Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.

Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :

http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2007. december 30., vasárnap

Szerintem naiv vagyok...

még így 40 felett is. Érdekes. Nemrég belebotlottam pár devizapiaci trédelést oktató portálba, olyanba is , amelyik kőkemény pénzt kér a kezdőktől, az elsőre hangzatosnak és roppant csábítónak tűnő címek mögött -pld. ki nem mondott igazságok a devizakereskedésről...-belegondolkodtam, ugyan mi húzódhat meg? K inem mondott...node akkor ha a tanfolyamtartó kimondja, már ki van mondva nem? És csak nem bírok szabadulni attól a képtől, amikor Soros György 100 dollár/óradíjért tanítja, hogy keres tízszer ennyit a tőzsdén óránként.

Ugyan már....

No a lényeg, szerintem naiv vagyok, mondjuk csinálom öt éve durván, és leszámítva az első időszak gigbukóit, nyereséggel kereskedem, és összességében azért (lekopogom) masszív pluszban vagyok. Eddig. Erre fel szétnézve a neten találom a szerintem rosszabbnál rosszab tippeket kezdőknek, találom a kezdőtoborzást pénzért, és látom azt, hogy olyan startégiáról beszélnek folyamatosan, amelyik a legkockázatosabb. Rövid távú, szűk stoppal ellátott pozik. No persze ahhoz, hogy 20 pippel pénzt is keressek, nem jó 1 lottal bemenni, tehát aránylag kockázatosabb, és rövid távú pozíciókról van szó. Erre biztatja lényegében az egész internet a devizapiacon elszegényedni kívánó kisbüfiket.

Navitásomban azt hittem, talán nem egészen hatástalan, ha egyfajta látásmódot adok, és megmutatom, nem csak egyféleképpen lehet működni itt, a türelem, az okos stratégia meghozza a gyümölcsét. Valamit nem nagyon értek. Ha magas tőkével veszek egy részvényből a részvénypiacon, ráadásul rövid távra, azt elismeri a tisztelt "oktatópublikum" , hogy nem valami biztonságos. Nem értem. Itt (devizapiac) mi a fenétől biztonságos ugyanaz? Persze a TDT-re nagy tőkeáttéttel is rábeszélnek felelőtlen emberek naiv kisbüfiket, nyomasd csak öreg, majd én megmondom hogy kell nyomatni.

Na gyorsan tisztázzunk valamit : a világon nincs olyan ember, aki szennyesre keresi magát, és szépen elmondja hogyan is kell azt csinálni. Sőt, tanfolyamokat tart nevetséges párszázezer forintért, hogy miként kell többmilliót kaszálni jó gyorsan. Na ne má.....

Namost , hogy meddig blogolgatok, gőzöm sincs, sanszosan amíg kedvem tartja. Ha nem lesz már kedvem firkálgatni, biztosan abbahagyom. De hogy pénzt semmilyen körülmények közt nem kérek és kérnék, az tuti. Minek? Ugyanis nem vagyok rászorulva. Hoz ez annyit, mint 100 tanfolyam.Akkor? Hogy is van ez a pénzt kérő devizagurukkal?

Egyszerűen kétfajta öreg katona létezik. Az egyik jól megszivatja a kopaszt, hadd szívjon a szerencsétlen, ha én is végigszívtam a kopaszkoromat. A másik azt mondja : minek szívjon ez a szerencsétlen,elég ha velem megtették kopaszkoromban. No hát ennyi talán az indokom. Az összes hibát elkövettem, szerencsére csak egy fajtát egyszer. Most más önjelölt öngyilkosok minek kövessék el újra? Attól nekem nem jobb. Inkább sajnálom azokat, akik fejest ugorva a könnyű pénzkereset csábításába, belemennek minden zagyvaságba. természetesen egy kezdőt a legkönnyebb bevinni az erdőbe, ő aztán bármelyik "tanfolyamnak" hisz, mit tudja ő mi van.....
Sőt, még azt is elhiszi, most befektet fél millát a tanfolyamba,meg fél millát benyoma tőzsdére, és szépen eléldegél , mint vízben a hal.

Persze ki is itt a naiv? Jó kérdés....

Naivitásomban azt hittem, ha egy részét megmutatom annak, amit ügyködni szoktam, talán gondolkodásra késztetek ezzel másokat, és nem ugranak fejest a szakadékba önként dalolva.
De ahogy látom, vonzó és csáábító ez a szemlélet : ha minél drágább valami, az biztosan annál jobb is, irány ezekre a tanfolyamokra, majd megtanítják nekem, hogy gazdagodjak meg....

