Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2009. január 11., vasárnap

Eur/cad naposon


Eur/gbp , Eur/usd , Usd/cad ezekből legalább kettő sell trendben maradjon, addig nagy lesz a nyomás rajta. Funda? Euro nyekk szerintem éves szinten, de erről már írtam, és a miértekről is. Cad viszont nem egyértelmű számomra. Egyéb falak : 1,5750 - 1,5800 1,5300-1,5250 nagyon erős, azt első re nem fogja átvinni, ha le is megy, aztán 1,4850 megint fal. Az a gond, hogy közben a hosszútávú trendje még mindig buy. Ez csak 1,5100 alatt törik meg, egy szakadás, aztán visszateszt 1,5100 alá, aztán 1,3700 -ig meg sem áll. Felfelében nem shortolnám semmiképp. Tehát ha innen felfelé indulna a következő 5-10 napban (1-2 hét), nem szabad shortolni. Nézd meg a hetes chartot is, és látni fogod miért.

Na ez volt a maszek jósdám....

Itt meg a 30 éves logaritmikusa, ahol már semmi sem számít, csak a csatornák és vonalak, ha vannak egyértelműek. Természetesen az EUR előtt a német márkához képest mutatják. Tudtommal.


6 megjegyzés:

kratya írta...

Köszönöm :-)

Hosszú távú trend (nem néztem), igazad van köszönöm.
A szintek hasonlóak :-)
Ami engem zavar benne az az hogy az 1,615 körüli támasz mint ha ott se lett volna, bár az 1,58, nekem nem tűnik olyan erősnek, mint az 1,61, de azért erős :-) (ezért is kérdeztem a véleményed)
Ha törik a hosszú távú, és meg van az 1,51 az számomra már hibátlan lenne.
Fejj-váll talán kialakul, és most építi a jobb vállat.
Én próbáltam eur usd-hez hasonlítani, de nem igazán lehet valljuk be.
Usd Cad ereszkedő lassú sell trendben van (shortolom is)
Összefüggést vélek felfedezni benne usd cad sell, eur usd sell, eur cad sell, bár a fundához nem értek, de talán így jó lesz
Ami még engem zavar naposon az a 200 napos, hetesen pedig fiboról fordult szintre tickre, bár bevallom őszintén az R/R arány kiváló benne.
Ami az eur gyengülést illeti, abban teljesen egyetértek veled főleg miután szinte minden eur pár konyulásra áll (naposon)
Igaziból én naposon levárnám min. 1,555, majd 1,5387 (de persze, hogy én mit várok az semmit nem számít)
Meg várom a Hétfői a napot vele hogy hogy mozog talán a hétfő mutat valami irányt már a hétre

DLPH! Köszönöm még egyszer :-)

Üdv

kratya írta...

DLPH!

Ezt jól gondolom?

"Összefüggést vélek felfedezni benne usd cad sell, eur usd sell, eur cad sell, bár a fundához nem értek, de talán így jó lesz"
ergo a cad egyenlőre erősebb, mint a dodó, ezért nem lehet gond funda alapon az eur cad shorttal (persze ez így nagyon leegyszerűsítve)

Válaszod előre is köszönöm

Üdv

kratya írta...

DLPH!

Még annyi kérdésem lenne, hogy anno nekem azt mondták nálam tapasztaltabb tőzsdés, devizás trader (csak TA alapon kerekedik), hogy a devizáknál a főbb csapásvonal az a hetes időintervallum.
Te ezt mennyire látod jogosnak?
Persze itt most nem a "kis spekikre" értem ezt, hanem "nagy szereplők" (bankok, bef alapok, stb.)

Üdv

DLPH írta...

Szia.

Kis kiegészítés, az az 5 éves emelkedő ékes dolog persze csak akkor lesz igaz,ha nem üti ki az 1.9-et addig. Akkor onnantól egész más lesz minden.

Nem tudom ki mit ért "fundán", részemről az, ha 3 kereszt egy állásban van, nem fundamentum kategória.

Nem technikai alapon kereskedni nemzetek fizetőeszközeivel , a legprofibb politikai, gazdasági , szociális, kultúrális és logikai ismereteket, készséget, affinitást és nagyon-nagyon sok bölcsességet , és a valóság látását kívánja. És mindezt átfogóan, minden emberre, nemzetre, nemzetközösségre, politikai és gazdasági csoportosulásra.

Un. "fundamentális" alapon kereskedni devizával...nem tudok ennél nehezebb feladatot.

Típushiba (a sok ezerből, amit megfigyeltem), hogy TA és funda keveredik, a timeframe keveredik, az időbontásokból rossz célidőterületre várakozik a kuncsaft, a következtetéseit rossz idősorrendben állítja fel, rossz jövőbéli pontokra fókuszálja.

Mi az hogy "főbb csapásvonal"? A probléma mindig ugyanaz. Ha 1 perces chartot nézel ugyanaz a probléma mint ha 1 heteset.

És a probléma nem más, mint az, hogy ez az egész egy komplex rendszer, melyből egy elemet kiemelni nem lehet, minden elemet figyelembe kell venned. Különben vége a dalnak. Rossz döntést hozol.

És ezt a komplex rendszert kell látnod 1 percen ugyanúgy, mint 1 hetesen. Azzal az eltéréssel, hogy az 1 perces chart gyakorlatilag véletlenszerű mozgásokat produkál szinte mindig, az 1 hetes pedig kiszámíthatóbbat inkább. Minél nagyobb a bontás, annál valószínűbb a megvalósulása annak, amit vársz (feltételezve, hogy profi TA-s vagy).

