Nyílt levél kedves mindazokhoz, akiket érint.... :)
Kérem tiszelettel : bánjunk óvatosan és csínján a technikai elemzés fegyvertárával. A helyzet jellemzően az, hogy utólag sikeresen rá lehet húzni valamit mindig arra ami történt, így aztán a TA azt a látszatot kelti , mintha működne ezerrel. Sajnos sokan nem veszik észre az utólag okoskodást, mint a tőzsdei ténykedésünk halálát. Megöli a józan észt, flusztráltságot okozhat bennünk : nézd már....hogy nem vettem ezt észre akkor...azért, mert nem azt nézted amit kellett volna. Hétfőn...no mert kedden meg egész mást kéne nézni, mert az jött be...derül ki szerdán.
Ebbe a csapdába a kisbüfik elemzőtáborának 90 % -a beleesik. Vegyétek tudomásul a szomorú tényt...utólag minden hülye okos. Nekünk ELŐRE kell(ene) tudni, mi lesz. De hogyan lehetséges ez akkor, ha van száz dolog, és ELŐRE nem tudom, melyik hármat nézzem abból a százból..utólag már kiderül persze, melyiket kellett volna. ez a száz dolog persze nem ugyanazt sejteti a jövőre, még véletlenül sem. Ez a TA , tehát ez a fajta TA egy belterjes, öngerjesztő és roppant megtévesztő rendszer, mely valójában nélkülözi a logikát. TA elemzések előre vagy-vagy alapon jósolnak, utólag meg megmondják nekünk, épp mi illett rá az elmúlt történésekre. Ezt látni kell. Kellene.
A megoldást elmondani egyszerű, megoldani viszont nagyon nehéz, eredménye a folyamatos nyereség a tőzsdéken...mely gyakorlatilag kiemel(ne) minket a világ mókuskerekéből. Hiszen ott titkon legbelül mindenki ezért tőzsdézik....a mókuskerék miatt. Amiből köszöni de nem kér. A megoldás, meg kell találni azokat a kütyüket, melyek ELŐRE és ZÖMMEL JÓL jeleznek. A többit pedig a kukába hajítani.
Kedves mindazok, akiket illet..! Továbbá ...TA alapvetés : logaritmikus chartot nézünk . Nem lineárist. Amitől a lineáris chartok "élnek" és használják őket, az az , hogy napos bontásban és alatta elenyésző az eltérés a két típus közt. A logaritmikus % -osan fejezi ki a változást, a lineáris pedig abszolút értékben. 140 dollárnál az olaj 14 dolláros változása 10 % eltérés, 70 dollárnál meg 20 %. A lineáris chart ezt az eltérést nem különbözteti meg, a logaritmikus charttal szemben. Ha lekéritek 1980-tól napjainkig az olaj chartját, egész máshogy néz ki a két fajta chart. A lineárison még nem esett ki egy történelmi támaszcsatornából, a logaritmikuson már rég kiesett abból. Ez az "aprócska" eltérés, és egy hosszú poziépítés longra (aljvadászat) , ami a csatornában maradásra épít lineáris charton...óriási bukókat eredményezhet. Nagyon nem mindegy dolgok ezek ugyanis. És itt példa...kérjétek le az otp hetes chartján mindkét módon. 7000 alatt már logaritmikuson KIESETT az évtizedes emelkedő csatornájábül, lineárison még nem. Ettől vol sok 6000 körüli lelkes vevő. Ettől is. Lineárison még kóser volt az esés. Hát nem volt kóser. De utólag nem okoskodom. Csak egy példa volt.
