Bárki számára elérhető, bizonyos menüpontok azonban zártak, és csak blogtagoknak elérhetőek. Gondolom sejtitek, melyek azok. Mondjuk így : a megítélésem szerint érdemi információval bíróak zártak. Ez a link az új közös blogba visz :
http://www.dlphkozosblog.eoldal.hu/
2009. január 22., csütörtök
Epilógus
Ki is találtam hogy lesz eztán. Február 01-től, ebbe a blogba senki sem írhat semmit, letiltok mindenkit, a megjegyzéseket is , de azt már hamarabb. A blog itt marad, ha valaki a régi dolgokat szeretné olvasni. Az új blogot innen egy kattintással el lehet érni, de csak meghívásos alapon. A társaim természetesen maradnak, aki olvasó szeretne lenni, és hozzáférést akar, egy mailt küldjön ide : dlphkozosblog@freemail.hu . Pénzbe kerül , év végéig legalább 4-5 buszjegy ára lesz, ha nem több. Aki anyázni akar, nem fog fizetni. Egy forintot sem. Ez lesz az én garanciám arra, hogy ott nyugalmam lesz végre. Ha meg valaki képes fizetni bármely csekély összeget is azért, hogy belém kössön, úgy kell neki. Kizárom úgyis. Ezt a pénzt is adózás után szétosztom a tagok közt. A rám eső részt meg valami karácsonykor ételt osztó szervezetnek odaadom, vagy én osztok ételt...vagy mittudomén...mindegy. Legalább ott az új blogon kicsit többet magyarázhatok ha van kérdés, mert itt azért sok esetben nem akartam indokolni túlzottan, nincs ingyenebéd a "jóakaróimnak" alapon.
Akivel nem találkozom többé, köszönöm a figyelmét, és sok sikert kívánok neki a tőzsdén,és az életben egyaránt. Vigyázzatok egymásra, és a pénzetekre.
Sziasztok.
2009. január 21., szerda
Macd divergencia
Már csak egy reménye van a longhívőknek. Megtartja a jent ez az eddig működött alsó támasz, és a dow-nak naposon ebből a sell szignálból maximum a korábbi mélypont tesztelésére futja majd. Egy igen szerencsés esetben nagy elmozdulás indul , fals letörés után kirobbanó szárnyalás északnak. Volt már ilyen is a történelemben. Szerencsésebb nem reményre tőzsdézni. Az pénzt is hozhat.
2009. január 20., kedd
EGIS mr névtelennek
BUX0912
Egy kis off
Kérem tiszelettel : bánjunk óvatosan és csínján a technikai elemzés fegyvertárával. A helyzet jellemzően az, hogy utólag sikeresen rá lehet húzni valamit mindig arra ami történt, így aztán a TA azt a látszatot kelti , mintha működne ezerrel. Sajnos sokan nem veszik észre az utólag okoskodást, mint a tőzsdei ténykedésünk halálát. Megöli a józan észt, flusztráltságot okozhat bennünk : nézd már....hogy nem vettem ezt észre akkor...azért, mert nem azt nézted amit kellett volna. Hétfőn...no mert kedden meg egész mást kéne nézni, mert az jött be...derül ki szerdán.
Ebbe a csapdába a kisbüfik elemzőtáborának 90 % -a beleesik. Vegyétek tudomásul a szomorú tényt...utólag minden hülye okos. Nekünk ELŐRE kell(ene) tudni, mi lesz. De hogyan lehetséges ez akkor, ha van száz dolog, és ELŐRE nem tudom, melyik hármat nézzem abból a százból..utólag már kiderül persze, melyiket kellett volna. ez a száz dolog persze nem ugyanazt sejteti a jövőre, még véletlenül sem. Ez a TA , tehát ez a fajta TA egy belterjes, öngerjesztő és roppant megtévesztő rendszer, mely valójában nélkülözi a logikát. TA elemzések előre vagy-vagy alapon jósolnak, utólag meg megmondják nekünk, épp mi illett rá az elmúlt történésekre. Ezt látni kell. Kellene.
A megoldást elmondani egyszerű, megoldani viszont nagyon nehéz, eredménye a folyamatos nyereség a tőzsdéken...mely gyakorlatilag kiemel(ne) minket a világ mókuskerekéből. Hiszen ott titkon legbelül mindenki ezért tőzsdézik....a mókuskerék miatt. Amiből köszöni de nem kér. A megoldás, meg kell találni azokat a kütyüket, melyek ELŐRE és ZÖMMEL JÓL jeleznek. A többit pedig a kukába hajítani.
Kedves mindazok, akiket illet..! Továbbá ...TA alapvetés : logaritmikus chartot nézünk . Nem lineárist. Amitől a lineáris chartok "élnek" és használják őket, az az , hogy napos bontásban és alatta elenyésző az eltérés a két típus közt. A logaritmikus % -osan fejezi ki a változást, a lineáris pedig abszolút értékben. 140 dollárnál az olaj 14 dolláros változása 10 % eltérés, 70 dollárnál meg 20 %. A lineáris chart ezt az eltérést nem különbözteti meg, a logaritmikus charttal szemben. Ha lekéritek 1980-tól napjainkig az olaj chartját, egész máshogy néz ki a két fajta chart. A lineárison még nem esett ki egy történelmi támaszcsatornából, a logaritmikuson már rég kiesett abból. Ez az "aprócska" eltérés, és egy hosszú poziépítés longra (aljvadászat) , ami a csatornában maradásra épít lineáris charton...óriási bukókat eredményezhet. Nagyon nem mindegy dolgok ezek ugyanis. És itt példa...kérjétek le az otp hetes chartján mindkét módon. 7000 alatt már logaritmikuson KIESETT az évtizedes emelkedő csatornájábül, lineárison még nem. Ettől vol sok 6000 körüli lelkes vevő. Ettől is. Lineárison még kóser volt az esés. Hát nem volt kóser. De utólag nem okoskodom. Csak egy példa volt.
