Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. október 5., vasárnap

Istenek háborúja

A pénteki nap meglepett. Sőt, kissé meghökkentem. Nem azért , mert az index esett, egy medvében ez tökmormális. Új alj, pánikalj sztornó, bankszerktort közben shortolni nem lehet, lassan függőlegesen esnek már az indexek. És vezényszóra irányváltás, mintha mindenki összebeszélt volna. Mintha..... mert (mint később rátérek) bizony össze is beszélt. Két dolgot akarok elkerülni...nem hinni a szememnek, és nem hinni a logikának. Mindkettő kerülendő.
Törtem a fejem, kussban voltam,mert egy épkézláb ötletem sem volt...ha elfogadták a 700 milliárdot, miért szakad az index? Essen, mittudomén, de miért szakad? Jelre...
Többen felhívtak...mit gondolok erről az esésről...még pénteken...passz. Fogalmam sincs. De ez nekem már így nem logikus. Így nem. Amit gondolok, abba ez egyáltalán nem illik bele. Most akkor vagy nem igaz amit látok, (de igaz, láttuk..."égi jelre" fordulás) vagy rosszul gondolom mi folyik itt. Aztán eljött a vasárnap, és valahogy...nem tudom hogy, egyszerre csak összeállt a kép. Meghökkentő, egy ócska olcsó kis játék, de ha ez az igaz, akkor találok a sok kis apró és több nagy múltbéli történés, tény körülmény közt a legkevesebb érthetetlent. Olyan ez, mint amikor egy folyamat okát nem látni, aztán történnek még dolgok, és egyre kuszább az egész, de ha találsz egy lehetséges olyan magyarázatot, ahol a történések zöme nem tűnik irracionálisnak visszafelé vizsgálva, akkor valószínűleg meglelted a magyarázatot. És ami szimpatikus : ez a lehető legegyszerűbb magyarázata is egyben ennek az egész cirkusznak.

Mi volt a gond? A mohó bankárok. No persze nem akármilyen bankárok ezek, mondjuk így ...ők már istennek hiszik magukat, mindezt képesek mélyen és permanensen művelni. Már nem emberek. Mi történt? Esztelen és felelőtlen sarc. Egy bank a kihelyezett hitelekből "él". A többit hagyjuk, az csak porhintés. Istent játszó világbankárok évekig tartó esztelen kapzsiságukban a hitelkihelyezések olyan fokát alakították ki összedolgozva (a maffia szó jó ide...), hogy amint porszem került a gépezetbe ...már hogyne kerülne...a bankok mátrixrendszerű összekapcsolódása miatt kiborult a sok fedezetlen, továbbeladott, túlbiztosított de nem törlesztett hitel. A hitelválság abból indult ki, hogy nem fizették azokat.

Nosza, oldjuk meg, ahogy az kell, nincs itt semmi baj. Mit csinálsz ha sok a kamat és sok az adós? Hát csökkented a kamatot, nem nyírod ki a rabszolgát, mert egy hulla nem fizetőképes tényező. Elindult a kamatcsökkentési periódus. Felmérve a valós veszély vélt nagyságát, ennél okosabbat nem tehettek, meg is csinálták. Ha az index beszakadt durván, rendkívül sebesen is csökkentettek. Hol itt a gond? Semmi. A kamat az kamat. Legfeljebb most egy kicsit kevesebb egy ideig.

Sajna a trutyi nem akkora volt, mint arról bankárkörökben a drótot leadták. Kicsit sem akkora. Kissé nagyobb. A világ megnyugodott (valamennyire),csak közben a kicsi prime bankok léte került veszélybe, ezért az elsődleges haveroknál erős tűzoltásba kezdtek. Egyrész feltupírozták és kikozmetikázták a könyvüket, és bedobtak néhány közmegegyezéses parasztáldozatot, a tisztek jövőbeni előnyösebb pozíciójának elérése céljából. Másrészt feltőkésítették a szerencsés nyerteseket, bár a parasztáldozatok haszna ezen a disznóságon, és lelépési díjuk vetekszik egy magyar megye össz Gdp-jével. A mókának viszont itt nem volt vége. Ugyanis balul sült el. A bankármaffia (hívja mindenki ahogy akarja) túllőtt a célon, olyan szinten ködösített, hogy kenyéradó gazdáikat, a köldökzsinór másik végén elhelyezkedő tényezőket sem hozta képbe,hogy mekkora is a baj, a veszély így alábecsültetett. Sorra kibuktak nagy haverok kis bakijai, kis haverok nagy bakijai, aztán végül a nagy haverok nagy bakijai. Na ott lett cérnaszakadás. A bankok ma a világban egy mátrixszerű elrendeződéssel kapcsolódnak egymáshoz. Továbbra is el lehet jutni "A' pontból "B" pontba, csak épp az a kérdés...milyen áron? Minél több csatorna eldugul a mátrixban, annál nagyobb az ára egy normálist megcélzó működésnek.

