját levében forog.
Eladó? na az már nincs, de még véreztetnek bennünket, mintha csak arra várnának, na ki bírja tovább???
A gyj-knek most tényleg sorsdöntő szerepük lesz, addig mindenki ki fog várni....

2008. április 21., hétfő

minden csoda 3 napig tart

és a péntek volt a 3. nap, vagy a gyengekezűek kiidegelése van porondon.
Érdemes figyelni, hogy kitárazásra vagy begyűjtésre játszanak-e???
jelenleg még a begyűjtésre szavazok...
röhej, hogy nyitás után 10 perccel a humetben nagyobb volt a forgalom mint a mol-ban és a matyiban együttvéve.... :-)))) ez az igazi mutyisztán....

2008. április 20., vasárnap

megelőztek akkor legyen ricsi :)


megy amíg megy, tolni kell utánna a stopot majd órás aljak alapján.

BUX0812 naposon


Dow heti bontásban

Zöld vízszintes vonalak felett long, pirosak alatt short. Szerintem. A hetes most jobb, nagy a kavarodás és a csapkodás, de heti szinten stabil az ügy még ilyenkor is. A boll szalag nagyon tág. Ilyenkor annak a teteje roppant erős fal. Pláne ilyen nagy bontásban. Kizárt, hogy nem állítja meg,. Ha addig el is megy. A mostani nem jó még, mert akkor, néhány hét után kicsit módosul a szalag teteje. Majd akkor kell megnézni.


Eur/Gbp heti bontásban (kérésre)

Aki esetleg MOST fontot őrizget, annak szerintem érdemes 2-3 hetet várnia, most már dobni minek...? Ugyanis egy esetleges fordulós alakzat után erősebb korrekcióra lehet számítani. Hogy onnan hogyan tovább, az még kérdés, értelemszerűen nincs aki tudná, hogy onnan elmegy majd ATH-ra, vagy a trend is megfordul esteleg...ott majd és akkor érdemes lesz ezt megnézni.
Ha van aki tudja, nem tudom ki az....én biztosan nem.0,8100 felett azonnal euróra kell váltani, és 0.8500-nál megnézni, hogy szép zölden átviszi-e. Ha igen, tartani tovább az eurót.
Ez TA alapon.Nem jó hír, hogy 8 órás bontásban az eur/usd-vel nagyon rokon mostanában az eur/gbp. Gyenge font, alacsony ingatlanárak Angliában.....nem lesz ez hosszú életű...szerintem (nagy léptékben persze...)


2008. április 18., péntek

megjött a bear rally ( a bét immunis eddig ) 12760 felett kitört a dow index, a carry traderek régóta először helyezkednek el kellemes long pozikba.
Itt az idő keresni a beragadtaknak is. Nem akarok persze az időben előreszaladni, de majd amikor mindenki azt hiszi, áhh fiúk....ez már bikapiacka....no ott kell nagyon vigyázni.Egy erős korrekció, és lesz honnan zakózni egy még nagyobbat.De most ez van. Ezt kell szeretni. ÉS eltarthat csalósan sokáig is.
Persze aranyos tanulság ez nekem így ennyi idő után is ....korán rendezkedtem be rá, jött egy GE fos jelentés, és szépen ( a nagy pozik miatt) a tőke károsodott látványosan. Csakhogy....ha nem bántom...károsodik még 1 icsit, aztán durván az alaptőkére vetítve egy 30 % -ot hoz (mostanáig).Ehelyett tőkét védtem, és most még mindíg nem hoztam vissza azt sem, ami elment, kb a 70 %-át csak.
Vagyis. Itt lehetsz szép, de okos soha. A tőzsde ilyen. Iszonyúan észnél kell lenni, de ami sokal fontosabb, kitartani az eredeti elképzelés mellett (ha abban hiszel, hogy az jó), nem bizdergálni, nem ugrabugrálni, nem variálni, meghökkeni, félni, betojni, sáapdozni...ha nálam még egyszer ilyen lesz, egy kicsit több aggyal fogok
tüsténtkedni.Tudtam (....) hogy eljön a rally. És mégsem hagytam békén a pozikat. Zártam. Most már mindegy. Előre kell nézni, le van ejtve, egy a lényeg, tökmindegy hány kudarcélményed van, ha nem adod fel, és észnél vagy, előbb utóbb jó leszel. A többi csak smafu.A legkitartóbbak, a legmakacsabbak keresnek a tőzsdén. Szerintem. De nem tudom...nem végeztem közvéleméynkutatást.

2008. április 17., csütörtök

10y note

Sziasztok!