Továbbá kedves mindazok, akiket illet : két dolgot említenék szíves figyelmetekbe, mely két dolgot nem kötelező tudomásul venni az identitásunk és független egyéniségünk védelme érdekében...de ez a tőzsde. Itt az ilyen módon önálló hamar elbukik. Az életben legyünk karakteresek, egyéniségek...itt ez életveszélyes. Elhiszem, hogy sokan keresik és látni vélik a fordulás jeleit...de őszintén...miért is? Aki már tőzsdézett eleget, az tudja pontosan, hogy egy nyerő pozi kifuttatása mekkora talasztalatot és önuralmat kíván...hiszen a kapzsiság és a félelem a két legnagyobb mumusunk ott bírkózik mögöttünk, hogy most épp melyik taroljon földbe minket és okozzon helyrehozhatatlan kárt a pénztárcánkban és később a lelkünkben is. Na most...aki már futtatott nyerő pozit, és mondjuk 10-15 % haszon tőkeáttéttel már megvan...és még mindig megy, csak megy jó irányba...aki csinált már ilyet, tudja miről beszélek...főleg ilyen vérzivataros idők után, hamar zsebre akarjuk tenni a nyerőt...de akkor kérdezem én...miért nem várjátok meg míg TÉNYLEGESEN megfordul a piac? Miért keresitek az aranylázhoz hasonlóan, ahol és amikor nemnormális módon életük kockáztatásával is mindenáron mindenki azt a sárga osotobaságot kutatta , így keresitek észvesztve ti is a fordulás jeleit, és annyira szeretnétek már látni, hogy oda is látjátok. De kérdem én : miért?
Gondoljunk csak bele : ha a piac (index) megfordul egy ilyen mértékű esés után mi lesz itt? Észvesztő tombolás, vesznek mindent úgy, ahogy bikában soha. Pikk -pakkra duplázol,észbe sem kapsz. És most megmondom ...korán fogsz zárni nyerőt, és aztán rá fél órára már a visszaszálláson aggódsz, mert korán kiszálltál. Ahhoz képest ami történni fog...(akár akarod akár nem)...ennek a mániás aljvadászatnak mi értelme van? Nem elég, ha duplázol, amikor tényleg veszik a piacot? Az olajat? Vagy mindegy mit? Ehelyett beleveszel mindenbe, mert itt aztán már fordulni kell? Lehet...lehet, hogy majd fordul is...lehet, épp holnap /mondjuk kizárt :))) / de nem mindegy az neked mikor? Nézd meg kedves mindenki, akit illet...hogy jártak a béten a belevevők,,,nézd meg, "ez már 10 alá sosem megy"....most épp 9-en lehet tételt adni....
Hogy én nem veszek soha philaksziát? Kim mondta? Dehogynem. (ha a cég nem megy tönkre addig)..azonnal...amint megfordult a piac...mert tudom, hogy 30-40 % "azonnal" meglesz, 1-2 hét alatt...de ha nem fordult...akkor ? 50 % bukta legyen, mert azt hittem 15 alá sosem megy már? Vagy 80 % bukóban várjam a csodát? Stop nélkül?
Nem tudom érthetőbben elmagyarázni, mert annyira nyilvánvaló számomra. 1+1=2. Miért? Mert annyi és kész. Ne végy bele semmibe, csak ha fordult tényleg az instrumentum. Vagyis felmenőágba került. És masszívan. Miért? Mert 1+1=2. Azért.
Sok siker kedves mindenki, akit illet. Jobbító széándékkal firkáltam, remélem volt értelme is.
2009. január 19., hétfő
Richter királynő és mtel hercegnő kalandjai
2009. január 18., vasárnap
BUX
Egy kis példa az "aljvadászatra"
1, Minden részvényárfolyam időben a nullához konvergál. Ez a taktika előre a zárás idejét nehezen állapítja meg, de 5-10 év is lehet, mire a pozikat zárja az ember. Olyan instrumenumot kell választani, ami időben előre nem a nullához konvergál. Az olaj pld. ilyen. Nem lesz nulla dollár, és nem vezetik ki .Ha az idő nem is a spekulánsnak dolgozik,mert épp a hosszútávú trendje sell, de legalább nem ellene megy. Bármilyen részvénnyel ezt megcsinálni kockázatos, a csőd , a megszűnés, a nyomott áron trükkökkel elért kivezetés ott lebeg véres kardént a spekulátor feje felett. Annyit meg nem ér az ügy. Nyugodtan kell aludni éjjelente.
2, Pontosan be kell lőni az összeget, amivel és ahogy beszállok. És sosem alaptőkével. Csak nyereséggel szabad ezt a taktikát lefolytatni.Tegyük fel, kb 3-4 éve masszív nyereségben vagyok. Tegyük fel, ezt a kis játékot 3-4 évre tervezem , mint számomra optimális időtávot. Így az elmúlt 3-4 év nyereségének egy részét, mondjuk 30 %-át kívánom erre az egész ügyletre áldozni. Nem kár érte tehát. Nem az egész nyereség, csak kevesebb mint 1/3-a veszik el, ha semmi sem jön össze. Legyen tehát ez a 30 % nyereség a 100 % beszálló. 5 piros vonalat láttok 5 nagyon erős támasz felett. Ez 5 beszálló maximum. 40 részre osztom a tőkét. A beszállások nagysága így alakulna : 1 : 1 rész, 2 : 2 rész, 3 : 4 rész 4 : 8 rész 5 : 5 rész. A másik 20 rész már felmenőági, long irányú beszálló, vagyis trendirányba szállok be a másik felével , a másik 20 résszel longba. Az már nem ennek a témakörnek a kérdése, most az "aljvadászat" az érdekes.
