Az új közös blog végleges formája : részben fizetős.
Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/

2008. augusztus 30., szombat
BUX sci-fi
Na sokat agyaltam, hogy ezt a BUX chartot és a kommenteket kirakjam-e ide.
Alapvetően most kezdem kétségbe vonni azt, hogy ez még teljesen egészséges short piac. Miért nem esett el a 2006-os mélypont??? Pedig azt bull piacon ütöttük és 1 év alatt még megközelíteni sem sikerült. OTP durva lesz/lehet felfelé, MOL is mutatott valamit pénteken mert abban az a bizonyos rugó nagyon össze van/volt már nyomva. A határidő pénteki produkciója nem fér a fejembe már a széklábat is shortolták. Ha nem zárom reggel a longot (elég rosszul is tettem) akkor biztosan nem bírtam volna nyugodtan figyelni a piacot délután. Vannak teóriáim mi lehetett a háttérben, de az nem TA így nem érdekes. Mindenesetre a totális short hangulat megvolt.
Majd az idő eldönti, hogy ebből 1 durva macirally vagy újra long piac lesz, de a short irányt most/már/egyelőre nem látom a piacban.

2008. augusztus 29., péntek
kit akarnak madárnak nézni...
Sears' profits 62% lower than year ago ( http://money.cnn.com/2008/08/28/news/companies/sears_financials/index.htm)
Japanese automaker slashes global auto sales target by nearly 7% in face of continued weakness in U.S. market.
( http://money.cnn.com/2008/08/28/news/companies/toyota_sales_target.ap/index.htm)
és ezek után a gdp adatnál azt lehetz olvasni, hogy "
A pickup in government spending, particularly a 0.4% rise in defense spending by the federal government, also boosted GDP.
But imports declined over the period, meaning lower inventory levels for retailers, which account for more than half of all GDP. Changes in non-farm inventories subtracted nearly 1.3% from overall growth.... "
( http://money.cnn.com/2008/08/28/news/economy/gdp/index.htm)
Bakker.
ez pedig az usd index 3 hónapos csártja...
szóval, a kormányzati ingyen pénz, a védelmi költségek megemelése, valamint a gyenge dollár
miatt száguldó export együttesen adta ezt a kiugró eredményt.
F*sza, remek, mindenkinek l*f*sz jár, az adatokat pedig ezerrel manipuláljuk.
Számoljatok egy kicsit. Ha a dodó innen nem megy sehová csak ezt a szintet megtartja, akkor az export cégek igencsak agyon lesznek ütve. Nem lesz kormányzati ingyen pénz, a kisker az első két cikk szerint igencsak nagy kakiban van, tehát lehet játszani a háborúval.
Helyzet pedig van, az oroszok bekeményítettek, sőt 10000km ballisztikus rakétakísérletet végeztek ( mai index beszámoló), hát evvan mekgregor.
Szóval a 3. negyedéves GDP sanszosan nagyon negatív lesz, legalább annyira meglepő lesz lefelé mint a mostani felfelé, de azt már csak 3 hónap múlva fogjuk megtudni november végén, miközben az elnökválasztás november elején lesz.
Na ennyit erről.
bear must go on....

Dow napos ábra nélkül
A trendhatár közel van. 12100 jöhet immár. El is jön. A kérdés, hogyan tovább. Ha arról hirtelen lefordul, jöhet az újabb mélység. Ha egy péntek-hétfői éles lefordulás helyett stabilizálódik az árfolyam, akkor TA alapon menetelés esélyes. Összességében szépen longra áll egy medvepiacon a Dow most. Az enyhén és széles tartományban emelkedő csatorna teteje,09.01 és 09.03 körül (hétfő-szerda) pontosan egy nagyon fontos tartomány teteje is lesz , és ez ráadásul pont 12100 -ra is esik akkor, (az meg egy havi chart fibo szintje) (12085). No most ez azért érdekes, mert ha ezen 3 nap valamelyikén vagy addig szép zöld gyertyával átviszi a 12100-at, olyan erős longjelet kapunk, amilyen a medvepiac óta nem volt még eddig. Az együttállások miatt. És akkor bizony végül vételi pánikba fúló piacokat látunk.Igazi rallit a medvepiacon.
2008. augusztus 28., csütörtök
USA GDP 3,3%?
A második negyedéves GDP adatot 3,3%-ra módosították az USA-ban. A tőzsde száguld.
Itt egy szép ábra a GDP deflátorról:
Itt egy szép ábra a GDP deflátorról:
A GDP növekedés inflációval csökkentett. Az ábra is mutatja, hogy a számolt infláció (GDP deflátor) a 2. negyedévre 1,2%. Vagyis 4,5% volt a GDP abszolút növekedése és ebből vontak le 1,2%-ot, a GDP deflátort.
Az ábra mutatja, hogy CPI (maginfláció) 4% felett van. (Ez is marhaság, hiszen a valós infláció ennél sokkal magasabb).
Az ábra még azt is mutatja, hogy ekkora eltérés még sohasem volt a CPI és a GDP deflátor között.
Erre száguldott ma a tőzsde.
Én laikusként tisztán látom, hogy ez egy csalás, manipuláció. Erre nincsen jobb kifejezés.
Világos, hogy valójában GDP csökkenés van.
A következő negyedévben pedig már gazdaságélénkítő csomag sem lesz és az USA dollár is jelentősen erősödött (export csökkenés).
Változó világ
A szempontunkból nem sok jóval kecsegtetnek a változások. Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy megkezdődött a helyezkedés a világ maradék energiaforrásaiért. Az oroszok sajnos egyre inkább nagyhatalom lesznek ismét. Erősek katonailag és náluk van a nyersanyagkészlet egy jó része is. Európa nagy mértékben rájuk van utalva és ez szomorú tény.
Nem lehet tudni, mi volt a céljuk Grúziában. Erőfitogtatás? A BTC olajvezeték feletti kontroll? Esetleg Irán és a Közel-Kelet felé terjeszkedés, mutatván az USA-nak, hogy ők is ott vannak, ráadásul kicsit közelebb vannak a régióhoz, mint az amerikaiak? Ki tudja.
Egy biztos. A világ elérkezett (vagy ha valaki optimistán gondolkozik, akkor pár éven belül elérkezik) a szűkülő erőforrások korszakába. De szerintem ez a tendencia már 2-3 év óta tart. A 20 legnagyobb olajexportör kivitele 2005 óta nem nő, hiába hoznak felszínre több olaj, exportra már nem jut több, mert magához a kitermeléshez is egyre több energiára (és így olajra) van szükségük. Ennek a következménye a dráguló olaj, gáz és egyéb nyersanyagok, élelmiszerek. Vagyis magas infláció.
Esély nincsen arra, hogy ebből a világ tőzsdéi kikeveredjenek. Aki hosszútávú long pozíciókat szeretne építeni, gondolván előbb-utóbb csak felmennek az árak, visszaáll a megszokott világgazdasági emelkedés periódusa, az nagyon rossz lóra tehet.
Tudom, a "most minden más lesz" hülyén hangzik, sokan és sokszor mondták már, de most mégis ez a logikus számomra.

