Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. december 7., vasárnap

Az elfajzott pénzügyi rendszer 1.

Egy több részes sorozatba kezdek, ahol megkísérlem a lehetetlent. Megkísérlem szigorú szabályok szerint leírni a globális pénzügyi világrend struktúráját, célját, múltját, jelenét. Rávilágítani arra, mi vezetett a mostani állapothoz, mely egy olyan létállapot, melyet még nagyapáink sem láttak , és ez egy folyamat eleje, nem a vége, sem nem a megnyugvás és rendeződés kezdete. Ez egy új gazdasági világválság hajnala.
A szigorú szabályok : minden alkalommal saját következtetéseimet feltüntetem külön, ne mosódjék össze tényekkel, minden megállapítást igyekszem forrással igazolni, ami természetesen nem egy privát "gondolkodó" honlapja lesz. Ezen az alapon engem is megjelölhetnének mások forrásnak ....nevetséges...
Megkísérlem korunk összetett, több évtizede tartó puzzle játékának - globalizmus -egyik legfontosabb elemét, a globális pénzügyi rendszert a maga valóságában megmutatni, szigorúan ok-okozati összefüggésekkel , tényekkel, és saját következtetéseimmel kiegészítve. A globális pénzügyi játék támaszelemei...ideológiagyártás, elszórakoztatás gagyival, a rendszerszemlélet kiirtása , egyenszakbarbárok futószalagon gyártása, az emberiség megosztása és egymás ellen fordítása minden elérhető eszközzel, a tudatmanipulálás kifinomult eszközei (az emberiség begyógyszerezése, szerfüggőség), tudatos és állandó félelemben tartása, a látszatszervezetek futtatása a világmédia segítségével, de a valódi döntéshozó szervezetek (nem demokratikusan választottak hiszen nem ismert a létezésük) homályban tartása...ezekre is kitérek, de csak ami a témához illik és muszáj. Mivel ezek külön, egész estét betöltő mulatságok, ha valaki képbe akar kerülni ezekről is.
Meggyőződésem, hogy az emberek többsége mindezeknek nincs tudatában. Ilyesmiken el sem gondolkodik, és még sok más , életével együtt "kapott" állapotról és helyzetről sem gondolkodik, természetesnek veszi, mint a világgal, létezésünkkel összeegyeztethető és el nem tüntethető alapvetést. Meggyőződésem, hogy ennek az elfajzott pénzügyi rendszernek a működése vezethetett egy olyan világhoz, ahol a pénz üldözésének mániájától átitatottan a bolygó 90 % -a élete céljaként részt vesz ebben a grandiózus átverésben mint áldozat, és életcélja ez az olcsó játék hülyegyerekeknek....a pénz üldözése egészen a haláláig. Megkísérlem továbbá bizonyítani, hogy az úgynevezett "szabadpiaci struktúrák" valójában nem működnek mint szabályozó tényezők, a piac kereslet-kínálat elve a lényegét tekintve nem létezik, csak a felszínen, és hatása elenyésző. Helyette viszont két alapvető , a világunkhoz , életünkhöz, mindennapjainkhoz szorosan hozzátartozó és természetesnek vett tényező mindent felülír, meghatároz, befolyásol, áraz, az egekig futtat és a pokolba taszít. Ahogy az épp a működő pénzügyi rendszer érdeke. E kettő : a pénz mennyisége a világ pénzügyi rendszerében, és a kamat. Mindkettő az eredet,a lényeg, a valódi ok, minden más ebből következik és hatása jelentéktelen ezekhez képest. Érintem majd az olajtetőzés (peak oil) problémáját ugyanúgy, mint azt , hogy lehetséges-e valójában egy olajra épülő dinoszaurusz-civilizáció működését más energiaforrás alapra helyezni ,vagy sem.