Ezzel megvoltam, lefelé ágban be is vásároltam. Mivel nem tudom, mikor vált hosszútávú trendet az olaj, ezért a felkanyarodással nem foglalkozom, lesz amikor lesz. Mindegy. A másik 20 egység arra lesz, ha majd ez megtörténik.
3, Mi van akkor, ha az eltervezett beszállószintjeim részben valósulnak meg? Semmi. Több maradt felmenőági vásárlásra. Még jobb az ügy.
4, Mi van , ha elérkezett a legrosszabb eset, és az árfolyam megreked a 4-el sárgával jelölt terület alatt? És ott ellesz évekig? Nem buktam el az egész tőkémet, hiszen ez nyereség volt. Nem buktam el az egész beszállótőkémet, ami nyereség volt, hanem csak egy részét. Ha lejárt a türelmi időm (2-3 év) és nem változik érdemben az olaj hosszútávú trendje, és oldalazgat, sávozik, vagy úgy marad , mert ahhoz van kedve, akkor kis bontásban megkeresem az optimális kilépőt. Ez, mint legcsúnyább eset sem ad semmiféle drámát az anyagi helyzetemben, nyereségem egy része köddé vált. Kérdés, mikor szakad el a cérna, és zárom a pozikat.Miért nagy tőkével? Mert itt súlyos drámák nélkül valószínüsíthetően nem túl fájó veszteséggel tudok kiszállni ha rosszul sül el. Ha pedig bejön a számításom, akkor sem fogok duplázni, 3-4 év befektetése alatt egy 30-40 % hasznot vélhetően prognosztizálhatok így előre, de semmi csoda, semmi duplázás, semmi extra rövid idő alatt, tehát kis pénzzel ez a kis százalék nem éri meg.
Így vagyok én a Rábával, csak mert amikor írtam,hogy belemarkoltam, nem volt teljesen világos néhány kedves olvasónak, hogy mi a fészkes nyavaját is csinálok én egy medvepiacon egy kis szutyok papírral...semmit. Semmi különös. Valami ilyesmit művelek vele, aztán 1-2 év múlva meglátjuk mi lesz.Fentiekből látható, hogy ez mennyire különbözik attól, amit sok kisbüfi művel a béten, mert milyen olcsó már minden.....és csücsül az alaptőkéjére vetítve jelenleg 60-90 % bukóban, és várja a csodát, a medvepiac végét. Még topikot is indít róla hogy vége, hátha attól hamarabb vége...
Ja...és hát ugyi a legfontosabb : maradok a tervnél. Nem ugrálok, nem ijedezem, nem kapkodok, nem figyelem óránként az árfolyamot, élek a világban kint, egy sötét kis odú helyett, ahol a kettőhúsz van csak bevezetve meg a telefon, hogy tudjak pizzát rendelni, és ott görnyedek éjt nappalá téve a monitor előtt.....
2009. január 17., szombat
Zuzzonak Usd 2.
Eur/usd 40 éves logaritmikus (EUR előtt DM)
Összevetve a dollár indexes ábrával, a következőt állítom : két kritikus pont van, az indexnél a felfelé haladás akadálya amit körrel jelöltem, itt pedig a középső sárgából leesés, (fej váll szerűség is lehet akkor, ahol a sárga a nyak), a lényeg, bármelyik valósul is meg időben először, a másik követni fogja, semmi szükség arra, hogy mindkettőt megvárja az ember. Az egyik is elég "vagy" alapon, a másik később biztosan bekövetkezik. És az usd heves erősödése indul ismét. Ha megállítja, bármelyik (szintén elég egy is) , ennyi volt az erősödés.
Ha minden színes vonaltól csíktól és ábrától elvonatkoztatok, akkor a következőt állítom : szerény nyomott véleményem szerint a globális pénzügyi rendszer (1907-től ilyenné alakítva) haldoklása tart ezerrel. Ha totálisan bedől az uzsoracivilizáció, és nem lesz addigra helyette valami más, kialakult rendszer, akkor káosz lesz, ami azért veszélyes, mert minden erő káoszban nagyobbnak tűnik mint valójában, háttérhatalomidegen érdekek előtérbe kerülhetnek ideig-óráig, és ez mind-mind konfliktus forrása. Ha a felépített globális pénzügyi gyarmatosítás helyébe az üresség lép, akkor kívülről mint légüres térbe a levegő, áramlik befelé a sok - sok politikai, gazdasági gigatényező. Ez lenne maga a káosz. Ez alapos felforduláshoz, sőt...világméretű fegyveres konfliktusokhoz is vezet majd. Közösségek felbomlásához, az EU is darabjaira szakad. Ezzel szemben nagyon fontos, hogy a halandó ember meg tudja különböztetni egymástól a valódi káoszt és a mesterséges felfordulást. Utóbbi szándékolt folyamatok gyűjteménye, ideiglenesen a demokratikus intézményrendszer kiiktatásának céljából, mely idő alatt a tényleges hatalmi struktúra és irányítási rendszer felváltása az új rendszerre zökkenőmentesen lehetséges. Kiiktatva persze a demokráciát. Utána már vissza lehet a látszatdemokratikus működést álítani. Ebbe a változásba átmeneti szükségállapotok és katonai diktatúrák bevezetése bőven belefér.