Ha azt mondom eldobom az agyam....nem valami költői, de kb. itt tartok.
Még mindig hiszem , talán egy pár hónap alatt a devizapiaci trédelések naplózásával sikerül vmit átadnom abból, hogy ne nyírjátok ki magatokat túl gyorsan.

Aztán meglátom naiv voltam-e.

Boldog új esztendőt minendkinek ! Kivétel nélkül :)

2007. december 29., szombat

BUÉK 2008!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezúton kívánok a nagyrabecsült Blogtársaknak, valamint e blogot olvasóknak, hasonló jó hangulatot, és mulatozást az Óév utolsó napjaira, mint amilyen a videón van, valamint jó egészségben, örömökben, szerencsében, sikerekben gazdag

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!!!

2007. december 27., csütörtök

Dow

Meghatározza a világ folyását, íme, hogy látom :



Belépések : 13480-tól 1 egység short, 13350 átvitele erővel még 1 egység short, a most 13280-nál járó ferde vonal áttörése erővel újabb 1 egység short, a most 13000-nál lévő ferde vonal áttörése erővel újabb short. 13480 átvitele felfelé erővel long. Jelenleg short a trendje szerintem. Illikvid a piac manapság. Jobban tetszene, ha bármi is történik, január elején vinné át ezeket a szinteket. Azt biztosabbnak gondolom.

2007. december 23., vasárnap

Boldog Karácsonyt

Ezt olvassátok el.
http://www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=0&submenu=onearticle&news_id=376686
Békességet, Boldogságot és óvakodjatok a majmoktól:)

Új befektető a Genesis Energy –ben - Hogy is van ez?


Befektetés a Genesis Energy –be átváltoztatható kötvény formájában ( „equity lending” konstrukció).









2007 december 19.-
én tudhattuk meg, hogy a Genesis Energy NyRT., aláírt egy szerződést a GEM Global Yield Fund-dal, mely utóbbi vállalta, hogy 40 millió €-t biztosít a Genesis-nek átváltoztatható kötvény formájában. A közlemény az alábbi hivatkozáson keresztül olvasható:

http://www.genesisenergy.eu/images/stories/pdf/rendkivuli%20tajekoztatas%20hun%2020071219.pdf

A Genesis Energy honlapja:
A GEM honlapja:

Napelem farm.

Annak ellenére, hogy más magyar tőzsdei társaságoknál (MOL, OTP, Richter) is előfordult már átváltoztatható kötvény formájában való befektetés, ill. ügylet, mégsem mondhatni, hogy ez általános és közismert lenne. Talán ez az egyik oka annak, hogy sok félreértés született ennek kapcsán, a különféle internetes fórumokban. Természetesen (sajnos), más oka is van annak, hogy egy ilyen régóta várt, kedvező hír, egyesekben, rossz szájízt, kétkedést, aggodalmat kelt, melynek nyomatékosan hangot is adtak, másokat is elbizonytalanítva.

Éppen ezért megpróbálom eloszlatni a kételyeket ezzel kapcsolatban, mert ezek nagyon ismert konstrukciók a világban, sok erre specializált Fund létezik, akik ezt a fajta befektetési politikát művelik.