Világunk nem a spiritualitás, az élet "apró" örömeinek átélése, nem a szeretet, a megbecsülés, az elfogadás, a megértés világa, hanem az önzés, a pillanatnak élés bármi áron, a kapzsiság, harag, és a bosszú világa. Melynek egyetlen oka és kiváltója: a pénz. Illetve pontosabban : annak hiányától való örökös rettegés. Ez teszi a "fejlett" nyugati civilázió lakosságának döntő többségét lélekben beteggé, és e betegség (örökös flusztráció, komplexusok, neurózis, düh, harag, féltékenység, állandó bizonyítási kényszer....és sorolhatnám), ördögi kör, mert sok lúd disznót győz, az a kevés aki ellenáll is egyre veszélyeztetettebbé válik egy olyan közösségben, ahol a tagok többsége lelkileg már sérült.

Ami világunkat ilyenné tette nem más, mint egy jól megkoncipionált rendszer, mely lassan átitajta mérgével az egész emberiséget. Meggyőződésem, hogy csak a valóság ismerete lehet az egyetlen fegyver a kézben, ami segíthet a várható jövő kifürkészésében. Így a téma idevaló, aktuális, és nagyon akut. Az új gazdasági világválságról alkotott elképzeléseink is egész más mederbe kerülnek, ha csak egy kicsit is megvizsgáljuk olyan szemüveggel az eseményeket, azok eredőit, célját, ahogy én azt majd leírom. Talán lesz esélyünk látni a jövőt is...talán.....de előtte ismerjük meg a múltat, aztán a jelent. Ez a sorrend. És nem lehet más.

A világ, a létezésünk, életünk immár egy üzlet. Ahol sosem nyerhetünk. Ebben az üzletben mi a balekok vagyunk.

Mert hagytuk.

( A teljesen természetesen később majd felbukkanó "na egy újabb összeesküvés-elmélet gyáros" jellegű megjegyzésekre már most ideírom a válaszom, mert sosem lesz más, és mert nem válaszolok ilyenekre egyáltalán később......
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia
http://vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=7294
és ajánlom megvizsgálni mit jelent : csoportos kognitív disszonancia )

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fenomenális írás, köszsönöm.

Defender

Névtelen írta...

Szia DLPH!

csak reagálni szeretnék erre a mondatra:
...Melynek egyetlen oka és kiváltója: a pénz. Illetve pontosabban : annak hiányától való örökös rettegés. ...

Miért is tőzsdézik mindenki (pl te is )? Nem a pénzért?? Miért kockáztatod megtakarításaidat a piacokon, azért hogy még több legyen belőle?
Értem én mit akarsz írni ebben a sorozatban, csak kicsit furcsa,hogy pont egy tőzsdeblogon írod ezt, ahol mindenki szintén a pénzt hajkurássza, igyekszik minél többet elnyerni másoktól ugyebár.

Mindenesetre felkeltetted az érdeklődésemet és mélységesen egyet is értek veled azokban a dolgokban, amit leírtál.

Névtelen írta...

Ajánlom Soros új könyvét - ugyanezzel a témával foglalkozik. Aki pénzügyi storyra számít csalódni fog, azon kívül hogy leírja a vállsághoz vezető utat, leginkább egy filozófiai értekezés a piacok működéséről. Nekem az a gondolatsor tetszett a legjobban, amikor kifejti, hogy a közgazdaságtan alapjai vannak elcseszve, amiből levezetik később hogy az egyensúlyi állapot felé tartanak a szabályozás nélküli piacok. És tényleg, mennyiszer gondolkodtam ezen mikró és makró órákon és tanulás közben, hogy mennyire valótlanok azok az állítások amelyekre a mai modern közgazdaságtan épít.. A jövő nem kiszámítható...

DLPH írta...

" annak hiányától való örökös rettegés. ..."

Dolgozni is a pénzért jársz a munkahelyedre.

A kapzsiság a félelem...az összes főbün cakk pakk, az életed, a viselkedésed, a környezetedhez való viszonyod, adsz, csak ha kapsz is cserébe, vagy adsz bármikor, ha szükséges, az értékrended...ez a lényeg....