Pld : hiába látod hetesen a "fő csapásirányt", ha a pozícióméreted nem bírja ki a hetes trédeknél szokásos volát.
Hiába látod hetesen a "fő csapásirányt", nem sokra mész vele, ha pld. 1 órás szerint trédelsz, ugyanis napokig mehet a hetes szerinti "fő csapásiránnyal" szemben az árfolyam és nagyon sokat is. És elviszi az összes pénzed.

Az első és legfontosabb : mi a trend jelenleg? De milyen trend? A hosszútávú? A még hosszabb távú? Vagy melyik?

Nos, kicsit ködös lesz elsőre, de nem akarom ennél jobban itt kifejteni ezt. Csak érintem kicsit.

Az ember az idő rabja. Az idő mi? Az idő egy szubjektum. De nyakig. Tövig. Alaposan az.

Idő = Változás

ez az alaptétel. Az idő számunkra a változás érzékelése. Az évek során a változásokat sokkal kevésbé "adminisztráljuk" magunkban, így képes "gyorsabban" telni. Valójában az idő nem gyorsul fel (értelmetlen gondolat, se füle se farka), mi látjuk a világ változásait másképp, mint mondjuk 5 éves korunkban.

Ha nem változna semmi, az idő nem létezne a számunkra. Nem lenne sem mérhető, se semmi. Maga az idő mérése is változások millióinak halmaza. Számunkra.

Amikor trédelsz, a legnagyobb urat, az időt kell megszelidítened. Vagyis lefordítanod magadban magadnak a változást olyanná, hogy az ILLESZKEDJEN az életedhez, a reakcióidődhöz, és általában illeszkedjen egy 60-80 éves ciklusban gondolkodó, ezt a kort jellemzően megélő , és a Föld bolygó tulajdonságaihoz pedig bioritmust felvett egyén létezéshez.

Tehát : a trend olyan mennyiségű változások tömege legyen sorfolytonosan (tehát az időben előre haladva), amit egészségesen, harmónikusan kezel egy ilyen változásérzékelésre (időkezelésre) képes létező identitás, mint mi emberek.

Tehát : a trend olyan "bontásban" legyen meghatározva, mely illeszkedik életünkhöz, időfelfogásunkhoz, bioritmusunkhoz, tűrőképességünkhöz,
koncentrálóképességünkhöz, és affinitásunkhoz. Utóbbi is nagyon fontos.

Pld havi chart alapján belövöm a trendet, arra felépítek egy pozíciót, a komplex rendszerben illeszkedik a méret, a stop, a target, minden a világon...csak épp...nem számolok azzal, hogy 5-6 év múlva nem fog érdekelni már ez a pozi, nem bántom, mert még emlékszem rá, hogy mit akarok tőle, és az még nem teljesült, de az affinitásomat már elvesztettem. Mert közben szerelmes lettem, elköltöztem Mexikóba, nagyapa is lettem és a tőzsde messze nem érdekel már, az életem azóta fenekestül felfordult, más lett fontos, és más kevésbé fontos. És a még nyitott pozira, meg erre az egész tőzsdére akkor már egész mésképp nézek rá, mint amikor elkezdtem.

Ez is csak egy példa volt. Tehát a lényeg : fentiek miatt (egy kicsit próbáltam érzékeltetni), ez a hetes bontásos dolog is egy nesze semmi fogd meg jól...nekem legalábbis.

Mert ez így önmagában édeskevés, hogy pld hetesen határozom meg a trendet. Meghatározhatom én havin is, csak TUDJAM mit csinálok és miért.Persze ehhez pontosan tudnom kell, mi az a trend. És hogy illeszkedik annak megállapítása fundamentális tényezőkhöz.

Ha megvan a kellő realitásom a kiválasztott változásmennyiségre (idő), és az affinitásom a pozícióval szemben fenn fog állni a távoli jovőben is, akkor havi, vagy éves chart alapján is kiválaszthatom a trendet. Ki tiltja meg?

Eur/cad 1980-tól felismerve havi charton a buy trendet mennyit lehetett volna keresni?

Remélem érzékeltettem mire gondolok, noha kuszának és elvontnak tűnhet...de ennél jobban nem akarok belemenni itt.

Tehát a lényeg : erre a "hetes mondja meg a tutit" dologra a válaszom a fent leírtak okán: passz. Attól függ... (sok sok sok mindentől)

kratya írta...

DLPH!

Köszönöm, és értem amit írtál.
Tanácsod megfogadom, ill. használom is a minden napi kereskedés során (timeframel kapcsolatban, ill. az ahhoz való pozi méret, és kockázat kezelés).
Itt (eurcad short) egyszerűen annyira bizonytalan vagyok, hogy még, pedig nem szoktam, és tudom hogy nem jó.
Egyszerűen ami bosszant, hogy úgy esett át a támaszon mint kés a vajon, ezért is fordultam nálam sokkal jobban, ill. régebb óta tradelő deviza traderekhez. (remélem jól fejeztem ki magam :-)).
Tudom hogy az időtávot szigorúan tilos keverni, ill. azzal is tisztában vagyok a jelen pár napon belüli kereskedéshez, az általam használt kereskedési stílushoz napon belül illikvid.
Egy szó is száz , muszáj volt más tanácsát is kikérnem, ill. más véleményét is, (talán így pontosabb, mivel így senki nem húzhatja ránk a "tuti tipp" fogalmát) aki sikeresen, és jobban benne van a devizák kesze-kúsza világában mint én.
Egyszóval köszönöm a segítséget :-)

Üdv

DLPH írta...

Nincs mit. Szívesen. Szia.