Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. szeptember 30., kedd

Van megállás

legalábbis egy kis időre. Ahogy elolvastam a véleményeteket , azt gondolom, a sajátoméval megint egyedül maradok. De nem baj, ezért jó egy blog(nem ez, hanem "egy") Mailekkel nem szeretnék senki bombázni, tudom milyen a napi száz mail, az ellenségemnek sem kívánom.A bankokat megmentik így vagy úgy. Stagfláció, nem defláció Egy fűszálnyival több bizonyítékot sem látok a defláció mellett. Egyik rosszabb mint a másik. Valahol olyan mindegy...

Pánikalj. Ezt láthattuk az este. Brutális nyitó után nem várok különösebb további zakózást a béten, de a nyitó durva lesz.A hetvenes évekbeli válságban is tőzsdézett barátomnak ezúton köszönöm a mai beszélgetést, ilyet nem sokat láttam még, érdekes volt hallani mik történhetnek még és hogyan (elvileg).... Egyes vélemények szerint ez hiányzott a medverallihoz. Kiderül. Hosszútávon csakis gáz. De most egy kis pihi. És fel. A mélygarázsból.Ezen a piacon nehéz bármit mondani, pláne ilyen napok után, sokáig gondolkodtam, egyálalán írjak-e bármit. Hát ennyit talán...nem ragozom tovább. Van tovább , de nem mondom,. Túl könnyű manapság bakot lőni, és pénzt veszíteni. Megdöbbentően könnyű. Ezért csak amiben biztos vagyok, azt írtam le. TA mellőzve nem untatok ezzel senkit. Csak egy : havi csárton 2002-2007 50 % fibója mikroszkóppal nézve 10630 körül van, ilyen bontásban 150 pont ide oda nem tétel. Sőt 200 sem. Szerintem megtartja.

19 megjegyzés:

drop írta...

Ha kitör egy pánik és elkezdenek sorban állni az emberek a bankfiókok előtt, akkor nem sokakat fognak a fibo szintek érdekelni.

zuzzo írta...

Egy érdekesség a "nagy pánikban"...
a 10ynote 3 hónapos csártján
http://stooq.com/q/?s=zn.f&c=3m&t=c&a=lg&b=0
van egy sziget, amely a tegnapi nagypánikban is tickre pontosan és masszívan tartotta magát.
A szigetet most alulról nézi, ami a korábbi évek tapasztalatai alapján azt mondatja, hogy a 10ynote további esés elé néz, ez pedig az indexek bullish mivoltát sejteti.
Tiszta skizofrén állapotot látunk.
Nem mellékesen a vix ebben a magasságban 5 éve volt és azelőtt is az oroszoknak ijedtek be...a rendelkezésre álló adatok alapján, általában egy gyors megnyugvás követte ezt az időszakot...
ha így nézzük akkor belefér a macirally, de ez csak a rövid távra szóló lehetséges forgatókönyv.
A funda viszont egyre rosszabbul áll, a visszaesés már kézzelfogható, ennek az árazása még az ajtóban sincs, ami hoszzabb távon sajnos nagy esést vetít előre.

DLPH írta...

Drop valóban? Ha te mondod...
Igaz, nem említettem azt sem, ha az eszkimókra atombombát dobnak. Akkor sem fog annyira számítani.
Averzióm van az olyan felfogással szemben, mely a sajátját tekinti egyedül valóságosnak.

Sajnos sarkos már a blog, ahol a vége mindennek , meneküljön mindenki amerre lát szemlélet meglehetősen elharapódzott.
Amit innentől nem fogok szó nélkül hagyni.

Az említett példád teljesen életszerűtlen.

Tudod...bankjegyekre már nincs szükséged ahhoz, hogy fizetni tudj bárhol. Miért állna sorba bárki egész addig, míg az elektronikus kártyaelfogadóhelyek léteznek?

Egyébként megsúgom neked, a rendszer egyre profibb sajnos. Ugyanis ezt pontosan ebből a célból hozták létre, és erőltetik megállás nélkül. Hogy logikailag a tömeges pénzkivétel mint olyan bármelyik bankból - értelmét veszítese. Minek kivenni? Amíg bárhol elfogadják a bitjeimet, és byte-jaimat, miért tapogatnám?

Nyilván már rég bekövetkezett volna, ha a legcsekélyebb értelme is lenne egy ilyen tömeges pénzkivétnek.

drop írta...

Ha egy bank csődbe megy, akkor vajmi keveset ér a bankkártyád, amivel az ott vezetett számládat akarnád leüríteni. Az átutalás szintén nem fog menni.
Pár napja nem láttad az ázsiai bankról belinkelt videót? Ott is kígyózott a sor.

Ennek ellenére nem azt mondom, hogy most világvége lesz.
Azt mondom, hogy fogalmam sincsen, mi lesz. De a helyzet egyre rosszabb, ez is tény.

DLPH írta...

Ez igaz egy-két bank esetén valóban így van. De a bankok tömegesen csődbe akkor tudnak menni, ha fizikailag kiveszik a bankjegyeket a polgárok. Ha átutalom egyikből egy másik bankba, akkor az eloszlás változott csak , tömeges bankcsódöket nem eredményez.ÉS itt most a tét, a bankrendszer finanszírozási képességének dominószerű bedőlése a világban. A fenti okból nem látok esélyt, hogy a betétek globálisan elfogynak és a pénz visszakerül(ne) a bankokból az emberekhez. Egyelőre.