Uborkaszezon
Hagyjátok, nem kell poziba lenni mindenáron (Civin és tsai pénzverdéjére ez nem igaz....a Nasdaq-on a helye, mindenkit kiver poziból meg a gatyájából meg a béketűréséből hetek alatt), de amúgy nem kell. Minek... Az index most már hamarosan nagyot megy valamelyik irányba, nagy forgalommal. Az eddigiekhez képest sokat. És ilyen egyszerű is rég volt. 20K alatt pofonvágni, 21 K felett adni neki , hadd menjen. Mindjárt itt a szeptember...
A Dow 11300-at védik. a 12100-at nem látogatta meg, az a minimum. Medve van, nem volt még ralli a medvében, amíg nem lesz, nézhet a chart ki olyan rondán ahogy akar, araszolás lesz csak lefelé,de ,méretes zakók nem. (persze ha beüt valami a világban...ne tegye...de ha mégis, akkor lefelé könnyű útja lesz az idexnek)

2008. augusztus 27., szerda
a forgalomirányító rendőr belefújt a sípjába
valami változás féle kezd eljönni, szerintem.
Második napja csinálják azt az amcsik, hogy emelkedik a tőzsde, azon belül mind az amex oil , mind a kbw pluszos , és a dodó is erősödött tegnap, ma meg mondjuk megtartotta a tegnapi szintjét. Ez így együtt egy kicsit fura, nem is kicsit nagyon.

2008. augusztus 26., kedd
mai nap lényege
a rövid emelkedő "trendvonal" a legtöbb európai indexet megfordította ( rts kivétel!!)
pedig minden adott lett volna a zakózáshoz....valamiért nem akarnak esni - ez egy nagy fegyvertény.

USD
Nem lehetséges, hogy az USD/HUF esetén további emelkedés jöhet?
Deviza szakértők mi a meglátás????
Deviza szakértők mi a meglátás????
2008. augusztus 25., hétfő
nyekk
nagy büdös nyekk lesz ebből. Minden téren.
A múlt hét elég laza volt, sokfelé jártunk, még inkább olyan utsó pihi fíling volt ez a javából.
Hazafelé menet beszáguldottunk egy francia üzletlánc hipermarketjébe feltölteni a készleteket.
Ott volt kiállítva egy csodarúmszter ráírva: "egyedi árazás" , " 0ft/hó egy évig" , na ettől taccsra mentem. Azt mondja ma a PF ma, hogy a GM-Ford - Chrysler a kormány segítségét várja...
na akkor itt már igencsak reszeltek.
A gond az, hogy a "nagy fokú leárazás ellenére " ami a rv piacon eddig kibontakozott, nem tudható, hgy mennyire jól lett megbecsülve a várható gazdasági visszaesés nagysága. ha csak ezt nézzük, akkor néhány milliós visszaesés az új autó eladásokban az alapanyag szektorban is is megmutatja magát. Az ingatlan szektorról még nem kaptunk híreket, pedig a visszafogott építkezéseknek bizots, hogy sok károsultja lesz. Egy betonelemes cimborám szerint látványos a visszaesés a megrendelésekben és azok összetettségében is.
Egy másik érdekesség azt mondta a kossuth rádió tegnap este, hogy a jó búza termés ellenére sem csökken a kenyér ára, sőt, ugyanis a kenyér árában 1/3-os súllyal szerepel a liszt másik 1/3 a bérek és a hozzájuk kötődő kiadások, míg a 3. harmad az energia!!! és ez utóbbi kompenzálja a liszt esetleges árcsökkentő hatását.
Ami a hazai papírokat illeti még bróker körökben is teljes a tanácstalanság - bár e nem egészen meglepő :-))) --- alapvetően a többség lefelé várja a menetelt. A fura az egészben az, hogy a nagy esésnek valahogy nincs tere, ha nincs komoly eladó és vevő sem, akkor marad ez a tesze-tosza- ság.
A mai nap pedig már egyenesen szánalmas, lehet, hogy ekkora forgalom még a grúzoknál is van.....:-(((((

2008. augusztus 24., vasárnap
2008. augusztus 23., szombat
2008. augusztus 21., csütörtök
Gyöngyszemek hirtelen
"Ne okolj másokat! A tudás és az ostobaság is belőled fakad! datoja"
"Azt is írtam már, hogy az úgynvezett TA-ra támaszkodni nonszensz egy bennfentes kereskedelemmel mozgatott papírnál. (a TA elvileg valószínűségszámítási eszköz, használata feltételezi nagyszámú független esemény létezését. Nagyszámú és független.
drpsimon"
Csak ne kéne azon az értéktelen fórumon órákig bogarászni ezekért a ritka értékekért.

2008. augusztus 19., kedd
vigyázó szemetek
a 10y note ra vessétek.
A 30 éves idősíkon elég egyértelmű mi fog történni.
A trendvonal tetejének érintésére fel lehet készülni, ( 10k alatti dow!!!)
A korábban jelzett ékelődésből mintha nem is lenne előtte akadály úgy ment ki fölfelé.

2008. augusztus 18., hétfő
talán
lassan eljőaz igazság pillanata...
a dodó erősödése nem fog itt megállni, mert a napi 10-20 dodós megélhatési helyzet hamarabb eljött mint vártam és már a magyar sajtóban is írnak róla, csakhogy ez nem lokalizálható már egy-egy országra, ki fog terjedni az egész világra...
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=3&i=101153
ez az egész kamatemelési "csoda" egy nagy baromság, bevállalni, hogy többet fizetünk csak mi legyünk a szépek és a jók,
kína india brazília már egy jó ideje emelgetik a kamatjukat, az usa is hamarosan megteszi (a dodónak még kellene vagy 2 olyan tíz nap mint az elmúlt 10 nap és akkor egy időre az amcsi polgár rendben lenne. Ehhez már nem elég az ijesztgetés.
Azt gondolom, hogy ez a fajta ársokk ami az mebereket világszerte éri soha nem látott közelségbe fog hozni egy "lázadási hullámot" .
Egy olyan jóléti társadalomban amikor az embereknek személyi edzőik , pszichomókususuk volt, a nők már nemcsak a fejükön lévő szőrt bodoríttatják , a kutyákat is kozmetikába viszik...
ideje felébreszteni ezeket az embereket csipkerózsika álmukból....és ez az állapot tökéletes arra, hogy újraárazódjon minden.
A világ lakossága kellő nagyságúra duzzadt ( és továbbra is jó ütemben bővül) , ahhoz, hogy a kereslet biztosított legyen.
Azt gondolom most, hogy a megújuló energiákon belül az élelmiszerből energiát tipusú vállalkozások gyorsított ütemben indulnak a zúzdába, a józan ész szerint tök fölösleges szolgáltató iparágak szintén tartanak velük.
Nem szabad nagy dolgokban gondolkozni, csak meg kell nézni mi az ember alapvető szüksége.
Az ingatlan is jó lesz, ismét. Most mi a helyzet? bár eben neo a spiller.... amennyit elkérnek egy lepukkant használt lakásért, annyiért meg lehet venni a hozzá való új anyagot, kell egy telek
és fel kell építeni a kéglit( leegyszerűsítve) . Amíg relatíve olcsó az építőanyag addig megéri, de ha ott is átárazódik minden ( a téglának meg a cserépnek, csempének, stb be kell fűteni a gyárbanaz pedig egyre drágább.....)
A drop féle defláció nem lesz mindenre igaz, de sok mindenre érvényes lesz ( szolgáltató szektor nagy bajban lesz!!!! megnézhetik a 3000ft -os hajvágásukat , vagy a 2000ft-os nadrágfelhajtást....)
De nem tartom kizártnakazt, hogy a mostani 350ft os kenyér 500 legyen és azt sem, hogy a mostani 5M ft-os középkategóriás népautó 7-től induljon.
Az autógyárak kevesebet fognak termelni, de nem ilyen nyomott áron fognak elkelni.
Tulajdonképpen a globális fogyasztás egy konszolidáltabb szintre fog visszaesni, ahonan újra indulhat egy verkli. A sok-sok év alacsony inflációs eredménye nyomán egyszerre kapjuk meg az elmaradt számlákat.