És elérkezett az igazság pillanata. Végül kiderült, mekkora is a trutyi bankáréknál. Csakhogy ekkor már komolyan elkezdte a reálszféra működését veszélyeztetni ez az egész ócska cirkusz, ami arról szól, hogy a bankármaffia jól járjon, dacára bárminek is. Ki érdekel? Ennek a mostani válságnak köze nincs a 1930-as évek válságához. És szinte minden lényeges ponton el is tér attól. A kommunikáció sebessége, a tömeghipnózis, a média, az automata trédek, a gigaszámítógépek kötései , Ázsia carry trade nagyhatalom lett, (csak ami ad hoc eszembe jutott), a pénzkibocsájtásnak nincs fizikai felső korláta....legyártani sem kell, csak feszültség egy vezetékben. Olyan mértékben eltávolodott a pénzvilág a való világtól, hogy szinte egy második virtuális kibertér lett. Mint a net. A tartós lokális munkanélküli gócok kialakulása a helyváltoztatás gyorsasága miatt alig elképzelhető...a rombolás és az építés sebessége is szupeszónikus a 30-évekéhez képest, ma egy működő gyárat full extrákkal felállítani bárhol - csak döntés és pénz kérdése...3 hét alatt megvan. Máris van munkahely. 30-as években erre 1 évet kellett várni minimum. Nem akarok a részletekbe belemenni....a tehetetlenségi nyomaték a világon ma sokkal de sokkal kevesebb, mint akkor. Így a válság terjedése is, és a felépülése is viharsebes tud lenni. Csak prompt ami eszembe jutott...az eltérések sora a végtelen felé közelít.

Utolsó fázis : a bankármaffia bekeményít. Ezt éljük néhány hete. Ez a bekeményítés gyakorlatilag a világ legfelső pénzügyi döntéshozó testületének szól, egy zsarolás zajlik jelenleg ezerrel. Istenek háborúznak. A bankközi kamatlábak...ezeket ők állapítják meg saját maguknak... Nonszensz. De látszik a valóság ebből is. Vagy : amint a 700 milliárdot elfogadják, már az a szöveg, hogy az kevés....!! Már engedelmet...kinek kevés? Aki megkapja. 1500 milliárd kell ugyanis. Nohát..milyen meglepő... Ezt harsogták a törvény elfogadásakor már, a szociális jellegű intézkedések (biztosítási limit megemelése 250.000 usd-re...mittudomén..ugyan már..cirkusz a választóknak...). Szóval bankárurak bekeményítettek péntek estére, és úgy döntöttek, (kihasználva folyamatosan a választások "előestéjét"), nesztek....egy kis erőfitogtatás ...csak nem képzelitek, hogy nem az történik, amit mi akarunk? Ilyen kiszámíthatatlan egy valódi válságban sem volt a piac. Ezek az éles hátraarcok képtelenség...egyetlen oka lehet csak. Semmi más. Háborúba csöppentünk. Az utolsó vasat is kizsarolják bankárurak, és a játékszerük is kell, tovább akarják az istent játszani bankjaik élén. Most még egy kicsit több hiányzik a számlából, mint amennyit már megkaptak. Megkockáztatom, ez a háború nagyon érdekes is lehet még, de hogy nem lesz kiszámítható az index,amíg a békeszerződést nem kötik meg, az biztos.

Ez a jelen most. Minél tovább tart ez az állapot, annál jobban megfertőzi a reálszférát a tőkehiány. És a tömegpszichózis. Sok válsághoz elég, hoyg tudatosuljon...most az van...és mindjárt az is lesz. Egygyár klevesebbet termel raktárra, egy kereskedő kevesebbet vesz raktárra, egy fogyazstó kevesebb fityfenét vesz otthonra...csak mert azt hiszik, hogy válság van. És minél jobban hiszik, annál inkább van is. És annál nagyobb kárt okoz. Megfigyelhető továbbá....a tipikus bankársakk...minden lépés jó. Az időzítés kiváló, az idő az ellenfélnek vészesen fogy...ők fognak nyerni. Megkapják az 1500 milliárdjukat (szociálisan kicsit még - demokraták is hőzöngjenek egy kicsit és kapjanak koncot - tupíroznak rajt ha muszáj), aztán a kettes csomagot is kilökik, ahol még egy 800 milliárdot kapnak azok a felelőtlen héják, hiénák, akik magukat bankárnak álcázva a világ leggátlástalanab bűnözőinek egy része valójában. És ha ez az ára bárki elnökké választásának ....hát megkapják az árat. Mert ugye ki ne szeretne az Usa elnöke lenni? (rajtam kívül....) Senki.

Hát itt tartunk most, és ebbe a történetbe minden egyes láncszem, tényező, amit nem említettem de tudunk...szépen beleillik. Egy-két olyan is, amit annak idején amikor hallottam, csak lestem mint a bagoly és néztem ki a fejemből...pld ...az Usában bizonyos körök nagyon jól tudják már, hogy ez a válság véget ér, olyan sebesen, ahogy elkezdődött.(megbízható forrás mondja nekem anno...persze nem hittem el...így már viszont értem...)

Végül a háború vége .....eljő az is. Nemsokára. De hogyan, és mit hoz? Hálát... ha elég a zsé, megmutaják, tudnak ők egy GM-en bármikor segíteni...a bankszektor áfolyama hirtelen az egekbe szökik ....és általános vételi pánik lesz urrá a tőzsdéken. Na az lesz majd az a hibrid dolog, amiről néha említést tettem. Egy őrült bikatombolás egy medvepiacon. Az összes shortos venni fog (zár), nonszensz...a beragadtaktól..akik az első adandó alkalommal kiszórják az 1 éve folyamatosan kotlott értéktelen pakkjukat, amint egy kis érdemi emelkedés van. És amint ennek vége, a vevők, a tényeleges vevők tovább hajtják fel az árfolyamokat. Tehcnikailag ez úgy fog kinézni, hogy egy kiadós korrekciója lesz az öszes eddigi esésnek. ATH és társai szóba sem jöhet. De rég, nagyon rég nem látott magasságokba szöknek bizonyos papírok árai.