A kapzsi ,az önző és a gyáva a tőzsdén (sem) keres. Mindegy mi a helyszín. És nem ilyennek születtünk. Ilyenné lettünk.

Kérdés : miért?

attiati írta...

Érdekes, hogy a keleti kúltúrákban a tisztelet, az egyéni érdek háttérbe helyezése a közösségi érdekkel szemben mennyire megfigyelhető (volt), és hogy a "nyugati" kúltúra milyen erőteljesen fertőzi meg ezeket az eszméket is.

Lehet, hogy a filmekben látható jövőképek alapjai ezekben az években, most kezdenek formálódni. Kérdés, hogy a tudományos alapokon tökéletesen működő világ felé haladunk e, ahol minden az emberiség érdekét szolgálja, egyenlően.

Vagy az ivóvíz, napfény nélküli, betegségekkel teli világ alakul ki.

Névtelen írta...

Dlph!

Mi a megoldás hogy ebből kimaradjon,függetlenedjen az ember; fogsz erről is írni?
/természetesen bárki válaszát szívesen veszem/
hali

Névtelen írta...

Lehetnél önfenntartó halász is az Adrián,,,,

Hát kérdés,hogy miért mégsem?

Nem az.

Azért nem,mert ha el is jut odáig valaki,hogy felismerje a mátrixot,amiben él,100000-ből csak egy képes arra,hogy egyedül maradjon saját magával órákra egy csónakban.:-)))

Bizony,semmi áltevékenység,semmi figyelemelterelő zaj stb stb...
Csak te+te.

Komolyra fordítva a félkomolyról-minden,ami keretet ad egy emberi életnek szorosan kapcsolódik a pénz hajtásához vmilyen formában.
Keretek nélkül pedig szétesünk.
csak egy példa:Ha kivonulnál a mátrixból elveszítenéd minden emberi kapcsolatodat.
Ki bírja azt ki?!
Nem így szocializálódtunk.
Amúgy sem arra vagyunk ösztönügyileg berendezkedve,hogy ne a csorda biztonságára támaszkodjunk.
Sok elmének egyszerre kéne mozdulnia ahhoz,hogy
forduljon a világ.Még nincs benne erő.

És ahogy Popper Péter mondta:"a külsőleg megvalósítható nem azonos a belsőleg megvalósíthatóval."

Számomra egyetlen kérdés érdemi csupán:
Maradt-e elég idő?
pizsike

Névtelen írta...

Pizsike!

Tehát szerinted nem lehet?
A kérdésem tovább él,ilyen egyszerűen ne adjuk fel.

/ha gondolatilag lehetetlennek könyvelsz el valamit és az valójában mégis lehetséges csak sokkal nehezebb rátalálni mint ahogyan azt te feltételezed,csak elzárod magad a megoldástól/

Az egyik legnagyobb hiba az életben ha nem gondolkozunk igazán mélyen.

hali:gold

Névtelen írta...

Félreértettél.

külsőleg lehetséges:megölhetem a szomszédot(ugye vehetek egy kést,a háta mögé léphetek és simán ledöfhetem)
belsőleg lehetséges:nem ölhetem meg a szomszédot,nem vagyok rá képes,anyám nem úgy nevelt,hogy csak úgy lebökdössek embereket:-)stb

pizsike

Névtelen írta...