Figyeljétek a 10y note-ot, nagyon ki akar felfelé törni az ékből. Ez már a 4. kísérlete. Nagy kérdés, hogy mi a szándék vele. Lehet, hogy egy kis kakaót rá fognak rakatni, mivel a dollár folyamatosan gyengül, ergo lehet a piac ki fogja kényszeríteni, hogy emelkedjen a kamat.

na nekem annyi...




látva ezt az alakzatot a ricsi nem sok jóra számíthat... ( a csárt a nazi healtcareindexe...)

tűréshatás 2 rongy minusz papíronként, többet nem ér meg, majd visszaveszem később ha ez alá megy...

más: az elmúlt időszakban szépen látszik, hogy a kedélyek csillapodnak. Az embi spread szignifikánsan visszajött a 320 körüli csúcsról, a vix 2008-ban sohasem volt annyira alacsony mint tegnap és látszik, hogy a hosszútávú emelkedő trendjét "törte", ha lehet ilyet mondani....

mondhatnánk egyik szemünk sír a másik már nevet állapot kezd kirajzolódni...

ebből minimum kijön egy sávmozgás, de sajnos az amcsikat elnézve lehet hogy 5 nap lecsorgás 1 nap emelkedés ( ledolgozva az 5 nap esését) lesz...

sok szerencsét, legyetek körültekintőek...


2008. április 16., szerda

Jó. 150 pont

minimum meglett, de nem szabad mohónak leni, levédeni. Mert a trend bullish. Nem kicsit.

Tető alj és korrekcióvadászoknak

csak egy halk tipp : na talán most shortolható az olaj, egy rövid időre....talán...ha már mindenáron az a késztetés, hogy hol a teteje. Mintha egy ház lenne. Ahol az ács keresi a munkahelyét.

Nem tom mivan

3 napja esniuk kellene kint erre semmi sot!!! futik izmos +ban es nem tudom az okat pedig eskudni mernek az esere az osszes indikatorom megerzesem esest mutat. Pont ezert zartam, a bux shortot, valami nem stimmel es nem a piaccal van a gond. Egy fontos dolgot mar regota dragan megtanultam, hogy akkor kell felre allni amikor tuti biztos vagy az iranyban.

Ingatlanpiaci válság (USA)

Nincsen kedvem hosszú megjegyzésekhez, nincsen is rá szükség, elég ránézni az ábrákra.


Az első azt mutatja, hogy az ARM-ok (adjustable rate mortgage), amelyek a legtöbb problémát okozzák a subprime esetében is, mikor, hogyan alakul a törlesztőrészlet megváltozása. Az ARM annyit jelent, hogy az első pár évben csak szinten kell tartani a törlesztést, aztán hirtelen megemelkedik a részlet, amikor már ténylegesen törleszteni kell a hitelösszeget. Szerintetek közeledünk a válság végéhez az idén?



A következő ábra pedig az új eladott lakások számának alakulsát mutatja.
Kicsit mintha túlépítkeztek volna. Hány évig fog tartani, amíg az építőipar szenvedni fog és nem épülnek új házak? Valszeg sokáig. Akárcsak az árzuhanás.



2008. április 15., kedd

árral szemben

nem szerencsés menni sohasem, de kapkodni sem szabad.
nem biztos, hogy azt kell nézni mit csinál a másik és mindig hallgatni a "hivatalos elemzőkre"
- sok portálnak vannak külső szponzorai és innentől kezdve mindenki gondolja tovább.....
a ricsi gyereket nem kell félteni kis pénzekkel mozgatják, miközben a 33k szint közelében 1-2ks pakkok röpködtek most 2-3 darabos kötések záporoznak na és tessék megnézni hol is zárt be
32210 , ha ez nem valami tudatos beállítás akkor semmi, de majd meglátjuk..

