Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. június 24., kedd

mint egy dilettáns

olyan manapság a piacok többsége.
Új világhatalom kialakulása (?)(!) van jelenleg kialakulóban. - szerintem.
Az olaj szárnyalása révén talán sikerül megroggyantani a világgazdaság növekedési motorjait, ettől aztán mindenki pánikol.
Ahogy nem tudjuk máig sem pontosan miért is döntötték meg szaddam rezsimjét. azt sem tudjuk meg miért emelkedett az olaj ára eddig.
Érdekes , hogy az OPEC és más kitermelők szerint csökken a kereslet és a kitermelés fedezi a szükségletet, míg maga BUSH elnök szerint nincs elég olaj ezért szorgalmazandó, hogy nyissák meg az eddig lezárt parti mezőket. Szerintem ez az igazi elhantolt eb, (part menti területek + alaszka) , erre fáj a köztudottan olajszektor által támogatott bush adminisztráció foga. A nagy váasztási küzdelemben és felfordulásban próbálkoznak átverni a törvényhozáson - "management by out - gift" :-)))) nem roszz búcsúajándék.
A tartósan gyenge dodó pedig jó kapaszkodó volt ehhez, ennek a trendnek a megfordítása sem volt eddig érdek, pedig egyre inkább az kell, hogy legyen.
A májusi angol import price index y/y alapon több mint 20%-kal emelkedett- nem zimabvéről van szó. A mai német kijelentés szerint az erős ojró fékezi az inflációs nyomást, mégis 3,7% , a gyenge dollár semmiképpen sem tompítja az inflációt mégis 3% alatti, nagy sz*r kavarás folyik a háttérben. Nyilván valaki nem mond igazat.
A dolog pedig világszerte ugyanazt eredményezi: pénz elvonás az emberektől és ennek az irdatlan pénztömegnek viszonylag szűk körben való koncentrálása folyik.
Ez az egész kócmóc elő fog idézni egy jó kis világgazdasági recessziót, ami már küszöbön van.
A kérdés meddig merik feszíteni a húrokat és hl szakad el a tűrés.
Amit fontosnak tartanék úgy globalice: visszatérni egy konzervatívabb kereskedési rendszerhez.
Tőkeáttét - eltörölve. Nem az olajba történő befektetést kell megszüntetni, hanem az irreális pozíciók kiépülését kell meggátolni. Persze ez meg a bankoknak nem érdekük.
Mindenkinek visszább kell venni a pazarlását 3 fokozattal, mert amit meg lehetett tenni 1mrd létszám mellett azt már nem lehet megtenni 6,x mrd ember mellett.
Egy undorító mocskos spekulatív világban élünk most is, csak a játszótér lett nagyobb.
Nincs gmo kukorica az eu-ban hivatalosan, amcsi export visszatartva- hagyományos kukorica fajták nem tudnak lépést tartani a klíma változással- a hagyományos termelők szenvednek is veszettül ( megnőtt a rizikó, vagy lesz termés vagy nem...)- a fogyasztó pedig elvárja, hogy a csirkecomb 600 ft alatt legyen ( MO -i ár) és persze veri a tam-tam-ot ha a média feldobja, hogy a csúnya gonosz termelő milyen nem megengedett eszközöket használ a csirke felneveléséhez, miközben elvárja, hogy a cég ahol dolgozik emelje meg a költségtérítést, mert drágult a benzin, de nem akarja emelni a termelő költségtérítését mivel neki drágult a kukorica-
Baj van a közgondolkodással is.
A magas alapanyag árakat le kell építeni különben igaza lesz sorosgyurinak és büféswarren-nek, akár a 2010-es évtized is rámehet mire ezt kiheveri a világ.

Mibe fektessünk?
Ki mibe szeret....
Bankbetétbe, kötvénybe akkor sem teszek ha maga csányi jön kéregetni. Csak a tiszta részvényben és a bankóban hiszek és bízok. Azt gondolom, az előbbi sorok ellenére, hogy az überhoszú übervéres bear sztori nem érdeke senkinek sem. Lesz fordulat, de még vagy 3-6 hónapot várni kell rá- sajnos. A dodó gyengülése szerintem kifulladt, 1,36 körüli visszarendeződést tartok egészségesnek- szerintem 1 éven belül realitása lesz.
A richterem makacsul tartom, elsősorban fundamentális okok miatt, plusz a megérzésem miatt.
Az oti már vastag minuszos lett amíg nem voltam internet közelben jól leszaladt, ha rahim nem ideges vajon én miért legyek az? , de ez inkább csak a psziché miatt fontos.
Ez az aminek a világban is fordulnia kellene, amint ez fordul, minden technika csődöt fog vallani.
Jelenleg a világ 4 kereke a macinak tapossa az utat, szerintem a legtöbb piac esetében nincs rá magyarázat miért, azért mert a többiek is esnek, csordaszellem. Nincsenek hirtelen felráncigálások, short paradicsom, viszont kezd a hangulat nagyon bessz lenni és ez - szerintem - jó jel a fordulat közeledésére- erre sincs indikátor, megérzés ami persze nem egzakt és nagy pofonokba lehet így beleszaladni-
A röhej az, hogy nem igazán van rv piac amit ki lehetne emelni mint korábban....
vége az első résznek, ihlet nincs tovább...