Teljes mértékben egyetértek a blogbejegyzéssel,katasztrófa az ami a mai világban "fejlődés és előrehaladás"néven megy,jó lenne ha minél többen mögénéznének bizonyos dolgoknak.
Kérdés ha korlátlanul teremthető és inflálható a pénz akkor miért teszik tönkre az emberiséget azzal hogy olyan hitelfelvételbe kényszerítik amit nem tud fizetni,hisz ezután már nem fog "haszontalan"kiadásokat eszközölni?
Nagyon pesszimistán látom a jövőt,és kicsit ezzel a válsággal lehet túllöttek a célon,felhívták az emberek figyelmét hogy mi lesz a túlfogyasztásból,és így csökken (lehet csak sztem)a sokat fogyasztó közönség..
Mit tehetünk ténylegesen ez ellen a hatalom ellen,miért nincsenek olyan közéleti emberek akik felvilágosítanák a tömeget?
Aki még nem ismerné ajánlom figyelmébe: Zeitgest 1-4,és Uzsoracivilizáció 1-3.
/Ha fenti két dokumentum említését nem szeretnéd akkor elnézést DLPH,majd törlöd/

Üdv: Waszeitung

Névtelen írta...

Helló mindenkinek!
Engem is erősen foglalkoztat a jövő. Úgy vélem (optimistaként), hogy a világ nem ismert vezetőinek nem célja mindent, romba dönteni...,elég nekik, ha végleg igába hajtatják velünk buta fejünket. Illetve előkerülhetnek klf. forgatókönyvek, amelyekről -egyenlőre - fogalmunk sincs...Illetve nézzétek a válság pozitív környezeti hatásait, talán kicsit fellélegezhet a FÖLDANYA is...

Unknown írta...

Szerintem én a munkámmal értéket teremtek.
A munkámért cserébe van autóm/lakásom/kajám.
A pénz meg a csereeszköz.

Ez a válság szvsz a pénzügyi rendszer szabályozatlanságából ered: Kiskapuk vannak benne amivel durva hasznot lehetett termelni rövidtávon. És a "brokit" nem érdekli, hogy a rendszer miatta összeomlik, hisz ő már kőgazdag. Ezért is nem müködött az önszabályozó rendszer elmélet.

btw nekem külön teccik, hogy egy tözsdés forumon ahol vszeg teli vagyunk közgázt végzett emberekkel elhangzik a Zeitgeist c film. Ami csodálatosan bemutatja a 99%igazság 1% mellévezetés/hazugság = 100%hazugság tételét.

neomodel írta...

Majd Földanya sóhajt egy nagyot és kiköhögi magából ezt az emberiségnek nevezett vírust.

Névtelen írta...

A NŐ miatt van minden...-:)
Az emberi fajnál jelenleg a pénz, a javak megszerzésében csúcsosodik ki ez a "virítás", de ez az evolúció maga. Minden faj megküzd a NŐ-ért, még sejtszinten, a spermák közül is a jobban csápolóknak van esélye célba érni... szvsz.
atiti

Unknown írta...

Meglepődtem volna, ha a pénzügyi rendszer összeomlásában nem mi lennénk a bünösök és a hibásak....
:D

Kissherceg írta...

"OFF Speki Ta-zhatnál egy kicsit, belustutltam, kivi lennék, hogy látod"

Én nem dícsérem DLPH-t elbízza magát :)

nemar írta...

Golds:

hogy van-e megoldás, hogy kimaradjon ebből az ember? ezen már agyaltam én is, és tudod mit? a kérdéssel van a baj. Nem tudsz kimaradni belőle egyedül.

A megoldás az, hogy elérni az egyes embereknél, hogy kiterjesszék a létezésüket, az öntudatukat a családra, a közösségekre, esetleg a nemzetükre, vagy a fajukra.

Ha eljutsz oda, hogy túl sok dologgal nem értesz egyet, szörnyű érzés kerít a hatalmába, teljesen kívülállónak kezded érezni magad. Ha igyekszel egyetérteni minél több dooggal, akkor az a baj, hogy egyre inkább mész bele a lekvárba, a mátrixba. Tehát, egyik módon sem oldod meg a problémát. Az egyetlen lehetségesnek tűnő mód, hogy nem értesz egyet disznóságokkal, és ezt közlöd a környezeteddel, így egyetértve néhány emberrel körülötted. És csak akkor tudsz tovább kifelé jönni. Más szóval, ahhoz, hogy egyáltalán kijöhess a mátrixból, feltétel, hogy magaddal vigyél másokat, felvilágosítsál másokat. És ez önmagában meg is szabja a sebességet, vagy a távolságot, amilyen messzire tudsz kerülni a kakitól. Anélkül, hogy egyetértenél már az újabb jó dolgokkal, és felvilágosult emberekkel, nem vagy képes több egyet nem értésre a régi vackoktól, mert nagyon elszigetelődsz, és lényegében még rosszabb helyzetbe is kerülsz, mint a mátrixban öntudatlanul elszórakozgatva.