2008. április 14., hétfő

nem semmi

a múlt héten optimista elemzők egycsapásra fordultak 180 fokot és máris pestis járványról beszélnek.....
na de most komolyan miről is van szó per pillanat.
Az amcsi piac 30 büszke papírjának indexe esett uszkve 12-14%-ot, miközben a gazdasági növekedés a csúcson 4% fölött volt, most pedig recesszióról beszélnek, azért ez elég durva változás, de a rv-ek árába még nem áraztak be semmit, növekedést vártak ( visszafogottabbat mint tavaly, de nem számoltak a csökkenés lehetőségével)
szegény szerencsétlen buxunk meg esett 26-28%-ot, igaz itt sem rózsásak a kilátások , de nem annyira rossz a helyzet , továbbá a nagy cégek régiós szereplők, tehát a profit nemcsak tőlünk függ, márpedig a régió növekedési kilátásai elég jók, de nem számít, esést kiállt mindenki.
Majd kderül az igazság , holnap reggel is okosabbak leszünk mához képest a jövőre nézve. Eredmény szezon van, jó esély arra, hogy a régiós megítélések változzanak és esélyt kapunk arra, hogy elszakadjon a jelenleg együttmozgó világmindenség, ezt ne tessen elfelejteni.
Kockázat??? hát az aztán van. A biztos csak a múlt eseménye ( a tengeren túlon az sem :-))))) )
Okosan és ésszel.
ui: azt írta ma a cc-n az elemző, hogy a gyógyszeresek tovább folytatják esésüket a héten...
akár még ez is lehetséges, de valamiért nem tudok izgulni emiatt.
érdekesség a richternél ( igaz elfogult vagyok, mert van belöle rendesen, de ez most nem számít...) hogy 5-10-20 darabos kötések záporoztak többségében ( kivétel:volt egy nagy átkötés) ezek biztos hosszútávú befektetők...
A buxunknál lényeges fegyvertény, hogy - szerintem- elfogytak a nagy eladók, venni meg nem mernek addig amíg a gyj-k nem festenek fel valamilyen pályát.
hát evvan

2008. április 13., vasárnap

Olcsó vagy drága (USA)

Sokszor olvastam az elmúlt időszakban, hogy az USA részvények nagyon olcsók lettek, itt az idő hosszútávra befektetni. De ez tényleg így van?

Először nézzük a következő ábrát, ami historikus P/E adatokat mutat 2006-ig:


Látható, hogy már 2006-ban az átlag felett voltunk, de ez csak kb. 15%, messzemenő következtetést nem lehet belőle levonni, de az eső trend nyilvánvaló.

Most nézzük meg a P/E-ből a profitot, vagyis közelebbről a cégek profit marginjának alakulását historikusan:


Egy grafikon is segít:



Itt már jelentős az eltérés. Reális, hogy a cégek profit marginja +39%-ot mutasson az átlaghoz képest és minden idők csúcsán legyen? Ha esetleg az új iparágak esetében elképzelhető is, hogy pl. informatikában az utóbbi évtizdekben felfutó SAP vagy Oracle 30-35%-os profit marginja nem összehasonlítható a hardware gyártók profit marginjával, de általában ez az emelkedés indokolatlannak tűnik.

A történelmi grafikon pedig bizonyítja, hogy ezen a területen is néha kemény kiigazításokra kerül sor, mint a részvényindexek esetén is.

Ez alapján, ha csak az átlagos P/E és profit margin értékelésekhez térünk vissza, egy 7000-es DOW nem elképzelhetetlen.

Meglepő a tény, de egy komoly medvepiac esetén akár az 5000-es szint is lehetségessé válik?

Persze ez csak egy elemzés John Mauldint segítségül hívva, de gondolatébresztőnek kiváló.

A BÉT krémje Löwenben

Befektetési és tőkepiaci roadshown a hazai tőzsde nagyágyúi

Helyszín: Leuven (Löwen), Belgium,
Rendező: a KBC csoport
Időpont: április 16.

A Magyar Köztársaság “nagyköveteként” Belgiumba utazik számos hazai tőzsdei társaság vezetője, hogy képviselje hazánkat egy nemzetközi befektetési és tőkepiaci konferencián.A rendezvény hivatalos megnyitására - a királyi család jelenlétében - a Magyar Köztársaság elnökét Sólyom Lászlót kérték fel.

Gondoltam ez többeket érdekelhet, a web-en máshol még nem jelent meg az esemény híre...

További részletek a blogomon: Mercurius blogja

Speki

nagyon jó kis csártjaihoz kiegészíteném (ha szabad) :