2008. augusztus 17., vasárnap
Kamatemelés (válaszom Dropnak)
Szia. Mint korábban írtam- fél éve tán - , az AUD gyengülése hozza el a második szakaszt, amikor is a nyersanyagigény globálisan a világon visszaesik. Ez nem hitelválság már, hanem valódi gazdasági recesszió kezdete. Nem lehet, hogy elkezdődik, vagy itt van már a kapuban, hanem elkezdődött.Termelés és fogyasztásvisszaesés. Ausztrália hatalmas nyersanyagexportőr, a hús (marha és bárány), a gyapjú, a szén, a vasérc, az alumínium és a búza exportjában világelső, de legalábbis az elsők közé tartozik. Az olajból kimaradt. Vas- és acélkohászat, timföldgyártás,alumíniumkohászat, és az ezekhez tartozó gigavállalatok. Az Asztrál indexet ajánlom figyelmedbe, kiváló kis indikátor arra is, mi folyik a reálszférában a világban.
Sok ellenvetésem van azzal amit írsz. Holott roppant logikusnak tűnik elsőre.
Defláció: A pénz mennyiségének csökkentése a vásárlóerő növelésének céljából. Most épp tonnányi pénzt eresztettek a rendszerbe, mellyel eloltották a piramisjáték szereplőinek lába alatt képződött tüzet. Kamatot csökkentettek. ezzel jót tettek.A szavazóknak. A hurok nem szorít már annyira. A "modern" közgazdászok szerint a defláció egy rossz dolog. No persze. Az infláció a jó dolog, ezt értem. A defláció nekünk jó dolog, normális embereknek. Miért lenne baj , ha a vásárlóerő nő? Kinek baj? Aki a papírdarabokat nyomja. Kinek jó? Aki ezért vásárol valamit.
"A hitelválságnak még csak most értünk el abba a szakaszába, amikor a hitelek összállományának csökkenése (credit contraction) miatt az árútőzsde is esésbe fordult, vagyis most kezd kibontakozni a deflációs hatás."
Az árutózsde esésbe fordult? Usd -ben biztosan. És amúgy? Ezt nem tudom. De csak ez számít. Az olaj arany látványosabban usd-ben, És a többi? Annyira azért szerintem nem...
"amikor a hitelek összállományának csökkenése (credit contraction) miatt az árútőzsde is esésbe fordult, " szerény véleményem szerint nincs összefüggés
"az árútőzsde is esésbe fordult, vagyis most kezd kibontakozni a deflációs hatás"
próbálom megérteni, hogy ezt miért írod, de nem jövök rá...infláció - csökken a vásárlóerő, nő a fedezetlen pénzmennyiség, gyengül a pénz
defláció - javul a vásárlóerő, csökken a fedezetlen pénzmennyiség (érték/pénz arány javul), erősödik a pénz
kérdem : az árutőzsdék esése usd-ben miért deflációs tünet?
"a jelenlegi infláció becsapós és gyorsan átfordulhat deflációba."
a jelenlegi infláció oka a töménytelen teljesítmény nélküli pénz a rendszerben ,a fedezetről nem is beszélve, ez csak akkor fordulhat át deflációba, ha ezeket kivonják a rendszerből, vagy a teljesítmény javul drámaian... ehhez munkahelyek, olcsó hitelek, széles foglalkoztatottság, erős szociális háló kell , komfortérzetben,anyagi, morális biztonságban és stabil jövőképben pancsikoló választópolgárok kellenek, ez logikusan kizárt az Usában, mert ezen feltételek egyike sincs meg ott. Egyetlen párt nem tűzte programjára ennek tényeleges elérését, nem is cél, csak szavakban bukkan fel néha, ha valaki nagyon nagyot és szépet akar mondani hamarjában.Vagyis marad ennek a roppant pénzmennyiségnek a kivonása a rendszerből,mint lehetőség a deflációra, mely viszont a piramisjátékot zúzná szét...reális árazás a tőzsdéken, teljesítményalapú értékmérők kidolgozása a jelenlegi irreálisok helyett... derivatív termékek sztornó, az egész hitelezési rendszer megváltoztatása...képtelenség, ma már tankönyvekben tanítják a pénzből pénzt csinálni módszerét, mint töklegális és normális dolgot, holott mindazok az elvárások, melyek szükségesek ahhoz, hogy ne minden út a szakadékba vezessen, egy teljesítményen, jelenbéli és jövőbeni értékteremtésen alapuló hitelezési kultúrában körvonalazódnak, és teljes értékrendváltozásban. Ma a világban már csak nyomokban található meg ilyen elvárás, és az is néhány máskéntgondolkodó agyában.Pénzből azért nem lenne szabad pénzt csinálni, mert a pénz semmi, semmiből semmit csinálni,egyenlő a semmivel.Egy értékteremtésre berendezkedett gyár nehezebben kap hitelt (mondjuk gyufát gyárt, amire szükség van, és tegyük fel nincs túlkínálat), mint valaki akinek fedezete a hitelre egy pénzügyi befektetés, melyet nem akar felbontani... Utóbbi normális, belátom, ma már a gyerekek is ezen nőnek fel, de ha belegondolunk, ez valahol mégsem normális dolog .Akinek már van pénze, még több pénzhez jut, akinek nincs, még értéket teremteni sem tud elkezdeni, mert nem kap hitelt. Ez normális? Ebben az aberrált világban persze az.
Nem kanyarodtam totál el, csak azt akarom példával illusztrálni, hogy mire gondolok...vagyis arra, hogy a jelenlegi inflációnak mi az oka, és a defláció nem rossz és kerülendő dolog, az más kérdés, hogy a FED irtózik ettől, és fél tőle mint az afrikai utazó az ebolától.Defláció a pénz drámai bevonása után jöhetne el, (mint írtam már), de ez önmagában nem tenné a már meglévő pénzmennyiséget reálissá , mert a fent említett hitelezési kultúra és értékrendváltozás a fejekben globálisan ma már elképzelhetetlen. Pontosan a hitelezésnek erre a formájára szakosodott világ az , melyben a pénzügyi oligarchia képes és tudja a hatalmát permanensen fenntatani. Vagyis : önmagában minden út a szakadákba vezet, ebben egyetértek, csak a fent vázolt indokok miatt szerintem ezekért, és nem azért, amiért te írtad.
De még egyszer tehát :
"hogy a jelenlegi infláció becsapós és gyorsan átfordulhat deflációba"
a fentiek tükrében mondom : ez teljességgel kizárt.És mint mondtam, ez számunkra nem lenne rossz dolog. Meg kell nézni Japánt.
"A dollár pedig nem a várható kamatemelés miatt emelkedik, hanem a gyengülő európai és japán gazdaság ill. az eső nyersanyagárak miatt."
A kamatemelés miatt nem,mert eddig nem volt.De halkan mondom...láttam már drasztikus trendelést devizáknál, és később megjött a kamatmódosítás is. Nem zárom ki, mint valószínű lehetőséget. Hogy lesz-e? Paulson nyilatkozatai szerint is lehetséges . És ha még emlékszel, volt kétszámjegyű kamat is az Usában. A kamatemelés valójában egy drasztikus csökkentés után fejt ki egy olyan hatást, hogy a rendszerbe pumpált értéktelen pénzt kvázi értékessé teszi, "eladhatóvá," a magas kamatokkal. Teljesítmény nem lesz mögötte. Semmi. Egy nagy nulla. De a magas kamatok iedig-óráig biztosítják az értéktelen papírdarabok felértékelődését. (lásd hazánkban most épp).