Arról van szó, hogy ez egy ún. „equity lending” tipusú megállapodás (amit a magyar jog szerint csak az átváltoztatható kötvénnyel lehetett megoldani), de kevesen láttak még itthon ilyet. Általában ezt a technikát akkor szokták alkalmazni, amikor a fő tulajdonosok és a menedzsment az „equity lending” másik szereplőjével , a mi esetünkben a GEM Global Yield Fund-dal egyetértésben meg vannak győződve arról, hogy az ár, amelyen a befektetők bejönnének egy „private placement” keretében a szükséges összeggel sima tőkeemelés módján, túl alacsony lenne. A GEM szerződés értelme az, hogy egy magas reputációjú befektetői társaság megvizsgálva a céget és a terveket, azokat jónak és megvalósíthatónak tartva, le tette a voksát a cég mellett. Nagyon bízik a társaság iránti érdeklődés növekedésében (az ipari szegmens, a piaci változások egyértelműen pozitív iránya, a timing, a menedzsment képességei stb. az ügyek előrehaladása stb.) és ennek megfelelően az árfolyam folyamatos növekedésében. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a Genesis a lehető legjobb feltételek mellett, több részletben hívhasson le annyi pénzt, amennyire éppen szüksége van a beruházás során és amely a részvény piaci teljesítésének függvénye ( likviditás és ár) és természetesen a mozgató rugója a GEM-nek biztosított diszkont. A kizáró feltételek bizonyára a szokásos szerződési kitételek, hogy elállhat a szerződéstől ha a Társaság ellen menet közben csődeljárást kezdeményeznének vagy vis maior történne. De maga a 40.000.000 €-s keret összeg a GEM részéről történő 3.500.000 € befizetésével a Genesisnek a szerződés feltételei szerint rendelkezésre áll , attól fogva, hogy azt a január 21.-i közgyűlésen a részvényesek megszavazzák. A történet nem arról szól, hogy a Genesis magas kamatot fizetne a GEM-nek a kötvények fejében, hanem diszkontálva ad részvényt egy sokkal magasabb árból.
Az egész konstrukciónak az az értelme, hogy védje a jelenlegi részvényesek tulajdonát, és a tőzsdei árfolyam változásának , elsősorban növekedésének függvényében a cég 11,43 €-s ártól indulva, és hogy egyre magasabb áron hívhasson le pénzeket a GEM-től. Ez által kevésbé hígul a tulajdonosi részesedés/ részvény és az új tulajdonos(ok) csak magasabb árfolyamokon juthatnak részesedéshez. Ez minden jelenlegi részvényesnek közös érdeke. Ráadásul mivel az árfolyam jelenleg diszkontált a meghatározott minimum árhoz képest (11,43 = kb. 2900 Ft), ezért akár meg is érheti részvényt vásárolni, tőzsdei forgalomban. Talán ez is lehetett az egyik oka, hogy a hír megjelenését követő kereskedési nap nyitó ára, 15% -al magasabb volt, mint a hír előtti utolsó kötésé.

A Genesis heti felbontású árfolyam chartja a BÉT-en.

A másik oka a hirtelen emelkedésnek pedig az, hogy a szerződés által biztosítva van, hogy ezt a 40 millió €-t a Spanyolországban létesítendő napelemgyár beruházásaira fordítsa. Ez persze nem jelenti azt, hogy a további befektetők keresése abba marad, ellenkezőleg a tőzsdei árfolyamtól függően magasabb induló árral vehetnek részt a projektben és az a probléma, hogy senki nem szeret az első lenni, megoldódott.


A megvásárolni és telepíteni kívánt vékonyfilm technológiájú napelem gyártósor (Applied Materials)


Ez a Genesis Energy Nyrt. és részvényesei számára nagyon kedvező szerződés, hiszen ahogy a közleményből is kiolvasható, elsősorban neki biztosít mozgásteret, a GEM-nek pedig kötelezettségeket és némi profitot.


Kiegészítés:

A spanyol gyár(tó sor) 154 millió €-ja, nem előre fizetendő!!! Csak 122 millió €-t kell összeszedni előre, a többit, már a gyár által termelt haszonból kell fizetni. A 20,31 millió €-s spanyol támogatás is utólagos, ezért azt nem szabad előre levonni, mert először össze kell szedni. Tehát, van 40 millió €, ha a közgyűlésen a Tisztelt részvényesek megszavazzák a kötvénykibocsátást. Kell még 82 millió €, ami lehet akár rendes hitel is, de lehet befektetés is. Erre vállal bankgaranciát az EXIM Bank. A 40 millió €, a szerződés értelmében tekinthető önrésznek, amit az USA kormányának Export-Import Bankja, GARANTÁL, illetve az utólagos állami támogatások és adókedvezmények is jobb színben tüntetnek fel! De azt se felejtsük el, hogy a spanyol kormány támogatásával egyetemben, olcsó, alacsony kamatozású hitelt is automatikusan BIZTOSÍT.

Mercurius

2007. december 22., szombat

miért OTP

MIért foglalkozik dzsentlmen sokat az otétpével??
Érdekes dolgokat lát és láttat...
Mindenki másképpen számol... nálam valahol 7280-7360 között
volt van egy alsó sáv ami vízválasztó első nekifutásra, alatta 6200 környéke, lejjebb meg nem
megy , ahhoz 2-t fizetek egyet kérek vissza játékot kellene csányinak hirdetnie...
nem lepődnék meg ha megpróbálnának bázist építteni jelen szinteken, de sanszos, hogy nem...
sőt!!!
árfolyam emelkedés márpedig lesz...

