Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. február 7., csütörtök

Dropnak tisztelettel (avagy a globalizmus csodái)

Tudod, semmi sem az , aminek látszik. Jó kis közhely ez, szeretem a közhelyeket, zömük valóságtartama nem kevés, sőt...minden hülye tudja. Így aztán közhely. Összeesküvés-elmélet...
Mit jelent ez a fogalom, kik használják, mire és milyen céllal? A matematika egyik ága kifejezetten a komplex rendszerekről, azok összefüggéseiről szól, szinte a komplexitás anatómiája. Ha fogom a kis fejemet, és minden egyes tényező között, amit a világban látok (LÁTOK, NEM PEDIG CSAK MONDJÁK), megpróbálok összefüggéseket keresni, és találok is (ok-okozat..egyszerű ez), és elmondom, hogy ez meg az ettől és attól függ , megkapom szépen, hogy ez is csak egy összeesküvés elmélet. Kik mondják ezt? "Azok", akik annak az erőfeszítésnek a feltétlen szolgái, mely azt a célt tűzte ki , hogy mindenre a világban, mely a plepsz fejében fogant, és összefüggéseket keres és talál a világ dolgai közt, negálja, kisebbítse, a dolgok mögé látás törekvését magát egy megszégyenítő, pejoratív hangsúllyal lássa el, adjon neki egy ízt....áhh.. ez is csak egy összeesküvés elmélet....

Érted? Az a cél, hogy ne gondolkodj. De ez a cél egyetemes cél. Az elmúlt 40-50 évben szinte tombol. A "fogyasztói" világban az oktatási intézmények színvonala meredeken zuhan. Az amerikai "oktatási modell" szakbarbárokat nevel, a szakmájához talán ért - ahhoz is egyre kevésbé - aztán elvágták. Az orránál tovább semmit. Leonardo idejében a reneszánsz ember képest volt 10-15 dologhoz is egyenként JOBBAN érteni, mint ma egy ember ahhoz a pici egy dologhoz, máshoz se. Ez az amerikai oktatási modell tombol a "fejlett nyugaton" is. Hazánkban is.

Azt mondom Neked : a politika = szinház. Te vagy a néző. Sőt.. még azt is eljátsszák Neked, hogy beleszólhatsz. Semmi nem igaz belőle. Nem igaz, ha ide szavazol ez lesz, ha oda , akkor meg az. Nem igaz az egész úgy ahogy van. A politikusok, usa elnöke, az összes szenátor, és a többi egy garmadában, semmi más, mint ennek a nagyon alaposan kitervelt műsornak a szereplője. A te szórakoztatásodra vagy bosszantásodra, a lényeg, hogy a figyelmedet oda terelje, és ott tartsa.

Azt mondom neked : létrehoztak egy új világrendet , melyről Aldous Huxley, David C Korten, Ray Bradbury vagy James Orwell már a múlt században is sokat írt.
Ennek az új világrendnek a szerkezete egy puzzle játékhoz hasonlít. Amíg minden egyes apró részletét nem érted meg, nem látod az egészet, ha pár mozaik hiányzik, már csak egy kusza zagyvaságot látsz, pedig a legtöbb részlet ismert számodra, de mégsem áll össze a kép. Nem véletlenül. Ez egy roppant nagy gondossággal megkoncípionált játék. A játék lényege : a hatalom megtartása, fenntartása és a kontroll. A megszerzése már évszázadokkal ezelőtt megtörtént, sőt.. évezredekkel ezelőtt.. megtartani, és fenntartani egy szűk kis csoport feltétlen uralmát szinte az egész bolygó lakosságára. Ki így, ki úgy, de ebben a színházban a pleplsz oldalon egy szereplő. Cél : a totális kontroll kiépítése milliárdok felett. Ennek a megvalósítási fázisában vagyunk épp, annak is eléggé még az elején. Az információ hatalom. Az új világrend totális kontrolljának egyetlen legfontosabb eszköze az információ. Nem kellenek fegyverek. Megy ez a nélkül is. Elég a pénz, mint olyan, amit nélkülözhetetlenné tettek, a pénzkibocsájtás monopóliuma egy szűk réteg kiváltsága, az egyes fizetőeszközök elinflálása pedig átfogó soha meg nem szűnő cél és soha ki nem mondott cél. A rabszolgatartás új formája készül, zombik, robotgépek, élőhalott emberek milliárdjai fognak 500 év múlva áldozni az új isten oltárán : PÉNZ. Ehhez közük sosem lesz, a működését, keletkezését, bevonását, a pénz feletti kontroll fogalmát hírből sem hallják, egy tökéletesen elszórakoztatott rabszolga embertömeg, a napi prompt vágyainak élve és azokat kiélve, evés, ivás, kefélés, kész.... nincs tovább, a tévé előtt pedig elalszom. Ha már az asszonyt szarrá vertem. Legális kábítószerek: alkohol, könnyű drogok, aztán majd a nehezebbek, és a gyógyszerek, melyek zöme kábítószer a pszichiátria , a gyógyszergyárak, az adóhivatalok, a rendőrség, a titkosszolgálatok, minden, minden.....minden.
Egy a cél : TOTÁLIS KONTROLL.

Ebbe csöppentél bele hirtelen kedves Drop. És kutatod, a tőzsde mi, a világgazdaság mi, mi mitől függ, vagy sem. Állítod, előre emberek publikálják és megmondják, totális világgazdasági csőd, összeomlás lesz. Vagy lehet.Nem lesz. Ha a hetvenes évekbeli fekete hétfőn van átfogó elektronikus szupegyors kereskedés, már az is elmarad.