Utolsó chartról : nem beszédes. A régiónkból kivonják a pénzt egy szinten ugyanis, de ezzel párhuzamosan a rettentő gyenge dollár és "relatív" olcsó usa cégek nagybevásárlása folyik épp, amihez a regnáló adminisztráció kemény politikai támogatást is biztosít. Ez még eltart egy darabig, de az alsó szinteket foggal körömmel védik, és igazi újabb eladási hullámot csak a minimumpontok elesése indítana be. Amiről úgy látom, közmegegyezés alapján nincsen szó.
Pénteken nagyon erős támaszokon álltak meg meghatározó instrumentumok és maga a dow is. Ennek átvitele esetén indítok csak shortokat, ennek hiányában a további csökkenés is kérdéses. Persze a sávon belül értem. Harmadjára sem vitte át a 12760-at a dow.Ez a rossz hír.A devizapiacok alapján viszont nehézkesnek ítélem a sáv aljáig való ereszkedést is.Igaz, az emelkedésnek sincs támogatása.Egyáltalán nem egyértelmú , hogy baj lesz. Az akkor lesz, ha senki sem számít rá. De most ez nem érdekes, hanem az elsősorban, hogy óvatosak legyetek ezzel a "tuti " shortolással. Sávban vagyunk, meghatározó devizapárok pedig az eddigi trendjük erejéből kezdenek veszíteni. VAgyis nincs meg már a régi támogatása a részvénypiaci esésnek.Szóval sávozás, de inkább fel. A gyj-k miatt viszont lesz eszelős csapkodás.
Vagyis most aki türelmes , és "biztosra" akar menni, az a sávjátékot játssza inkább, mint a kemény shortolást. Mondom én....aki a minap egy nagyot tévedett..
Akkor is mondom. Mert ezt látom.

DJIA+USDJPY

Nézzük közelről:
és egy távoli is, így nem is 'csúnya' a dolog:
Egy kis kontárkodás devizán:
Érdekes dolog a végére, itt szépen látszik a PPT és a mesterséges karbantartás az usában. Szerintem nem lesz ennek jó vége.

És még valami: http://index.hu/gazdasag/vilag/city080413/ DURVA!!! és ez még csak a bankszektor, ennek hatása lesz mindenhol... a pénz a gazdaság motorja?

2008. április 12., szombat

Háj DLPH!

Szergej Bubka is volt, hogy leverte a lécet!- aztán világcsúccsal nyert.
sajnos jojós időszak jön, egyik nap föl aztán le. A GE eredményére és plusszra fogadtam volna, a diverzifikáció miatt- de a bank ott is levitte az eredményt...sőt a negatí kezdés után is enyhe felzárkózást vártam, de nem tartom kizártnak, hogy felpatanunk, ki a fene vette meg azt a rahedli GE papírt???????
bear rally?? nem is volt eddig csak minibocsrallíy esetleg... péntken újabb sorthegyek fejlődtek ki, és még nem is kaptak eddig csak egy kis szívatást.....
miközben recesszióról beszél mindenki a GE eredmény várakozásában ez eddig nem is érződött...
ha az elemzők lejjebb adják akkor tud fordulni a hangulat is, de mint a példa is mutatja az elemzők is rosszul látják a helyzetet...


a GE jelnleg 2006 szeptemberi szintjén van...
Összességében nem gyértelmű a lefelé vezető út...

2008. április 11., péntek

Ezt benéztem

alaposan. A jutalmam kioszttotta a tőzsde. Szép kis veszteség ez pénzben. A naplókban szereplő pozíciók zömét zártam. Végül is magamnak írom csak ezeket, ha valakit érdekel, hát elolvassa. Fáj. Piszkosul. Nem a pénz miatt, tudom, hogy visszaszerzem. Az élmény. Szar érzés no, bevallom férfiasan. Ez van. A héten több jel szólt emelkedés mellett, nem jött be. Ez az a kis hányad, amikor nem jön be. Kissé mohó voltam, sok pozival mentem longba,ennyi idő után is, másfél évtized után, még mindig képes vagyok hosszú nyerő szériasorozatot követően mohó lenni. Ha valaki olvassa, tanuljon a hibámból. 10 manőverből 1-2 biztosan nem jön be. És ha zsinórban már régóta minden bejön, és nem számítok a vereségre, akkor üt be. Persze elmondhatjuk, a GE jelentését ki tudta előre...? Lehetne ezer más oka is. Olyan mindegy. Számomra ez statisztika csak. Mindegy az ok, minden nem jön be. Olyan nincs.
Egyszer emiatt, másszor amiatt. Mindegy. A lényeg, most kaptam egy sallert a tőzsdétől.Helyes. A sebeim nyalogatását követően visszakapja. Nem kicsit. Nagyon.
Nem kívánom senkinek.Borzasztó kellemetlen érzés.Még annyit , miért nem csinálok valami manővert, amit ilyenkor szoktam,ahelyett , hogy zárok.
Egyszerű az oka. Ez már nem az a pillanat, amikor józanul tudok mérlegelni, túlságosan zavar a bukta, és az ítélőképességem szerintem most nem jó. Lehet, hogy a felét meg tudnám spórolni, de nem próbálom meg Tisza lappal, pihenten, már nem kombinálok, ebből most elég volt. Ha nem lenne hétvége, 2 napot akkor is kihagynék minimum.

döbbenet...