2007. december 21., péntek

OTP All time chart




OTP 10 éves csárt




OTP 5 éves csárt







EURUSD 5 éves chart



Juródodo 5 éves csárt. Tartja az emelkedő csatornát, 5 évest is, 2,5 évest is. 2 éves ékelődésből felfelé tört ki.

kocka

Ha elfogy a hitelfelvevők nagy rohama, és maradnak a törlesztők az egy izgalmas időszakot fog eredményezni.
Amíg a szájvizet is meg lehet venni hitelre és lesz is aki hitelre veszi és egyre többen és többen lesznek
addig nehéz lesz megálklítani a forint erősödését....vagy itt maradását...
utána viszont a repülést lesz nehéz fékezni....a zuhi meg lehet hogy az euro csatlakozás idejére fog esni.... lesz itt még 300 eur-os minimálbér európa szívében... dráma ez a javából...

Én hoztam fel a nyilasi gyereket , egy kicsit azért jó megnézni néha mit ír a gyerek , talaj közeli az álláspontja... bár besszebb is annál egy kicsit... de érdekes.
nem a bulvár miatt hoztam be csak egy kis plusz tényt akartam veletek közölni nagy V-vel.

Hitelválság itthon

Egy gondolat még a hitelválsághoz, ill. ahhoz, Magyarország érintett lehet-e benne.
Az emberek eladósodottsága nálunk is óriási ütemben nő és ráadásul a hitelek döntő többséget nem forintban, hanem pl. svájci frankban vesszük fel. Ez hordozza szerintem a legnagyobb veszélyt magában. Az évenkénti 7-8%-os (hivatalos!, igazából ki tudja) infláció mellett a HUF-EUR árfolyam már évek óta változatlan. Nem tudom, meddig tartható ez, a magyar cégek egyre versenyképtelenebbek lesznek (lsd. Rába USD árfolyam hatásai). Szóval valószínűleg egy nagy pukk-nak kell jönnie előbb-utóbb, nem is értem, milyen hatások tarthatják ilyen magasan a forintot (a lakóssági devizahitelek havi törlesztése?). Akkor viszont a törlsztőrészletek is erőteljes megugrása sem elképzelhetetlen, ami kb. megfelelne az USA ARM hatásának. Ehhez társul a romló életszinvonal.
Remélhetőleg a magyar bankok azért szigorúbb feltételek mellett kölcsönöznek és jelzáloghitelt is max. 70-80%-ig lehet felvenni.

2007. december 20., csütörtök

Áldott Ünnepeket!

EZÚTON KÍVÁNOK MINDEN BLOGTÁRSNAK, VALAMINT CSALÁDJAITOKNAK, SZERETETBEN, ÖRÖMÖKBEN, NEVETÉSBEN GAZDAG, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!


Sziasztok

Köszönöm a lehetőséget. Nem is tudom miért kaptam meg :)

A nemzetközi összefüggések követésébe bevallom belefáradtam, és mostanában hanyagolom.
Egyszerűsítettem a stratégiámat, úgyhogy az őszi esés óta csak kispapirokkal játszom.
Kövezzetek meg, de sokkal-sokkal megbízhatóbbak most nekem mint az ilyen olyan külhoni hatásokra sasszézó nagyok. Egy kispapírban különben is könnyebb észrevenni az akkumulációt, volatilisabb is, a speki logika meg mindig ugyanaz. Jó példa volt a tegnapi: A TWN-t egész nap brutálisan beállva gyüjtötték, majd másodszor is nekiment a 320-as ellenállásnak. Na itt lehetett megvenni - szerintem - kockázatmentesen.

Más. Sokan hivatkoznak Nyilasi elemzéseire. Kétségkívül érdekesek, de amit ír az csak bulvár. Ha valakitől tanácsot fogadok el, akkor az már legyen eredményes. 3 év alatt 60%-ot tud felmutatni. Ez idő alatt bármelyik értelmesebb BUX papír többet ment mindenféle tőkeáttét nélkül.