Továbbá kedves mindazok, akiket illet : két dolgot említenék szíves figyelmetekbe, mely két dolgot nem kötelező tudomásul venni az identitásunk és független egyéniségünk védelme érdekében...de ez a tőzsde. Itt az ilyen módon önálló hamar elbukik. Az életben legyünk karakteresek, egyéniségek...itt ez életveszélyes. Elhiszem, hogy sokan keresik és látni vélik a fordulás jeleit...de őszintén...miért is? Aki már tőzsdézett eleget, az tudja pontosan, hogy egy nyerő pozi kifuttatása mekkora talasztalatot és önuralmat kíván...hiszen a kapzsiság és a félelem a két legnagyobb mumusunk ott bírkózik mögöttünk, hogy most épp melyik taroljon földbe minket és okozzon helyrehozhatatlan kárt a pénztárcánkban és később a lelkünkben is. Na most...aki már futtatott nyerő pozit, és mondjuk 10-15 % haszon tőkeáttéttel már megvan...és még mindig megy, csak megy jó irányba...aki csinált már ilyet, tudja miről beszélek...főleg ilyen vérzivataros idők után, hamar zsebre akarjuk tenni a nyerőt...de akkor kérdezem én...miért nem várjátok meg míg TÉNYLEGESEN megfordul a piac? Miért keresitek az aranylázhoz hasonlóan, ahol és amikor nemnormális módon életük kockáztatásával is mindenáron mindenki azt a sárga osotobaságot kutatta , így keresitek észvesztve ti is a fordulás jeleit, és annyira szeretnétek már látni, hogy oda is látjátok. De kérdem én : miért?
Gondoljunk csak bele : ha a piac (index) megfordul egy ilyen mértékű esés után mi lesz itt? Észvesztő tombolás, vesznek mindent úgy, ahogy bikában soha. Pikk -pakkra duplázol,észbe sem kapsz. És most megmondom ...korán fogsz zárni nyerőt, és aztán rá fél órára már a visszaszálláson aggódsz, mert korán kiszálltál. Ahhoz képest ami történni fog...(akár akarod akár nem)...ennek a mániás aljvadászatnak mi értelme van? Nem elég, ha duplázol, amikor tényleg veszik a piacot? Az olajat? Vagy mindegy mit? Ehelyett beleveszel mindenbe, mert itt aztán már fordulni kell? Lehet...lehet, hogy majd fordul is...lehet, épp holnap /mondjuk kizárt :))) / de nem mindegy az neked mikor? Nézd meg kedves mindenki, akit illet...hogy jártak a béten a belevevők,,,nézd meg, "ez már 10 alá sosem megy"....most épp 9-en lehet tételt adni....
Hogy én nem veszek soha philaksziát? Kim mondta? Dehogynem. (ha a cég nem megy tönkre addig)..azonnal...amint megfordult a piac...mert tudom, hogy 30-40 % "azonnal" meglesz, 1-2 hét alatt...de ha nem fordult...akkor ? 50 % bukta legyen, mert azt hittem 15 alá sosem megy már? Vagy 80 % bukóban várjam a csodát? Stop nélkül?
Nem tudom érthetőbben elmagyarázni, mert annyira nyilvánvaló számomra. 1+1=2. Miért? Mert annyi és kész. Ne végy bele semmibe, csak ha fordult tényleg az instrumentum. Vagyis felmenőágba került. És masszívan. Miért? Mert 1+1=2. Azért.
Sok siker kedves mindenki, akit illet. Jobbító széándékkal firkáltam, remélem volt értelme is.
Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
26 megjegyzés:
Legyünk akkor már teljesen őszinték. A technikai elemzés egyáltalán nem működik. Évtizedek óta számtalan kísérlet bizonyította azt, hogy az áraknak nincs ,,memóriája'', vagyis a múltbeli adatokból nem lehet következtetni a jövőre. IGaz ez a technikai elemzésre is, ami pszichés támaszpontokat keres a jövő előrejelzéséhez. Önmagában a technika működne, azonban pont az adja a használhatatlanságát - többek között - hogy milliók használják (önmagát kioltó folyamat). Ugyanúgy igaz ez a fundamentális elemzésre, marad hát a véletlen, vagyis a szerencse... (lásd tőkepiaci hatékonyság gyenge szintje).
Én erre csak annyit mondanék a magam védelmében, hogy összesen 3 (három) lehetőség létezik: long, short, partvonal. Én most a partvonalon állok (de ha mindig itt maradok, sohasem fogok játszani, akkor viszont minek álldogálok), shortolni nem merek (lehet, hogy kellene???), a harmadik a long (adott, extrém feltételek teljesülése esetén, rovid távra, stoppal).
Ami a hosszú távú aljat illeti, arra még tényleg korainak tartom én is a vadászatot.