"A kínai export további bővülését szemlátomást nem zavarja a jüan erősödése sem: csütörtökön a kínai valuta első ízben áttörte a 7 jüan/dolláros szintet azóta, hogy a jüan árfolyamát 2005. júliusban leakasztották a dollárról, és áttértek a napi lebegtetésre 0,5-0,5 százalékos sávban a központi ármegállapítás körül. Csakhogy, miközben a jüan a dollárral szemben 2005. július óta 18 százalékkal felértékelődött, az euróval szemben körülbelül ugyanannyit esett. Már nem az Egyesült Államok tart a kínai áruktól a legjobban, hanem az EU: az EU-ba irányuló kínai export tavaly körülbelül 30 százalékkal nőtt, kétszer olyan gyorsan, mint az Egyesült Államokba irányuló kínai kivitel. Az irányzat az idén is jól látszik: az első negyedében a kínai kivitel az EU-ba 24,2 százalékkal, az Egyesült Államokba csak 5,4 százalékkal volt több, mint egy évvel azelőtt. Az EU tavaly Kína legnagyobb kereskedelmi partnere lett, második helyre szorítva az Egyesült Államokat. "
csak megérte bush-nak oly sokszor elmenni kínába...
teljes cikk:
http://www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=379671&red=latest

OTP-re figyelni

rég volt olyan nap az otp-nél mint a mai . a kötéslistából az látszik, hogy legalább 1 valaki nagy pénzeszsákkal ott áll az ajtóban...legalább 200k darabot írnék az ő számlájára... de már vagy 20 perce nem ad életjelt... az is lehet, hogy tud valamit és realizált... de az esemény gyanús...

2008. április 9., szerda

Olaj

111 felett..ezt megkajáltam...tegnap zártam, nagyon érzem mikor kell...a feltételes longokat 110 felett valamivel nem raktam még be, racionálissan nincs rá magyarázat miért...No. Most demonstráltam hogy nem szabad tőzsdézni. Valami haszna legalább volt.130- ig elvárom, erre csak nézem mint egy hülye. Veszek a lakásba az ilyen esetekre egy bokszpárnát, majd azt püfölöm.

hú de nagyon egyetértek

most dlph -val.
Senki sem tudja hogy nekem mennyi a maradék pénzem, lehet több mint amivel más játszik..., szóval nálam mindig marad annyi, hogy ha semmi sem történik kb 2 évig ki tudjuk húzni úgy, hogy nem igazán áll be változás az életritmusunkban ( figyelem, mély víz van!!!!)
a ricsit-alkalmasnak találtattam arra, hogy megvegyem akár hosszú távra is, ami lehet, hogy 2009 vagy 2010 -et is jelenthet, de nem gond kivárni, ha szépen apródonként mozdul, ezzel is tanulok ha így alakul....ha meg végképp nem mozdul pár hétig és látok jobb lehetőséget akkor váltok...
nagyon érdekes, hogy a rossz adatra csk ideig-ráig tudnak az amcsik esni és ázsia elég "pozitívan" nyitott, eszi nem eszi erő van a piacban . Akár hisszük akár nem ez valahol mégiscsak long jelzés, ha fordul tudni kell kezelni azt a lehetőséget is....kell egy pár hét amíg ilyen
erre már utaltam korábbi hsz-ben a maci mindenkivel lesz--ja magát. Most a shortosokat izzasztja meg, hiszen a főtrend maci, csücsülnek szépen és nézik ahogy olvad a virtuális pénzük, ezzel beülteti a longosokat is a hintába. Március 18-a az általam fordulónak tartott nap, és még csak most kezdik pedzegetni a fordulást..., kell még vagy 2 hét mire ismét elegendően lesznek ahhoz, hogy elinduljon a buli....
ezt csak a megérzésem mondatja velem ami a tapasztalatomra épít....
mi lesz ezután??? boldog őrzőangyal sem tudja őszintén szólva... amit 50%-nál valószínűbbnek tartok az minimum egy oldalazós történet, enyhe emelkedő tendenciával, .. miért??? nincs olyan momentum amire érdembn esni tudnánk, tehát vagy stagnál vagy emelkedik ( ez utóbbi kell az újabb szívatáshoz, a broi cégek sem szeretik ha sokáig nem mozdul semerre, márpedig nekik úgy kell most a " könnyen jött pénz" mint a falat kenyér...
hát ennyi...

Na

szép egy nap volt. Az égatta egy világon semmi nem történt - már ami a tőzsdét illeti, mert amúgy viszont.. :)- Azért az adrenalinszintemről az arany gondoskodott ma,jól megszívtam hála az IMF-nek. No de nem kell kapkodni, beérik az.Ugye teccenek látni, hogy a satu egyre szorítja a piacokat? Fentről és lentről. Namost ha már jól összeszorította, akkor valamerre kilő egyet. Lent már volt. Most akkor a másik irány jön. A bét külön jó. Lassan bezárhat. A portás munkadíját a héten talán összeszedik.