Azt mondom Neked : tudod mitől függ, hogy megállítsam most örökre a dollár gyengülését? Én egyedül? Csak azon, hogy a most is aktív kereskedőprogramomban bizonyos regisztereken a megfelelő byte-ok legyenek. Mi köze ennek bármihez? Pénzhez? Akármihez? Csak byte-ok kellenek. Ne X dollár legyen a számlámon, hanem X az x-ediken és az is még az ikszediken mennyiségű dollár. De az nem dollár. Azok csak számok. De még az sem,. Semmi. Byte-ok.

Azt mondom neked : a hatalom másik legfontosabb célja a stabilitás fenntartása. Vagy regionális instabilitás kirobbantása. Ahogy az éppen az érdekük. De összességében a világban rendnek kell lenni, mert az erővonalak kialakultak, a célok adottak , a résztvevők adottak, nincs szükség felfordulásra. Az informatikát uralják, a bankok csak egy következmény, mellékes tényező, a pénzt ők csinálják, amennyi nekik tetszik (byte-ok), az értékét mindennek ők határozzák meg, ahogy az éppen jó nekik. Ha kell beavatkoznak, egy adott intervallumban elmozognak a dolgok, de sosem érnek el olyan szintet, mely számukra kedvezőtlen.

Globalizmus = koncentrált világuralom. Ebbe csöppentél kedves Drop. Nem lesz gazdasági világválság, nem lesz USA összeomlás, lesz pánik, lesznek elfeleződések, és lesz akit már ezek is tönkre tesznek, de nem lesz összeomlás, minden eszköz immáron a kezükben van ahhoz, hogy ezt megakadályozzák. És meg is fogják. Egy pénzügyi összeomlás a globalizmus végét jelentené. Az a virtuális és tökfelesleges valami, amit pénznek hívnak, az egyetlen eszköz a kezükben, mely EBBEN a rendben, a hatalmuk örökös fenntartását eredményezi. Ez a rend nem borulhat be.

A világ leggazdagabb dinasztiái : akikről hallottál valaha is, felejtsd el. Színház ez is. A kis Gates elmehet kapálni. Norvég királyi család, Angol királyi család, (FED-ben 60 % tulajdonos), nem sorolom, minek. És a zömét én sem ismerem. Honnan is tudnám?

Tudod mi az a hatalom? Kontroll a HIT felett. Ha te azt hiszed,hogy nekem hatalmam van, az már elég. Ettől már van. A világ népessége elfogadja cserébe bármiért azt a papírdarabot (pénz). Mert HISZ abban, hogy azt egy másik valaki is elfogadja tőle. Te elhiszed, hogy az Usa elnökét megválasztják. Elhiszed , hogy demokrácia van. És van. ettől. Hogy azt hiszed.
Látszatvilág. Nem érdekes mi van. Az érdekes, ki mit HISZ , hogy mi van.

A tőzsde segít jellemünk formálásában, és a tisztánlátásban. De annyira sok a pelyva, hogy az a kevés, ami a lényeg, nem látszódik. Csak a sok zavaró tényező. A sok hír. Infó. Szöszenet, rezzenet. Semmi közük a valósághoz.

Azt mondom neked : ez is csak egy összeesküvés elmélet. Ne törődj vele.

24 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon a szívemből szólták DLPH, mert én is így gondolom. Az egész tőzsdének csupán az a lényege, hogy emberileg, lelkileg hova fejlődik az ember. És akkor sikerül a legjobban minden egyébként, amikor sikerül önmagammal harmóniába kerülni, és úgy tőzsdézni, mintegy meditációs gyakorlatot végezni...

A pénzt úgysem visszük magunkkal. Nagy Sándor is azért temettette el magát nyitott tenyérrel, hogy ezt a tényt szimbolizálja. Üres kézzel jöttünk, és üres kézzel megyünk.

De valamit viszünk. Ezt a valamit kell fejleszteni szüntelen. És ez a valami a lelkünk.

embertelen írta...

Kedves Lenina !

Gratulálok neked. Én is szeretnék úgy tőzsdézni, mintha egy meditációs gyakorlatot végeznék. Ezzel szemben feldúlja az idegrendszerem, sőt, ha huzamosan rossz a pozim, azt a környezetem is megérzi. ( de erre találták ki a dezodorokat :))

Névtelen írta...

Tibi: Na igen, ide passzol az a gondolatom, hogy a tudat még a pénznél is nagyobb fegyver.

Névtelen írta...

Ez megint egy 'alapmű'.Csakúgy mint a film (linkje fenn, jobb oldalon).Hátha elkezdődik már a tisztánlátás.
Köszönjük.

embertelen írta...

Névtelen !
Jajajj, te mindent tudsz ?

Névtelen írta...

Szép napot mindenkinek:)
Remek összefoglaló volt:)
A megjegyzések is tetszettek:)
Szép napot mindenkinek:)


Üdv:törzsfőnök

Névtelen írta...

Tibi:
Embertelen: Nem, tanulni járok ide. :) De a lélektan erősségem. :)

Névtelen írta...

DLPH, bár megfogadtam, hogy amíg tőzsdenyúl társszerzőként helyet kap ebben a blogban, addig nem írok ide sem (a pf-ről már kitiltottak), az általad felvetett probléma azonban olyan kardinális, hogy szükséges reflektálnom rá.

Sok igazság van abban, amit leírsz, de egy ponton nagyon súlyosan tévedsz, méghozzá ott, mikor azt írod, hogy ez a rendszer megváltoztathatatlan („Ez a rend nem borulhat be.”). Maga a természet, az egyre gyorsabban közeledő, szükségszerű és elkerülhetetlen ÖKOLÓGIAI KATASZTRÓFA fogja útját állni mindannak, amit ma globális kapitalizmusnak nevezünk. E kollapszus alól mindenki csak ideig-óráig lesz képes kivonni magát, ha gazdag vagy (akár egyénileg, akár nemzetként) bizonyos ideig függetleníteni tudod magadat, illetve hatékony védekezési formákkal képes lehetsz mérsékelni a negatív hatásokat, de ez csak egy efemer állapot: oxigén, víz és föld nélkül senki nem képes élni.