Valahol persze meglesz az is, de ez inkább időpont kérdése, mint a számoké. AMIKOR majd fordul, annyiról fordul amennyiről, fogalmam sincs, hogy ez melyik indexnél és melyik részvénynél nominálisan milyen érték lesz 1 fölött. Ennél fogva egyetértek a technikai elemzésről írottakkal, azzal a megjegyzéssel, hogy a fent megkívánt extremitást a tecnikai elemzés mutatja ki legpontosabban persze, ezért nem nélkülözhető.
Szia DLPH !
Tudom, részben ez most nekem szólt az olaj chartjaim miatt !
Ezt írtam válaszul robbajék blogjában-
"Szia DLPH !
Örülök az észrevételeidnek !
Én sokakkal ellenben, tudok ezeknek örülni..:) Eddig sajnos ( magam sem tudom miért ), de nem voltam kibékülve a logaritmikus Chartokkal. Nem is nagyon használtam még eddig.
Igyekszem majd rugalmasabb lenni és új irányba mozdulni ezzel kapcsolatban. USD-vel kapcsolatban tudom hogy nagy az összefüggés, nézegettem is az EUR-USD chartot, de nem töltöttem fel sehova.
Mégegyszer köszönöm észrevételeidet ! Máskor is örömmel fogadom a kritikát, csak hagy tanuljak belőle...
Üdv !"
Na még annyit tennék hozzá-
Eddig, ha átgondolom azért nem szimpatizáltam a Logás chartokkal, mert túlságosan is racionális ember vagyok. Szeretem látni egy esés valódi "meredekségét", mértékét, ezért nem tetszett a torzulás. Nos akkor ez így nem jó, nincs mese ! úgyhogy lépnem kell más, új irányba.
Üdv !
Log chartokkal látod az esés mértékét arányosan a múlthoz, ezért alkalmas. Heti, havi gyertyákbál érdemes ezt használni városi legendák szerint, de használd mindkettő, oszt jónapot :)
OTP szépen visszatesztelt, meglássuk... :)
Kedves KissP.
Megtiszteltél.. én magam ilyesmiket le sem "merek" írni...unom már azt, ha mondok valamit, ami fáj a zömnek, de igaz, anyázásba kezdenek.
Mondjuk azt, ami és ahogy működik...meglehetősen mélyen eltemetve magunkban őrizgetjük, és eltrédelgetünk itt....
Igen. Sokkal de sokkal kevésbé működik, mint ahogy az írásomból lejött. Igazad van.
Kedves TrogerBroker !
Nem kritika volt ez. Nekem tudniillik nincs jogom a világon senkit kritizálni. Milyen alapon?
És hát...másnak sem lenne. Az kritizálja sokat a környezetét , aki elégedetlen saját magával.
Ha van időm, épp kedvem is, és látok valami egyszerűt, amire valaki épít , de az nem igaz, akkor szólok.
Ennyi történt. Ha igaz amit mondtam, neked lesz több pénzed.
Üdvözöllek : dlph
kedves DLPH !
Igazad van, rosszul fogalmaztam..
Mindenesetre én tanácsként fogtam fel és így is értékelem ! de értékelhetem segítségként is, ami által a jövőben több sikert érhetek el, vagy kevesebb bukót könyvelhetek el. Még egyszer köszönöm ! Számomra hasznos volt !
Üdv !
Kedves Szerzők!
Most akkor TA vagy nem TA? Egyszer azt olvasom Tőletek, hogy nem működik, másszor ott vannak a chart elemzések TA alapon.
DLPH, a logaritmikus chartnak mi a jelentősége a napon belüli kb 50 pipes tradeknél? Vagy bárki kereskedik közületek hetes chart alapján?
És ha nem TA akkor mi? Gazdasági elemzés forex daytrade-ben? Az se hangzik egyszerűnek!
Bocsi az értetlenkedésért, csak elvesztettem a fonalat!
egy amatőr
Kedves "egy amatőr".
No igen. Belekérdeztél a közepébe...szándékosan nem akartam mást írni, nem borzolnám a környezetem idegeit feleslegesen..ezzel csak szerénytelennek, és a "nagy titkok " tudójának látszanék a felületes szemlélő számára
ám legyen...
válaszom : AZ A TA, amit látsz a neten és bármikor elérhető, és vehetsz könyveket róla 10 ezrekért, és eljárhatsz tanfolyamokra három nap kétszázezerért...satöbbi...nekem SOSEM működött.