Lesz itt jövés-menés hamarosan, hektikusság, sok felesleges stop kiütése, de alapvetően nem számítok szakadásra. Nincs alapja. Egyelőre még. De lesz. És ezt nem szabad elfelejteni, mert beragad az ember a nagy eufória közbeni longjába már megint, És aztán úgy jár, mint az egyszeri ember, egy jottányit sem halad előre, csak a magasan nyitot longját seggeli ki hónapokig, aztán nagy örömmel kis nyerőben vagy bukóban eladja, aztán rémülten látja, hogy húzzák a piacokat, nem állja meg, erre belevesz, (már sokkal magasaban , mint ahol a kiseggelt bukóját realizálta), aztán rá 2-3 órára beszakad minden, aztán tovább szakad, megint gigabukóban csücsül (csak már magasabbról longolva) aztán megint vár hónapokat..és így tovább...és így tovább...nem jó program...nem baba...ne csináljátok :)

Csak halkan jegyzem meg, zárás után a dow elindult fel mint egy ló egy meredek dombra, most 12629. Ázsia nem nyit rosszul így majd, kérdés, mit produkál napon belül.

2008. április 7., hétfő

tanácstalanság

lakozik a befektetők fejében.
Ha bárki beleolvas két eltérő portálon lévő elemzésbe tuti összekavarják az ellentmondó hírek. Megpróblok betenni két csártot a további "kavarás" kedvéért:


ez a szerencsétlen kínai papírokat jelenti, ami nem is olyan csúnya...
míg az előző a brazil telkó indexet takarja, ami kifejezetten bullish ...
mondhatnám azt is, hogy a mai nappal az oroszok is jó szinthez értek, bár az olaj segítheti őket felülemelkedni a problémán.....
Azt gondolom, hogy a pszicho jelentőset fordult az elmúlt két hétben. Az újabb veszteségleírások nem lesznek elegendőek a további eséshez. A gyorsjelentés Q1-ben még valóban mixed lesz, az alcoa belehomorított joduma "az átszervezés költségnövelő hatása", de rajtuk kívül nem sokan hiszik el, remélem...a GE eredményére pozitív meglepetést várok, hiszen a bevétel fő része az EM-okból jön...
Másrészről a főtrend bear, az elsődleges altrend bull ... a maci még nem szívatott meg mindenkit
a sortosok eddig rendesen kerestek. A tény amit emlegettek - nyitott sort pozik garmadája- kérdésessé teszi a közeljövő további esését. Enyhe takony piacot várok csúszik erre arra, de ragadós szálak kapaszkodnak bele mindkét irányba..
A magyar piacot tekintve érnek a lehetőségek.. nem szeretem de leírom, foti mint első szép fecske....csakmég a forgalom hibádzik...érik a magyar telkó is, és a ricsi. Az oti-t kerülöm legalább annyira moslék kategória mint az autó , az autóhoz viszont elég 10 milla a játszadozáshoz..
ráadásul emelkedő pályára állt csökkenő forgalom mellett, jól nézünk ki ha a sztár papír ennyire alulértékelt állapotban sem kell a befektetőknek....
a ricsi gyerekkel még óvatosan kell bánni mert bár sokat esett - mihez képest- , és a 33k is tartja, ez is jó vicc 5 perc alatt esett át rajta ma is 32,7 ig - jó visszahúzták, de úgy esett le mint a kő , miután mindenki várja a felpattanást nem lesz belöle semmi...sanszosabb a 30k-s lélektani szint fordító hatása, addig meg eshet... de figyelem bármilyen gyanús mozgásra ütök...!!!!
Valahogy így látom mostanában a helyzetet....

2008. április 6., vasárnap

Bear rally?

Bux-ban naposon sok minden nem változott az elmúlt 2 hétben, de elmondható, hogy az esés megállt. Ellenállás előtt a piac és nem sok mindent mutat. Ez nem bear rally ami van, ellenállás felett az lesz, de addig csak oldalazás. Van 2 forgató könyvem, de a vége mindkettőnek ugyanaz, az elsőben áttörjük az ellenállást és emelkedünk jó 1000-1500 pontot, a másikban oldalazgatunk 1 ideig amíg kint is megfordul a hangulat majd bezuhanunk 3000-4000 pontot és a BUX lesz a vezető lefelé, nem kicsit nagyon. Ez nem bull piac kérem szépen, még mindig bear, a 200 napos MA most 26.000 tessék felé menni és van miről beszélni. Ezt kell észben tartani amikor vesszük a papírokat, "mert már sokat estek".