Véges természeti erőforrásainkat úgy használjuk, mintha azok végtelenek lennének. S van egy „turning point”, mikor az a folyamatok, melyek ma még csak lappangó, embrionális formában vannak jelen, hirtelen manifesztálódnak s irreverzibilis változásokat idéznek elő. Természetesen ezek a folyamatok csak az ember szempontjából visszafordíthatatlanok, a Föld szempontjából nem, de neki valójában nincs is semmi szüksége az emberre.

"A Föld éghajlatát meghatározó nagy ökológiai rendszerek közül kilenc van már közel ahhoz a kritikus ponthoz, ahol nagyon gyorsan összeomolhat, és ez drámai változásokat hozhat az egész bolygó klímájában, és katasztrófákat az élővilágban. A legsúlyosabb helyzetben, a trópusi esős és száraz évszakokat meghatározó légköri jelenség, a monszun van: Dél-Ázsiában akár már jövőre összeomolhat a monszun váltakozása, Nyugat-Afrikában pedig a következő tíz évben bármikor. Akár egy-két évtizeden belül elolvadhat az északi sarkvidéket borító jégsapka, a Grönlandot borító jégnek viszont talán még talán 300 éve is lehet hátra az eltűnésig, mielőtt a sziget újra méltó lesz a nevéhez (zöld föld). Szintén három évszázadot adnak a kutatók az Antarktisz nyugati nagy jéglemezének. Még ebben az évszázadban leállhatnak, illetve megváltozhatnak az Atlanti-óceán tengeráramlatai az óceán hőháztartásának összeomlásával, az El Nino jelenség további erősödésével párhuzamosan. A Föld legnagyobb oxigéntermelőinek, az amazonasi esőerdőnek, és a kanadai, illetve szibériai tajgákat borító erdőknek ötven évet adnak a kutatók a kipusztulásig." (Index, Pnas)

Jelenleg is a világ teljes GDP-je csak azért és oly módon érhető el, mert ehhez a természet KÉTSZER AKKORA GDP-nek megfelelő értékkel járul hozzá INGYEN, például azzal, hogy elnyeli a káros szennyező anyagokat, zöld javakat "termel", "ingyen" ad vizet, olajat, szenet, regenerálja magát, stb., stb.

A világ jelenlegi globális kapitalista rendje tehát CSAK ADDIG működőképes, amíg a természet VÉGKÉPP nem mond nemet. Már jelenleg is csak azért tartható fenn a jólét a nyugati világban, mert ennek az árát valakik valahol egészen máshol megfizetik: ideértve a harmadik világban fillérekért dolgoztatott embereket, a korrupcióval megszerzett és törzsi mészárlások útján biztosított olajmezőket, az állandó szmogban fuldokló, a környezetvédelmi előírásokat negligáló Kínát, mely csak így képes a brutális növekedését fenntartani, a dél-amerikai gyerekmunkát, stb. Erre jönnek még rá azok az ingyenesen igénybe vett javakat, melyeket a természet "zokszó nélkül" free of charge bocsát az emberiség rendelkezésére. Azt, amit a természet évmilliók alatt hozott létre, az emberiségnek 2000 év alatt sikerült tönkretennie.

Mi a jelenlegi globális kapitalista világrendnek az ÁRA?

A világ javainak 80%-át az emberiség 20%-a használja fel. Az emberek 6%-a birtokolja a világ összes vagyonának 3/5-ét, 80%-a él omladozó házban, 70%-uk analfabéta, 50%-uk szenved alultápláltságban, 92%-ának semmilyen megtakarítása sincs. Naponta 30 000 gyerek hal meg, mert nem jut tiszta ivóvízhez.

„Egy antibiotikum, egy lázcsillapító a világ lakosságának többsége számára luxus. A planétán, ahol 2 milliárd ember él napi kevesebb, mint 1,5 euróból (kb. 400 forint), az emberek 85 százaléka nem tudja megfizetni a szükséges gyógyszereket. A gyártók érdektelenségét mutatja többek között az is, hogy a laboratóriumok nem folytatnak kísérleteket a trópusi országoknak szükséges gyógyszerekkel.” (Webdoki).

„Obszcén egyenlőtlenségek: Az évi 7 milliárd dollár, mely ahhoz szükséges, hogy 2,6 milliárd embert tiszta vízhez juttassunk, kevesebb, mint amennyit az európaiak parfümre költenek, és kevesebb, mint amennyit az amerikaiak választott plasztikai sebészetre kiadnak. Mindezt egy olyan befektetés kedvéért, mely számítások szerint naponta 4000 ember életét mentené meg. Hasonlóan beszédes összevetés például, hogy csak Európában és az USA-ban szinte ugyanannyit (17 mrd dollár) költenek a fogyasztók állateledelre, mint amennyi elegendő lenne az éhezés és az alultápláltság globális felszámolására (19 Mrd dollár). Fagylaltra csak Európában majdnem tízszer annyit költünk (11 Mrd), mint amennyi elég lenne minden gyermek általános járványok elleni beoltására (1,3 Mrd). Kozmetikumokra másfélszer annyit költünk (18 Mrd), mint amennyi elegendő lenne ahhoz, hogy minden nő számára biztosítsuk a szülési és egészségügyi
ellátást (12 Mrd). A mai világ globális egyenlőtlenségei lélegzetelállítóak. A leggazdagabb öt százalék a globális jövedelmek egy harmadával rendelkezik, ugyanannyival, mind az „alsó” nyolcvan százalék. A leggazdagabb 10 százalék a jövedelem 54 százalékával rendelkezik. A világ 500 leggazdagabb embere nagyobb jövedelemmel rendelkezik, mint a legszegényebb 416 millió. A világ 2,5 milliárd szegénységben élő embere, akik napi két dollárnál kevesebb jövedelemből élnek, a világ népességének 40 százalékát teszik ki, míg az összes jövedelemnek mindössze 5 százalékát kapják. Ez a „obszcén egyenlőtlenség” (Nelson Mandela kifejezésével élve) az abszolút szegénység felszámolásának legnagyobb akadálya. A globális egyenlőtlenségek két harmada a nemzetek közötti egyenlőtlenségeknek tudható be, egy harmaduk pedig az országokon belüli egyenlőtlenségeknek." (UNDP, 2005, Védegylet: Megalázottak és megszomorítottak)