Mire rájöttem, hogy ez egy kamu, addigra egy rakás pénzem füstté vált. Persze nem mostanában volt ez.
Van egy TA rendszer, melyben trédelek, meglehetősen bonyolult is tud lenni, ha épp komplex stratégiákat akarok futtatni..de vannak nagyon egyszerű elemei is...semmi köze ahhoz a TA-hoz, amit fent említettem. Saját fejlesztésem, sok idő és pénz ül benne, azt használom. Semmi köze múltbéli "emlékezetekhez."
A logaritmikus chartnak kis bontásbnan nincs jelentősége, mert elhanyagolható mértékben tér el a lineáristól.
szólítsd csak mikenak. :)
szia
Hát kicsit elszomorítottál, mert épp lelkes TA tanulásban vagyok, korábban nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de úgy gondoltam e nélkül nehéz kereskedni.
Amit elérhetünk TA könyvekből abból nincs semmi, ami jól hasznosítható lenne?
Persze mindenbe mindent bele lehet látni, de azért csak van kis haszna neki..
Herceg nem mondod...ez az a kis ....a pfről? Na neeeeeeeeee.....
Fiúcska azért van ami működik...látod te is nem?
Emlékszel 2-3 napja hová tettem hetes támaszt otp-ben? És mit írtam róla neked? 2400-on vehetsz 5-6 %-ra.
Most is ott van , be is jött...csak épp nem játszottad meg.
Van ami működik. De nem kell elhinni mindent. Sok sok mindet nem kell. Nagy árat fogsz fizetni azért, hogy rájössz majd, mi az ami hasznos, és mi az ami nem.
De ha végig járod az utat, amit te választottál magadnak, végül meg fogja érni. Ha bírsz magaddal továbbra is. Kapzsiság és félelem. E kettőt kell legyőznöd.
Nem lesz könnyű.
Kicsit remegett a kezem..)
De tényleg bejön.
Fibo szintek alighenem hasznosak, ha másért nem, mert sokan figyelik.
1600-on majd újra próbálkozom. Otp-t erőtlennek látom, szerintem hamarosan 2000 alatt lesz.
Lassan egy éve volt az első kötésem, mégis nyeretlen kétévesnek érzem magam.:) Minél több dolgot szedek össze, annál bonyolultabb.
De tényleg pszichológia a tőzsde jórészt és ha saját magunkat kordában tartjuk, akkor a siker útjára léptünk.
TA sem könnyű, mert ha egyszerű összefüggések lennének, csak rámondaná mindenki rsi 25, venni, vagy alulról metszi az macd a szignálvonalat...
Leginkább a tapasztalat, meg a rutin számít itt is.
De én ilyenkor mindig egyre gondolok. A tavalyi évre. Ha vki mást nem tesz, mint trendirányban shortot nyit az akkori bux0812-ben, hullára kereste volna magát, ha mást nem tesz, nem néz, akkor is..)
Én is épp ezért trendirányban szeretnék állni, akkor baj nem lehet..
Kedves Dlph!
végre a régi önnmagad vagy jó értelemben.remélem több hasznos,tanulságos írásodat olvashatjuk.A pf.-en olvasgattalak régen , de sokszor ment át ott az egymás csesztetgetése stílusba.
A zárt előfizetéses dolog megvan még? Most van folyamatban a bpforex számla nyitásom,úgyhogy aktuális lenne.
Üdv pityoresz
megy a harc a 8000-es dizsinél....
és tudom, hogy nekem is szólt a bejegyzés, majd reagálok is rá, de most nincs rá erőm.
Röviden: sok instrumentumnál, sok kereskedési strat. által felhasznált időtávon nem alkalmas a beleveszek, mire fordul elve, mert egész egyszerűen a volatilitás, és az utóbbi időben jellemzővé vált sávkereskedés miatt, mire beadja a "BIZTOS" jelet vmelyikarányba, addigra már ujra az ellenkezőbe fordul.
Ettől függetlenül nagy általánosságban nagyon iagazd van, DE
a psziché miatt a legtöbb kereskedő ezt nem tudja megvalósítani, hiába tudja szóról szóra, amit leírtál. Miután elolvassa, sajnos utána sem tudja majd teljesen kizárni a pszichét, te is tudod. De egy kis municíónak elég lehet az örök harcban saját magunkkal szemben ;)
Mondjuk sztem csak pár csetepítéra elég muníció, de az is vmi. :)
Na, majd még írok rá....