Hogy jön ide amit kérdeztél? Nagyon is. Az usd jelenleg a világ bázisdevizája, fedezet és teljesítmény nélküli illogikusan viselkedő , értékét tekintve sok hibával, de mindig mesterségesen irányított és értékállított szimbólum. Devizapiaci alaptézis : az árfolyamok nem kialakulnak egy piaci kereslet-kínálati alapon, nem a fundamentumok döntenek, bankközi művelet "alakítják" az árfolyamokat ténylegesen. Usd, Eur, Gbp, Chf, és más karakteres devizákra értem ezt persze, és nem a gyarmatok játékpénzeire. Ha valaki tudja mi az a bankközi manőver, milyen feltételekkel tehető meg, mi kell hozzá, ki dönt róla, miért és mikor, az érti mit írtam. Ha józan paraszti ésszel bárki belegondol (amit kiirtanak gyökerestül a világban az emberekből - egyen igyon böfögjön, üljön a tévé előtt és nézze az anettka kategóriájú töménytelen ízlésromboló abszurd baromságot), szóval ha józan ésszel belegondolunk, a bankközi manőverekről semmit sem tudunk. Először is : virtuális pénzről van szó. Bitek és byte-ok egy világot behálózó digitális rendszerben. Sem eredetét, sem arányait nem ismerjük. Semmi köze hozzá se kormánynak, se parlamenteknek, se politikusoknak. A bankok hajtják ezeket végre (no ne egy otp kategóriára gondoljunk), nem tudni miért, utólag aztán látjuk persze, de nem minden adatát. Csak egy kérdés : miért nincs forgalmi adat az fx-en? Mert nincs. Ha van, az nem a valódi, csak egy relatív viszonyszám. Valójában az érintett bankokon kívül a világon senki sem tudhatja meg, mekkora mennyiségű virtuális pénz konverziója kell ahhoz, hogy pld ennyire begyengítsék a fontot. Csak egy példa volt. De rengeteg kell. Irdatlan mennyiség, ezt halandó ember nem birtokolhatja. Ezek tulajdonképpen és gyakorlatilag titkos , bankok közti devizakonverziós műveletek, melyek karbantartják az árfolyamokat.
Nekünk "lekommunikálják" ezeket a dolgokat, nagy tehetséggel ügyelve arra, hogy még véletlenül se oszoljon a köd az emberek fejéből, hogy hogy is zajlanak ezek a pénzügyek a világban.....valójában.. Ne érts semmit. Ez a lényeg. Nos, nem is nagyon lehet, ha azokat alkalmazzuk, melyekkel szembedobnak minket, mint magyarázatot odadobnak valami koncot elénk...nesztek rágódjatok rajt...hol igaz, hol nem...miféle valóság az, ami hol igaz, hol nem? Miféle magyarázat az, ami emitt igaz, amott már nem, de minden külső körülmény azonos? Semmilyen. Ha valaki ennyi logikával állna neki a matek tanulásának amivel a világ pénzügyi folyamatait megmagyarázzák nekünk, az első szigorlaton kivágják, hazáig repül mint egy nehéz kő.
Az usd miért gyengült egy bikaralliban ? Hogyhogy? Erős gazdaság, erős fizetőeszköz...magas kamatra pláne erősödnie kéne nem? Hát nem...gyengült...most miért erősödik? Tudjuk...fogy a pénz, ami valójában sosem "volt" . Akkor hogy is van ez? Ha beállna egy "termelés, érték - fizetőeszköz egészséges mennyiségben" egyensúly, mennyit érne a dollár? Hát...brutálisan sokat...ha az a fő logika, hogy az Usd akkor erős, minél kevesebb van belőle. De vajh drámaian kevesebb lesz belőle? Nem. Akkor Usa kapitulálna gazdaságilag. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a világ berendezkedése az Usa feltétel nélkül szabadon kibocsájtott elvileg korlátlan mennyiségű játékpénzére épül. Ha ez elpad, az lesz (lehet), amit fentebb írtam, ha nem jön egy másik rendszer a helyébe azonnal, eljő a káosz. Ennek semmi esélyt nem adok. Ugyanis : egyetlen világhatalmi valódi tényezőnek sem érdeke a káosz., Sőt...ez az egyetlen, amire ezer és egy forgatókönyvük van. Ugyanis az egyetlen helyzet, amikor a hatalmuk szépen kicsúszik alóluk, ha a folyamatokat nem ők irányítják. Jól rosszul az mindegy, de a gombokat nekik kell nyomkodni. Ez a hatalom első és egyetlen alaptörvénye. Mindegy mi van, csak tőled függjön. Ha nem ez lesz, lesz helyette más, de a lényeg, az is tőlem függjön. Nem csusszanhat be apró réseken senki és semmi a hatalalmi játszmákba. Tényleges és nem művi kaotikus állapotok szélesre nyitnak ajtókat, ahol szabadon ki - be járhatnak idegen hatalmi tényezők.