A héten volt 6 pozim a hatin -túlzottan ráértem- 4 short 2 long, ami 4 nyerőt és 2 bukót jelent, azaz a longot mindig bebuktam :) Jelentősége csak annyi, hogy én több longot idén már nem nyitok nagy tételben, kicsit is csak akkor ha 22300 felett zárunk a közeljövőben.

2008. április 5., szombat

Néhány

dolog, ami szerint nézegelődöm...elhangzott ilyen jellegű kérdés, most ami eszembe jut, leírom. Itt ez a chart, ezt érdemes megnézni.




Rövidtávon nem foglalkozom cahrtokkal. Nincs értelme. A dow napos vizsgálata nem rossz áltlában. Itt most több figyelemre méltó dolog látszódik. A háttérben a carrypénzek gyengülése elindult. Finoman.
A charton látható, hogy van egy mesterséges szint, 12760 körül, amiről rendszeresen nem kicsit le is fordul. Nagyon szabályos. Vonalzóval lehet hasonlót készíteni.
Ha a közben emelkedő aljakat is nézem, akkor egy háromszög formáció lesz. Nem foglalkozom formációkkal. Ahányszor kiesik az ilyenből, annyiszor nem. És az idejét sem lehet tudni. Hétfőn is kieshet. Az irdodalom úgy nyugtázza akkor is, hogy kiesett belőle. Az MACD-t viszont nem kell magyarázni. Elég beszédes. Indexeknél. Devizánál nem használom.Középső 2 kütyü szintén az emelkedést vetítui előre. Aaron régóta elször vált az UP kis csökkenéséből újra a maximumra. Ez long erősítő. RSI erről a körülbelüli szintről régóta nem ment feljebb. Most is itt lebzsel. Ez megerősíti, hogy a fetni 12760 áttörése egy szép zöld gyertyával jelenthetne nagyobb időszakos északi elmozdulást.

Szerintem átviszi. Zseniális ez a "a piac már rég beárazta a hitelválságot" szöveg.
Az lehet, de a következményeit még elfelejtette beárazni. Majd egy nagyobb magasságból indulva szépen azt is beárazza. Zöld és piros nyilaknál lehet szerintem belépegetni az irányokba. A felső szaggatott zöld vonal erős ellenállás lesz. HA azt átviszi az index, tényleg ennyi volt a hitelváslság. Na erre befizetek..
Ilyesmiket lát az ember, ha csak egy chartot szemlél. De ez édekevés.

Számomra a hozamok , a devizapiac és a nyersynagok együttes állásából az látszódik inkább, hogy hiányzik és hiányzott az erő az alsó minimumok átütéséhez, amit mindenáron el is akarnak kerülni. Az senkinek nem használ.Kivéve a shortban tobzódókat. Magasabbról kell leejteni. Most felmászhat...

Dow heti charton is elég érdekes. MACD long metszés készül, pont erős ellenállások fogják meg a felfelé igyekvő árfolyamot. Itt már szabályos dolgokat lehet felfedezni. 12900 nél erős akadályok , a felett újabb lökést kaphat(na) az index.
És nagyon szépen mutatja a hetes chart, hogy egy kis medvepiaci megrántás valószínűbb. Amiből újabb beragadások lesznek majd. De azt már nem biztos, hogy majd ki lehet seggelni. Vagy minden megoldódik, és újra lehet költekezni előre, ami csak belefér...nem hiszem...