Jó pihenést mindenkinek! Én próbálok mindent zárni az ünnepekre, de a dögök visszacsábítanak folyamatosan :)


DLPH

Már akartam mondani Neked, hogy brutál jók ezek a csajok, akiket kiraksz a blogodra. Nem tudom, honnan szeded ezeket az egyedi képmontázsokat. Kár, hogy a szöszikét levetted, mert ritka egy tökéletes jelenség volt. Vagy ez most nagyon off volt itt ugye? Bocs. :-))))))))

elmélkedésem

Ma reggel ahogy olvasgattam a neten, valamelyik fórum környékén akadt meg a szemem azon, hogy "az alapkezelők évvégére beállítják" az árfolyamokat , ezért várható némi optimizmus....
Ehhez azt tenném hozzá, hogy ha egy cégvezető látja, hogy a jövő év nem lesz valami szuper, viszont az idei még elég jó volt, akkor az ideiből lehet lejjebb adni is, mert még úgyis jó lesz, viszont ezáltal a jövő évi növekedést meghatározó idei évet alapul vevő bázis alacsonyabb lesz. - eddgi ok?.----
talán így sikerül egy kis nyereséget elérniük...
más:
a legtöbb elemző faszi álomvilágban él. Miért gondolom ezt???
A legtöbb cégvezető, tulajdonos, ügyvezető, középvezertő meg a fitty-firitty se tudja milyen kötődésű a versenyszférában érintett ismerősöm egyöntetűen azt mondja, hogy "amerikai gazdaság lassulása, valamint a valós áremelkedések következtében megugró költségeik miatt"
örülnek, ha az ez évi eredményszintet tudják tartani jövőre. Akkor most miről beszélünk???
Eszi nem eszi a nagy eredménynövekedéseknek annyi egy időre, ha ez a gyorsokon is látszódni fog, akkor az látszódni fog az árfolyamokon is... szerintem.
Ez mintha összevágna egy kicsit azzal amit tegnap pedzegettem itt a fórumon, hogy az amcsi russell sincs csúcsformában...
és még egy - nagy tiszteletű nyilasi attila is gondolt ilyesmikre a blogjában.... köszönöm.

Hitelválság Nagy Brittániában?

Érdekes beszélgetést hallottam a Gazdasági rádióban Heim Péterrel (vmelyik alapkezelő vezére, elemző). Tele volt kincstári optimizmussal, de a Brittekről mondottak figyelmet érdemelnek.
Ott állitólag nagyobb ingatlanbuborék volt, mint az USA-ban. Ezért elemzői körökben az a vélemény, hogy nagyobb durranás is lesz, mint az USA-ban, az ingatlanárak nagyobbat zuhannak. Hitelek bedőlnek. Ez a folyamat ott még csak most kezdődik! USA-ban egy éve tart. Ezért a BOE 2008-ban erőteljesebb kamatcsökkentésre fog kényszerülni, mint a FED. Heim szerint 2008 egyik lehetséges nagy sztorija mindezek miatt a GBP erőteljes leértékelődése lesz.
Meglátjuk, de azért érdemes figyelőlistára tenni.

2007. december 19., szerda

Itt a vég? A hitelválság 2008-ban hazánkat is eléri???

Egy kis olvasvány.....
Forrás: ingatlanmagazin.com
A hitelválság hatása túllépett Amerikán, az elmúlt hónapokban világszerte számos pénzintézet jelentett csődöt, és még többen szembesültek komoly veszteségekkel. Magyarországot eddig közvetlenül alig érintette, közvetetten azonban igen.
Beüt a krach?Fel kell-e Magyarországon is készülni egy esetleges hitelpiaci válságra 2008-ban, a nemzetközi trendek függvényében? A rövid válasz az, hogy nem, ám, ha beérnénk ennyivel, nem lenne érdemes feltenni a kérdést.A hosszabb válasz ugyanis az, hogy bár az elemzők körében, úgy tűnik, korábban kialakult az egyetértés, miszerint a feltörekvő piaci országokat egyelőre nem fenyegeti az amerikai jelzálogpiacihoz hasonló válság, ma mégis számos jel mutat az ellenkezőjére.
Az írás itt folytatódik:

A Genesisről, ha már naplózom....

és épp most kerül megint mindenki totál eufóriába.