Mást valószínűsítek...szerintem a világ a II. világháború óta kibírta totális fegyveres konfliktus nélkül, az egyedül és kizárólag annak a technológiának köszönhető , mely lehetővé tett egy másfajta, fegyvereket nem igénylő gyarmatbirodalmat a világban. Mondjuk úgy, az elmúlt 60 évben annyit fejlódött a világ az irányításhoz és a hatalom megtartásához szükséges eszközök tekintetében, mint előtte még soha. Kommunkáció, információáramlás módja, sebessége, helyváltoztatás módja sebessége...satöbbi. Azt valószínűsítem, hogy a másfajta tényleges gazdasági struktúra kiépülése és a régi eltűnése egy "áttűnéssel" fog megvalósulni, amiben az Usa dollárnak folyamatosan kulcsszerepe lesz. Már az árfolyamának. Ugye senki sem hiszi, hogy abba "menekülnek" a befektetők, mint hagyományos klasszikus biztonságos befektetés....aki ezt elhiszi, no komment. Nagy hülyeség.
Az a kérdés : mennyire csökken le a valójában nem is létező virtuális usd mennyiség a világban...hol az a határ, ahol még a káoszt elkerülendő egyensúlyi állapot él, akármilyen pengeélen is táncol, de még nem borult be a rendszer egyensúlya, a világ egyetlen pontján sem okoz drámai, nem tervezett kilengéseket, sem Kínában, sem Kubában, sem sehol. Nem mondom , hogy politikailag, mert a politikai egyensúlytalanság előzménye mindig gazdasági egyensúlytalanság, és ő maga csak következmény, semmi más.
A dollár addig fog erősödni, míg kvázi "egészséges" szintig csökken a mennyisége. Anélkül, hogy visszafordíthatatlan korcsulást okozna a világ gazdasági pólusain.
És itt bezárult a kör. Visszamegyek a színes vonalakhoz, és azt mondom, minden alsó 40 éves csatornaalj TART,minden felső csatornatető FOG, azok ott nem véletlenül vannak, azért számítanak, mert -talán - onnantól kezdődne egy olyan egyensúlytalanság, mely tényleges káoszhoz vezetne, és amitől minden hatalom a legjobban tart, és minden erejével igyekszik azt elkerülni.
Röviden ennyi Zuzzo a válaszom arra amit kérdezél.
2009. január 16., péntek
Mi történt?
Van itt kérem egy nagyon régóta tartó semmi a piacon. Azt mondják egyesek, "beszűkülés" . Nekem 8 mi a neve. Semmi sem dőlt el. Innen egy nagy elmozdulás lesz, a trend sell, a valószínűbb mindig a trendirányú elmozdulás. Alj? Forduló? Láttam már életemben fordulós jeleket. Nem így néztek ki. Nem 1-2 napra gondolok természetesen, azzal foglalkozzon aki akar. Kaszinózni nem szoktam. Trenddel szemben meg csak akkor, ha valóban megy a ralli. Aki az alját keresi, tegye, majd tizedikre el is találja.
Ha ez felfelé fog elindulni, akkor egy hosszabb altrend fog kialakulni, és az esések kezdetétől érdemes nézni a korrekciós szinteket, mert a séta addig eltarthat sanszosan. De most, ezt nem lehet tudni még. Csak egyet : a trend az úr. Nem hiszitek mi? Nem is kell...nem azért mondtam.
Persze tippelni lehet, aztán aki jól tippelt, megünnepelni, hogy milyen jó tőzsdés. Áprilisig egy bazi nagy adag pénzt lehet keresni. Ha valaki velem együtt türelmesen megvárja, hogy a piac merre indul majd el erővel ismét. Ja....láttam már olyat is nem egyet, hogy elindul elsőnek valamerre hevesen hirtelen...aztán fordul egyet, és a másik irány lesz az igazi. Belépni, ha elindul, és FORDÍTANI AZONNAL, ha fals ez az irány. Nem őrizgetni, elhinni, hogy etetés volt, és a valóságban másfelé megyünk.
2009. január 15., csütörtök
Otp
2009. január 14., szerda
Gyászjelentés rovatom újraindul
Sok kommentárt nem teszek mivan akkor ha törnek, elég egyértelműen látszik. Mellesleg a bux 1-2héttel később törte át az 50naposat felfele, lehet egy hét csúszással, de töri most lefele. Körbe táncoljuk, ahogy egy rosszlánynak illik... Csak a szinteket jelöltem, semmi cico. Akinek van még longja börni bácsit sűrűn emlegetni, mint utolsó szalmaszál. Réssel nyitunk, csoda lenne, mint szökési rés :)
Talán most
Talán most... ér éppen véget.
Ezt az érzésemet meghaladóan nem akarok újat mondani. De azért is írok, hogy hangsúlyozzam a szerzőtársak igazát és erősítsem a hozzáértésükbe vetett bizalmat.
Amikkel tökéletesen egyetértek, és amelyek főként alapjai a fenti néhány - jelzésnek szánt - mondatomnak azok a következők:
Részvényforgató Prognózis című írása január 9-én. Pont ezeket a részvényeket érdemes figyelni a Bét-en, főleg ha most mozgás indul.
Kanyisz Átírom az alapszabályt-ja szintén 9-én. Az igazi lehetőségek az induló esés ellenére sem itt vannak, bár alakul a dolog.
DLPH megjegyzései Zuzzo legutóbbi cikkéhez. Nagyon aktuális. Azzal vitatkoznék csak, hogy a papírok erős kezekben vannak. Biztos átkerültek oda is a legutóbbi kitárazásnál, de amit Zuzzo Józsi bácsiról ír, az azt sejteti, hogy egy nagy zakózás végén lesz kitől venni, mert lesz aki pánikolni fog.