Az európai most került sorra. Japán? Saját maga előállította alapanyagokból jórészt exportország. Nincs semmi baj a gazdaságával, csak annyi, hogy a saját exportja függ a többi ország felvevőpiacától, vagyis ha a környezet romlik, ő is. De a mértéke messze nem összehasonlítható pld Usával, vagy Európával. Szerintem. Az eső nyersanyagárak miatt erősödik a dollár? Szerintem természetesen pont fordítva. Megcserélted az okot és a következményt.
"Ha ez visszafordítja az olaj- és így a nyersanyagárakat felfelé, akkor nagyon nagy baj lesz: gazdasági világválság."
Ez már van. Aud. Kiváló indikátor. Az olaj akkor forul felfelé (usd-ben) ha az usd ismét gyengülni fog. Euróban mennyit esett az olaj? A nyersanyagárakat az olajjal ne vegyük egy kalap alá. Milyen nyersanyagok? Ércek? Fémek? Réz? Ha közös irányba mozog az olajjal, az csak a közös bázisdeviza miatt van. És itt láthatsz például egy erős oksági összefüggést, ugyan miért az usd a bázisdevizája a nyersanyagoknak? Hogy elinflálható legyen, hogy a pénzügyi oligarchia privilegizált döntéseivel überelje a kereslet-kínálati tényezőt, mint normálisan az egyetlen tényezőt, melynek befolyásolnia szabadna az árakat, helyette önkényesen módosítja bármely értékteremtéshez közeli dolog árát. Tulajdonképpen a FED teszi ezt. Illetve az abban tulajdonos hatalmi tényezők.
"Légitársaságok, autógyártók, pénzügyi cégek csődhulláma. Mikor? 6-9-12 hónap."
Szerintem a pénzügyi cégek megmentése alapvető, meg is tették,meg is teszik. A rendszer mondana csődöt. Majd nemsokára újabb pénzeket kell pumpálni a rendszerbe, ami tovább gyengíti a dollárt, erre is jó lehet ez az erősödés. Lágitársaságok , autógyártók már elkezdték ha jól emlékszem a zakózásaikat. A nagy építőipari cégek még nem. Én ezeket várom a következő hullám elindítóinak. Részben persze.
"Ha nem fordulnak vissza a nyersanyagárak, akkor viszont maga az olajigény csökkenés egy igazi nagy recessziót jelent. Ez sem sokkal jobb"
Olajigény csökkenés nem lesz. A legtöményebben és legolcsóbban kinyerhető szénhidrogének tárháza. Szénhidrogénekre épül még az autód kárpitja is. Az a kevesebb, amit nem kőolajból csinálnak manapság. Az összes poliakármi.. (polivinilklorid, polietilén, polisztirol polinyavaja) vagyis műanyag elsődleges alapanyagforrása a kőolaj. Pakura, aszfalt...tudom én...kozmetikumok, palackozás, gépgyártás technológiájába szervesen beépült elem a műanyag, mondom, kevesebb, ami nem. Az olaj árát nem elsősorban a kereslet, hanem az usd indexe határozza meg. És itt jön az, amiben nem értünk egyet, ezért sokkal fontosabb a pénzügyi globalista világrend mint tényező , és a pénzügyi irányítók és azok döntései, mint maga a fizikai kereslet. Vagy épp a kőolaj elfogyása, vagy nem fogyása, vagy mikor fogy el. Ha a kereslet csökken, a dollárt begyengítik rendesen, ha az lesz napirenden, hogy most az olajból kell kaszálni. Aztán a dollárt felerősítik. Mint épp most.Most valami ok miatt, amiről csak találgatok, a dollár átmeneti erősítése van napirenden. Ez nem normális piaci folyamat. Nem kialakul, kialakítják. És nagy oka van neki. Tán épp ez, felerősíteni a sok olajdollárt, mielőtt másra lecserélik.
Örülök, hogy kikapcsolódásképp ily késői órán reagálhattam soraidra.Nem tudom, kinek van igaza,de ez számomra nem számít, csak egy új nézőpontot adtam. Ha adtam. Köszönöm.Szia.