---------------------------------------------

Vészesen közel van már az pont, amikor teljes egyértelműséggel a természet megállj-t parancsol ennek a folyamatnak. 1972-ben a Meadows házaspár közzétette a "The Limits to Growth"-t című művét, 1992-ben viszont már "Beyond the Limits" címmel jelentették meg a könyvüket. Azóta 15 év telt el, s semmi jele annak, hogy a világ urai (úgy is írhatnám, hogy az emberiség, de így egyértelműbb) észhez tértek volna.

Szóval a mélypont, a teljes katasztrófa be fog következni, de nem úgy és onnan, ahonnan a szűk látókörű pénzemberek, a világ gazdaságát ténylegesen mozgató erők várják. S majd a teljes tönkremenetel, az IGAZI kollapszus után néhány ezer évvel az emberiség visszatér azokhoz az egyszerű elvekhez (lásd pl. Small is beautiful - Ernst Schumacher), melyekkel fenntartható egy kiegyensúlyozott, igazságos, nem mások és a természet kárára megvalósított gazdasági és társadalmi fejlődés.

Névtelen írta...

Hát ez így együtt elég kemény.. Bár sok szám nem stimmel, de nem is az a lényeg.

Egyszer néztem egy ismeretterjesztő filmet, ami azt boncolgatta, hol lett elcseszve ez az egész, az emberiség fejlődésében keresve a választ. A válasz az eke feltalálása volt. Szerintük ez tette lehetővé az embernek, hogy leigázza a környezetet, és egyre több mindent halmozzon fel. Utána már minden más törvényszerűnek mondható, és a természetünkből adódik. Érdekes elmélet.

DLPH írta...

xrayx eme blogban mindenki véleménye szent és kimondható,
érvekkel alátámasztva ellentmondani bárkinek bármikor lehet, sőt....

kérlek egészítsd ki, bizonyára csak elkerülte a figyelmedet hirtelen :

"Bár sok szám nem stimmel,"
melyek? mi a helyes? mi a forrás?
Köszönöm.

DLPH írta...

Yesterday nem a vágyamat írtam le. Arra célzok csupán : minden lehetőség adott , hogy létrejöjjön egy új világrend. Minden eszköz a kezükben ennek eléréséhez és fenntartásához.
A természet nemet fog mondani. De "ők" nem. Nem vagyok ennyire optimista.

Névtelen írta...

xrayx,

de a számok sajnos pontosak, már amennyire ezek a jelenségek és problémák számszerűsíthetők, hiszen a jelentős részük - feltételezem - becslésen alapul. De erre külön intézetek, programok stb vannak, lásd pl. UNDP.org

Szerintem nem az eke volt a kiindulópont a lejtőn, sokkal inkább a gőzgép, nem véletlen, hogy az ipari forradalom kezdetéhez szokták mérni a változások kezdetét, az előtte lévő állapotot egyensúlyinak, kiegyensúlyozottnak tekintik.

Névtelen írta...

Yesterday!

Nekem csak az lenne a kérdésem, hogy Te mit teszel ezek ellen!!!???

Te látod azokat a MAGYAR kisfalvakat, ahol télen is mezítláb járnak a kis roma gyerekek? Te adsz nekik enni? Te gyűjtesz nekik ruhára?Pedig pl. ha van kutyád annak biztosan adsz enni, akkor miért nem adsz inkább nekik?
Ők rosszabbak, mint a nagyon elmaradott térségek gyerekei?
Könnyű a NAGYOKRÓL elmondani, hogy rosszak, pedig mi se vagyunk jobbak. (Tisztelet a kivételnek)
Ha minden ember, aki megtehetné,hogy segít, meg is tenné, már másképpen állnának a dolgok.
Pl. Mennyit jársz autóval, és nem tömegközlekedéssel?
Szelektív gyűjtöd a szemetet?
Spórolsz az energiával? (Villany,tv stb)

Szóval az EGYÉN felelőssége sem elfelejtendő!!!!


Tisztelettel: Famo

Ps: Amint a NAGYOKNAK is gazdasági érdekük lesz a jobbulás,meg fog történni!!!

Névtelen írta...

Nem tudom,ki maga, de ezt nagyon jól látja. Számomra meglepően találó ez a széles látókörű diagnózis. Gratulálok!

Névtelen írta...

Famo,

elég furcsa, hogy nekem támadsz, különösen így ismeretlenül, úgy, hogy azt sem tudod, ki vagyok, mit csinálok... Hidd el, magam részéről elég sokat teszek mind a környezet megóvásáért, mind pedig a társadalmi igazságtalanságok megváltoztatásáért, jóval többet másoknál. Frusztrációdat tehát ne rajtam éld ki.