Nagyon

néma a blog, gondolom sokan nyakig shortban..... de süt a nap néha Utóbbi fontos. Összeszedem magamnak egy kicsit mi a fene is van...és annak, akit esetleg érdekel. Alapvetően a következő időkben emelkedést várok a részvénypiacokon, a bét ebből nem biztos, hogy profitálni fog annyit, könnyen lehet sokszor "alulteljesítő" - ez egy broki szaxó :) És újra elismétlem , most az a felelmás helyzet alakult ki, hogy a short is és a long is jó lehet, csak ki kell ülni. A későbbiekben viszont nagyon nagy zakókat várok. És a korábbi minimumpontok elesését. A porbléma nem szűnt meg, csak a kirakatrendezők jól dolgoznak. Ez várható volt, ezt is írtam régebben. Azt nem tudom mikor (1 hónap, 10 hónap), de lesz "világvége". Aztán egy megtisztult piacból , egészséges mélységekből indul a lufifújás megint. Ez 3-20 hónap között szerintem esélyes. Olyan összeomlást, mint a megelőző válságokban, továbbra sem tartok valószínűnek. Most az egyszer Soros Györggyel egyetértek , a neheze még hátra van. Hogy miért, arra kár a szó, olvassa el bárki miket mondott. Annyival kiegészítem : a probléma a köz fejében egy nagyon elvont síkon létezik, mely a likviditásbőség, kamat, bankok helyzete, hitelképesség fogalmai köré csoportosul. Másként látom. Azt hiszem már ezt is írtam. A pénzkibocsájtás monopóliuma adott, az egyetlen probléma csak az, ha pénzt adok a rendszerbe KAMATRA, akkor ezzel kinyírom a rabszolgáimat, vagy még képesek lesznek kamatostól visszafizetni? Majd. Valamikor később. Ez az egész történet erről szól. De ez már olyan messzire vezet a vélt valóság talajáról, hogy nincs ember, aki röhögés nélkül kibírná az indoklásom elolvasását. Emiatt eszemben sincs ezt itt fejtegetni. A lényeg a lényeg : a világon semmi nem lett megoldva. Az amerikai pógár továbbra is nagy ...-ban van, nyakig ül benne. Márpedig ő az egyetlen a világon, aki valójában megmozdíthatja érdemben a részvénypiacokat. Ő vásárol. Ő fogyaszt. Ő vesz fel hitelt. Ő nem fizeti vissza. Ő megy a híd alá lakni vagy öli magát a folyóba. Ő robbant ki polgárháborút, szít engedetlenségi mozgalmakat, nézi a tévét meredten a söre mellett, és megy szavazni. Az egyetlen aki számít a probléma megoldásában (ő maga a probléma, illetve a várható reakciói), egyre nagyobb córeszben van.

Szép ez a műsor, kongresszusi meghallgatásokkal, nyilatkozatokkal, kamatcsökkentésekkel ( a múltkor emelésről hadováltak, most megint csökkentésről....). A nyersanyagok korrigálnak (nem tűnik fel, hogy az olaj 100-104 dodó közt új bázist épít? persze lehet, hogy én vagyok a hülye...lehet...) . Minimum a 130. Max 170. De ez még odébb van.Az különösen érdekes, hogy hol markáns dollárerősödéssel jár a részvénypiaci erősödés, hol fordítva. És ez már képes naponta forogni. A háttérben pozíciók átrendeződése folyik, ez szinte biztos. És nem bírt elesni a mélypont. A dow 12700 felett kitörhet, és 13K feletti tartományokba visszamehet ismét. A font korrekciója nagyon érik. A frank nagyon sokat erősödött nagyon gyorsan (10 % körül, nem számoltam meg pontosan ...több hónap alatt...) ez is esedékes , hogy némileg korrigál. Ilyen időtávban, ilyen masszív trend után a devizapiacon is várható némi "korrekció". A jen hasonlóképp sokat erősödött, mint a legolcsóbb valuta. Van hová visszagyengülnie.
Véleményem : természetesen bearish piac van. Nyakig. Ezen belül most inkább egy kis bikafuttatásra van esély. De bármi lehet. Elég egy rossz hír, ami új távlatokat nyit, ami már nem a pénz mennyiségéről , a hitel "áráról", szegény csóró bankjaink vagyonáról, származtatott tőkeáttétes ügyletekben (felelőtlen kaszinó) tönkrement parazitákról szól.

2008. április 2., szerda

fordulat(?)

Max egy kérész életű bear rallyt tudok elképzelni, de majd meglázjuk.
Kevés jó piac van amiben ezeket az egy-két napos történéseket meg lehet fogni.
Ezek a hang seng, nikkei, cac, bovespa, és az amcsik. Ezek tudnak menni ha úgy adódik. A többi csak követi.
A KKE piacokon egyedül a csehek tudnak örülni igazán. A lengyeleknél meg nálunk nagyon valószínű, hogy a nyugdíjpénztárK KAVARNAK. Itthon adják a kötvényeket a lengyeleknél pedig adják a részvényeket. - örülnék ha valaki megosztaná ebbéli gondolatait....
Szerencsétlenségemre az fhb szívat, de már egészséges 8%-om van csak, a matávba is beleadtam 14% , kivárós. Az oti szigorúan daytrade .
Erősen figyelt: ricsi ( az elmúlt 3 nap alapján)

Forduló

és egy kis bikafuttatás néz ki....no legyen...shortjaimat tartom, jól jönnek azok még később. Új longok nyitása aktuális. Csak ne forogjon naponta az éghajlat. Az nem tesz jót a közérzetnek.