Más pénzével nem sáfárkodom. De amit veszek, mert előző éjjel álmomban a szürkevarjak magasabban szálltak a szokásosnál / az álomfejtők szerint ez vételi jel :) /, azt bátran ajánlom másnak is, mert a lelkiismeretem tiszta. Ha bukik, én is bukom, nem kicsit. Ez nem vételi ajánlat, csak tájékoztatás. Nem vagyok broki ugyanis, és ebben az életemben nem is szándékozom az lenni. 3-4 napja voltam bátor megemlíteni a PF Genesis totyikjában, hogy vegyetek, még olcsó, "én szóltam.." jeligével. Hasonló nyomatékkal, de természetesen semmi garancia nincs arra, hogy ez be is jön, a következőket szeretném mondani. 2200-2400 közé tettem fundamentális körülmények miatt a papír várható árát, amikor bezúzták a mélybe, (Sly36,Jonasjozsef pld. ezt megerősítheti, nem a levegőbe beszélek (magyarul nem hazudok). Ez megszűnt. Holnaptól (ha holnap már lehet vele kereskedni), hektikus árfolyammozgás mellett szvsz messze nem itt a helye már. Több okból. Először is, megtört a jég. Ez nagyon fontos, egy befektetésnél az első megtöri a jeget, aztán pár hónap, és már dörömbölnek az ajtón, hogy jegyezhessenek Genesis részvényt. Aki hangyányit konyít az ilyen projectek megvalósításához, az pontosan tudja mire gondolok. A kockázat innentől sokkal kisebb, mint eddig. A közkézhányad szépen el van osztva, innentől (ha illikvid is lenne egy idő után), nem fogják ezresével beállva eladni a jobb oldalon, akármilyen ünnep is közeleg, és kell a zsé. 1700-2400 között szépen beszálltak nagyobb tőkével és ügyesen. 2400-2200 között, akik hasznot akartak realizálni, javarészt megtették, Akik mélyről hosszútávra zsákoltak, eddig is tartották. De a szénája (megítélése) a papírnak kis-középbüfik körében semleges, inkább negatív volt. Vagyis nagy kockázattal lépek be, és kis tőkével,a diverzifikáció miatt. Ez is megszűnik innentől. A 20 % portfóliót, ha lehet, és nagyobb eladó tételek lesznek, szerintem a kis-középbüfik is növelni fogják, mert a megítélése a papírnak innentől megváltozott, elég egy kis jó hír és az árfolyam repül. Vhová, 2800-3200 közé teszem a reális árát első körben, ha a jelen és a közeljövő árazódik be. Még mindig ez egész egy terv. Egy project, adott megvalósulási fázissal. Végezetül. Az a problémám, hogy nem tudom megsaccolni sem, a spekulációs tőke mit lép erre. És a bennfenntes infók mindig mindenhol kiszivárognak, olyan nincs, hogy nem. Pénzkérdés minden. Kapitalizmus van.A spekszeknek van pénzük arra, hogy jó helyre fektessenek be., és áldoznak is rá. Vagyis bármi lehet, ha a spekulációs tőke lerohanja a papírt. Mindezekkel csak annyit szerettem volna mondani, hogy akinek van, meglátva a hasznát végre vagy nullszaldóját(2800-as vásárlással tartók), ha eddig bírták, most már ne adják el. Nyerőben könnyen megremeg az ember, de gondoljatok arra, mielőtt a shell gomra könyököltök, a papír innentől lett long trendben. Hogy mekkora erejű, az kiderül. De most jó lesz a megítélése, eddig felelmás volt, előtte meg eufórikus. Sok pénzt.

vajon miért (2)

Lassan elmúlik a világ dicsősége. Ismétlem lassan.
Egyszer minden jónak vége szakad....
Zárni kellene a sorokat meg a kifelé pénzcsapokat és várni egy cseppet. Lesz még itt jó alkalom...
Egyik nap minden szép a másik nap meg beborul. Mire beszáll az ember addigra kezdeni kell a kiszállást, mert nem tudni, hogy ha esik meddig.
Egy aprócska észrevételem is van, mert egy pár napja belebjtam az amcsi indexekbe egy kicsit...
hamár onnan várjuk a veszedelmet... az a nagyon érdekes, hogy a nagy éveleji száguldás ellenére meg mivel mindenki erre a tetű djia-ra figyel, közben a russell szépen lassan mintha csökkenő csatiba tévedt volna, a wilshire meg olyan 4%-os eredményt mutatna.
Nem gyanús ez egy cseppet sem???
Nem látszik az a nagy optimizmus....

Így igaz....

hajszálra ez van, már ami a devizapiacokat illeti. Kis különbséggel , egy picit azért mindig több a nyerőm, mint a bukóm....de csak picit. Nem bírok egy embereset markolni az elmúlt hetekben, az bizonyos. Most már lassan 3 naponta oda-vissza megy a tili-toli, se le , se fel, most épp az eur/gbp vitte el a gbp/chf nyereségem egy részét....
A lényeget kimondtad. Alkalom mindig van, csak ki kell tudni várni. Csatlakozom az előttem szóló egyszerű, de roppant magvas gondolatához.

vajon miért???