Abban egyetértünk, hogy az egyén felelőssége nem hogy nem elfelejtendő, hanem éppen hogy a legfontosabb. Először kezd magadon azt a változást, amit szeretnél a világban elérni. Ilyen egyszerű. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Egyszerű igazságok ezek. Azonban nem elég, hogy te magad felelősen élj, oly módon, hogy nem éled fel az utánad jövő nemzedék jövőjét, hanem az is fontos, hogy emeld fel a szavad mindenhol, ahol csak lehet.

Tévedsz, pont te vagy az, aki leveted a saját magad felelősségét azzal, hogy azt várod a "NAGYOKTÓL", hogy majd ők tesznek valamit, s akkor jobb lesz. Nem. Akkor lesz jobb, ha minél több ember felismeri, hogy a dolgok így nagyon rossz irányba haladnak, s eszerint kezdenek élni. Pontosabban én ebben nem igazán hiszek. A természet, a Föld fogja kikényszeríteni szegénytől és gazdagtól egyaránt. Egy ötven millás mersában ülőtől pedig sose várj megértést a mezítlábas, szemétdombról étkező, döghúst evő cigánygyerek iránt. Sosem azok a változás motorjai, akinek tökéletesen megfelel a status quo.

Névtelen írta...

Yesterday!

Távol álljon tőlem, hogy letámadjalak. Írtam: Tisztelet a kivételnek. Mert vannak kivételek. Azonban sokszor találkozom ezzel a nézettel, amit te leírtál , és csak kevésszer olyan ember szájából, aki bármit is tenne ellenne.
Amennyiben megbántottalak, elnézésedet kérem.
Az azonban félreértés, hogy én a NAGYOKTÓL várom a megoldást, de azért még ők fogják megadni. Ugyanis én egyre inkább úgy látom, hogy az emberek magasról tojnak arra, mi lesz holnap...
További szép estét.

Famo

Névtelen írta...

Oké, Famo, szent a béke. :-)

Az emberek ma még tényleg tojnak ezekre a dolgokra, de holnap már KÉNYTELENEK lesznek nem tojni, mert a természetrombolás, a környzetszennyezés eléri a kritikus pontot. Csakhogy akkor már késő lesz (illetve már most is az).

tozsdenyul írta...

Yesterday, milyen indokkal tiltottak ki? (Komolyan kérdezem, minden piszkálódás vagy negatívum nélkül)

A hozzászólásoddal egyébként teljesen egyetértek, azzal is, hogy ezzel most még nem foglalkoznak a "NAGYOK".

Annyi kiegészítést tennék: a nagy ökokatasztrófa még odébb van, és hosszabb folyamat lesz, nem hirtelen összeomlás. A fejlett világ tud majd alkalmazkodni. (éppen azért mert az erőforrások nagy része náluk összpontosul). Hogy mást ne mondjak, a napenergiaipar egyik legnagyobb szereplője (lesz) az Exxon.

A baciknál hasonló helyzetben óriási összeomlás törvényszerű, de azért mert egyenlőek. Az ember nem egyenlő, most is mint általában, a lehetőségekkel nem rendelkező, szegényt fogja igazán sújtani.

Azt azonban tudni kell, hogy a természet mindig is így működött. (Az embernél is, nem a gőzgéppel kezdődött, csak a hatás lett onnantól jelentősebb)

Általában ökológiai katasztrófák szabályozzák.
A Föld pedig véges számú embert tud eltartani, és minél több az ember, átlagosan annál kisebb életszínvonalon.

A témához kicsit visszatérve, az viszont érdekel Dlph, hogy a számítógépes kereskedés bejöttétől, elvileg kizárod a nagy tőzsdekrach lehetőségét. Sejtem, hogy mire gondolsz, de ez csak egy lehetőséget küszöböl ki. A kereskedés átalakulása nem hoz-e magával olyan új lehetőségeket az összeomláshoz, amelyek korábban nem léteztek? (Megoldunk egy problémát, de a módszer magával hoz újabb, de ismeretlen problémákat)
Elvi a kérdés, ha ismeretlen a probléma, akkor értelemszerűen mi sem láthatjuk...

DLPH írta...

Tőzsdenyúl !

"A kereskedés átalakulása nem hoz-e magával olyan új lehetőségeket az összeomláshoz, amelyek korábban nem léteztek? (Megoldunk egy problémát, de a módszer magával hoz újabb, de ismeretlen problémákat)"

írod.

Ez jó kérdés. Első körben úgy vélem, ez egy kétélű fegyver.De hogy miként működik "ellenkezőleg" és mi célból, nem tudom. Végig kéne gondolni. Az összeomlás maga valószínűtlenebb azzal, hogy azonnali orderekekel lehet dolgozni.

30 éve mire a telefonba elmondtad mit akarsz, már az árfolyam ki tudja hol járt egy pánikban.

80 éve az információáramlás sebessége a mainak töredéke volt. Ettől egy robosztusabb, nehezen fékezhető, nagy, súlyos dolognak képzelem az akkori szentimentet, azok változását lassabb és jóval nehézkesebb folyamatnak vélem, mint ma.

És gondoljuk csak el. A FED X dolgot mond. Erre jön egy FED tag, és mínusz X dolgot mond. Az ellenkezőjét. Erre a piac azonnal reagál.

No, hasonlóképp lehet lavinákat megállaítani, vagy tomboló bikákat megfékezni.

Egy tippem amúgy van, most utoljára a FED rendkívüli kamatcsökkentési bejelentése gyanúsan a legjobbkor jött. Még egy kis apró hajszál, és olyan mély szakadékba zuhan a dow, hogy magával rántja a világ összes tőzsdéjét, rég látott intenzitással és mélységekbe.