Hogy ezt követően mi lesz? Ez már a fent leírtaktól sokkal inkább hipotetikus (már ami engem illet). A rendszerben sosem látott mennyiségú értéktelen pénzt be kell vonni, vagy tényleg hiperinfláció lesz. Hogy ezt miként valósítják meg bankárurak és "kenyéradó" gazdáik? Nem tudom ,egyelőre nem is érdekel Hol van az még... és azt, hogy a reálszférában a tömeges és tartós fogyasztásvisszaesés ne okozzon visszafordíthatatlan károkat....ezt is megpróbálják nyilván megoldani. Szerintem ez nem fog sikerülni, mert a baj (szerintem) az istenek háborújával csak elkezdődött. De ez még évek kérdése.

Egyébként ilyen összehangolt bankárzsarolási gigamanőver a világtörténelem során már volt nem egyszer. Pld. a napóleoni háborúk idején. Nem egy szokatlan dolog ez....és nem is új.

És kis hazánkról : masszív a tőkebeáramlás. Masszívan veszik a forintot. Spekulációs és rövid céllal menekül a tőke a hozzánk. Mert mi relatív stabil politikai és gazdasági zóna vagyunk. Miért? Mert ez nem a frontvonal. A politika rendszer teljesen stabil, és hiánytalanul kiszolgálja a külföldi speka tőkét. Stabil..mondom én...gondolom aki nem vak, az látja. A szöveg megy, duma van, de semmi nem történik. Ha a dumát leveszem, és csak a tényeket nézem, akkor egy rendszerváltás nélkül is ugyanaz ma hazán miniszterelnöke, mint rendszerváltással. A legmélyebben beépült már a politikai elit tőkekontrollja szinte mindenhová. Kirobbantani sem lehet őket, mert vékony hajszálerek milliárdjain keresztül tartják hazánk gazdasági vérkeringésén a kezüket. Egy ilyen 6-7 év után Németországban. Angliában Usában bukik a kormány. Azonnal. Nálunk meg marad. Az ellenzék szövegel, löki a sódert, de soha semmit nem tesz, az egyetlen lehetőségét pedig (4 évente választások) rendre elpuskázza. No persze...nyilván véletlen. De ebbe nem megyek bele ennél jobban. A lényeg, hogy stabil menekülési útvonal ma Magyarország az olyan tőkének (mert van abból is iszonyat sok) mely a helyét keresi. És ez itt relatív biztonságos hely.Itt nem lesz forradalom, felkelés. Lefekvés annál inkább, jóllakottan, besörözve, Mónika-show második felét már végighorkolva. Bármilyen szocális jellegű felmérés azt bizonyítja, hogy nálunk az elégedetlenség cselekvésbe fordulásának valószínűsége roppant csekély. Elhanyagolható. Nem összekeverendő fizetett provokátorok őrjöngésével az, amiről most beszéltem. Két dolog fontos a bux indexénél, az egyik, hogy erősen kicsi piac, másrészt kevés papírból jön ki az index értéke. De akkor sem esett el még a 2006 májusi mélypont sem. Hogyhogy? Az írásban vázolt hipotézisembe ez is jól beleillik.

Na. Hát akkor lehet anyázni.

53 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Meg lehet nyugodni, az amerikai hitelkrízis nem terebélyesedik gazdasági világválsággá. Mind több elemző véli úgy: a nehezén túl vagyunk, a beteg bankok bedőltek, a rossz adósok csődbe jutottak, a befagyott hiteleket pedig át fogja venni az Egyesült Államok és az Európai Unió kormányzata. stb. stb."
Tolnai Népújság 2008. okt. 3. főoldalon!!!

Felháborító szolgalelkű újságírás.

Névtelen írta...

Sziasztok!

Nagyon találó a cím.
A "zeit"-on is hasonló dolgokról kaptunk képet.
Részemről teljesen elfogadható amit írsz DLPH, az ilyesfajta elméletek egyébbként is közel állnak hozzám.

DLPH írta...

Ezt most kaptam egy nagyon régóta már tőzsdéző barátomtól.

"Szia. Olvasom, hogy a befektetési alapok túlsúlyoznak részvényekben. Csodálom az optimizmusukat. Én még várnék, ahogy már kifejtettem. Keserű tapasztalataim óvatossá tettek. Vagy csak öregszem. "

Túlsúlyoznak. No persze.

drop írta...

Arra vagyok kíváncsi, hogyan állítják helyre a bankközi hitelpiacot. Ez a mostani csomag nem hiszem, hogy eléri az eredményét. Nézzétek meg a TED spread-et, péntek este ATH-ra ment. Ez így nem maradhat, mert akkor 1-2 hónap múlva már nem lesz világgazdaság. Kemény szavak, de hitel nélkül leáll a működése.

Az általad említett újabb 500-1000 mrd-os csomagban nem nagyon hiszek, de ha mégis lenne, akkor nem mostanában, de a probléma akut marad.

Szóval mit fognak tenni?

Vagy mindent biztosítani fog az állam (betéteket, rövid távú kölcsönöket) vagy a FED direkt kölcsönözni fog a gazdasáság szereplőinek, nem csak a bankoknak.

Nem hiszek a medveralliban most. Biztos lesz olyan is, de szerintem nem most. De várjuk meg a következő 2 hete. Már majdnem leírtam, hogy ez most kritikus lesz, de már vagy fél éve minden következő 2 hét kritikus :)

TrogerBroker írta...

