Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. július 13., vasárnap

Hitelválság VI.

Ezen a téren is már sokszor pesszimistának lettem titulálva, holott elképzelhető, hogy még az én véleményem is optimista a valósághoz képest. A héten kiderült mindenki számára, hogy nem babra megy a játék, nem csak tőkeemelősdi játékról van szó, hanem jönnek a csődök. Pedig még mindig nem tartunk a leírások harmadánál sem és már sok minden omladozik. A legújabb becslések szerint 1,6 ezer milliárd lesz a végső veszteség.

Az Indymac bank csődje nagyobb, mint az előző 15 év összes bankcsődje együtt. Pedig ez a kisebb hír a Freddie és Fannie mellett.
Jön majd lassan a Lehmann és a Wachovia, hogy a FED ne unatkozzon.
Nem hiszek az örökös állami segítségnyújtásban sem, nem is lesz erre pénze az eladósodott államnak.
Kiváncsi vagyok, meddig lesznek még marha befektetők, akik tőket emelnek a pénzügyi cégekben. Valszeg már nem sokáig.

Zuzzo korábi írása, hogy 2009 első felében már kilábalóban lesz a bankszektor, merőben optimistának tűnik, a lakásáresés minden bizonnyal még 2011-2012-ig tartani fog a felhalmozódott és most is halmozódó eladatlan és elárverzendő készletek alapján.
És akkor még nem is beszéltünk a már sokszor említett Roubini féle 12 pontról, ami a különböző banki veszteségek listáját tárgyalja, amelyek nagy része még be sem indult igazán.
A 2009 inkább a baromi nagy szívás éve lesz, akár a hitel-, akár az energiaválságot nézzük.

5 megjegyzés:

DLPH írta...

Nekem ez nagyon tetszik. Most mindegy mivel értek egyet vagy mivel sem, az tényleg nagyon jó, hogy a megsértődés helyett tovább "nyomod". Örülök neki.

Mindaz szép és jó amit leírsz, csak épp...felmerül egy egyszerű kérdés. Ha mindez igaz, és ennyire egyértelmű, akkor miért nem szakadt már be a pincét áttörve a föld középpontjába minden?

A kérdés költői. Tudom a választ.

DLPH írta...

Ennek így nincs értelme amit írtam, ezért folytatom még : amiért még nem ütöttünk történelmi mélypontokat sehol, az a dolog, az az ok , az az erő, az a tényező....mennyire erős?

Ez itt a kérdés. Van egy sík : ez maga a valóság. Erről próbálunk infókat szerezni és közölni másokkal itt. Rendben. De ezek az infók is ugyanonnan származnak (mások leírták, mondták, közölték), mint azok az infók, hogy most már érdemes vásárolni, mert alulárazott minden, minden optimizmnus is (akárki bármit mond a világban), másodkézből jön, szintén mások mondják nyilatkozzák , teszik-veszik.

Adatok : ez vicc. Erre nem szabad alapozni. Persze túl nagyot nem fognak lódítani, de ki tudja mennyi az a túl nagy?

És van egy másik sík, az pedig az, hogy ki mit hisz. Ez nem a valóságról szól (Amit valójában senki nem tud, ha tudni akarnám mennyi a világon a feltáratlan oljakészlet, és ennek mennyi a kiteremelési költsége, akkor elmegyek és megszámolom magam- vagy eldöntöm kinek hiszek éppen). Ez utóbbi esetben bármilyen vita értelmetlen. Ha X azt mondta szarban vagyunk, ZS azt mondja nem vagyunk szarban, akkor most szarban vagyunk vagy sem? Az álláspontomat mi alapján alakítom ki ? Esetleg ZS nekem szavahihetőbb? Ugyan...

Megszámolni és megállapítani nem tudom, így aztán hiszek másoknak.
Ez a sík a KI MIT HISZ ARRÓL, MI A VALÓSÁG síkja, ami sokkal fontosabb a tőzsde szempontjából. Sarkítva : ha a valóság fekete, és a zöm a valóságot fehérnek hiszi, elmehetünk kapálni a shortjainkkal.
Jól felmegy a dow 15K fölé, aztán majd onnan szakad a mélybe. Például.Hol van az kőbe vésve, hogy ez nem lehetséges? Az számít, ki mit HISZ valóságnak.

Aztán : ez a dolog nem ilyen volt (hitelválság, energiaválság...) a bullban? Dehogynem. Sokan fundamentálisan teljesen megalapozatlannak ítéltek a legnagyobb ralli közepette is minden emelkedést. És ment a koppanás, hogy ni...mégiscsak emelkedünk, De hát ennek szakadni kéne...erre csak emelkedünk.

Nem volt számottevően több olaj másfél éve sem mint most. Ez a probléma - ha az - nem ma vagy tegnap óta probléma.

Nem ennyire egyszerű ez a dolog az ok-okozat szintjén Drop sajnos, és ezt próbálom csak szavakba önteni valahogy. Nem sok sikerrel...

DLPH írta...

Na egy idióta hasonlat : póker ez. És az ellenfél sosem terít. Nincs rá mód, hogy megtudd ,ténylegesen milyen lapjai vannak. Az dönt arról, hogy bedobod vagy sem, hogy tartod a tétet vagy emelsz, hogy mit HISZEL arról, hogy milyen lapjai vannak.

És ha nagyon meggyőző az ellenfél, és az asztaltársaság zöme elhiszi hogy 3 ásza van? Valójában két kettes. Mindenki bedobja. És ő nyert.

tozsdenyul írta...

(A hitelpiaci válság nem is okoz nagy elutasítottságot, az energiapiaci csúnya lehet, talán ezért azzal nehezebb szembenézni - majd meglátjuk, mindenesetre mindig kell olyan valaki aki a fekete kalapot hordja, csak annak nem örül senki, ha esetleg igaza lesz)

Larry Williams 4 és 10 éves ciklusai alapján 2001-es könyvében 2002-2006-ig tartó masszív bullt ígért, 2008 már minimum átmeneti, 2009-re kiáltott nagy medvét és mélypontot (bár nem ekkorára gondolt valószínűleg) és 2011-12-től indulna az új bull időszak szerinte.
Az 1982-es és 2002-es mélypontot elég jól belőtte, 1 évvel előtte.

A 2009-es medve elég biztos, a kérdés a feltámadás. Szerintem reális lehet a 2011-12.
(A 10 éves ciklus alapján a bull kezdete nem túl erős, tehát 2011-12 még nem hozna erős bullt, de a medvének már vége lenne)

Williams elméletében fundamentumot nem kell keresni, pusztán empirikus következtetéseken alapul.

drop írta...

Megsértődésről szerencsére szó sem volt :)

Egyébként pedig a véleményemet írtam le, a sok adat és nézet közül ezeket tartom reálisnak. Más és a piac mit és miért gondol, azt nem tudhatom. De az utóbbi időben rá kellett jönnöm, az elemzők többsége teljesen dilettáns, össze-vissza beszélnek. Vannak viszont, akikre érdemes odafigyelni.