Szerintem egyik főpróbáját láttuk nemrég annak, amire célozgatok itt.

Névtelen írta...

Kedves Embertelen!

Sajnos nekem sem mindig sikerül úgy tőzsdéznem, hogy meglegyen közben mindvégig a belső harmóniám, de törekszem erre. Méghozzá azért, mert amikor ez összejön, akkor általában sikeresebb irányba terelnek a döntéseim is. Ezzel szemben, amikor hagyom, hogy a lelkivilágom összeomoljon egy-egy rossz pozíciótól, vagy bukástól/bukásoktól, az további rossz döntésekhez vezet többnyire.

De én még nagyon-nagyon zöldfülű vagyok a tőzsde világában, mivelhogy kb. röpke három hónapja tőzsdézem csak élesben.

Ráadásul nekem nem milliók, de mégcsak nem is százezrek forognak kockán. Havonta 30 ezer forintot teszek a tőzsdeszámlámra. Azaz eddig összesen 90 ezer forintot fektettem be, amiből jelenleg 46 ezer forintom van, tehát rengeteget veszítettem is, és a havi real-time adat miatti 2400 Ft-os levonás is elég nagy érvágást jelent egy ilyen tőkénél.

Ráadásul (tudom, fuj-fuj, rosszul csinálom, és ez a kezdők hibája stb.) TDT-zem többnyire, mert valahányszor megpróbáltam napon túl normál üzemmódban tőzsdézni, többnyire több volt a veszteségem, mint a TDT-n ugyanannyi idő alatt.

A jelenlegi nyugalmam annak köszönhető szerintem, hogy már ezalatt a három hónap alatt is jópár dolgot tanított nekem a tőzsde.

Én az élet minden területén (akár a munkahely, akár a párkapcsolat, akár még a gyereknevelés terén is) azt nézem elsősorban, ha problémába ütközöm, hogy az adott helyzetet mi célból kaptam, mi a spirituális mondanivalója számomra, azaz mi az a feladat, amit meg kell oldanom ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.

Ugyanígy spirituális feladatként kezelem a tőzsdézést is. Éppen azért vágtam bele elsősorban, mert úgy gondoltam, hogy ez számomra egy testhezálló spirituális feladat.
Másodsorban pedig azért, mert úgy gondoltam, hogy félre kellene tennem havonta egy bizonyos összeget, hogy legyen némi tartalékunk is, ne csak hitelünk.

Namost a dolog spirituális oldalát tekintve máris sokat tanultam. Például lényem egyik eltagadott részét ismertem meg. És ez a kapzsiság. Ezt a részemet mindig sötétben tartottam, és eltagadtam magam elől. Sosem volt sok pénzem, és amim volt, arról mindig könnyedén lemondtam, így hát azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy nem vagyok kapzsi. A tőzsde azonban megvilágította az egyik démonomat, az eltagadott kapzsiságomat.
Túl azon, hogy ezt felismernem döbbenetes volt, mégis felszabadító érzés, ha az ember végre előás egy sötét titkot, amitől mindig is félt, és kiviszi a napfényre, és átvizsgálja, hogy valóban mi is áll a titok hátterében.

Az önismeret lényege szerintem pontosan ez. Az ember felfedezi a saját sötét oldalait, démonait, átvilágítja őket, és úgy már mindjárt sokkal könnyebb az uralmat felettük megtalálni. Mert pontosan tudjuk, hogy mi a bennünk lakozó akadályozó tényező egy adott élethelyzetben. Amíg az ember sötétben tapogatózik, és hárít, hogy nem nem, én nem vagyok ilyen, addig a problémák folyton visszajönnek, mert egy életfeladatot addig és addig kell ismételnünk, amíg meg nem találjuk a megoldóképletét.

És a problémák gyökere szerintem sosem kívül van, hanem mindig belül. Azaz bennünk. Aki megtalálja a belső harmóniáját, és úgy tud megélni dolgokat, az élet bármely területén, mintha meditációs gyakorlatot végezne, az sokkal jobb döntéseket képes hozni, mint aki lépten-nyomon idegeskedik.

Sajnos ez nekem sem mindig sikerül. Eleinte egyáltalán nem sikerült, de mostanában már (amióta végre eljutottam egyfajta saját stratégia kidolgozásáig) sokkal többször döntök nyugodt, harmónikus, vagy akár egyfajta meditatív lelkiállapotból. Sőt, olyan is előfordult már nem is egyszer, hogy ültem a gigabukómban, és néztem, hogy hogyan folyik el a pénzem, de ráültem a kezemre, mély levegőt vettem és azt mondtam magamnak, hogy nem léphetek ki ebből a helyzetből addig, amíg meg nem tudom fogalmazni, hogy mi az oka annak, hogy ide jutottam. Akkor ismertem fel a saját kapzsiságomat. És őszintén szólva számomra ez sokkal többet jelentett, mint bármennyi pénz. És bárki, bármit is mond, én nem sajnálom a pénzt arra, hogy megtaláljam végre a belső nyugalmamat, és felismerjem a sötét oldalamat, mert ha nem teszem, akkor lesből támadhat rám bármikor, és én csak tudatlanul szenvedek.