A megoldás nem egy akció, hanem egyszerre kettő: megalapozni a helyes egyetértéseket, és felszámolni a hazugsággal a megértéseket, azokkal nem érteni egyet. A kettő EGYSZERRE.

DLPH írta...

Kevdes Anita.
Ha időd engedi és kedved is van ehhez, megneveznéd, elmondanád azt a bizonyos 1 % mellévezetés/hazugság -ot, amitől maga a 100 % hazugsággá vált?

Nagyon érdekelne. Köszönöm.

Névtelen írta...

Hello!
Úgy gondolom, a történelem folyamán végig megvolt az a fajta nyomás, amit mi is átélünk, csak nem ebben a formában, nem ilyen módszerekkel.
Én a megoldást a saját gondolkodás megváltoztatásában látom, minél nagyobb kontroll elérésében a képességek felett. Itt már egyre védettebbek vagyunk a külső hatásokkal szemben. A saját döntéseinknek egyre nagyobb, erősebb, és gyorsabb hatása lesz az életünkben.
Jó olvasni az írást és a többiek véleményét is.

nemár írta...

Hú!

ez a kognitiv disszonancia ÉRDEKES!

...a döntés pszichés anatómiája, amit tréderként naponta átélünk. Na jó, hetente, mert nem ugrálunk, mint a szöcske :-)

Névtelen írta...

Tibi !

Nálad a pont. A világban az emberek nemigen változnak több ezer éve, ahogy a tőzsde sem 100 éve, csak olyan nehéz rövidke életünkben ebben megfelelő helyet találni.

A jövőt már megírta Nostradamus 3957-ig, azóta csak néha bele kell lapozgatni :)

Anita !

Pedig ez tényleg így volt már Ádámtól fogva, a jelenlegi válságot már akkor bekódolták az almamátrixba :)

Powerbroker írta...

Azért szeretném megjegyezni, hogyha nem lenne a tőzsdének egy - nevezzük így- hamis oldala, akkor az a néhány százalék sem tudna ebből hosszú távon keresni, valakinek mindig le kell nyelni a veszteséget. Gondoljunk bele, hogy mondjuk a 6k-s otp-nket eladtuk 10970-en, ezen mi jól kerestünk, de aki megvette azzal mi lett? Persze ebből adódik, hogy zéró vagy nem zéróösszegű játék? Az én válaszom erre, hogy is-is, zéróösszegű mert amit valaki elnyer azt valaki elveszíti, de mivel a tőzsde nem véges, hanem egy örök körforgás, ezért nem zéróösszegű. Ahogy a befektetők egyre "tanultabbak" lesznek, úgy kerül majd egyre nagyobb erőfeszítésébe a "tényezőknek", hogy kiszivassák a papírokat a kezünkből. Kíváncsi lennék hányan hirdették azt a 87-es krachnál, hogy nyugi most kell venni, ellentétben a mostani eséssel... Azt szoktam mondani erre, hogy a tőzsde olyan mint egy vírus, ha megtalálják az ellenszérumát, akkor az csak kezdetben hat, utána megújítja magát és ismét új szer kell.. Elnézést ha messzire kalandoztam volna a témától, de nekem ez jutott eszembe a fennti gondolatvezetésből.

Kissherceg írta...

Ennek személyesen gratulálok Izom ;) Blogon olvass vissza éveleji bejegyyzéseket, sokat beszélgettünk a témában, sztm másnak is érdemes.