Üdv !
Rövid véleményem ami nem csak a gazdasági éltben állja meg a helyét és az elkövetkezendő évek során egyre többször lesz aktualitása-
"Az ember ne akarjon istent játszani"
Ez soha nem fog jóhoz vezetni !

DLPH írta...

Nono...hogy MOST következne egy medveralli, ilyet nem írtam. Értelemszerűen fogalmam sincs,hogy amiről fentebb írtam mikor valósul meg. De úgy átcsap a vérengzés az ellentetjébe, hogy a szeme káprázik majd mindenkinek. Most így logikus a számomra. A bankközi hitelpiac lemerevedése döntés kérdése csak, ez is a játszma része mint írtam. Úgy állítják helyre, ahogy lemerevítették. Egyik pillanatról a másikra.

drop írta...

Magyartalanul kifejezve, az örök vélemény különbség a vitáinkban:
szeinted lemerevítették, szerintem lemerevült.

Más.
Most olvastam, a német Hypo Real Estate Bank mögül azért ugrottak ki a megmentő befektetők tegnap, mert úgy gondolják, 2009 végéig 100 mrd EUR-ot kellene belenyomniuk a bankba, holott eddig csak 35 mrd-ról tudtak. Ez kb 140 mrd USD.
Tényleg nem nagy a 700 mrd-os csomag.

DLPH írta...

Sőt..olyat aztán végképp nem, hogy most vegyetek, mert most aztán olcsó minden. NEM !!. Arról írtam, miért ilyen kiszámíthatatlan minden, és amiről még. Nem ismétlem el. Se több, se kevesebb. Ha valaki ebbe azt érti bele, hogy vége az esésnek...nem tuom vége-e. Ha igaz amit gondolok, még ugyanennyi esés belefér, mint az is, hogy hétfőn vezényszóra (égi jelre) megindul minden mint állat olyan tempóban, amit követni sem lehet.

Pontosan ez a lényeg...amíg ez az állapot így (ahogy írtam) eltart, nincs ember, aki tudná, holnap merre megy "csekély" 500 pontot éppen a dow. Fel vagy épp le..a háború végét kivárni bölcsebb dolog.

DLPH írta...

Hát gondoljátok már végig...kik miért mikor és hogyan gerjesztik ezeket az őrületes eladási hullámokat, ahol átszakítanak technikai szinteket erővel...de ugyanúgy képesek a már átszakitott (fel vagy le mindegy) nagyon erős falaknál éles hátraarcot is vezényelni...a mesterségesség tökéletesen látszódik. Ez nem tőzsdepszihológiai esésssorozat és mozgás. Hanem agyonmanipulált.

Kissherceg írta...

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirstart&nID=383453 itt a HRE hír...

Macibika azért beleillene a hetes TAban. Naposon csúny a bux, hetesen alakul. 60percesen pedig korrekció várható. No, de megelemzem még.

Egyébként jó írás volt. Válaszásnál zuhanó tőzsde senkinek nem hiányzik, lenne hiszti...

DLPH írta...

Emlékeztek az utolsó ilyen megindulásra felfelé? 1300 pont (vagy valami hasonló) potom 24 órán belül...akkor közel volt a zsarolás vége. Azóta kiderült...sok az éhes száj. Sokkal több.

Kissherceg írta...

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=3&i=103551 azért látszik mely államokban vannak élen ezek a bankár népek...

drop írta...

herceg, hozzátartozik a képhez, hogy Kalifornia a világ 8. legnagyobb gazdasága. Láthatóan tart a csőd felé.

Egyet tehetnek: csökkentik a fizetéseket és kirugdalják a felesleges alkalmazottakat. Eddig az állami szektor tartotta magát a munkanélküliség adatokban, náluk volt +-os a kép. Már nem sokáig.

Valahogy minden tendál a rohadt nagy válsághoz. Gyakorlatilag semmi sem működik már náluk normálisan.

A szívás az lesz, amikor hozzánk is elér az egész. A multik kezdik majd leépíteni az alkalmazottakat. Csak nálunk az állam is könnyen csődközelbe kerül, hála az elmúlt 6 év áldásos tevékenységének.

Névtelen írta...

Nem hiszem , hogy polgárháborút szeretnének Usá-ban, éppen ezér lesz up.
Napi 2-3 milliárd dollár a dow forgalma, egy hónap múlva meg választás, és a demokraták nagyobb %-ban szavazták meg a 700milliárdot is. 25 banki nap és max 150 milliárddal el lehet hitetni, hogy a csomag megtette hatását és lesz sq és a büfik el kezdenek venni.
Szóval meglátjuk , de nem eszik olyan forrón a kását.Ha nem lenne választás egy hónap múlva , akkor nem kéne támasztani, de a funda nélküli pénznyomás most megálljt jelenthet, és talán ez az egyetlen jó megoldás a bizalom helyreállításáshoz.

szvsz üdv Szabó Lörincz

Kissherceg írta...

Drop igazad van, csak a csődhöz tartó út meghúzásokkal van kikövezve :)
Szerintem ahhoz, hogy megértsük miért történik ez, mik a célok a fejesek fejével kell gondolkodni. Mit akarnak elérni ezzel a válsággal, mi az előnyös ebben számukra, hogyan szerezhetnek ebből is hasznot.
Valószínűleg elszámították magukat a hitelezéssel, de sose felejtsük, hogy hihetetlen mértékű hátterük van és eszközeik, hogy megállítság esetleg ezt. Ezek a családok birodalmakat építenek, országokat tüntetnek el. FED 100dollár után 6%ott fizet a tulajoknak, ha jól emlékszem. Kiszámoljuk ezt a pénzmennyiséget bőven meghaladja a problémás hitelek mértékét.
A kérdés, hogy céljuk e megmenteni a jelenlegi rendszert vagy egy új más világot akarnak építeni, esetleg hatalmuk nagyságát tovább fokozni.
Zeit 4 egyébként érdekes!