9 megjegyzés:

drop írta...

zuzzo, alapvetően nem értek egyet veled.
Energiaválság küszöbén állunk, ilyen még nem volt, de ki fogjuk próbálni milyen is ez - sajnos.
Nem tudnak elég olajat kitermelni. Evvan. Az olajexportőr országok többségében pár éven belül elkezd hanyatlani az export. A világ 2. legnagyob exportöre Oroszország már az idén jelentősen kevesebbet exportál, mint tavaly.
Új kutatásokat pedig lehet kezdeni bárkinek (pl. USA), de abból még 5 év múlva is csak csordogál (jó esetben!) az olaj, addigra pedig a komolyan vehető számítások szerint nagyon komoly gondok lesznek az olajellátással.

drop írta...

A spekulatív pénzekhez epdig annyit, hogy erre "találták fel" a hitelválságot, meg fogja oldani, hidd el. Rengeteg pénz fog eltűnni és nem a gazdagokhoz vándorol, mert ők fogják a legtöbbet veszteni, ugyanis nem nagyon van mibe fektetni a nagy vagyonokat.

Névtelen írta...

Drop,
Ez utóbbival nem tudok egyetérteni.A világg eddigi története nem erről szól!!Időlegesen ki lehet semmizni vagyonosokat(államosítás)de mindig van visszaadás!Ha más nem a kapcsolati tőke mindig megmarad!
(Ilyen a tőzsdén nincs max a háttérben)
Zuzzo, Isten hozott!De ne csak 10 évet adj magadnak!!
Gkoszegi

Névtelen írta...

drop a gazdag csak gazdagabb lesz. Oxfordban vagyok eppen, csak meg nincs net hozzaferesem, pedig penteken akartam publikalni velemenyemet :))

A legnagyobb angol befektetesimagazin 4000es FTSEt josol a valsag vegere, szoval 4500 lesz:))

Majd jelentkezem, amint megkapom a hozzaferest.

KHerceg

drop írta...

Ha egyetértetek, ha nem, ez így van, Nyilván a gazdagoknak van a legtöbb tőzsdei, ingatlan befektetése, amit nem is lehet könnyen mozgatni. Vagyis egy nagy válságnál a leggazdagabb réteg döntő többségének nincsen hová menekülni.
Vagy gondoljátok, hogy pl. Bill Gates elkezd kiszállni a microsoftból? Nem, ez nyilván nem fog menni.
Egyébként közvetlenül a 29-es világválság előtt volt a legnagyobb a különbség a felső pár % gazdag és a többiek között. Utána meredeken esni kezdett, majd most értünk vissza hasonló szintekre.

Ezzel természetesen nem azt akartam mondani, hogy a leggazdagabb koldusbotra jutnak, hanem csak a különbségek csökkenéséről beszéltem.

nemar írta...

Aha! ezért vásárol Soros bátyja nagy kikötőket világszerte, ész nélkül. Az elég biztos befektetés. És a repülőtér is az. Vennék én is...

zuzzo írta...

Részben igazad van drop !
De, a gazdagok nem realizálják a veszteségeiket.
Billinek is leértékelődhet a részvénypakkja, de nem fogja érdekelni. Talán ez az amiről kosztó is beszélt...Tessék venni indexet, derivatívát és köddé lesz minden, ha bedől a bili, vagy broki ház. Tulajdont kell venni! nincs más menekülés...

drop írta...

"Aha! ezért vásárol Soros bátyja nagy kikötőket világszerte, ész nélkül."
Mindig lesznek jó befektetők, de a többségnek nem fog menni.

drop írta...

zuzzo,
"Billinek is leértékelődhet a részvénypakkja, de nem fogja érdekelni. "
Ha energiaválság lesz, akkor azt nem a mi életünkben heverjük ki. Beláthatatlan következményekkel fog járni. Tudom, ez egy kicsit argameddonista vélekedés, de én napról napra sötétebben látom a jövőt.

Olvasd el pl. ezt:

http://anz.theoildrum.com/node/4187

De az egész theoildrum.com oldal figyelemre méltó.