Van időszak amikor gazdagszik az ember és van amikor a tartalékait kezdi el fogyasztani és vár egy kedvező alkalomra.
Bár ez utóbbi esetben is lehet próbálkozni pénzkereséssel de nem biztos, hogy érdemes is.....
Jó alkalom mindig van csak ki kell tudni várni...

2007. december 18., kedd

Véleményem szerint a FED kamatcsökkentésekkel próbál a recesszió elé menni. Minél valószínűbb lesz a recesszió, annál agresszívebben fogják vágni a kamatot, mert
1. próbálják ezzel csökkenteni vagy megelőzni a recessziót
2. ha recessziónak nézünk elé, akkor emiatt az inflációs veszély is csökken vagyis nyugodtan lehet vagdosni
3. az eddigi próbálkozások a másodlagos jelzálogpiaci problémák megoldására komolytalanok. Az egyetlen járható út a drasztikus kamatcsökkentés.

Vagyis szvsz az eddigi kamatvágási ütem folytatódik.
A dollárárfolyam viszont a válság tetőzésével el is éri (érte?) szélsőértékét. De ez csak tényleg tipp.

Ide fogom feltölteni a tőzsdei csártokat

Srácok,

ezentúl ide fogom feltölteni a tőzsdei csártokat, így akkor együtt lesz minden ( "Tőzsdei csártok" című alfotóalbum alatt ):

http://gentlemanus.fotoalbum.hu/index

Egyúttal raktam fel pár képet is a Magyarország fotóalbumba, amiket úgy saját kezűleg csinálgattam, mikor ide-oda ténferegtem az országban. De ez folyamatos feltöltés alatt van, mert nem volt még rá elég időm. Jelenleg túlnyomórészt Bp és környéke képeinek egy része van fent.
DLPH bocs, hogy pont a Te blogodban bátorkodom ezt propagálni, de hátha tudok majd kedvet csinálni itt majd Nektek, hogy járjátok az ország szebbnél-szebb tájait.
További szép estét kívánok Mindenkinek.
A 200 napos körül nagyobb meccs szokott lenni, mint ami eddig volt egyből le egyből fel.. sokkal fontosabb ez a szint. Jelenleg a bikák sem adják könnyen a bőrüket, viszont kevés esélyét adom annak, hogy kitörjön a rózsaszín füst...
Nem hisezm, hogya pénzügyesek tudják zárni a soraikat úgy, hogy elhiggyük elmúlt a veszély.
Ráadásul évvége van, kezdenek fáradni a brokik is...figyelni kell a forgalmat de nagyon...
Hát ennyi...

egy tyúkszemre leltünk...

Azt hiszem izgalmas pontra tapintottál dzsnetli.Kellene emelnie, szerintem de piszkosul, viszont egyelőre nem sanszos, hogy a ben vezette trojka hamarosan ebbe az irányba megy. Jól is néznénk ki, egyik hónapban csökkent a következő alkalommal meg visszaemeli oda ahol volt.Hiteltelen lenne. Maximum tartás lehet de azt is vagy 2x meg kell játszania... szevasz ez eléggé gyászos. Ez viszont azt is előrevetíti, hogy aki 10 éves amcsi kötvénybe akarja menekíteni a pénzét, ha még forróbb lesz a helyzet, az be kell érje 3%-kal....ez se lesz gyenge szopatás.....

S and P 500 Index


Csináltam egy másik csártot is, ezt pedig SPX-re vonatkozóan. 38 éves chart. Írtam egy kis megjegyzést a képen, a csárt alá. Hogy elnökválasztási év a következő. Akár rúghat egy óriási hatalmasat is a bika fel a csatorna tetejéig. Hát nem is tudom. Hogy ekkorát rúgjon, ehhez minden erejét össze kellene, hogy szedje. Kicsit hasonlít a mostani ciklus bokorgyuri első választási ciklusát megelőző időszakhoz, 1999-2000-hez.