Szerintem rájövünk a céljukra, megértjük a folyamatot, akkor a tőzsdén is tudjuk az irányt. Nem kell saját teoriát építeni, elég az övékét megfejteni. Sajnos ez nehezebb.

Névtelen írta...

Kivéreztetni a nyugdíjalapokat a választások hajrájában - nem hiszem.
Kell az up, hogy feloldják az rv. kölcsönadási tilalmat, majd akkor jöhet a csunya zakó.
Jelenleg a 2002-2007 emelkedés felét adták vissza a piacok.
Túl egyszerű lenne, ha ez így menne tovább - ha nincs a birkán gyapjú megfagy vagy farkassá lesz.

Kissherceg írta...

Osztom, évvégére meghúzás nálam is esélyes, elég olvasni a pf fórumot, olyanok is shortolnak már, akikkel januárban még veszekedni kellett, hogy létezik maci piac :)

Névtelen írta...

Ha farkassá lesz védekezni kell ellene, ami sokba kerül és macerás is!
Róma óta tudjuk -kenyér és cirkusz- mi haszna a Porondmesterpékeknek, ha nincs előadás vagyis üzlet.
Az előbb lemaradt az aláírás
Bakiba

DLPH írta...

Herceg nekem semmi hasznom ebből amit most mondok, de azt a fostalicska igénytelen szellemi közeget olvasni határozott rombolás saját épelménk ellen.

Hanem nagyon átcsapott a dolog longvárásba...érdekes. Csak ne úgy jöjjön ki, hogy ezt sugalltam. Ugyanis abból amit vázotlam, az egy ideje tartó tökéletes kiszámíthatatlanság nyert oksági hátteret a számomra. Más nem történt. TA alapon eshet ez még...de már 1000 pntokat nem könnyen. Sok a a fal a közelben. De ember legyen most, aki jóslásokba bocsájtkozik. Ha kitör a béke, kitör az eszeveszett up. Erre viszont befizeteke. De a játszma kiterjedt Európára is, és ott sem gyenge ami folyik.

Írország teljes betétszavatolása, amire Merkel !!! (mi köze hozzá?), nemtetszését fejezi ki...már miért? A követelőzés, hogy nem elég a 35 milliárd EUR, és több kell....megy a műsor ezerrel. Vagy Merkel ismét, aki kerek perec megmondja, hogy egy kanyiló vasat sem fizetnek amerikai bankoknak..oldják meg maguk....(saját belső fordításom egyik nyilatkozata után)

DLPH írta...

Ebből az utolsó Merkel dologból nem a válasz az érdekes (bár az is) hanem a feltételezett kérdés...miért? Elhangzott olyan, hogy az EU is tejeljen amerikai központú bankármaffiáknak?

Nem gyenge na. És látható, mi van.

DLPH írta...

Bezúzták hétvégére az indexet nem kis erővel teljesen váratlanul, és most eltárgyalgatnak. Ami valójában nem más, mint magasrangú szabadkőműves páholyok mestereinek és nagymestereinek vakaródzása, hog most mi a jó fene is legyen ezzekkel a bankárokkal (Goldman , Rotschild, Warburg, Rhodes és társaik)

drop írta...

Bárki tanácskozik itt a helyzetről, a nagyon komoly recessziót már nem lehet megállítani. És sok jó ötletet sem várhatunk tőlük, mert eddig sem jeleskedtek megalkotásukkal.

drop írta...

Merkel gondolom azért szólt be az íreknek, mert fél, hogy a német bankokból Írországba vándorol a pénz. De szerintem ez vicces, mert a pénz úgyis Svájcba megy.
Garantálj ők is a betéteket, ez a legokosabb, amit tehetnek.
Csak azt nem tudom, a magyar kormány hogyan fogja garantálni a betéteket, amikor kilóg a gatyából a seggünk.

DLPH írta...

Sehogy. De addig eljutni nem lesz könnyű, ahhoz az otp - nek ki kell ütődnie (és 2000-es árfolyamtartományok, aztán 1500) Ez nem sanszos. Kis halak, kis ország, kis pénz, a béke szigete. Itt nyugi van.

A nem hazai bankok hazai kirendeltségei más tészta. Az anyabank becsódöl, és vége a dalnak.

Kissherceg írta...

Merkel azért szólt be, mert a HRE gondjai a nagy Ír kitettség miatt vannak, de akkor sem logikus. Franciák már foglalkoznak az üggyel, rendesen. Németeknek is lekéne ülni és feltérképezni a helyzetet, emrt elég nagyok, ahhoz hogy észrevétlenek maradjanak. DBank pl.

DLPH nem is azért mondtam, hogy bármire következtess, csak általánosságban. Jó írás, Én is próbáltam megfejtegetni az okot, de áldom az eget, hogy zártam a hati long pozikat.
Elvileg a nagy bankok és brókerházak még komoly shortban ültek és nem kezdték el zárni azokat, no egy olyan SC-t megnéznék szívesen.

Névtelen írta...