Kamatemelés
A probléma összetett.
Önmagában a hitelválság (mint a hitelválságok általában) deflációs hatású. Vagyis a FED ill. USA pénzügyi vezetés (Paulson) mindent megtesz, hogy a defláció ne következzen be: alacsony kamat, élénkítő csomog (=helicopter drop of money), dollár gyengítés.
A hitelválságnak még csak most értünk el abba a szakaszába, amikor a hitelek összállományának csökkenése (credit contraction) miatt az árútőzsde is esésbe fordult, vagyis most kezd kibontakozni a deflációs hatás. Ezek alapján a FED-nek esze ágában sem lenne emelni a kamatot, tudják, hogy a jelenlegi infláció becsapós és gyorsan átfordulhat deflációba. Most minden adott is ehhez: erősödő dollár (=csökkenő import árak), eső nyersanyag- és élelmiszerárak, fogyó hitelek.
Bernanke ennek a témának a specialistája, sokak szerint ezért lett ő a FED elnöke. Szóval ennyi ténynek az ismeretében számomra egyértelmű, hogy nem lesz kamatemelés. Tartás, majd évvége felé vágás.
De van itt más is a képben, a vesszőparipám, a Peak Oil. Ez ugye totál ellentétes hatással bír az olaj és így szinte az összes nyersanyag árfolyamára. Vagyis inflációs, dollárgyengítő hatású, ami miatt emelni kellene az alapkamatot.
Számomra kérdés, melyik fejti ki nagyobb erővel a hatását rövidtávon, a hitelválság (=olajigény csökkenés vagy világszinten csökkenő emelkedés inkább) vagy az olajcsúcs (=nem növő vagy csökkenni kezdő elérhető olajmennyiség a világpiacon).
Szerintem a FED is filózik még ezen egy darabig, úgyhogy most tartás lesz. A dollár pedig nem a várható kamatemelés miatt emelkedik, hanem a gyengülő európai és japán gazdaság ill. az eső nyersanyagárak miatt.
Mi az én tippem összességében?
Az elektronikus kereskedésben eső olajárak. De fizikailag lehet, hogy már az idén problémásabb lesz az olajellátás, gondoljunk csak a Grúzia miatt kieső olajra. Ha ez visszafordítja az olaj- és így a nyersanyagárakat felfelé, akkor nagyon nagy baj lesz: gazdasági világválság. Légitársaságok, autógyártók, pénzügyi cégek csődhulláma. Mikor? 6-9-12 hónap.
Ha nem fordulnak vissza a nyersanyagárak, akkor viszont maga az olajigény csökkenés egy igazi nagy recessziót jelent. Ez sem sokkal jobb.
Igazából minden forgatókönyv negatív, a kérdés csak az, meddig lehet majd a csökenő olajkitermelést arra fogni, hogy gazdasági válság van és csökkent az igény.

2008. augusztus 16., szombat
Eur/Usd hetesen
2008. augusztus 15., péntek
mindenki mindenki ellen
érzésem van.
A 10y cserben hagyni látszik, az euribor szépen trendel lefelé, az embi+ pedig szépen trendel felfelé.
Ha nem kellenek a feltörekvők és a nyersanyagokból is inkább még kifelé menekülnek, akkor
itt valami nagyobb durranásnak jönnie kell.
Ráadásul mi ez a visszavásároljuk a korábbi illikvid értékpapírosokat mizéria???
A dodó egy nagy rejtély nálam....
korábbi monológom még mindig áll: ha azt akarják, hogy az amcsi nép ne pusztuljon el, akkor a dodót olyan szinten kell megerősíteni, hogy a napi 10-20$/kopp elég legyen kajára...( képletesen), ehhez brutál erősödés kell....
A napi egyet le majd másnap egyet fel az erők csatája, egyelőre döntetlen, enyhe emelkedő trendet kialakítva ( a nazi egésezn jól áll!!!!!), szerintem nagyobb a feszültség most ami kitörni készül, minthogy a 12100 megállítsa.....(szvsz)

2008. augusztus 14., csütörtök
oteppé
Kvázi a gyj felénél járok és eléggé pipa vagyok, mert olyan árfolyamfeldumálós szaga van a dokumentnek , de nagyon.
A 60-70%-os eredményjavulások vastagon vannak kiemelve és sokszor csak a vak nem látja mi folyik itt, pl az OAO russia eredméyn sorában ki van hozva, hogy a 08q2 a 07q2-nél több mint 70%-kal jobb, de ha megnézzük, hogy a 08h1 éppen csak 10%-kal jobb a 07h1-nél, akkor a kép eléggé lesújtó.
Ráadásul a 4. oldalon ott van a nagy büdös igazság egy részlete:
"
A Bankcsoporton belül a külföldi leánybankok
eredményhez való hozzájárulása az előző
negyedévi 30,4%-os szintről 21,3%-ra csökkent;
részesedésük a hitelportfolión belül 46,2%-os, a
betétek között pedig 37,8%-os volt."
- csakhogy ne kelljen keresgetni-----
Ezt azért tartom kritikusnak, mert a korábbi menedzsment terv a külföldi leánykák brutálisan dinamikus eredményessség javulásával érhető el, ez pedig eddig nem adja magát.
- bocs de egy kicsit berágtam ezen a sok öntömjénezésen....-

2008. augusztus 13., szerda
valami megerősítve
http://www.bloomberg.com/markets/stocks/wei_region1.html
aki nem hiszi bambulja egy kicsit a számokat furcsán egyfelé állt az ájszaka megint minden
ma hajnalban merengtem el egy kicsit mikor azt írták a cnn-en, ogy az elemzők csökkentették 2009-es olajárprognózisukat- bravó! igazi pancserság (panem et circenses!) amit a nép akar...
az is érdekes, hogy már-már elhittem addig szórakoznak a pénzügyi cégekkel, hogy a kbw kitör az éves eső trendből ( régen járt ennyire közel hozzá), de ma jól leverték a próbálkozását, és ehhez csak azt tenném hozzá, hogy a JP morgan a jó(?) gyj után egy hónappal bejelenti, hogy újabb leírásra számít, mert jelentősen romlott z elmúlt 1 hónapban a tőkepiaci és az ingatlan helyzet ( szerintem bár kissé kétkedve fogadom, de a visa kommentárr mellé felírtam magamnak mint érdekesség) a bank az eddiginél is rosszabbnak látja a helyzett, miközben minden hivatalaos kommentár az ellenezjét állítja - fura ez nekem
Drop! ( talán Te kérdezted vagy 2 hete hogy mi a franc kapcsolat van a bank és az olaj között???)
azt mondta mr mathias ( egy tapasztalt csóka, aki volt már válságmendzser , csapágykereskedő, virágnagykereskedő, importőr, de sohasem szünt meg befektető lenni ( jó értelemben), hogy a válasz sokkal egyszerűb mint gondolnám : a jelen jólét annak köszönhető, hogy a bankok kellő mennyiségű pénzt tudnak biztosítani a petrolkémiára alapozott ipar működéséhez, minden más csak körítés, a szolgáltató szektor ezen ipari birodalom úlértékelt piócahadserege.
- ez úgy bennem volt, akár ideillik akár nem-