üdv
Közben dizsi megadni látszik magár, meglátjuk majd a nap végi zárást, ezek mindenre képesek....
DLPH
Ezt most nehezem tudom elfogadni, hogy előre látható volt a mai 2órán át tartó pattanás 400-ról 570-ig, nem volt ugyanígy arra is példa, hogy egy ilyen egy-két alkalommal tesztelt támaszon átzuhan mintha ott sem volna. És akkor most akkor az annyiszor leírt "trend ellen csak a profik" szlogen ellenére kezdőfiucskának, vagy bárkinek bele kellet volna venni a 2440-on at otp-be.
Most aztán én is megzavarodtam rendesen, elköltöttem egy csomó pénzt tanfolyamokra, olvasom a blogokat, fórumokat, és akkor most megtudom hogy sz.rt sem ér mert ami jó az úgyis titkos. Volt egy tanfolyam, traderbambu tartotta, akkor voltam ott először és utoljára amikor azt mondta: itt ez az eszköz, használd és ne érdekeljen, hogy működik mert az titkos.
Üdv
StLui pedig tegnap Én is beírtam, hogy várható - lehetőség ott van -, azt nem, hogy első 2órában, nézd vissza. 10pontot tévedtem. Sajnos nem voltam gép előtt azont időszakban...
Annyi volt az oka, hogy letörési szintet visszatesztelte. Sajnos 730nál ugyanez nem volt.
StLui, ne légy megzavarodva! Nézd át a chartokat visszamenőleg és azt fogod látni, hogy a támaszok, ellenállások, letörési és kitörési szintek működnek. Inkább trend irányban és a maguk szabályai szerint, de többször igen mint nem, ami már elég a nyereséges kereskedéshez. Olyan nincs ami mindig működik, de akkor ott a stop.
OTP vétele támaszon trend elleni kötés, miért lenne baj ha kihagytad?
Szia Lui. Ne fogadd el :)
Névtelen itt felettem jól mondja.
Hetes charton a 2400 támasz. Erős az. Ritka amikor hetes chart támasza elsőre sem működik. De akkor meg short ezerrel. Mert okkal nem működik. Erős okkal.És a vesztő helyett végül nyerőben zársz. Ha még egyszer nekimegy, az már nem setup. Az már semmi. Nem foglalkoznék vele tovább. Ennyi volt.
Pityoresz egy mailt küldj kérlek dlph@freemail.hu-ra ha ez érdekel.Köszönöm.
Thx ! Mindenkinek :)
Alapvetően az a baj, hogy a saját magunk leküzdése nagyon fontos.
Én neten olvastam vhol, hogy van olyan, aki úgy csinálja, hogy ne stresszeljen poziban, hogy arra gondol olyankor, mikor egyszer szép nyerőben volt és arra a lelkiállapotra akar visszatérni, azaz ne stresszeljen. Ez szerintem elmés.
De gyakorlatban nehéz. Mert félünk, szerintem a félelem erősebb a kapzsiságnál, legalábbis nálam. Azért elmúlt egy évben pont olyan dolgok voltak, amik szinte elképzelhetetlennek számítottak.
Másik dolog a tapasztalat hiánya. Nincs sokunknak kellő ismerete, tapasztalata, talán érezzük belül és ezért félünk.
Én például merem állítani, hogy meg tudom határozni a helyes belépési pontot egy pozícióba, ismérvei:
-lehetőleg trendirányba/short/
-támasznál vagy ellenállásnál, ahol relatíve több esély van a nyerésre, mint vesztésre
-stop, szigorúan, nem lehet lefelé húzogatni, meg majd visszamegy...
De mégis bennem van a félelem.Még a türelemmel sincs annyi bajom, mint a félelemmel.:(
De azért próbálkozok.
Dlph! mail ment. köszi
pityoresz
"Ha még egyszer nekimegy, az már nem setup. Az már semmi. Nem foglalkoznék vele tovább. Ennyi volt."
Tessék emberek: Titkot akartatok, itt van egy.
:)
Megjegyzés küldése