A kockázat nagy, az biztos. A pénzügyi kockázatin kívül (ami attól függetlenül, hogy nálam nem milliókról, meg százezrekről szól, azért nálam ez sok pénz, mivel 30 ezer forint az a havi családi bevételeink egynegyedét jelenti) ott van a pszichikai kockázat is. Az sem csekély. Nekem különösen nagy hajlamom van egyébként is a depresszióra, és az öngyilkosságra is. Én most 29 éves vagyok. Anyukám pontosan ugyanennyi volt, amikor begyógyszerezte magát, mert elviselhetetlennek érezte az életét, és megoldhatatlannak az előtte tornyosuló problémákat. Én akkor 7 éves voltam. És akkor úgy ébredtem, hogy az volt az első dolog, ami ébredésem után a tudatomig hatolt, hogy az anyukám meghalt mellettem, amíg én aludtam.
Anyukám egyik nagynénje is öngyilkos lett, úgy halt meg. Ő a vonat elé vetette magát, majd, miután túlélte, a kórházban leszedte a kötéseit, hogy elvérezzen... Úgyhogy van hajlamom bőven a negatív dolgokra.
Az életem más területen is elég nehézkesen indult. 17 évesen az apám kitagadott, és két szál szatyorral indultam otthonról a nagyvilágba. Megjártam a poklot rendesen. Olyan mélypontra jutottam, hogy nem volt egy élő ember sem, akihez szólhattam volna, akit érdekelt volna, hogy élek-e vagy halok. Amikor egy hónapig a kórházban feküdtem, senki sem látogatott meg... akkor tudatosult bennem, hogy senkinek sem tűnne fel, ha meghalnék. Senkinek sem okoznék vele gondot, csupán az én problémáim oldódnának meg végre...
Ezután még mélyebbre süllyedtem. Alkohol, fű stb.
Már éppen azt terveztem, hogy kipróbálom a heroint, és túladagolom magam, hogy úgy kerüljek én is a másvilágra végre... Egyszer csak jött egy fénysugár az életembe. Egy ember, akiről az első perctől fogva úgy éreztem, hogy az utolsó esélyem az életre. Sok férfi volt az életemben, de olyan egy sem, mint Ő. A férfiak többsége vagy nyíltan nevetett az álmaimon, vagy csak éreztem, hogy nem veszi azokat komolyan. Aki pedig az álmaimat nem tiszteli, és nem hisz bennem, annak az életemből repülnie kell... így aztán nem is voltak hosszútávúak többnyire a kapcsolataim.
Ő viszont egy valódi fénysugárként lépett az életembe. Az első beszélgetésünk után éreztem azt a döbbenetet, hogy ilyen emberrel én még nem találkoztam. Ilyen tiszta lelkű ember nem is létezhet ezen a földön. Akkora lökést kaptam csupán attól a pár szótól, ami az első beszélgetésünkkor elhangzott (pedig csak a hegyekről beszélgettünk, még ma is emlékszem...), még sokáig visszhangzott a fejemben... Másnap letettem a füvet. Egyik napról a másikra (pedig akkora már többnyire minden nap füveztem...), és mindhárom "fiúmmal" (akik persze nem tudtak egymásról, és akik persze, nem jelentettek számomra többet puszta szórakozásnál, és a testi vágyaim kielégítésénél) szakítottam.
Az egész életemet feltettem egy lapra. A fénysugaramat követtem... Azután az életem 180 fokos fordulatot vett. Egymásba szerettünk, három évig együtt éltünk, úgy is boldogok voltunk, azután összeházasodtunk, vettünk egy házat (hitelre), felújítottuk (hitelre), és most már (a megismerkedésünk után nyolc évvel) gyermeket is vállaltunk.
Eközben 8 éve nem nyúltam fűhöz, és semmilyen droghoz, csak ünnepélyes alkalmakkor iszom alkoholt, és akkor is minimális mennyiséget (függetlenül attól, hogy elég jól bírom a piát, úgyhogy engem nem könnyű lerészegíteni... és ha mégis sikerül, akkor is egy órán belül kijózanodok... valahogy nagyon furán vagyok összerakva nő létemre) , miután úgy döntöttünk, hogy gyermeket vállalunk, azonnal abbahgytam a dohányzást, és a kávézást is (úgyhogy már másfél éve nem dohányzom, és nem iszom kávét).
Jelenleg GYED-en vagyok itthon a 8 hónapos kisfiammal, és tőzsdézem.
Közben az apámmal is sikerült kibékülnöm, úgyhogy a családom tovább bővült ilyen módon is.

Miért írtam le ennyi sok személyes dolgot? Csak azért, hogy lásd, nem kevés szennyet megéltem már, és ezek szépen lerakódtak a lelkemben.
Anyátlanul-apátlanul, két szatyorral indultam el otthonról, miután az apám kitagadott, ittam, füveztem, és fetrengtem mindenféle erkölcsi fertőben, amit csak el lehet képzelni. És már éppen az utolsó utamra készültem, amikor jött egy fénysugár az életembe, és új értelmet nyert minden. Azóta férjem van, házunk van, gyermekünk van (persze, munkahelyem is van, de az mindig is volt, hiszen másképpen nem éltem volna meg), és még az apám is visszafogadott.

Ezt az egészet belengi a depresszió démona, ami végigkísérte az egész életemet anyám halála óta, azaz hétéves korom óta. És a halálvágy is folyton ott liheg a nyomomban.

Úgyhogy ilyen háttérrel tőzsdézni tényleg kész életveszély :)
Méghozzá szó szerint!

Én mégis azt gondolom, hogy a tőzsde sokat taníthat nekem. Méghozzá pontosan azt, amire jelenleg szükségem van. Megtanít szembenézni a démonaimmal, megtanít a türelemre, a fegyelemre, és végül megtanít arra, hogy higyejek önmagamban.

embertelen írta...

Hú, mit is mondhatnék erre...