Szóval a lényeg: én kezdek ismét figyelni a piacra. És remélem, nem csak vaklármát csaptam ezzel az írással!
pénz gyűjtés
Egy tipikus jelenségre szeretném felhívni a T. -tőzsdei pályafutásuk elején járó tőzsdések Publikum figyelmét arra , hogy ha a beteszem az 1ft-ot a fekete dobozba és holnap kiveszem az 5 ft-ost onnan c. masinát keresik akkor azt tovább kell keresni, mert bizony azt itt nem találják meg.
Lépésről - lépésre, akarom mondani forintról - forintra minden egyest ami nyereségként képződik meg kell becsülni, nem szabad várni a csodát.
Ami ma kiverte a biztit, az az, hogy tegnap "józsi bácsi" vett otépét, ma reggel volt neki rajta tisztán minden levonás után 70ft, kérdezi mit csináljon? merthogy csak 3400-nál szeretné eladni... na jó és mikorra szeretnéd azt, kérdeztem? , hát tavaszra... no comment, akkor miért kérdezi ma , hogy mit csináljon vele? , etc..
Szóval ha van 70ft tedd zsebre és örülj, ha helyzet van lépd meg!
Ami pedig a gazdasági kilátásokat illeti:
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=3&i=108489
alakul ez a környező országokban is.... 1%-os gazdasági visszaesés??? milyen időtávon???
2009. január 12., hétfő
Obama rally! Obama rally??? Mi van?
OTP elmélkedés
Az Artio Global Management LLC (korábbi nevén: Julius Baer Investment Management LLC; központi iroda címe: 330 Madison Avenue, New York, USA) - a továbbiakban Kérelmező - által jogi képviselője útján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez - a továbbiakban: Felügyelet - benyújtott kérelemben foglaltak alapján a Felügyeleti Tanács az alábbi határozatot hozta:
1. E n g e d é l y e z i, hogy a Kérelmező az OTP Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaságban (székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 16.) 15%-ot meghaladó, de 33%-ot el nem érő mértékű közvetlen befolyásoló részesedést szerezzen.
2. A Kérelmező az 1. pontban meghatározott befolyásoló részesedés megszerzésének tényét, valamint a megszerzett részesedés mértékét - a részesedés megszerzését követő 15 napon belül - köteles a Felügyelet részére bejelenteni.
A határozatot a Felügyeleti Tanács a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 14. § (1) bekezdés d) pontja, 17. § (2) bekezdése és 37. §-a alapján, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 3. § a) pontjában biztosított hatáskörben eljárva hozta meg.
Mivel a kérelemnek a Felügyeleti Tanács helyt adott, a határozat indokolását és a jogorvoslatról szóló tájékoztatást a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 72.§ (4) bekezdése alapján mellőzte.
Budapest, 2009. január 8.
A Felügyeleti Tanács nevében
Farkas István s.k.,
a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke"
- Szóval jelenlegi helyzetünk. Az új nagy tulaj valahol 10,8-15% között van OTPben jelenleg otpben. Jelentős árfolyamveszteséggel ül papírjain. Rahimkulovék nem kaptak a pszáfnél engedélyt részvény hányaduk növelésére. Néhány kérdés felmerül bennem
- Hol is szeretné megvenni ezt a hatalmas mennyiséget?
Úgy gondolom valószínűleg nem mari nénitől és kissherceg bácsitól, viszont otpnek van rengeteg srv-je, ami menedzsment opciós mennyiség felett van jócskán. Jelenleg 17,419,267 darabbal rendelkeznek, ami 6,22%. Intézményi befektetők részvényállományáról sajnos nem tudok tájékoztatást adni, de ez még csak 6% és AGM 5%-23% közötti vásárlásra kapott lehetőséget. - Miért kapott AGM és Rahim miért nem engedélyt?
Sanyi nyugatra adná el inkább a céget, bármilyen későbbi probléma fellépése esetén? Így akarja feltőkésíteni az otp-t, (viszont srv legnagyobb hányadát 3400körül vásárolta az otp, tehát ha nem akar bukni a bolton akörül fogja eladni vagyis addig piacon olcsóbb vagy beáldozza a veszteséget készpénzért cserében) mert gyakorlatilag AGM ekkora mértékű részesedés szerzésével jelentős anyagi forráshoz juthat az OTP és tőkésítettségi rátája elérheti a nyári szintet.
Sanyi bácsi ezzel a lépéssel a magyar bankmentő csomag iránt érzett kiszolgáltatottságát akarta csökkenteni, hogy Ferenc testvérünk (Gy.F) még véletlenül se érezze, hogy az állam komolyabb részesedést szerezhet otpben és ezt is elmutyizzák egymásnak így vagy úgy.
Rahimkulov családdal mi a problémája Sándorunknak? Miért nem fogadta el részesedést növelő szándékukat? Jelentős szerepet játszottak az OTP 2006 őszi gyors feltámadásában a sokk után. Rahim családról terjengő pletykák, miszerint orosz elit kihelyezett bástyái illetve bábjai igaznak bizonyulnak és Sándorunk nem szimpatizál az orosz vezető réteggel? Pedig orosz piaci terjeszkedését előtudták volna segíteni OTPnek illetve biztos vagyok, hogy olcsóbb akvizíciós célpontokra is rávilágítottak volna. - OTP tul. struktúrája:
Srv: 6,2%, AGM 10,2-15%, Rahim 8,4%, Groupama 8%
Rajtuk kívül volt ugye BONY letétkezelő, aki lelépett a papírból, illetve deutsche bak, amely rövid időre 5% fölé került, Sándorunk opciós pontjai miatt, de előttevalahol 3% tájékán voltak. Lakosság OTP részesedése sztm 25%körüli lehet minimum + intézményiek vagyis egyelőre körülbelül nagy tulajok(+OTP) kb 40%+lakosság 25%+intézményiek 35%. - Honnan juthat jelentős részvénycsomaghoz AGM?