Valami
van a levegőben. Dow nem esett ki az emelkedő kis nyomorék csatornájából. Eddig. Dollár erősödése markánsan megállt. Mindjárt vele leparkolt az eddig eső usd bázissal rendelkező olaj, arany, ezüst, ilyesmik. Ez normális. Az unásig ismételt marhaságommal jövök továbbra is. 12100. Ott vigyázni a longokkal, mert ha arról lefordul, nagy hiszti indul. Ha meg nem, felette újabbak. Alatta azért zárni illik.Naponta vagy pláne napon belül csak találgatni lehet. Aki szeret, tegye. Utólag majd veregetheti a saját vállát, hogy milyen ügyes volt. Holott csak vakszerencse. Legközelebb meg ugyanerre pont fordítva lesz minden. Gyilkos a piac. Aki nem hiszi, tőzsdézzen még egy kicsit, hátha elfogy a pénze. Az erőviszonyok ha elkezdenek megint átrendeződni , tőke olajba, aranyba, áruba, államkötvényekbe,gyémántba (figyeli azt valaki?- no persze ott nem az árfolyam az elsődleges, de érdekes adatokat szolgáltat http://www.v-pearl.hu/articles.aspx // a klasszikus kérdés ugye...hová megy a tőke?//) az sunyi módon kezdődik. Épp most? Nem tudom. Technikaliag az olaj longra rég nézett ki ilyen jól. No messze van még a jótól, de amióta szakadni kezdett , ennyire nem shotra még nem állt. Mondom így, nehogy félreérthető legyen. A három fázis a lényeg. Mint az áramnál. Csak itt a long meg a short mellé a föld helyett a semmi jön.Az is egy jó pozi. 10 év tőzsdézés alatt most különösen szimpatikusnak kéne lennie. Vigyázzatok a pénzetekre. Ja, és medvepiac van. Nem elfelejteni. Az is marad még sokáig. Aki nem hiszi, nem hiszi. Bánom én...Ja és még tisztességes medverally sem volt, bár egy kis időre nemrég megmuttatta mire képes. További új pánik csak azután lehetséges.
Hadd mondjak valamit. Elvéreztek...írtam egy bizonyos fórumon egy bizonyos topikban jó rég már. Visszakereshető. Indoknak azt hoztam fel, hogy nem hiszitek el, hogy medvepiac is létezik, és képesek a papírok folyamatosan esni és esni és esni...akkor arról beszéltem sokat, hogy nem egy irány van a tőzsdén, hanem kettő. Ott van most is feketén fehéren. A bika kellős végén kotkodáltam erről. Kaptam is cserébe kedveseket. Azok már nem tőzsdéznek. Most is szólok...de itt...elvéreztek. Mert nem hiszitek el, hogy a mevdepiac nem inevrze a bikának, nem hiszitek el, hogy a kiszámítható piac = bika és a kiszámíthatatlan piac = medve váltogatja egymást. És nem havi rendszerességgel. Hanem több év alatt fordulnak vissza. Mikor volt 1 éves medve? Elvéreztek, mert most meg azt hiszitek, vége a medvének. Vigyázzatok a pénzetekre.
Sok szerencsét.
Ok. Kiegészítem, mert most elolvasva megint nem elég egyértelmű amit itt írogatok. Szóval ..."kiülitek" a bukót. Igen? Tényleg? Biztos? Hogy is van ez? Belevesztek, mert olcsó (nem szégyen ez...tudom, nagyon nagyon sokan belevesznek minden hülyeségbe, mert olcsó...legutóbb én a Molba , pedig irtózom belevenni bármibe...18300-nál. Úgy kivágtam ma mint macskát ....-ni. Ha innen fordul..egészségére. Akkor forduljon, Legközelebb majd tízszer is meggondolom, hogy belevegyek-e medvében valamibe, ami esik sokat...úgy kell nekem. Aki ilyen hülye...mert ugye mi a lényeg? Nem az, ha holnaptól visszafordul. Az balszerencse. Hanem az, hogy jellemzően nem fordul vissza ilyenkor. Még bikában sem. Lásd Egis. Vagy medve utáni bikában sem. Sosem. Lásd Matáv. Szóval belevesztek aztán tartogatjátok...jó a cég, meg ez ,meg az..És? Miért a Mol nem jó cég? Hát mondjuk így nem...de a szektor jó, előbb-utóbb az IT-t kicserélik, valaki fantáziát lát benne és megveszik kilóra. Felvásárolják. Most a management a részvényesi érdekek semmibe vétele árán megvédte a hatalmát. Gratula. Ez ám a szemétség...A pártkatonák letojva minden szempontot a hatalmukat mindenáron megőrizték. Ehhez értenek a marxisták. Máshoz se... Választások után megnézem azért, mennyire fog ez sikerülni és tartóssá válni. Valahogy az ex pártkatonákból lett "profi management" milliárdos bagázs már kissé komikus nem? Ezek? A nyulaimat sem bíznám rájuk ha lennének. És most megszívta miattuk egy csomó kisbüfi is. De ez őket nem érdekli. Semmilyen büfi nem izgatja őket, csak saját maguk. A kis zsebecskéjük, amit nem lehet tömni az extraprofittal, ha egy OMV felvásárolja őket, és páros lábbal másnap kirúgja a fele bandát. Joggal. Mert véletlenül gyorsan kiderül, hogy a zsebtömésen kívül a világon semmihez sem értenek, pártkapcsolatokon és a milliárdjaikon kívül semmilyük sincs. Szóval ez van...de itt van a másik...a phijakszija...ez egy k...jó cég. Állítólag. Ó persze. Én meg a télapó. De jó..legyen egy nagyon jó cég. Én ugyan nem látom , de ez nem számít. Legyen jó cég. A gáz árából (emeléséből) majd egy jó kellemeset kaszálnak...ennél nagyobb hülyeséget rég hallottam. No és? De jó.Tegyük fel kaszálnak..és? Meg fog ez látszódni azt árfolyamban? Mire fel? Ha meg tényleg jó a cég...hát tessék. Miért is kellett egy subprime válság (dow duplacsúcs, bazi fej-váll ilyesmik) idején 35-40 között bevásárolni belőle? Befektetők vagytok? Akkor miért a lehető legrosszabkor vesztek? Még aki erre szakosodott híres spekuláns is , megvárja a kedvező alkalmat és akkor csap oda a lovak közé. Aztán ha kell vár 10 évet. Letojja. Ideje , pénze mint a tenger. Kiválasztja a medve kellős közepén a jó és alulárazott szektorokat , cégeket, és zsákol belőlük. Ezt a phijakszijánál nyilván 40-en kellett megtenni egy bikaőrölet kellős végén beszerezni a pakkot. Belátom, tényleg. Vagy itt a Fotex. Várszegi mint őrült veszi magát. Miért? Azért feleim, mert mevde van. Gazdasági recesszió, stagfláció, drasztikus fogyasztásvisszaesés, durva profitcsökkenések várhatóak. Azért veszi magát, mert egyszerűen saját magánál jobb befektetést nem tud. Nem gyanús ez honfitársaim? Várszegiék nem hülyék.. egy zenész sosem hülye..ezt felejtsétek el...mielőtt a nyúl vinné a puskát gondolatban legalábbis...egy pillanatig se vegyétek készpénznek, hogy esetleg megőrültek és mentőt kell hívni sok orvossal hamarosan hozzájuk...nem. Ebben a recesszióban majd egy sokadik fázisában az ingatlan bezony jó buli lesz ismét. A Fotexről pontosan tudható, ha utánajártok, hogy a szegmensei nagyon szélsőségesen hoznak. Kiváló ingatlanszegmensek szuperül nyereségesek, bizonyos szegmensek csapnivalóak (pld Rákóczi út...). No most nem kell más, csak profi időzítés és akkor, pont akkor amikor kell, átszervezni a belső kihasználtság struktúráját. Egy kicsit megreformálni az ingatlanhasznosítási belső szokásokat. És máris 2300 (fair érték /2= 1100 sacckb, mert medvék pancsikolnak szanaszét a világban) és lehet az srv-vel óriásit kaszálni. No csak azért hozom fel példának, mert ugye phijakszija..és befektetők vagytok /azzá váltok egy medvében, mert beragadtok...önámítás ez honfitársaim , semmi más.
Szóval így étem, hogy elvéreztek. De inkább ne..csak ügyesen...és egyszer ismét kisüt a nap. Ki fog sütni, nem kell félni.Addig meg kibírni valahogy, és ésszel, csak ésszel... tanulni a medvepiacból, legalább azt, hogy hogy kell veszíteni. Először azt kell megtanulni. Aztán a nyerő már jön magától. Később. De hát könyörgöm...gondolkodjatok, mi jó cég és mi nem. Akkor már opt. Bár banknak csapnivaló, de a szektor már beárazódott. Ennél alább már csak egy 1929-es vagy 70-es évek beli fekete hétfő... és társaiban lesz. Hova esne már? Nincs aki eladja. Majd ha jön a kövtekező parahullám, megint talál egy új aljat. 5000-es tartományban. Node addig is fog még meglepetést okozni az árfolyam. Akkor már abba...de egy phijakszijába...nem értem.
De legyen igazatok. Legyenek opciós pontjai. Ahhoz először nem kell nyereség? Nem tudom..nem értek hozzá. Csak kérdem halkan...
Szóval csak kapkodom a fejem, hogy mik vannak manapság...egyébként Civin is megéri a pénzét. De a kapzsiságára még inkább lehet alapozni,le és fel egyaránt, mint egy évtizedeket átívelő, gondolatban már kialakított termelékenységet növelendő hatékonysági perspektívára meg egy "holdingra"....szép szavak ezek. Meg is ették rendesen a kicsik. Csak aztán nehogy borítsanak azok, akik részénnyel lettek kifizetve névértéken. De nem borítanak Mert nincs kinek. Szóval jó idő van, ahogy szokták mondani.... De Civin is megetette a jónépet, ahogy szokta. De a mester nem lesz tétlen. Szereti a pénzt ugyanis.
No befejezem, mert a mi kis tőzsdénk kórtörténetének sosincs vége. Ha elkezdi az ember, se vége se hosssza. Itt a Rába pld. Na az egy jó kis cég. És az árfolyama? Ennyit a medvepiacról. Ha az kilő, valami kis medverally elindul a béten is. Az econet sem kismiska. Ha ezek ralliznak egyet, jöhet egy kis megnyugvás a medvén belül.
Megint rám jött a szó....-s. Befejeztem.