Szia DLPH!
Részemről, nem a sugallatok miatt olvaslak titeket, hanem azért mert érdekesnek és sokszor agytornáztatónak vagy hasznosnak látom az itt megjelent írásokat, adatokat stb.
Amit a Kisshercegnek írtál azért az elgondolkodtató- hiszen ha már a Háziasszonyok is shortolnak....

Azért van valami amit szívesen megvitatnék veled, veletek.
Tömören:a svájci tőzsdén /CHF-ben/ forgó GM rv.6-9 hónapos jővője.

Amennyiben van rá hajlandoságod köszönettel veszem válaszodat.

Üdvözlettel
Bakiba

DLPH írta...

Szia. A General Motors-ra gondolsz? Elnézést, de nekem nem nyilvánvaló.

Névtelen írta...

Sziasztok,
Nagyon nem vagyok képbe , mert...
Kicsit számolgattam a Hypo RE bank számaival és valamit nem értek.
http://uk.finance.yahoo.com/q/bc?s=HRX.DE&t=2y&l=on&z=m&q=l&c=
Jelenleg 7,51€ árfolyamnál a piaci kapitalizációja 1,59 mrd€. Csúcskorában (kb 1-1,5 éve) 50-60€ között mozgott az árfolyama, mely visszaszámova kb. 11-13 mrd€ kapitalizációnak felel meg.Az akkori 50-60€ ár gondolom jóval 1 fölötti P/Bv értéket takarhatott. Talán a 3 feletti P/Bv is meg volt.
Nem értem, hogy a közel 100 mrd€ tőkeinjekció mire kellet volna, de még a 34 mrd-t sem tudom elképzelni.
Légyszi valaki hozzáértő elmagyarázni, hogy hogy a csudába is van ez ?
Üdv. Lempi

Kissherceg írta...

más a kezelt vagyon és más a cég saját vagyona gondolom. Kezelt papírok értéke lehet akár mekkora.

lilia írta...

tortenelmi idoszak ez.....es nem csak tozsdeilg... a vilag ujrafelosztasa zajlik...

Névtelen írta...

Ok kisherceg - ezt értem, de...
Ez kb. akkora bank (volt), mint az OTP.
Az OTP, ha hasonló gondba kerülne, akkor ki frász adna neki (35 mrd €)8500 mrd Ft tőkeinjekciót, hogy megmentse - (Most nem állami beavatkozásra gondolok, hanem magáncégre, mivel a HRE esetben jelentös hányadát a privát szféra venné meg) - ez közel 10-szeres könyvérték - , Manapság 3-4-es könyvértéken "jó bankhoz !? " lehet hozzájutni.
Az OTP jelenleg 2-es körül forog a piacon.
Üdv. Lempi

Névtelen írta...

Hát ez a pénteki nap....
"Ha egy jó hírre csökken a részvény ára, az nagyon rossz jel" - ez a szabály az elsők között volt, amit megjegyeztem André egyik könyvéből. Na persze van itt még ezer más összefüggés is, de folyton ez jut eszembe.

Tibi_

Névtelen írta...

Lenne egy kérdésem. Nem azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek mit tesznek, fognak tenni a pénzügyi hatalmasságok, hanem azt, hogy Ti mit terveznétek és tennétek a helyükben most?
Remélem, nektek is hasonlóan érdekes a kérdésem.
Tibi_

drop írta...

Merkel válaszolt, Németország is garantálja a betéteket:

http://de.reuters.com/article/topNews/idDEBEE49408O20081005

Névtelen írta...

Szia DLPH!

Bocsi, hogy nem válaszoltam, de sétálni voltunk a párommal.
Igen a General Motors-ra gondolok.
Miért az SWX-en? Jogos. Talán meg tudom világitani:
- tőke CHF-ben, jelentős felértékelődési potenciál a HUF-val szemben, Biztos alapokon nyugszik.
- Gm rv. júl. mélypont 9 CHF, jelenleg 10.6 CHF.
- jeletős zakó után Dow -1000 még mindig "csak" 7.2-8.1 CHF körül.
- Csőd minimum 3 millió amcsi honpolgárt érintene közvetlenül, vagyis nem hiszem.
- Ha lesz visszapattanás, szerintem lesz, /persze mikor/ ezért 6-9 hónap.
- Az up nem kicsi lesz, július után duplázodot az árfolyam.
Na innentől merülnek fel a kérdések

Névtelen írta...

Na már megint nem írtam alá!
Bakiba

Névtelen írta...

A pocakos szivaros bácsik ülnek a bőrfotelekben és elrendezik az ügyeket, ami nyugisabb időkben 66%-ban OK, de ha most a csorda elindul, fordulnak a dolgok, mennek a saját tehetetlenségük okán, és a szivaros urakat is eltaposhatják szemvillanás alatt...
"amire hatással vagy, az visszahat rád"

"Na. Hát akkor lehet anyázni."

Anya!!!!

atiti

zuzzo írta...