- Sándor ment az AGMhez, vagy AGM jött Sándorunkhoz?
Ez a tény jelentősen befolyásolhatja a történet alakulását
ui: PSZÁF hír jan.08, nem kommentálom, hogy miért csak most jelent meg... Azóta esik a papír és két leminősítés érkezett. Érdekes :)
hajrá bux...
De nagyon sokan vannak akik nem tudják kinőni, mert még ez is sok nekik és hát ez a hazai, kicsi is büdös is de a miénk.
Az itthoni eseményeket tudják követni a magyar sajtóból, barátok-ismerősök révén.
Aki nem indexekkel és devizával megy, hanem nevesített külföldi papírt vesz, külföldi piacon
nagyon jól gondolja meg mennyi pénzttesz fel mert könnyen lehet nullázódni másféle terepviszonyok mellett. STOP lépcsőzetesen kötelező!
sok sikert
A hazai piac nagyon szépen mozgott az elmúlt héten, a napi 2% nettót könnyen meg lehetett csinálni.
Akkor meg most miről is beszélünk?
2009. január 11., vasárnap
Eur/cad naposon
Eur/gbp , Eur/usd , Usd/cad ezekből legalább kettő sell trendben maradjon, addig nagy lesz a nyomás rajta. Funda? Euro nyekk szerintem éves szinten, de erről már írtam, és a miértekről is. Cad viszont nem egyértelmű számomra. Egyéb falak : 1,5750 - 1,5800 1,5300-1,5250 nagyon erős, azt első re nem fogja átvinni, ha le is megy, aztán 1,4850 megint fal. Az a gond, hogy közben a hosszútávú trendje még mindig buy. Ez csak 1,5100 alatt törik meg, egy szakadás, aztán visszateszt 1,5100 alá, aztán 1,3700 -ig meg sem áll. Felfelében nem shortolnám semmiképp. Tehát ha innen felfelé indulna a következő 5-10 napban (1-2 hét), nem szabad shortolni. Nézd meg a hetes chartot is, és látni fogod miért.
Na ez volt a maszek jósdám....
Itt meg a 30 éves logaritmikusa, ahol már semmi sem számít, csak a csatornák és vonalak, ha vannak egyértelműek. Természetesen az EUR előtt a német márkához képest mutatják. Tudtommal.
2009. január 10., szombat
BUX
Sok minden nem valtozott multhet ota a szintek adottak. Erdekes a 2 bearish gyertya formacio egymas utan nem is nagyon lattam meg igy. Rovid emelkedo trend vonalat erdemes figyelni (az otp torte a sajatjat es a ricsi is lefordult a 200 naposrol -az lett volna a csoda ha atviszi) de nem jatszanaek megpattanasra sot lehet durvitani a shorton ha torik.
2009. január 9., péntek
Prognózis
Még tavaly a BÉT-es számlámon (Equitas) tartott pénzem felét euróra váltottam és a szélesebb világban folytatott "trendkereskedő" stratégiámat súlyoztam felül.
Na nem azért mert megneszeltem volna a forintgyengülést, hanem mert a BÉT
-drága, és alkudni sem tudtam a brókerjutalékon :)
-illikvid
-számomra kifejezetten rossz időpontban tart nyitva
-kicsi a választék
-sok a mutyi
-Nem túl jók a parketten szereplő cégek
-Kevesebb mint másfél év múlva Magyarországon választások lesznek
Azért van előny is: például olcsó a régiós összehasonlításban. (Sajnos nem véletlenül...)
Szóval nem erőltetem, ami nem megy, az nem megy. A long nyögvenyelős, a shortolástól meg valami rendszeresen elveszi a kedvem. (Legutóbb az alacsony KT miatt halogattam a dolgot, persze lemaradtam.)
Ha majd nagyon begyógyulnak az ország gondjai, és még akkor is olcsók a papírok, és még lesz BÉT, akkor felülsúlyozom.
Egyelőre három-négy hosszabb távú befektetésre méltó papírt találtam, amikből az ittfelejtett pénzemmel ráérősen csipegetek. Nem ragaszkodok hozzájuk foggal-körömmel, ha rossz hír jut a fülembe, szó nélkül kidobom a cuccot, feltéve ha lesz a könyvben elfogadható áron vevő.
-Rába (ezt már DLPH-val itt is emlegettük, reménykedem hátha kell még teherautó a világban, ha már személyautó nem is annyira.)
-Telekom (ezt meg állampapír helyett "merem" megvenni... A maximális bírság ha minden igaz nem lehet több 10 mrd forintnál. Nem kevés, de annyira nem is vészes, kevesebb mint 1.5 havi adózott eredmény.)
-TVK (Rossz hír hogy épp veszteséges, ráadásul MOL tulajdon. Békeidőben szép osztalékokat fizetett. A vegyipart nagyon hamar leírták, óriási lett a túlkínálat. Ráadásul a papír illikvid. Ebből tervezem a legkisebb mennyiséget.)
-Áramszolgáltatók (Szintén illikvid, majd egyszer valakik talán felrántják, osztalékot is ad, elvileg el lehet benne üldögélni, a csődveszély is kicsi, a liberalizáció óta majdnem duplázódott az eredmény, veszélyforrás hogy valamilyen törvényi szabályozással újra elvehetik tőlük az "extra" profitot.)