2008. augusztus 12., kedd
Tőzsdei evolúció
Nézzünk 1 átlagos tőzsdei pályafutást (a nem átlagost a fantáziátokra bízom):
1. szakasz: emberünk óvatos kis nyerő kis vesztő, játék az egész amolyan hobbi, de pozitív az egyenleg. Szép lassan beletanul a kereskedésbe.
2. szakasz: Felfedezi a netes fórumokat (szép új világ), de még nagyon kusza az egész
sőt hozzászólásról hozzászólásra egyre több a kétely. Így önkéntelenül is választ 1 szimpatikus nicket akire hallgat és egyetért vele. Itt általában egy 4. szakasz beli sorstársat választ, mert ők kiabálnak a leghangosabban.
3. szakasz: Megjön az önbizalom,mert van profit (persze 1 bankbetéttel még mindig jobban járna) Tőle hangos a fórum alapszintü tudás mellett persze ontja a hozzászólásokat és lehurrog mindenkit aki nem ért vele egyet.
4. szakasz: Risk/Money management teljes hiánya miatt kezd negatívba csúszni a teljes egyenleg
persze fórumokon még mindig aktív sőt most már minden szakmaiságot nélkülözve célárakkal dobálózik és lehülyéz bárkit aki a miértekre kérdez.
5. szakasz: reménytelenül beragad 1 poziba, fórumon már egyre ritkább. Már csak 1-2 hajrázásra futja. Napi szinten már nem követi a piaci mozgást.
6 szakasz: végeg eltünik, számláját is megszünteti, benyelve az óriási buktát és soha többé a piac felé sem néz.
És ez így megy, szépen jön a friss hús a piacra/fórumra és távozik a régi. (Ezt az egész írást a mai pf-es MOL topik termése ihlette csak)

10y note újra
http://stooq.com/q/?s=zn.f&c=5m&t=c&a=lg&b=0
érdekesen beállt a mozgása a korábban is jelzett alakzatba
hamarosan irányt kell választania, egyelőre felfelé áll - ami a rv-eknek nem jó...

2008. augusztus 11., hétfő
Jelentések előtt
Egy gyors helyzet kép:
A gapeket érdemes figyelni, betöltöttük a másodikat is van még 1 lent és szerintem meg lesz az is gyorsan. Rövid mozgók is lefordultak már 1 ideje, bollinger egyszer megtolva lefelé, de megfogja megint, oldalazgathat kis emelkedés is belefér max 50EMA (kék). 22000 feletti zárásnál újra kell gondolni a helyzetet, de addig nyugodtan short.
Naposon is MACD cross és jönnek a jelentések, de 1 gap up-ot csúnyány szétadhatnak a blue-kban. Ergo nem biztos hogy jó ötlet belevenni az első piac reakcióra, mert technikailag nem néznek ki jól. Ja pont olyan szépen nem követjük a nyugati emelkedést, mint amilyen szépen nem követtük az esést sem júliusban.

kamatemelés- S&P500 K.O
nagyon nagy gáz lesz a rv piacon, ha eljő a kamatemelési szezon odaát...ráadásul a profit is jelentősen esik már...
nem kell nagy jóstehetségenk lenni, akkoz hogy kitalálja az ember mi lesz ha a dodó tényleg bullish lesz, eddig az export cégek még tartották a jó formát, de ez nem lesz ám örökké.
Ha az eszendpé trendjét nézem és feltételezzük, hogy a több évtizedes emelkedést megtartja akkor 1050 pont magasságáig zöld utat kap...
A másik érdekes dilemmám pedig az, hogy mindenki attól félt fél éve, hogy az USA stagflációba kerül, ... most én azt mondanám, hogy nagyobb az esélye az EU-nak , hogy stagflációs helyzet álljon elő.
Trisé maestro kenheti a kevés hajára az inflációs célkitűzéseit....
2008. augusztus 7., csütörtök
Új tőzsde szerveződik?
Az index.hu-n olvastam az alábbi hírt:
http://index.hu/gazdasag/magyar/stck080807/
Na úgy látszik Sanyi bácsiék berágtak.