Sokat merengek a "bailout will be law"-on.
Többször átfutottam a főbb pontokat és a cnn megfogalmazását.
Egy pár dolog aggaszt:
1. miért pont most kell az alternatív energiásokat adókedvezményekkel támogatni?
azt gondolom, hogy minden bizonnyal ez kellett ahhoz, hogy az USA-t is átállítsák a
new energy piacává , soha sem volt kétséges, hogy az elkövetkezendő évtized
virágzó iparágáról beszélünk, de a nagy banki válságban a legnagyobb ütést elszenvedők
között van. Szabad a tőke útja idefelé, ráadásul az extraprofit jó részben mentesülni fog a csúnya gonosz állami elvonástól
2. vajon miért jutott eszembe minden alkalommal Bokros Lajos?
Biztos "szép" az az ember, de szerencsére a nőies nőket szeretem, .. atengerparton sem a tűzoltók jutnak az eszembe...
Tehát aztatata gondolom, hogy jól megszívatják a befektetői társadalmat. Eddig menekültek a rv-ből ki, az amcsi államkötvénybe be. Mindegy, hogy mekkora volt a kamat, az a biztos oszt jó napot. Látjuk is tök természetes, hogy a feltörekvő piacokon 3-5%-os napi esések vannak. Csakhogy ez így nem mehet sokáig, mert lenullázódhatnak az indexek. A kínai már a 6000-es cscshoz kpest a 2k.s szintekkel küzd, mégsem tudják azt mondani, hogy ócsó
és akkor most tessék venni. A won, yuan, rúpia mozgása éppen mintha ennek ellentmondana...
Szóval nem fér a fejembe, hogy mi teteje van annak hogy a betétbiztosítási alap kezességvállalását 100k-ról felhúzzák 250k-ra. Azt gondolom, pofon egyszerű a válasz, főleg azok után, hogy a nagy "befektetési " bankok is átalakultak univerzális kereskedelmi bankokká, kell, hogy betétet gyűjtsenek nem??? Egy ilyen "hisztérikus" állapot, kiegészítve megement állami kezességvállalással erre a létező legideálisabb állapot. És ennek még el kell tartania egy darabig
Innentől kezdve számtalan forgatókönyv lehet. A piac manipulálásával lehet bizonygatni, hogy lám-lám a legjobb befektetés a bankbetét . Ehhez lehet egy nagy meghúzás is amibe sok lelkes "olcsón vettem "embert megszivatnak, de benne van az is,hogy előbb sok olcsó pénzt kell összeszedni, amit a piacokon vastagon meg lehet fialtatni.
MIndenesetre az alacsony kamatkörnyezet ennek a szisztémának jól alájátszik.
Mégiscsak nonszenz, hogy a büfés 10%-os osztalékot fizető elsőbbségi rv esetén volt hajlandó a nevét és pénzét adni a GE-ért, az ekb 11%-os dollárkamat mellett hitelez, az 1 hónapos euribor kamatláb is 5% fölött van, ami azért szerényen is azt jelenti, hogy ha valakinek pénzre van szüksége, akkor 7%-os kamat alatt nem igazán van esélye....persze mindezt eur-ban.... meg ilyesmi apró szösszenet.
Ergo azt gondolom, hogy a kisbüfikkel előbb az államot, majd a bankokat segíttetik ki. A kockázat???
a banknak nulla, kvázi ingyé odaadják neki a zsét. A kisbüfinek az állam szavatolja, akkor hiba egy szál se.
kéz kezet mos, mindenki jól jár.
3. miért van egyre inkább az az érzésem, hogy ez egy mesterségesen kikényszerített recesszió?
fejlett világ (elsősorban az USA) lázadása a fejlődő piacok hatalmi törekvései ellen.
Jók voltatok amíg piacokat kellett szereznünk, de azt már nem engedhetjük, hogy önállósodjatok.
A 10 éve még csődben lévő orosz állam, ma csaK ÚGY diktálni akar, miközben jellemzően a mi ( fejlett) világ pénzéből él a büdzsé. Kína a termelő india a szolgáltató szektorban kezdje fölvásárolni a mi cégeinket?
...
Érdekes mód a dollár is erősödik. Ez kell az amcsi ember öntudatának pénztárcájának is, mert jobban érzi magát.
A megtakarításokat pedig gyűjtik összefelé ezerrel, miközben a célországok devizái értéktelenednek a tőkekivonás miatt , a gazdasági visszaesés pedig az árazást erodálja.
A nagy gazdaási óriás megerősödve fog kijönni ebből a műbalhéból.

Ezt gondolom a dolgok jelenlegi állása szerint.

Névtelen írta...

Hello!

Nekem sosincs inyemre az összeesküvés-elméletek gyártása, úgyhogy most aztán van is késztetésem, hogy letegyem a kavicsomat az asztalra (-on levo urnaba).

Úgy gondolom, hogy az összeesküvés-elméletek bolcsoje, melegágya es keltetője a kireskesztettség érzése. Nagyon sokszor hallok olyan megnyilatkozásokat vidéki emberektől (senkit sem akarok am bántani vagy lebecsülni vagy akármi, ez egy egyzerű jól tapintható jelenség amit budapestiként - tehat csak egy kicsit többbet látva a vilagból - sokszor alkalmam van atélni), hogy ezt vagy azt, így vagy ugy intézték szervezték odafönn, amiről pedig tudom a tapasztalataim alapján, hogy valoszínűleg teljesen természetes módon alakult úgy-ahogy, hiszen egyetlen kozponti befolyásolási kíserlet sem lehet hatekony ezzel(azzal) kapcsolatban.

A tőzsdei árfolyammanipulalasrol is ez a velemenyem, hogy minden bizonnyal napi szinten létezik, de minden jelenseg mögött mégsem húzódhat meg, csak mert átmenetileg logiatlannak tűnnek az események.

Igazabol senkinek nem kéne magát kirekesztettnek érezni annyira, hogy az összeesküvés legyen az elsodleges magyarazat akar a mostani helyzetre is. Úgy gondolom, hogy itt mindenki kereskedik, tehat reszt vesz a folyamatokban azaz mi közösen csináljuk a piaci jelenségeket.