Hogy mi lesz,szerintem senki sem tudja biztosan, de nem logikus az, hogy ha pusztán a bankok feltőkésítéséről van szó, és ezt fedezetlen pénzel meg lehet tenni, hogy bármi katyvasz lenne. Ha senki nem szavaz meg semmit, akkor a FED önhatalmúlag megsegíti a tesókat. Őket meg feltőkésítette már az államkincstár nem tudni kinek a pénzéből.(Rovására)

drop írta...

Remélem, nem lesz tömeges bankbedőlés és pánik.

"a FED önhatalmúlag megsegíti a tesókat. Őket meg feltőkésítette már az államkincstár"
Nekik még a válság kezdete előtt volt kb. 800 mrd Treasuryjük. Ebből gazdálkodnak jelenleg, de csak kölcsönbe adják ezeket a bankoknak, ahogyan tegnap írtam. Nekik nincsenek meg ugyanazon lehetőségeik, mint a Paulson vezette Treasurynek, ha megszavaznák a törvényt.

Névtelen írta...

Szervusztok!

Csak egy kérdés. Nem lehet az az értelme a kp kivételnek, hogy ha nincs hiperinfláció, de adott bank csődbe megy akkor megmarad a pénzed? Esetleg vehetsz rajta vmi tartós értéket?

DLPH írta...

Lehetséges. De ha nincs hiperinfláció, tömegesen miért kéne a pénzt a bankokból az embereknek kivenni?

DLPH írta...

Most nézem, a dow 10665 épp. Szépen visszahúzták..

drop írta...

Ha holnap felreppenne a hír, hogy a bankod csődközelben van, akkor te kivennéd a pénzedet azonnal?

Én igen és betenném a matracom alá otthon. Ahogy az USA-ban a világválság idején sok esetben történt.

DLPH írta...

Átutalnám egy másikba. Ha az az egy rosszalkodna.

Ez nem az a 29-es helyzet szerintem. A korlátlan pénzkibocsájtás lehetősége adott, a dollár fedezet nélküli. Ez rendkívül nagy eltérés a probléma szempontjából szerintem.

80 év alatt annyit változott a világ, mint előte 300 év alatt sem. Minden más mint akkor. El sem kezdem felsorolni. Minden más.

drop írta...

". A korlátlan pénzkibocsájtás lehetősége adott, a dollár fedezet nélküli. Ez rendkívül nagy eltérés a probléma szempontjából szerintem."
Ez igaz.
Eddig nem éltek a dollár "nyomtatás" technikájával és nem tudom, mi lenne, ha megtennék.
Ugyanis akkor a felépített pénzügyi szabályozórendszer megszűnne létezni.
A sima pénznyomtatás (nem treasury kibocsájtásról és nem korlátozott idejű kölcsönök kiadásáról beszélek most) eddig nem került szóba. Ha megtennék, akkor felülbírálnám a deflációs elképzeléseimet. Addig nem.

Egyébként a deflációs gondolatomat igazolja, hogy csupán tegnap csak az USA tőzsdéről sokkal több pénz tűnt el, mint az egész tervezett mentőcsomag.

Névtelen írta...

Dlphval kell egyetértsek, rövidtávon ez megálló lehet. Nem kérdés, hogy nem ez az alja az egész történetnek. Az igazi alj körül nincs ekkora volatilitás, hanem hónapokig szütyörög oda vissza. De azt sem szabad várni, hogy egy lendülettel menjen le a legaljára, mint ahogy a bull piacon megy felfelé.
Általam nagyra becsült Gann azt mondta: "TIME is more important than PRICE". Mindennek megvan a maga ideje. Egyszer majd elesik az 50%-os fibo szint is, de még nem most. Ehhez több idő kell.
Egyébként is, aki tegnap nem adott el a nagy pánikban, az tartani fogja a pozícióját. Shortolni meg nem lehet. Mi hajtaná lefele az árat? Részemről tegnap call opciókat vettem.
Természetesen bármikor bármi megtörténhet. Jöhet még nagyobb pánik. Ezért fontos a money management.

zuzzo írta...

Szépen megvették a mai napot el kell ismerni. Ez nem a világvége, sőt a shortosoknak kezdenek fűteni.
Odakint is a nagypapírok mennek jól, mint ahogy egy normális feltámadásnál kell.
A béten is a helyzethez képest szép a forgalom. Lehet, hogy lesz egy kis megnyugvás .
( a múlt héten is volt, igaz rövid ideig..)
Egy kis érdekesség: az eurepo kamatlábak tök normális szintre másztak vissza 4,0xxx az egy éves.
Akár lehet átverésnek is nevezni a tegnap éjszakát. Bravo dlph.

Névtelen írta...

Tegnap keményen kezdtem megijedni...
DLPH_,szinte egyedül maradt a "Van megállás" szlogennel,de neki volt igaza.

Üdv

F. MÁTÉ

Névtelen írta...

Állítólag holnap újra szavaznak a 700-as cuccról. Olyan ez mint a pápa választás :mindenki tudja, h sikeres lesz, de azért áhitva várjuk a fehér füstöt!

Kissherceg írta...

5%ot megcsípte ma DJI, szép USA, tetszik :)

zuzzo írta...

nincs akkora forgalom ma fölfelé mint tegnap lefelé....ez egy picit így sánta, bár a szabályokat folyamatosan változtatják...

Névtelen írta...

kérem szépen, eur/usd a 6 éves emelkedő trendvonalat teszteli.....vajh elesik a támasz szignifikánsan? Action van... :)

robbaj