Még hosszabb 10y bond chart


Srácok! Szerintetek nem furcsa, hogy 25 éve egyfolytában csökkenő csatornában mozog a 10 éves yenkee kötvény???? Mert szerintem ez a legfurcsább furcsaság ( Forest Gump után szabadon, akinek ugye BB volt a legjobb jó barátja - :-))) ). A múltkor egy jóval rövidebb csártot raktam be, ez a 45 éves chart mindent elmond. Érdekes ennek a chartnak az elemzése. Nem vagyunk messze a csatornatetőtől, kb 4,8-4,9 körül van. Kb 4,0 körül van a háromszög talpa, ami eddig jól láthatóan 45 éven keresztül megtartotta a 10yb árfolyamát. folyamatos csökkenő csúcsú háromszöget 1982-től jól láthatóan be lehet rajzolni, illetve a csökkenő csatornát is, melyet a párhuzamos vonalakkal jelöltem, mely csati alját nem tudom pontosan, de kb 2,5 körül. Mi kellene ahhoz, hogy ebből a teljesen beszűkűlt háromszögből felfelé törjön ki a 10yb és ne pedig lefelé folytassa a csati aljára? Minimum folyamatos kamatemelések. Láttok erre esélyt a jelenlegi helyzetben?

2007. december 17., hétfő

Zuzzo

Két észrevételem van.

1.
dodó azért nem került fel a helyére előbb, mert a nagy machinátorok nem tömtek ki eddig elég sokmindenkit a világban a semmit sem érő zöldhasújukkal. Miután a kitettség elég magas fokra hágott így 2007-re, a dodó folyamatos gyengítése kiváló eszköz a dodóhegyek folyamatos elégetésére.

2.
kamatok: kamatcsökkentéssel inflációt fognak generálni, ezzel belföldön roppantják meg a vásárlóerőt, a fogyasztó amerikai népet, mert egyrészt nem elég, hogy brutál gyenge a dollár, de még inflálják is mellette.
Tehát kül- és belföldön egyaránt szorongatják a népeket.

Kostolany alábbi gondolatait olvasva könnyen megérthető ez a történet:

==========

"Infláció és a tőzsde: Az adó és pénzpolitika hatása:

Ha a kormány a lakosság vásárlóerejét magasabb adókkal szívja fel, akkor liberálisabb lehet a hitelpolitikában, így elkerülheti a kényszerintézkedéseket és engedélyezheti az alacsonyabb kamatokat. A tőzsde számára ez a kedvezőbb helyzet. Lejtőn haladó autónál: visszaváltás = adópolitika, fékezés = restriktív pénzpolitika. "Csikorognak a fékek" ha a kormány hitelmegszorításokkal próbálja az inflációt megállítani. "

==========

hát ez az

Kösz dzsentleman!
Az a baj,hogy a jelen helyzet nagyon nem klappol.
Szerény véleményem szerint régebben vissza kellett volna engedni a dodót oda ahová való, egy kicsit a hegyekbe.
Nem értem magam részéről a kamatcsökkentéseket sem, de mindegy a nápnek cirkusz kell hát megkapja.
Azt látom, hogy bár dollárban tényleg ócsó minden, de ezt sem értem... valahogy más hangokat hallok ( pl a benzin ára miatt k..va nyígnak...de mindegy)
Azt gondolom amikor a oltba megyek kaját venni, ÉS amikor olvasom, hogy kínában ( potom 1,3mrd embert érint csak!!) éves szinten 18%-os infláció volt az élelmiszerek árában, hogy ennek globális kihatásai is lesznek.
Továbbmegyek : nem hiszem hogy a feltörekvő országok akik többségben vannak népességszám szerint és kiszolgálják a fejlett országokat, és 6-8-10 néhol még ennél is magasabb infláció mellett élnek, ne ragasztanák át ennek egy részét a fejlett országokra. Ehhez már nagyon arcátlanul és kreatívan kell hazudni, hogy el is higgyék , tehát az az illúzió, hogy 2%-os infláció szerintem báj báj.. ha meg meg akarja tartani, hát kamatot emel és saját devizát erősít, kérdés meddig megy el?
( lehet, hogy nem jók a következtetéseim...) de azt is látni kell, hogy napirenden van egy globális átárazódás, ahol újraírják a szabályokat is.
A körforgás minden szempontból megfigyelhető. Egy fél éve likviditás bőség volt,
volt már hasonló 97-ben is, aztán jöttek az oroszok és azt mondták nem fizetünk a kötvényekért. Volt pénz nincs pénz. Ott ezt elég drasztikusan oldották meg,most mások a szabályok.
nyilván ez nem ennyire egyszerű...de van benne igazság...

10y bond long technical chart


Zuzzo, igaz, hogy 10yb emelkedett valamennyit, de nézd meg a ta chartját ennek a kötvénynek. Hát még 42-vel is hol van a 14 éves csökkenő csatiban. Szvsz akár még 45-ig is felengedhetik, de kétlem, hogy ez lesz a performance. Mindent figyelembe véve ez az egész egy hatalmas kártyavár.