Igaz ami igaz, a penteki esés is viszonylag könnyebben megtalalta a helyét a fejemben, és nem kellett olyan messzire kalandoznom, hogy borfoteles szivaros cilinderes es monoklis kover embereket lassak magam előtt.

Azt gondolom, hogy mindez kovetkezhet ugyanúgy a hatalmas csapkodásból (bizonytalanság) és hosszútávú negatív kilátásokból, mint akár valami ősszeesküvésből.
Az en sztorim a pentekre ez: Szerintem szinte mindenki kiszállási pontot (shortbelepot) keresett a csomag elfogadasa utani meghuzasban, es igy lett az ami.

namindenjokat

gdy

drop írta...

gdy

Egyetértek.
Ráadásul ha létezik is ez a bőrfotelben ülő, nagy hasú, szivarozó társaság, akkor sincsen semmi hatalma a mostani helyzet felett. Itt már régen kiszabadult a szellem a palackból.

Kissherceg írta...

http://www.youtube.com/watch?v=h9-tBGxVU6o
http://i70.photobucket.com/albums/i106/scooie0/OTC_derivatives.jpg
Minden válságnak van kirobbantója és célja... Maguktól háborúk sem keletkeznek. :)

DLPH írta...

"A pocakos szivaros bácsik ülnek a bőrfotelekben és elrendezik az ügyeket"

"Összeesküés elmélet"

"Kirekesztettség"

Fiúk. Ne fárasszatok már agyon :)

Írjatok valamit inkább, aminek van értelme.

DLPH írta...

Egyébként honnan ez az ostoba szivarozós bőrfoteles pavlovi reakció állandóan valami oylasmire, ami szokatlan első hallásra?

Logikailag érveljetek vagy sehogy. Elég nagy a terror ezen a blogon. Én vagyok a fő terrorista. Engem nem érdekel ki ért velem egyet vagy ki sem, letojom. De ha valaki a színvonalat a pincébe dönti mert elfelejt érvelni és frázisokat puffogtat, azt kitörlöm. Gondoltam szólok... :)

zuzzo írta...

gdy!
a pénzügyi szektoron tilos a short, márpedig a pü vezette lefelé az indexet a pincébe pénteken a szavazás után, vagy saját magukat szivatják????

Névtelen írta...

sziasztok

Felvetődött a hozzászólásokban, hogy a nem magyar bankoknál, ha az anyacég csődöl, akkor vége az itthoni leányvállalatoknak is. De mi lesz az itt tartott pénzzel? Ki fogja azt szavatolni? Mondjuk én teszem azt az erste brókerrendszerén keresztül mozgok a tőzsdén, nyilván náluk is kell tartsam a pénz jelentős részét. Ha kiderülne, hogy érintett a válságban, van kétes hitelállománya, akkor azonnal menekülés onnan? Pénzt átutalni máshova vagy kivenni kp-ba?
Főleg azután vagyok szkeptikus, miután köztudott lett, hogy a UBS, a híres nagy svájci büszkeség is jócskán fertőzött. Persze más kérdés, hogy egy OTP vagy Erste ennél kisebb falat és némileg konzervatívabb pénzpolitikát is követett.
Erről mi a véleményetek?

drop írta...

Mindenki félti a befektetéseit. Ezért terjesztik ki az államok a betétgaranciát. Remélem, ez nálunk is meg fog történni, már csak pszichológiai okokból is szükség van rá.

Jeromos írta...

Sziasztok,

Tegnap láttam a szólás szabadságában a PSZÁF vezetőjét, aki szerint magánszemélyeknek bankonként 6 millió forintot biztosítanak. Az OBA-ban 70 mrd Ft van. Ez nekem elégségesneknek tűnik, Ennél nagyobb megtakarítással a lakosság 90%-a kötve hiszem, hogy rendelkezik.
Akinek nagyobb van, az meg szétdarabolhatja, részvénybe teheti stb.

drop írta...

És a céges számlák? Ők a gazdaság hajtómotorjai.

Névtelen írta...

A betét biztosítási alap garantálja 6 mFt-ig a betéteket, de mi van a részvényekkel.
Pl KBC Equitasnál nagyon sokan vagyunk. Ne adj isten bedölne a KBC Brüsszeli anyacég, akkor mi a biztosíték a EQ-nál lévő részvényekre. Ez is a 6 m Ftos betétbiztosítási katgóriába tartozik, vagy mi történik/het ilyenkor?
SiZol

drop írta...

A betétbiztosítás vonatkozik brókercégekre is?

Névtelen írta...

oba.hu címen utánaolvashattok. Szerintem nincs biztosítva. Akit nagyon érdekel, írjon nekik levelet, amiben pontosabb választ kap.
Tibi_

Névtelen írta...

Az jutott eszembe, hogy hiába lesz biztosítva a bankbetét, ha egyszer a deviza reálértéke annyira gyengül(het), hogy nem sokat ér, hogy megmarad a betétes pénze. Mi a véleményetek?

Tibi_

Jeromos írta...

Sztm. figyelnek minket :)
Pontosítok (amit tegnap nem mondott el, de az alábbi cikkben szerepel: 1m-ig 100%, 1-6m között 90%.

Részletek itt:

http://buksz.blog.hu/2008/10/06/viszontlatom_meg_valaha_a_penzemet_a_megtakaritasok_vedelme_magyarorszagon