Azért egy tanácsot fogadj el. A családi költségvetésetek negyedét ne kockáztasd a tőzsdén. Főleg ne ilyen vérzivataros időszakban. Jómagam nem tartom túlzottan depresszióra hajlamosnak, de amikor 98-ban az orosz pénzügyi válság idején a családi vagyon 60 %-a részvényekben állt, és naponta kellett szembesülni 4-5 %-os bukásokkal, és arról folyt a diskurzus, hogy a bux beesik-e a kezdeti 1000 pontos értékre.... Na akkor én is padlót fogtam.
Ma azt mondom, napi szinten csak azzal az összeggel szabad tőzsdézni, ami teljes egészében nélkülözhető a családi kasszából. Ha viszont hosszabb távra tervez az ember, mondjuk 10-15 év, akkor válasszon pár db blue-t és ne nézegesse az árfolyamokat.
Az orosz válság sokmindenre megtanított. Akkor azt mondtam, mindegy mi, csak ne részvény legyen. És éveken keresztül csak állampapírba fektettem a megtakarításainkat.. Pedig épp fordítva kellett volna gondolkodnom.

Az én "lelki" stratégiám a tiednél sokkal gyávább. Te szembenézel a tényekkel, és elfogadod az 50 % bukót. Sőt, azt mondod sok mindenre megtanított.
Én sajnos nem ilyen vagyok. Rosszul viselem a napi 3-4 %-os minuszokat.
Ilyenkor általában a homokba dugom a fejem. De szó szerint. Nem nézek tv-t, nem olvasok újságot, nincs internet. (így tettem pl az orbántorgyán kormány megalakulásakor, de 2006 nyarán is)
Gyávaság, tudom.
Ez a válság most kivétel. Most megpróbáltam én is napizni rendszeresen. Kerestem is rajta, ha nem is túl sokat. Csakhát így naponta látom a hosszú távra befektetett rv-ek értékvesztését.. (ami kb 100 szorosa a daytredeken befolyt haszonnak)
Ez pedig -veled ellentétben- állatira frusztrál.
Mivel Te ebben sokkal jobb vagy, segíts :
struccpolitika, vagy szembenézés ?

Névtelen írta...

Kedves Embertelen!

Miért ez a neved? Szerintem teljesen Emberséges vagy ;)

Köszönöm szépen a tanácsot, de végül is nyilván nem elég pontosan fogalmaztam. Azok a 30 ezrek amiket az utóbbi három hónapban befektettem, valóban a családi kasszánk egynegyedét jelentik, de nem abból vettem el. Ez a pénz azon felül van, és csak átmenetileg kapom, ugyanis tejleadó anyuka vagyok, és amíg a védőnőm biztosít számomra olyan kismamát, aki elviszi a nálam feleslegként jelentkező lefejt tejet, amire a kisfiamnak nincs szüksége, addig azt nekem havonta a TB finanszírozza. Ebből befolyik havi 44 ezer forint. Ebből a pénzből vettem el 30 ezret három hónapon keresztül. Ezt is úgy, hogy azelőtt öt hónapon keresztül mindenféle "luxus" dolgokra költöttük, pl. nyomtató, digitális fényképezőgép, mp3 lejátszós magnó stb.

Most még márciusig tutira kapni fogom ezt a pénzt, de többet jelenleg nem utalok át, mert most már jön a téli gázszámla, úgyhogy arra kell a zsé.
Még kapni fogok 200 ezer Ft adóvisszatérítést, azzal pedig az A-hitelünket rendezem, úgyhogy nem kell aggódni, nem szórom én felelőtlenül a családi kassza bevételeit, csak annyival tőzsdézem, ami valójában nem fog úgy hiányozni, mert valami "extrára" költöttük volna úgyis.

A stuccpolitika vagy szembenézés témájában én szívem szerint azt mondom, hogy szembenézés. De Neked kell érezned, hogy mikor van ideje annak, hogy szembenézz valamivel. Mindenesetre, ha már a kérdés felmerül Benned, akkor valószínűleg ideje szembenézned Vele.

Névtelen írta...

Február 11-én 18 órakor nyilvános előadás tart az ELTE-n dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, az ENSZ békenagykövete.
Az előadás helyszíne: ELTE Lágymányosi Campus Déli Tömb, Bólyai János terem, Budapest XI. ker., Pázmány Péter sétány 1/C.

http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20080206-budapesten-tart-eloadast-jane-goodall.html
http://rugyekesgyokerek.mlap.hu/

drop írta...

Egy pár napot a hegyekben töltöttem a családdal és szerencsére ott a tőzsde nagyon távolinak tűnik. Örömmel töltött el, hogy nem kell vele foglalkoznom. Visszatérve mosolyogva olvastam, hogy a tőzsdézéssel lelkileg, emberileg fejlődünk. Ez a pénz világa, ide nem "lelkileg fejlődni" jár senki. Fordítva. Aki lelkileg és szellemileg érett, az tőzsdézzen csak.

Vissza DLPH írásához.
Ha csak a zsidó-keresztény kultúra létezne a világon, ekkor azt mondanám, igen, igazad van vagy lehet. De ha jobban megnézed, a fehér ember gazdasági hatalma egyre inkább szorul vissza a világban. És ez a jelenség nem ma kezdődött, hanem a gyarmatbirodalmak felbomlásakor.
Egyetértünk abban, hogy létezik egy a felszínen nem látható erő, amely küzd egy olyan célért, ami az EU és a jövőben egy esetleges észak-amerikai únió megalakításához vezetett, vezet és ki tudja, mi a végső cél. De az egész világot tekintve a harcuk semmiképpen sem nevezhető sikeresnek. Az utolsó száz év gazdasági nyertesei valahol Ázsiában keresendők, akik felett sohasem fog uralkodni a fehér ember. A globalizáció ehhez nagyon kevés, szerintem tervük sincsen hozzá. Sőt, maga a globalizásió is kezd a visszajára fordulni.