Mondjuk a kuruc sosem szerette a labancot, tehát várható volt az, hogy előbb-utóbb betelik a pohár és összeütközésre kerül sor. Kíváncsian várom a fejleményeket, mert egy ilyen jellegű döntés mindannyiónk tőzsdés életére azt hiszem alapvető változással lenne.
2008. augusztus 6., szerda
2008. augusztus 5., kedd
szerintem a mai dow rocket
vix-sicc
titanic
Übernépszerű brazil index bukórepülésbe kapcsolt, miután a 10éves csárton is látható, hogy az elmúlt időszakban sokszor támaszul funkcionáló vékony piros vonalat letörte.
A jó hír a brazíliai befektetések hívőinek az, hogy nagyon hosszútávú emelkedő trend még nem tört meg : -)))) kac-kac. Lehetséges egy olyan forgatókönyv, hogy a maci alján megnézi a brazil index a vastag piros vonalat. ( az ma egy 60%-os zakót jelentene!!!)
Ha az utolsó részvény mentsvár is elesik és az olaj is lefelé áll, kell legyen valami amit felrántanak, netán egy fejlett piaci large cap rally??? - netán bank apírok előyben, mondván nagyot estek már..
bux hati
Mai első órás hati gyertyát figyeljétek, gap töltés és megint van benne forgalom 30 perc után!
Óráson felfele forduló, naposon alakul a lefelé. Képek később.

Miért is van medvepiac? (S&P havi)
Ezért. Utoljára ez az "állás" 2001 elején volt. Hogy mi ez az állás? A kék vastag vonal döntő. Neve, rendfokozata lényegtelen. Ez a kék azt mondja, ez már egy medvepiac és igazából még csak most kezdődik. Némi magyarázat azért gyorsan : ez havi chart. Az igazi őrjöngést 2009 -re és attól lezdve várom, mint látható az ábrán, az 1. számú vonal keményen tartja az árfolyamot, lényegében megállította a zuhanást. Ez töknormális. Az 1. es vonal (neve szintén mellékes), erős fal a szakadások útjában. Majd a 2-es is az lesz. És a 3-as is. Ha átesik a kettesen. Az is látható, hogy kéne némi lendületből nekifutás az 1-es átvitelének, mert hozzátapadva nehezen viszi át. Vagyis előbb fel, csak aztán brutál le. A lépték.....ki tudja a választások után ki vagy mi fogja tartani verbálisan az indexet? A késztetés onnantól nem lesz erős...inkább a sok kampánykiadást finanszírozandó speciális szektorok lesznek szeretve, és az olaj. Az nagyon meg lesz szeretgetve. Igen, a vak is láthatja: ez egy medvepiac, ha ma, most kéne bikának lennie, akkor az esendpének meg kéne lenni testvérek között is 1500-nak legalább. Mi fontos még? ...Tehát ez nem ma, nem holnap, hanem a holnapután. Ez az, hogy aki beragad alaposan (40-18) például egy papírba, az ne áltassa magát. Vagy a cég produkál egy bazi nagyot, amire még nem volt történelmi precedens (egy beszűkülő piacon, nemzetközi válság kellős elején kitörni egy nevenincs kis cégnek ...), ez nonszensz kategória. Most lehet töttyögés, nyár van, szüttyögés kis tili-toli le - föl , aztán meg is húzhatják a piacokat akármilyen indokkal már megint (12100 dow igen erős fal), és lesz elég távolság. Hol lesz ez akkor? Mert majd onnan fut neki. Magasabbról rázuhan és nyekk.
Semmit sem kell csinálni, ha fogalmam sem lenne róla mi az az egybesült államok, a globalizmus meg a környezetszennyezés, meg a féktelen hatalomvágy és kapzsiság, akkor is látható lenne számomra ebből a képből : brutál medvepiac elején vagyunk. Ami kérem tisztelettel évekig fog tartani kedves felebarátaim. Lehet itt lökni a sódert bét részvényecskék duplázódásáról meg százszorozásáról, lehet itt hadoválni a dübörgő gazdaságról...a bétet még a 18 K sem fogja meg, mire a macinak vége lesz (ha majd vége lesz..egyszer ...valamikor).
Kivéve...ha forduló lenne. Nos a kék metszésének közelében még sosem volt forduló. 1-2 évnek el kell telnie. De jó...tételezzük fel pusztán elméleti alapon, hogy ez volt az alja. A chart szerint 99,9 % hogy nem. De mindegy. Tegyük fel, ez volt az alja. Ahhoz egy dolog kell. Sorban olyan kis markáns határozott zöld gyertyák egymás után, mint a kék karika jobb oldalán és egy ehhez tartozó fordulós gyertyaformáció is.
Normálisan megpattan az egyesről felfelé, eltávolodik tőle, aztán zutty le a kettesig. Ott írunk majd 170 dolláros olajat. 2009 második felében ez már könyen el is képzelhető. Aztán majd az is tolja szépen felfelé...aztán majd lesz valami...vagy megfordul és örömködik a világ onnantól, vagy áttöri és 2010-re jön a 3. szint.Ki az aki a béten 2001 ben vásárolt, mert ott az alja, és annál olcsóbb nem lehet? 8 évre rá nagyon jól járt. Ha addig nem vitte el négy infarktus közben. Van egy kis bibi honfitársaim...az a ralli, ami szinte 45 fokos dőlésszögben 2003-tól lényegében 2007-ig töretlenül tartott, egyik nagykönyvben sincs leírva, hogy meg fog ismétlődni.
Írtam mindezt nagybecsű "befektető" polgártársaimnak, akik egy beragadás után szeretettel elaltatják maradék józan eszüket is azzal : na MOST FEKTETTEM BE a béten.
Éljen ! Fektetni azt tudunk. Már csak pénzt kell keresni és kitör az überhappy a lelkekben. Utóbbi kicsit nehéz mostanság.... :)
Sok sikert fiatalok. Ja az ADX 26,1 jelenleg. Csak szólok...ha valaki trendfordulót látna, várna, vagy álmodna róla, vele, neki..... :)
2008. augusztus 4., hétfő
Egyelőre
úgy fest, hiányzik az újabb lökéshullám a további szakadásokhoz. Ez eltarthat egy ideig. Talán épp augusztus közepéig? Mi korrigál mit? Ha a bear rallit korrigáljuk ezzel a semmilyen tetye-toty csorgással, akkor nagy meghúzások jönnek még. Mindegy, a piacot megfogák, a trend nagyot veszített az erejéből. Az első nagy elmozduláskor jobb most poziba lépni. Hogy kiderüljön merre az arra. Azért a Dow papírforma szerinti 12100 meg kéne mecceni mielőtt lesz valami rotty.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)