Mi van a többivel?
MOL - gusztustalan management, nagyon komoly várható veszteségek. Kell hozzá gyomor, hogy valaki longolja.
OTP - szerintem az is nagy dolog lesz, ha nem viszi el a szélvihar. Biztos vagyok benne hogy hamarosan tőkésíteni kell. (De utána jó!)
Richter - Ez rendben lenne, de szerintem lufi. Most egy ideje megint felvásárlási pletykák keringenek.
Egis - kicsi a termékpaletta, osztalékot nem fizet, növekedni nem fog, van többségi tulajdonosa, ezért felvásárolni sem akarják.
Többi papír: nagy részük még ezen az áron is drága. A sorsuk az átlagosnál is bizonytalanabb. A mutyi még annyi port sem kavar mint a nagyobbaknál. (bár ott is kezd nagyon lecsúszni a szint)
TA alapon kereskedni pedig a BÉT-en nem fogok egyrészt mert magas a jutalék, másrészt mert kis pénzzel is össze-vissza rángatják.
No ennyit a BÉT-ről, térjünk rá egy komolyabb tudományra, a tenyérjóslásra!
A közeljövőben egy kis Obama rallit várok, ennek sajnos most betett a magas munkanélküliség.
Több helyen olvastam hogy recesszióban akkor indul a bikapiac, amikor a részvények p/e alapon már drágává válnak.
Ha ez igaz, akkor mindenképpen látnunk kell a jelenleginél sokkal rosszabb vállalati eredményeket. (A profit warning kevés!)
Miután ezt megmutatták a piacnak, aztán jöhet emelkedés. Ez legkorábban Q1 után képzelhető el, a hamarosan nyilvánosságra kerülő Q4 még nem lesz annyira rossz!
A legkorábban sajnos nem azt jelenti hogy Q1 után már tényleg el is jön, akár Nourielnek is lehet igaza, akkor még 1-2 év lejtmenet.
Olaj
Napjaink legcsodálatosabb kaszinóterméke. Rátenyerelsz a buy, vagy a sell gombra (kinek-kinek ízlése szerint), megadsz egy szerény profit target-et, és egy jóval tágabb stoploss-t, becsukod a szemed és mire kinyitod, megvan a profit target.
:)
Átirom az alapszabályt.
Szóval az új szabály: Csak olyan papírt vegyél, melyet stopp loss nélkül is meg mersz venni!
Recessziós alakzat
U, V, L .....de más érdekesség is van a cikkben. Az elfajzott pénzügyi rendszer....folytatni fogom, e cikk sok szempontból érdekes abban a témában is, de erről később. Sajnos viszont e cikk és Roubini sem a valós problémára világít rá. De a következtetései nagyon valószínűek. Egy részük legalábbis bizonyosan.
A november 30-i "Tehát emelkedés..." hsz-emet fél év múlva elő kell venni, User137 kérésére, hogy lássuk, mi lett belőle...most visszaolvastam...május 30-án előveszem. Nézzük meg mi lett, érdekelni fog.
2009. január 5., hétfő
csőd hiány
DLPH! jó látni a "számmisztikás bejegyzsed" sorai között, hogy kipihented magad! aranyos volt .. köszönöm :-))))
Abban van igazságod nem is kicsi, hogy ettől függetlenül a technika még mondhat mást, de a főtrend nem lesz képes fundamentális tényezők híján váltani.
Egy emelkedés során kialakított lokális csúcs továbbra is kiváló, alacsony kockázatú short belépő lehet az idén is.
2009. január 3., szombat
BUX
Egy kis történelem
2009. január 2., péntek
Idén is
az olyan kispapíroktól, amikkel a kisbüfik ki vannak tömve és várják a csodát
az olyan megjegyzések komolyan vételétől, hogy már vége a medvepiacnak
az olyan véleményektől, hogy ez az alja, már többet nem eshet
az olyan kispapíroktól, ahol bennfenntesek fórumoznak a kisbüfikkel
az olyan papíroktól, ami medvében sokat esett
tartsd be :
saját döntést hozz, ne a másét
ne olvass sok véleményt, megzavar és bizonytalanná tesz, parkolj le valahol, ahol tetszik a közeg
amíg medvepiac van, ne menj nagy pozival semmibe
ne konvertáld át magad soha kényszerből spekulánsból befektetőbe, az hazugság és beragadás
de legfőképp : ha megtaláltad a saját működő stratégiádat, hagyd a fenébe a laboratóriumot, ez nem kutatóintézet, ez a tőzsde, pénzt hoz, a többi le van ejtve, pihenj és kereskedj tiszta, nyugodt fejjel, kiegyensúlyozottan.
Sikerekben gazdag békés, boldog új esztendőt kívánok kedves mindannyiotoknak.
2009. január 1., csütörtök
Hír
Emlékeztetőül : a Gazprom egy tőkés társaság. Ukrajna meg egy állam. Annak elgondolását, hogy miféle világban élünk tulajdonképp, és mely- nemzedékeket felölelő lassú de biztos -folyamatok vezethettek a jelen állapotokig, és hogy ki a nyúl és ki a puska....rátok bízom.
Ez a hír több mint figyelemre méltó. Érdekes lenne egy "nem EU konform", saját szuverén monetáris jogokat kieszközlő és nemzetünk érdekeit védő kormány hatalomra kerülése utáni helyzet hazánkban...három másodperc alatt lebénítanák az egész országot úgy ahogy van. Még telefonálni sem lehetne, ahhoz is kell áram.